The Kids Are All Right

2011. május 9-10.

Ezt nem hiszem el!!! Hát hogy lehet így vége?! Hát hogy????????

Nem tudok spoiler nélkül írni -_-’ És ez totálisan el fogja rontani az élményt annak, aki még nem látta, de szeretné, szóval ajánlom nagyon a film megtekintését!!! De tényleg! Viszont ez után lehet, hogy nem lesz annyira izgi, mert azért az elején bőven nem egyértelműek még a dolgok, és nem akarom elrontani senki szórakozását. Tényleg nézzétek meg, mielőtt továbbolvastok!!

Most viszont hangot adok felháborodásomnak és egyéb gondolataimnak itt:

Szóval.

.

.

.

Mégis mi lett Paullal, he?! Ajjmár… :(
Mi az, hogyha kíváncsiak vagyunk apucira, akkor foglalkozunk vele, de ha vele kéne foglalkozni, akkor eldobjuk magunktól mint a taknyos zsepit? Ez milyen konfliktuskezelési módszer?

Húúúú, mekkora szívás azért egy ilyen szituáció. Igazából mindenkinek, de a szülőknek pláne. A gyerekek megkeresik a fatert, aki miértne alapon belemegy a játékba, feltámad benne az apai ösztön – ha van ilyen egyáltalán :) – ettől persze borul az élete, és egy időre anyuciéknak is, aztán fater le van tojva, mintha mi sem történt volna, oldja meg vagy mi?! Ehh… úgy sajnáltam szegényt :( Az elején nem volt szimpi, de aztán ^_^ *_*

Egyébként jók a színészek, a kettes számú anyuci és a fater közt nagyon jól működik a kémia az első pillanattól kezdve. Ezt nevezik jó színészválasztásnak :D Szuperek tényleg. Mark Ruffalo meg hááát… nem az az adonisz, valljuk be XD Van viszont egy olyan kisugárzása – vagy legalábbis ebben a filmben -, amitől még egy leszbi is elgondolkodik. Ahogy az történik is :)

Szóval nekem nagyon tetszett. A kissrác talán a legkevésbé (mármint a színész). Annette Bening karakterét nagyon nem bírtam, a fekete csaj eszméletlenül szép, Julianne Moore a fintorgásai miatt nem tetszett, de amúgy jó, Mia Wasikowska (Aliz volt ő Csodaországban) is jó… de karakterileg Mark Ruffalo (volt) a legszimpibb. Mármint én a vörivel meg apucival meg a kislánnyal tudtam együttérezni, a szőke anyuval meg nem, inkább úgy voltam vele, hogy “meg is érdemli”. Színészileg viszont a két anyuci nagyon odatették magukat, respect.

Nem adok maxot, mert dührohamot kaptam a végén, hogy hogy lehet így befejezni?! Fel nem fogom… meg nekem kicsit túl naturalisztikusak voltak a szexjelenetek. Értemén, hogy a valóságban ez így néz ki, meg hogy nagyobb, hatásosabb “ellentét” vagy nem is tudom, hogy mondjam… az ilyen képsorok után a fater “bejelentése”, de azért kissé talán vehették volna filmszerűbbre a figurát azoknál a részeknél. :) Lehet, hogy az is zavart, hogy túl átlagosak a színészek. Úgy értem, Ruffalo úgy néz ki, mint akármelyik kissé elhízott középkorú férfi, Moore meg mint akármelyik középkorú nő, semmi extra nincs bennük, amiket a filmekből általában megszoktunk. Tehát furcsa volt nem kifejezetten szép embereket látni. Viszont ez sugallja azt is, hogy bárkivel megtörténhet hasonló, nem kell feltétlenül Brad Pittként kinéznünk, ha ilyen szituba akarunk keveredni. Na persze ki akarna..?

Különben meg wow. Végre egy olyan film, amiben szerepet kap a színészi játék! Ritka manapság. Szóval ennek örültem. (Azért a Nicole Kidman-féle ‘Rabbit Hole’-t perpill nem tudja felülmúlni.)
Ha kritikus akarnék lenni, 7-est adnék, de ez tetszett, hatással volt rám, és különbenis most jókedvemben vagyok, 9/10.

Ja még annyit, hogy sokan dícsérik Mark Ruffalo fenekét… hááát. Nem mondok semmit, talán az lesz a legjobb. Jaaa.. nem csúnya vagy ilyesmi, de azért annyira nem is hűűűde >_< Értitek. Azért mégis muszáj volt kiemelnem. … Igen, muszáj volt!

A gyerekek jól vannak (The Kids Are All Right)
amerikai dráma/vígjáték, 106 perc, 2010

rendezte: Lisa Cholodenko
forgatókönyv: Lisa Cholodenko, Stuart Blumberg
szereplők: Julianne Moore, Annette Bening, Mark Ruffalo, Mia Wasikowska, Josh Hutcherson, Yaya DaCosta, Kunal Sharma, Eddie Hassell
IMDb: The Kids Are All Right

The Fighter

Ha már ma van Christian Bale születésnapja, és ha már belefér az “Oscar-témába”, akkor tulajdonképpen teljesen kézenfekvő, hogy ez a bejegyzés miért pont most. :)

2011. május 12.

Úgy általában nem hinném, hogy kifejezetten gondok lennének a fantáziámmal, na de ilyesmit még csak el sem tudtam volna képzelni azelőtt! SPOILERVESZÉÉÉÉLY (Nem titkoltan az egyik nagykedvenc színészem) Christian Bale a Bee Gees 1968-as remekművét, az “I Started a Joke”-ot énekli. Ezt is megéltük, kéremszépen.

És azt is, hogy megtudtam, hogy ő igazából angol :D Egészen máig abban a hitben éltem, hogy amerikai XD (Tudom, tök ciki.)

Először nem tudtam hova tenni Dicky el-eltűnéseit, egy szó jutott rá eszembe “pointless”. Nekünk magyaroknak nincsenek ilyen remek kifejezéseink. Persze biztos vannak, de nekem az angol logikusabb, még úgy is, hogy valójában nem is tudok angolul, csak néha úgy teszek, mintha.

Volt “az a bizonyos” Marky Mark és Amy Adams “közt zajló” csókjelenet, ami pont olyan (illetve majdnem pont olyan, mondjuk 98%-ban), mint amilyet én egy filmbeli csókjelenettől elvárok. Tudom, ezen már sokat lovagoltam, és fogok is még, de e téren annyira irritálnak a béna megoldások, hogy csak na. Nem szeretem, mikor nevetséges, meg mikor rossz rájuk nézni. Néztem Mark Wahlberget, és azon tűnődtem, hogy mit fogok írni róla. Korrektül néz ki? Sármos? Jó színész? Vagy nem az? Nem ismerem őt, talán ha két-három filmben láttam (ha többen, akkor sem volt emlékezetes). Teszi a dolgát elég szépen, és igen, mondhatjuk, hogy sármos. Néha talán még szekszi is. De az a jelenet… az ott van, bizony.

Az önsanyargatásáról is híres Christian Bale (ha az aktuális szerepe úgy kívánja, hol drasztikus fogyókúrába kezd, hol a leadott kilók többszörösét szedi magára izom formájában) azonban abszolút megérdemelten vihette haza az aranyszobrocskát azon a február végi estén. Merthogy Dicky Eklund szerepe meghozta neki a várva várt elismerést. Nem is véletlenül. Szörnyen néz ki a filmben! Csak árnyéka önmagának. Iszonyú sovány (biztos hallott már mindenki a “módszereiről”), a fogai borzalmasak, a haja ritka, és a halántékánál és a feje búbján megnyírták, mintha kopaszodna. Abszolút hihető.
Vonakodtam megnézni, azért is csak most láttam, mert nem szeretek ilyen állapotban látni senkit, főleg nem azokat, akiket úgymond szeretek vagy kedvelek. A ‘The Machinist’-et is ezért vagyok képtelen megnézni a mai napig, és a ‘Less Than Zero’-t is ugyanezért. Nem visz rá a lélek. Na de majd, ígérem, bepótolom még. Iszonyat jól játszik, döbbenetes. Nem egyszer csalt könnyeket a szemembe, pedig ettől a filmtől igazán nem vártam ilyesmit. Különben sem szeretem a boxot.

Először azt sem értettem, miért csinálnak filmet a visszatéréséről, aztán szépen minden értelmet nyert. Nagyon jó egyébként a zene! Nagyon tetszik ez a dokumentarista stílus, wow, tényleg olyan, mint egy dokumentumfilm, és a párbeszédek is spontánnak tűnnek, olyasminek, amiket a róluk készült filmben, átlagemberektől hallanánk. Ijesztő ez a nagy család, hogy ennyi nő veszi körül őket, nem csodálom, hogy Eklund keresztül ment azon, amin.
Wahlberg ugyan három évvel idősebb Bale-nél (és ő alakítja az öcsikét), de ez nem olyan feltűnő, mint mondjuk a ‘The King’s Speech’-ben, Guy Pearce és Colin Firth esetében. (Akkora failt is rég láttam.) Utóbbi 7 évvel idősebb az előbbinél, de a korkülönbség legalább 15 évnek tűnik, és mondanom sem kell, melyikük alakította a fiatalabb testvért.

Ami még eszembe jutott, és ezt sem hittem volna, mikor belekezdtem a film nézésébe (és most totálisan félretéve azt, hogy kb fanatikus rajongónak minősülök, ami nem is teljesen igaz azért), az az, hogy Eklund karaktere mennyire illett volna Robert Downey Jr-hoz. Valószínűleg ugyan nem fogyott volna le, de ő is valami hasonlón ment keresztül pár éve, mint amin ez a srác. Mondjuk nem mertem volna megkérdezni, hogy elvállalná-e ezt a szerepet. :) Nem tudom, volt-e róla egyáltalán szó vagy eszébe jutott-e bárkinek is. Ő is biztos tökéletesen el tudta volna játszani, de azt hiszem, nem vállalta volna el. Egy ilyen felkérésre a helyében amúgy is nemet mondtam volna, ami persze lehet, hogy meg is történt, mindenesetre el tudnám képzelni egy ilyen szerepben.
Bale viszont tényleg fantasztikus! Ennyire jól, ennyire hitelesen talán senki más nem tudta volna eljátszani. És érdekes, hogy ugyan nem ő a főszereplő, mégis a film sokkal inkább szól az ő karakteréről, mint a testvéréről.

Hú, ez megint nagyon hosszú lett, szerintem aki teheti, nézze meg, már csak azért is, mert a film a “varázsmondattal” indít: “Based on a true story.” 8/10.

Kieg. (2012. január 30.): Azóta láttam mindkét filmet. :)

A harcos (The Fighter)
amerikai életrajzi dráma, 116 perc, 2010

rendezte: David O. Russell
forgatókönyv: Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson, Keith Dorrington
szereplők: Mark Wahlberg, Christian Bale, Amy Adams, Melissa Leo, Jack McGee
IMDb: The Fighter

The Descendants

George Clooney-val mindig bajban vagyok. Nem szeretem, de mégis mindig adok neki egy esélyt, hogy talán majd most. Aztán minden egyes alkalommal zavarba ejt. Nem tudok mit kezdeni vele. Tényleg ennyire rossz színész? Vagy csak a filmjei nem jók? Vagy az én ízlésemmel nem stimmel valami? Az nem lehet, hogy a filmjei nem jók, hiszen nem egy közülük nagyon tetszett, és még azt is meg merem kockáztatni, hogy egyik-másikat kedvencnek nevezzem. Őt magát mégsem tudom hova tenni.

Erről kb. annyit tudtam, hogy szép a plakátja meg, hogy szerepelnek benne gyerekek is, és persze, hogy kaptak érte egy pár díjat meg jelölést (és Clooney-é lesz az Oscar is). Jól indul egyébként, abszolút ígéretes a dolog, bár a hangsúly nem épp azon van, ami a cím is (hiába vonatkoztathatjuk a címet az unokatesókra és a gyerekekre egyaránt). Az első kb. fél óra abszolút tetszett, aztán kezdett ellaposodni a dolog, közeledvén a másfél órához pedig egyre jobban untam. Igazán kár érte.

(SPOILER) Egészen röviden arról van szó, hogy Matt King (George Clooney) családja örökölt egy nagyobb földterületet hawaii őseiktől, és hiába élnek így is elég jól, a családból többen úgy gondolják, hogy el kéne adni ezt a földet valakinek, aki majd házakat meg szállodát meg mittudoménmit épít oda, lényeg, hogy kb. annyi pénz folyna be az üzletből, hogy életük végéig nem kellene dolgozniuk. Az unokatesók közösen döntenek, de a végső döntés és a szerződés aláírásának joga Matté. Közben azonban egy vízisí baleset következtében Matt felesége kómába kerül, így az örökség-biznisz és a munkája (ügyvédként dolgozik) mellett két lányának nevelése is a “nyakába szakad”.
Közben kiderül, hogy a felesége megcsalta, mi több, már a váláson jártak a gondolatai. Némi önemésztés és vívódás után Matt úgy dönt, hogy megkeresi a szeretőt, hiszen neki is joga van tudni, mi a helyzet a nővel, és neki is joga van elbúcsúzni tőle.

Erőssége a filmnek elsősorban a környezet – hiszen aránylag kevés történet játszódik Hawaii-on -, gyönyörű helyeket láthatunk pálmafákkal meg sok-sok vízzel, és a zene is nagyon tetszett, sok jelenet tényleg szép és megható, de mivel nem ismerjük meg az anyukát, a szereplők reakciói nem tudnak hitelesek lenni, a srác szerepét nem igazán értettem, a karakterek nem valami szerethetőek (Matt egyenesen idegesítő a férfiatlanságával), gazdagok és önzők, csak a saját problémáikkal vannak elfoglalva, az egyik munkamániás, a másik bunkó, a harmadik egy önpusztító kamasz… és sorolhatnám. Pl. ott van az a jelenet, mikor Matt este a sráccal beszélget… aztán hogy otthagyja már?! Nem ez lenne a normális.. Felcsillant a szemem, hogy na ezért kellett a srác! Aztán mégsem.
Nem tudom, kinek jutott eszébe, hogy ez vígjáték. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor nevettem vagy mosolyogtam a két óra alatt. Az, hogy a gyerekek káromkodnak vagy hogy a srác milyen egy érzéketlen paraszt, az számomra nem vicces. Teljesen jogos, ahogy a nagyfater kiüti. Amikor Julie úgymond kikel magából a kórteremben és Matt kitessékeli, na az komikus.
Nem igazán tetszett pl. a rendezés. Amikor Matt érzésein lenne a hangsúly, miért mutatnak mindenki mást? Mondjuk az a jelenet, mikor futva elindul, az tetszett. Meg a film eleje, mikor elkezd mesélni.

A színészek közül egyedül az Alexandrát játszó Shailene Woodley-t tudnám kiemelni, de Clooney-n kívül sajnos mindenkinek elég kicsi szerepe van. Hogy mi a tanulság? Ne menj vízisíelni? Vagy ha mész, akkor megfelelő felszereléssel? Esetleg az, hogy még a gazdagoknak is lehetnek problémáik? Vagy az, hogy értékeljük amink van addig míg lehet? (Legyen az akár az örökségünk, akár valaki, akit szeretünk.) Vagy az, hogy a megbocsátás fontosabb annak, aki megbocsát, mint annak, akinek megbocsátanak?
Nekem talán elsősorban az, hogy ne legyek ennyire önző, mint itt akármelyik szereplő. A legutolsó jelenet jó. Azt sugallja, hogy elindult valamiféle változás, hogy talán kicsit elkezdenek majd odafigyelni egymásra. (SPOILER VÉGE)

Összességében azt mondanám, hogy egyszer meg lehet nézni, tényleg jó a zene, szépek a helyszínek, vannak benne jó jelenetek, de egyáltalán nem biztos, hogy egy hét múlva is emlékezni fogok rá. Ha valaki szeret sírni, ha valaki szeret szomorú lenni meg szereti a hosszú-lassú, kiszámítható, felesleges subplottal rendelkező, nem a lényegre fókuszáló filmeket, az átlagos színészi alakításokat és/vagy az öregedő, helyenként bicegő, papucs, anyámasszonykatonája George Clooney-t, azoknak ajánlom. A többiek meg keressenek valami mást. Nagyon-nagyon kár érte, mert tényleg benne volt a lehetőség – de legalább a plakát szép. 6/10.

Hazai bemutató: 2012. február 16.

Utódok (The Descendants)
amerikai vígjáték/dráma, 115 perc, 2011

rendezte: Alexander Payne
forgatókönyv: Alexander Payne, Nat Faxon, Jim Rash, Kaui Hart Hemmings (regény)
szereplők: George Clooney, Shailene Woodley, Amara Miller, Nick Krause, Patricia Hastie, Matthew Lillard, Judy Greer
IMDb: The Descendants

The Artist

Kissé gondban vagyok, mert ha most azt mondom, hogy ez egy “nem jó” film, akkor joggal gondolhatná bárki, hogy csak azért húzom le, mert ennyi jelölést és díjat kapott (hiszen a tavalyi “menőket” is “lehúztam”). De jobb, ha inkább dícsérem, hogy ne gondolja ezt senki? Vagy mert dícsérni illik, ha már a díj-ítészek körében ekkora favorit?

A “baj” az, hogy szeretem a némafilmeket, hogy elég sokat láttam és hogy az egyik legnagyobb példaképem Chaplin. És hogy a ‘Chaplin’ c. filmben éppen elég jól mutatják be ezt a némafilm-hangosfilm átállást vagy dilemmát (Robert Downey Jr. ráadásul olyat alakít, amilyet Chaplin óta nem láttam). Hiszen ugye ő is “úgymond” némafilmeket csinált még sokáig, a ‘Modern Times’ közel tíz évvel később jelent meg, mint az első egészestés hangosfilm. Persze már abban is vannak zajok, sőt, egyszer énekel is, de beszéd nincs. Az első “beszélő” filmje 1940-ben jelent meg, és biztos sokan ismerik is, ez a ‘The Great Dictator’. Na persze nem lehet mindenki Chaplin vagy Downey, így az összehasonlítás majdhogynem felesleges is. A készítők motivációját azonban nem értem (hacsak nem a díjeső volt a motiváció). Most ők egy valódi némafilmet akartak (ami nyilvánvalóan nem sikerült) vagy csak egy amolyan stílusgyakorlatot/tisztelgést? “Srácok, ilyet még nem csináltunk, tegyünk egy próbát!” – vagy a történetet találták érdekesnek?
Mert stílusgyakorlatnak azt mondom, oké. Lehet ezzel kísérletezni, mert miért ne. De akkor egyrészt több statikus kamerát várok, másrészt a némafilmesek azért használtak szöveges inzerteket, mert nem volt más lehetőségük. Mert azoknak funkciójuk volt. Nem azért tették oda őket, hogy kitöltsék az időt vagy mert nem tudták, épp milyen vágást alkalmazzanak (vagy legalábbis általában nem), hanem azért, hogy valamit nyomatékosítsanak vagy szimplán azért, hogy a néző értse, miről van szó. Itt több helyen éreztem azt, hogy az ilyen inzertek fölöslegesek, mégtöbb helyen pedig azt, hogy hiányzik a felirat. (SPOILER) Pl. mit mond neki a rendőr, ami arra készteti, hogy öngyilkos akarjon lenni? (Egyébként túléltem volna, ha lelövi magát, nem volt valami szimpi a pasas.) Vagy hova lő, mikor kiírják, hogy “Bang!”? Vagy ha nem lő sehova, miért írják ki? És miért lövik már le jóelőre, hogy a nő vette meg a cuccait? Sejthető ez anélkül is, hogy a szánkba rágják, de így fölöslegesnek éreztem azt a jelenetet, mikor megtalálja őket. Miért kell oda ilyen katartikus zene? És miért a sok váltás alsó-felső kameraállás közt? Miért nem gesztikulálnak a színészek jobban? Miért beszélnek inkább, mint egy mai filmben? Mert így ez nem több egy hang nélküli fekete-fehér filmnél. Jó, persze, a képarány (1.33:1) meg a tipográfia meg az inzertek meg a zene meg a díszletek meg a ruhák meg a korszak… de ez egy némafilmhez kevés. Legalább az inzerteket használják akkor jól vagy ha nem, akkor legyen egyértelmű, hogy épp miért nincs felirat ill. amikor van, akkor miért van.
Miért használják egy 1925-ben elhunyt némafilmes színésznő (Lucille Ricksen) fotóját 1929-ben, mondván, ő egy hangosfilmes sztár? Miért használnak 1936-os zenét? Vagy olyan fonográfot, amilyet csak az ötvenes évek közepétől gyártottak? Hogy lehet az, hogy a főhős alkoholizál egy kocsmában a SZESZTILALOM IDEJÉN, amikor akkor nem is működhettek legálisan kocsmák? George miért ott írja alá a csekkjeit, ahova az összeget kéne írni? Hogyhogy csak egy éppenhogy-tűz keletkezik, mikor meggyújtja a filmszalagjait, holott hasonló tüzek miatt anno mozik égtek le pillanatok alatt?
Érdekelne az is, hogy miért pont Gene Kelly-re kell hasonlítania a főhősnek és miért pont az ő filmjeit (For Me and My Gal, The Pirate, The Three Musketeers, Singin’ in the Rain, Les Girls, Words and Music…) fedezhetjük fel az egyes jelenetekben, mikor ő pont, hogy nem némafilmes volt? Persze, persze, Douglas Fairbanks is megjelenik a ‘The Mark of Zorro’-val (de csakúgy, mint Kelly, ő is D’Artagnan volt, egy ill. két korábbi változatban, és tény, hogy neki is volt kalózos filmje, a ‘The Black Pirate’…), meg a kinézetére is ráfoghatjuk meg a sztorira is, hogy utalhat rá, de ki ismeri Fairbanks-t? (Szerintem nem sokan, ő volt egyébként a legelső Oscar-host és az akadémia egyik alapítója is.) Előbb jut az emberek eszébe Gene Kelly vagy akár Clark Gable, mint ő. Sőt, még Fairbanks fiát, Douglas Fairbanks Jr-t is idevehetnénk a ‘Gunga Din’-nel, de őt aztán tényleg elég kevesen ismerhetik manapság (pedig milyen jóképű volt :) ).
A lány meg elég egyértelműen emlékeztet vagy utal Mary Pickfordra, aki ugye Fairbanks felesége volt egy időben. Az ő egykori házukban forgatták a Peppy házában játszódó jeleneteket, az ő ágyukban ébred fel George Valentin… Azt a sort viszont, amit a kocsiban mond a srácnak, hogy “I want to be alone” Greta Garbótól kölcsönözték. Ő ugyanúgy sztár tudott maradni a hangosfilmek idején is, mint itt a lány, de a ‘Grand Hotel’-ben (amiből ezt a mondatot is vették) a főhősnő öngyilkos akar lenni leáldozóban lévő karrierje miatt – ez ugye itt George Valentinnel történik. (SPOILER VÉGE)
Egyébként nekem a Peppy-t alakító Bérénice Bejo tetszett legjobban az őzike-szemeivel meg a “csinos pofijával”. Emlékeztet pl. Natalie Wood-ra (West Side Story) és egy hangyányit talán Vivien Leigh-re is, de ezen a képen is valakire, csak egyszerűen nem jövök rá, hogy kire… James Cromwell is jó meg a karaktere is (ő főleg sorozatokban játszik szerintem). A Jean Dujardin iránti rajongást viszont nem nagyon értem, mert számomra semmi extra nem volt.
A többi szereplőről is érdemes azonban egy-két szót ejteni. A Dorist alakító Penelope Ann Miller játszotta pl. Edna Purviance-t a ‘Chaplin’-ben, az Al Zimmert alakító John Goodman ill. maga a karakter pedig – legalábbis engem – borzasztóan emlékeztetett Dan Aykroyd Mack Sennett-jére (szintén a ‘Chaplin’-ből).

(SPOILER) Ha már írtam rosszat, írok jót is. Azok a jelenetek tetszettek pl. mikor Peppy George frakkjával “játszik” az öltözőben vagy a rémálom vagy mikor George kiborul vagy a tánc a végén, amit néztem volna még, de amúgy leginkább azok, amikben a lány volt (és/vagy a kutyus). Érdekes, hogy Peppy, aki a hangosfilmek idején lesz sztár, meg sem szólal egyáltalán. Aki megszólal, az a főszereplő, annyit mond, hogy “with pleasure”, de ezen felröhögtem, mert valami olyan undorító kiejtéssel (kb. azt mondja, hogy “vizpezsö”.. oké, francia, de attól még beszélhetne rendesen), hogy ezáltal teljesen nyilvánvalóvá válik a néző számára, hogy miért is nem lehet ő sikeres a hangosfilm idején. (Egyébként lehetne, csak nem Hollywoodban.) A befejezés tetszett, a film eleje tetszett, de bőven beértem volna egy egyórás verzióval is. (SPOILER VÉGE)

Nem rossz, tény, hogy vannak benne jó jelenetek, néha lehet rajta mosolyogni is, viszont abszolút az az érzésem, hogy akik annyira odavannak érte meg akik 10/10-et adnak rá, őket direkt ezért fizetik. Jó, jó, egyszer meg lehet nézni, de nem kiemelkedő. Ennyi jelölést és díjat abszolút nem érdemel, lassú-unalmas, ilyen a zene akármelyik valódi némafilmben, ráadásul azokban a színészek is jobbak, mert az volt a szakmájuk (mégsem kapott mindegyik Oscar-t). A maiak egész mások és általában nem is a pantomimes tehetségükért szeretjük őket.

Aki jó filmet akar nézni hasonló témában, annak ajánlom a ‘Chaplin’-t, illetve a ‘Limelight’-ot (amiben egyébként Charles Chaplin mellett Claire Bloom, Buster Keaton és Sydney Chaplin is szerepelnek), ami ugyan nem némafilm-témájú, de egészen röviden valami olyasmi a történet, hogy “adjunk teret a fiataloknak”, amiről ugye itt is szó van.

A ‘The Artist’ egy kedves tisztelgés a némafilmek előtt és a némafilmek egykori sztárjai előtt vagy ahogy pár helyen olvastam “szerelmes levél” az egykori Hollywoodnak, de én mást vártam, többet vártam, azt hittem, hogy ez egy némafilm, nem pedig azt, hogy egy film beszédhang nélkül. 6/10.

Hazai bemutató: 2012. február 23.

Kieg.1.: Nem olvastam az IMDb-n (trivia meg goofs szekciókon) kívül semmit a filmről, úgyhogy kiváncsiságból beírtam a címét és Douglas Fairbanks-t a google-ba. :D Ezt találtam: George Valentin was a hybrid of many Hollywood legends, both in the way he looks and the way he performs. “The first hero was Douglas Fairbanks,” Dujardin said. “I watched a lot of Douglas Fairbanks movies. He always played the same role with a mustache. Zorro with a mustache, Musketeer with a mustache, Tarzan with a mustache. And I watched Gene Kelly for his smile, for his energy, Clark Gable for his mustache. I watched ’Lassie’ [for working with] the dog.”
Jól van, egész jó vagyok asszem saját kútfőből is (tény, hogy Clark Gable-t már csak a talált cikk alapján írtam oda utólag :P ), bár sokkal gyorsabb lett volna, ha előbb utánanézek, és nem magamtól találgatom ki a színészeket és keresem meg a filmjeiket egyenként. :)
Kieg. 2.: A trailernél a top komment zseniális: “Wow! When we asked Hollywood to stop making 3D movies, they went and rebooted the entire industry!”

The Artist – A némafilmes (The Artist)
fekete-fehér, francia-belga film, 100 perc, 2011

rendezte: Michel Hazanavicius
forgatókönyv: Michel Hazanavicius
szereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo, John Goodman, James Cromwell, Penelope Ann Miller, Missi Pyle, Beth Grant, Ed Lauter, Joel Murray, Bitsie Tulloch, Ken Davitian, Malcolm McDowell, Basil Hoffman
IMDb: The Artist

The King’s Speech

Még mindig tavalyi Oscar…

2011. március 1.

Ha már ez a “legjobb film” bármennyire is nem érdekelt, megnéztem. Érdemes volt – több okból is. Először is rég láttam Guy Pearce-t :) Aki nem egy nagy színész, de azért kedvelem (főleg mert a ‘The Time Machine’ egy nagyon jó film szerintem). Geoffrey Rush-t szintén nagyon bírom, emiatt a film miatt ha lehet mégjobban. Egy nem-véletlenül-Oscar-díjas színészről van szó, akit azóta már háromszor jelöltek. Most is, és meg is érdemelte volna, persze nem kapta meg. (Örülök Bale-nek, mert neki is kijárt már egy szobrocska, bár a ‘The Fighter’-t még nem láttam.)

És mikor ezt a zárójeles részt írtam, egyúttal az is eszembe jutott, hogy mennyien nem kaptak, akik megérdemelnék. Nem írom le Downeyt, mert már unalmas, de például Johnny Depp sem kapott még! Pedig már háromszor jelölték. (Tudtam, hogy nem kapott, hiszen egyértelmű, de azt nem, hogy szám szerint hány jelölése volt már.) Azért az elég kemény, hogy ő tulajdonképpen generációja legeslegjobb és legsokoldalúbb színésze, és mégsem kapott még soha.
Hehehe, ezt muszáj :P Ajánlom a kommenteket. Egyetértek, király film lenne! :)

Rush-t akár ciki, akár nem, én elsősorban a Karib-tenger kalózaiból ismerem, de láttam a ‘Frida’-ban és a ‘Shakespeare in Love’-ban is. A film egyébként halál unalmas. Aki közel két órányi semmire vágyik, annak mindenképpen ajánlom! Van egy rém lúzer fazon, aki a király, és esze ágában sincs “meggyógyulni”, de GR karaktere van olyan jófej és elszánt, hogy csakazértis “meggyógyítja”. Nagyjából ennyi történik. Különösebb jellemfejlődéssel nem találkozunk, sem túl izgi zenével vagy vágásokkal. Colin Firth-t nem tartom valami nagyra, és ez most nagyon enyhe kifejezés volt. Azért érdekelt, mire föl kapott szobrocskát. Na erre nem jöttem rá. Persze lehet, hogy az angolok másképp dadognak, mint a magyarok, de én végig azért szurkoltam, hogy ne hányja el magát szerencsétlen, mert amikor “dadog”, az olyan, mintha menten elhányná magát, mintha öklendezne. Maga a karakter eleve nagyon unszimpatikus. Nem tudom, mert nem ismertem a királyt, de ha tényleg ilyen volt, akkor nem irigylem a briteket.
Ugyan felsorolja, mi minden baja volt gyerekkorában, amiért dadog, de ez nem több puszta szavaknál. Nem látszik rajta, hogy tényleg azt tették vele, amit. Az abszolút mélypont nálam azonban az a jelenet volt, mikor úgy tesz, mintha sírna. Ha egy színész hitelesen sír és kiabál/dühöng, az azért már jelent valamit. Legalábbis én ez alapján (is) értékelem őket. Na… szerintem még a Barátok közt Berényi Andrása is jobban megoldotta volna a dolgot. Akkor már nem tudtam eldönteni, sírjak-e vagy nevessek, pedig tényleg, őszintén mondom, hogy félretettem az előítéleteimet. Mindent megpróbáltam. Kíváncsi voltam, vajon miért imádják ketten is ezt a hapsit. Nem jöttem rá… pedig úgy akartam tudni! (Ha valaki tudja, súgja meg! Köszi!) A kitörései pedig inkább az agreszív kismalacra emlékeztetnek, mint férfias “dühbe gurulásra”. Tipikus lúzer, anyámasszonykatonája papucsférj kinézete (és viselkedése) van. Mondhatnánk, hogy a szerep miatt, de nem. Vagy ha mégis, akkor mindig ilyen karaktert játszik, és remekül azonosul velük (leszámítva egy apróságot, mert hiába néz ki és viselkedik lúzerként, csomó mindenben nem hiteles).

Aztán “a beszéd”. Chaplin Diktátora óta nem emlékszem olyanra, aki valami ilyesmi beszédet igazi átéléssel, hitelesen adott volna elő. A szövege jó volt, és az ember arra számít, hogy bár eleinte bizonytalanul mondja, végül belejön és ő lesz a húdekirály király. Hát ez nincs így, ne várjunk igazi tetőpontot, “robbanást”, katarzist. Bevallom, az utolsó lapig reménykedtem (merthogy felolvassa). Hiába. (Ez nem az ő hibája, hanem inkább az íróé/rendezőé.)

Aztán amin még nem tudtam túltenni magam. Guy Pearce játsza a bratyót, Edwardot. Csak rájuk kell nézni. Annyira feltűnően fiatalabb! Nem is értem, hogy gondolták ezt a készítők (az hagyján, hogy a nője is egy jó tizessel idősebb nála). Mi volt a céljuk? GP konkrétan 7 évvel fiatalabb CF-nél. A karaktere szerint pedig egy évvel idősebb, de még csak idősebbnek sincs maszkírozva. (Közben megnéztem a csajt, és papír szerint 5 évvel fiatalabb GP-nél. Nem látszik :S )

Rush mellett Helena Bonham Carter is jó, igaz nem értettem, hogy egy ilyen nő (mármint a karakter) vajon miért ment hozzá egy efféle pacákhoz. A gyerekszínészek nagyon arik voltak, és a mellékszereplőkkel sem volt baj, viszont bevállalni azt, hogy egy két órás filmet Geoffrey Rush egyedül vigyen el a hátán (vállán?) merész dolog. A lényeg, hogy tulajdonképpen sikerült neki még akkor is, ha egyébként untam, mert az ő jelenetei feldobták. Vicces, mennyire ijesztő a mikrofon. Amit amúgy el tudok képzelni, mert nagy dolog volt akkoriban :) Azért a néhány jópofa jelenetért, amit Mr. Rushnak köszönhetünk meg mert elvileg elég történelemhű a film adok neki egy négyest. Gondolkodtam az ötösön is, de igazából nem volt jobb, mint a Black Swan, amire négyest adtam. Geoffrey Rush pedig tényleg zseniális színész. Árad belőle valami nemesség, közben meg mégis laza és humoros. Jó a karaktere, és a megvalósítás is :)

A király beszéde (The King’s Speech)
angol filmdráma, 118 perc, 2010

rendezte: Tom Hooper
forgatókönyv: David Seidler
szereplők: Colin Firth, Geoffrey Rush, Helena Bonham Carter, Michael Gambon, Guy Pearce, Freya Wilson, Ramona Marquez, Derek Jacobi
IMDb: The King’s Speech

127 Hours

Február 28-án a három film közül a 127 órát láttam először. Azóta már többször megnéztem itthon, láttam moziban is (nyitott szemmel nézem már az “ominózus” jelenetet is), rengetegszer és rengeteg mindent írtam róla különböző fórumokon, cikkek és fészbúk-posztok alatt, megvan DVD-n, megvan az OST, olvastam a könyvet magyarul, de megvan angolul is (ez még rám vár) és audiobook formában is (félig megvolt :) ), ami szintén angol, és amit maga Aron Ralston olvas fel. Na meg persze van két poszter is a szobám falán (a magyar és az amerikai plakát).

Ezzel a filmmel kezdődött a James Franco iránti rajongásom (a cikkben szereplő filmeket azóta egy kivétellel mind láttam) és az Aron Ralston iránti rajongásom meg a túrázás-hegymászás iránti rajongásom. Nagyon sokat jelent nekem a film, a sztori, és – tudom, tudom, nagy szavak, de – talán mondhatom azt, hogy az a másfél óra és ez a rövid kis bejegyzés egy új élet kezdete volt. Nosztalgiázás következik. :)

2011. február 28.

Huh. “Nemtom, ki ez a srác, de simán megérdemelte volna az Oscart.” Ahogy azt már mondtam – és mások is -, sosem az kapja, aki megérdemelné. Nade a lényeg nem is ez. Danny Boyle az egyik kedvenc rendezőm már régrégrég óta. A ‘Shallow Grave’-et és a ‘Trainspotting’-ot ugyan nem tudja felülmúlni (legalábbis azért, mert elfogult vagyok :P ), de a nevéhez fűződik pl. a ’28 Days Later’, amit amúgy nem láttam sajna, ill. a ‘Slumdog Millionaire’ is. Most sem csalódtam :)

Gyönyörű képek, jóféle zene, értelmes mondanivaló, két csini csaj, pár snitt erejéig egy “nagyöreg”, Treat Williams, meg egy jóképű srác – hozzá kell tenni, mindannyian tehetségesek. A két leányzó nem ismeretlen már, Amber Tamblyn elsősorban a ‘The Sisterhood of the Traveling Pants 1-2′-ből lehet ismerős, illetve mostmár a ‘Dr. House’-ból is. Kate Mara pedig feltűnt a ‘Jack & Bobby’-ban, a ’24′-ben, aztán Woody Harrelson mellett a ‘Transsiberian’-ban, ami egy elég megrázó film volt, számomra legalábbis mindenképpen. Játszott még a ‘Brokeback Mountain’-ben, legutóbb pedig az ‘Iron Man 2′-ben, de lesz még filmje bőven, ami nem is baj, sőt.
James Francoról nem tudtam eddig semmit. Na igen, mert még mindig nem láttam pl. a ‘Milk’-et, és elvből nem nézek ‘Spider-Man’ filmeket, de egyszer ezt is muszáj lesz bepótolni sajnos. A ‘Love & Distrust’-ban Robert Downey Jr. mellett ő is szerepel, de nem ugyanabban a szekvenciában – még ezt sem láttam, mert elég friss, de állítólag béna film. Az ‘Eat Pray Love’-ot szintén nem láttam (még). Emellett ő lesz – ha minden igaz -, Oz a nagy varázsló. Miután Downey-val nem tudták összeegyeztetni a dolgot más szerepei miatt, Johnny Depp is passzolta a lehetőséget – így lett végül Franco, de ezt csak akkor hiszem el, ha majd megjelenik a film. :D

Visszatérve. A ’127 Hours’ nagyon jól kezdődik, de az az idő – a film legnagyobb része – mikor egyedül marad nagyon-nagyon hosszú. Már viszonylag az elején tudható, hogy mi lesz a történet vége (ami egyébként “igaz történet”), és nem is ez a lényeg, hanem amit közben átél. Vannak pillanatok, mikor feladni látszik a küzdelmet, de végül sikerül neki megmenekülni (ennél a résznél eltakartam a szemem, persze azért odanéztem néha :) ). A film legvége borzasztóan mesebeli, ahogy az várható, hálivúdi, szerintem “kissé” túlzásba is estek vele, de próbáljuk meg elnézni nekik. Ez sem kifejezetten szórakoztató film, mégis vannak benne humoros jelenetek (ahogy meghatóak is). Nem ez a világ legjobb filmje, de worth watching. Egyszer mindenképp. 8/10.

Hazai bemutató: 2011. március 3.

Kieg. (2012. január 26.): A zenéről sajnos nem írtam, de – köszönhetően A.R. Rahmannak – vitathatatlanul ott van a világ legjobbjai közt.
A hollywoodi befejezés pedig valójában nem lenne az, csak a filmből kimaradt pár fontos momentum, de a könyvben szépen le van írva, hogy mi miért és hogyan történik. Amióta olvastam, ez az egyik (ha nem A) kedvenc könyvem és csak ajánlani tudom.

127 óra (127 Hours)
amerikai-angol életrajzi dráma, 94 perc, 2010

rendezte: Danny Boyle
forgatókönyv: Danny Boyle, Simon Beaufoy, Aron Ralston (regény)
szereplők: James Franco, Kate Mara, Amber Tamblyn, John Lawrence, Treat Williams, Kate Burton, Clémence Poésy, Lizzy Caplan
IMDb: 127 Hours

The Social Network

Még mindig tavalyi Oscar és egy nagyon rövid szösszenet fészbúkos témában. A film azért érdekes “csak” számomra, mert ennek hatására kezdtem el értékelni Justin Timberlake-et (színészként, egyébként soha nem érdekelt, és azóta sem), Andrew Garfield pedig azóta az egyik kedvenc színészemmé nőtte ki magát. Ja, és időközben a nevével is megbékéltem. :)

2011. február 28.

Túl hosszú az a két óra. Másfél is bőven elég lett volna, mert e közben is majdnem elaludtam pár helyen.

Egyébként jól megírt párbeszédek, jó időkezelés, jó színészek, jó zene (pár helyen nagyon emlékeztetett a Sherlock Holmes zenéjére :/ de lehet, hogy csak odaképzeltem) meg amúgy is bírom az ilyen infómókusos meg matekos dolgokat, de a film tulajdonképpen nem szól másról, mint hogy Zuckerberg milyen gonosz, és utálni kell őt, és hogy egyetemisták egymással szúrnak ki ilyen-olyan módon. Nem mondom, hogy nem az, mert nem ismerem, de nehezen tudom elképzelni, hogy nincs neki jó oldala is. :)

Andrew Garfieldnak nevet kéne változtatnia, mert egy dagadt macska ugrik be róla, nem pedig a Pókember. Ő volt az egyetlen pozitív/szimpatikus karakter megformálója.

Mindent összevetve ez egy jól összerakott film, éppen csak a facebookról alig szól, és nem nyújt semmi maradandót. Jónak jó, de egy a sok közül. 6/10

Social Network – A közösségi háló (The Social Network)
amerikai életrajzi dráma, 121 perc, 2010

rendezte: David Fincher
forgatókönyv: Aaron Sorkin, Ben Mezrich (könyv)
szereplők: Jesse Eisenberg, Andrew Garfield, Justin Timberlake, Rooney Mara, Joseph Mazzello, Rashida Jones, Armie Hammer, Max Minghella, Brenda Song
IMDb: The Social Network

Black Swan

Ha már Oscar, akkor nem maradhatnak a fiókban a tavalyi írásaim sem, elsőként legyen az egyik olyan, ami nagyon nem tetszett. Aznap egyébként három filmet is megnéztem, mert nagyon ráértem, és ez a második volt ugyan, de előbb inkább letudnám a rosszabb élményt… :)

2011. február 28.

Ha már szobrocskát kapott Natalie Portman, gondoltam illik megnézni a ‘Black Swan’-t azért mégis. Kár volt. Ennyire hihetetlenül unalmas filmet már nagyon rég nem láttam oO Amikor először elgondolkoztam, hogy vajon hány órája megy már, és végignézzem-e egyáltalán vagy inkább nem… még csak 18 perce ment. Na mondom… erős leszek, olyan nincs, hogy ilyen rövid idő után feladjam. Aztán kb. 10 perc múlva majdnem elaludtam. Aztán egy óránál már nagyon szenvedtem, az utolsó 20-25 percet meg már úgy néztem végig, hogy szinte mindig előttem volt a csúszka, hogy mennyi idő van még hátra, közben pedig emaileket néztem, ha volt mit. Ha moziban nézem, aránylag hamar fel is vágom az ereimet.

A balett nem érdekel. Persze, a balerinák messziről nőiesek, de természetellenes, amit művelnek, tönkreteszik a lábukat. (Portman lábán ezt egyébként hiányoltam, mert aki már rég óta balettozik, annak bizony nem egy körme van beszakadva, meg a lábformája sem épp ilyen.) Ettől persze még lehetne jó. Nem teljesen értettem, hogy miért kell ennyire túldramatizálni egy szerepet. Mintha az ilyesmi csak egy alkalomra szólna. Ha így lenne, bizony hullanának a színészek-táncosok-énekesek. Nem volt sem túl valóságos, sem pedig túl elvont. Vagyis én nem éreztem. E.T.A. Hoffmann-szerű volt, ahogy Kolozsi László is írta (érdemes elolvasni), és ebben van igazság, de azért a könyvek jobbak, mint a film.
Úgy éreztem, mintha a “hallucinációk” csak azért lennének a filmben, mert egyébként annyira unalmas és száraz lenne, hogy muszáj valamivel borzolni a kedélyeket, felrázni néha a nézőt, hogy “hé, te most nem alszol, hanem filmet nézel!”

Megértem azt is, ha valakinek tetszik, meg nyilván szigorúan véve, Freuddal megmagyarázva, filmművészeti szempontból ez egy korrekt film, de én szeretem a szórakoztató filmeket meg az elgondolkodtató filmeket. Ezt megnéztem, és kb. annyi volt a reakcióm a végén, hogy “oké”. Aztán meg az, hogy “jé, de szép a stáblista”. A stáblista és a főszereplő hölgy miatt 4/10. Amúgy nem tudom, mennyit adnék. Portman egyébként jó volt. Neki illett kapnia az Oscart. (Nem tudok és nem is szoktam nagyon színésznőkről véleményt mondani, ritka az, ha valakit kiemelkedőnek tartok közülük.)

Örültem, amikor azt írták, hogy Darren Aronofsky rendezi az új Wolverine-t, de most elbizonytalanodtam…

Kieg. (2012. január 25.): Azóta nem Aronofsky rendezi a Wolverine-t. :)
Ez pedig egy vicces cikk a plakáttal kapcsolatban.

Fekete hattyú (Black Swan)
amerikai filmdráma, 108 perc, 2010

rendezte: Darren Aronofsky
forgatókönyv: Mark Heyman, Andrés Heinz, John J. McLaughlin
szereplők: Natalie Portman, Mila Kunis, Vincent Cassel, Barbara Hershey, Winona Ryder, Benjamin Millepied, Ksenia Solo, Kristina Anapau, Janet Montgomery, Sebastian Stan, Toby Hemingway
IMDb: Black Swan

The Ides of March

2011. december 13.

Szeretjük az Oscar-szezont, hát még az Oscar-várományos filmeket, mert ezekhez ilyenkor hamarabb hozzájuthatunk, mint az átlag magyar mozilátogató. Azt viszont szeretném leszögezni, hogyha ez a film egyáltalán jelölést kap, azon nagyon meg fogok lepődni.

Persze ki tudja, mi lesz, hiszen “amióta világ a világ” nem az kapja az arany szobrocskát, aki megérdemelné, szóval akár még bármi is lehet. Ha ezt a filmet nézzük, akkor aki semmiképpen nem érdemelné meg, az George Clooney. Totálisan hiteltelen ebben a szerepben, többször csak néztem, hogy “mivan?!”, de Quiet Ryan sem igazán érdemelné meg, mert nem tíz évvel ezelőttöt írunk. Paul Giamatti elég jó volt, Evan Rachel Wood elég jó volt, Marisa Tomei nem tudom, hogy miért volt ott… az egyetlen, akinek talán díjat adnék, ha tényleg csak ez a film lenne, az Philip Seymour Hoffman. Ő persze már kapott (és rengeteg más elismerést is), de itt is egyértelművé válik, hogy nem véletlenül. (Ráadásul a ‘Moneyball’-ban is játszott, úgyhogy azt végülis nem tartom kizártnak, hogy esetleg egy “supporting role” Oscart bezsebel valamelyikért.) Azok egyébként a legütősebb jelenetek, melyekben ő és Gosling szerepelnek. Különösen az a bizonyos beszélgetés abban a bizonyos szobában.

A címválasztás tökéletes. Bevallom őszintén, én abban a hitben voltam, hogy ennek a filmnek a főszereplője George Clooney, szóval csodálkoztam, hogy végülis nem ő az, de nem mondom, hogy nem örültem neki :) Mert mi a cím? (És tekintsünk el a magyar “A hatalom árnyékában” címtől, mert az… na jó, nem is minősítem inkább.) Tehát március idusa. Hmm, hmm… mi is történt március idusán? “Et tu mi fili, Brute?” – rémlik, ugye?!

Főhősünk Stevie, avagy Stephen Meyers, egy undorítóan tehetséges (emellett idealista) sajtós, akit széles e világon bárki szívesen alkalmazna, a hozzánk hasonló kis csirkék meg csak néznek kerek szemekkel, hogy vajon ők mikor lesznek ilyen jók. (Soha.) Az ember már azt hinné, hogy az elnökválasztásról és egyéb választásról nem lehet még egy bőrt lehúzni (pláne amióta mindenki egy Matt Damon-típusú elnökjelöltről álmodozik), de úgy tűnik, hogy lehet még.
Az első fél-háromnegyed óra üresjárat. Teljesen fölösleges és értelmetlen párbeszédekkel, felejthető helyzetekkel, minimális információmennyiséggel. Végig az volt az érzésem, hogy ezt.. és ezt.. és ezt… sőt még ezt is.. már láttam valahol. És így kb. soroltam a filmeket magamban, hogy mit hol. (Pl. mikor Molly-val ül az étteremben, na szerintem Bradley Cooper ugyanott-ugyanúgy ült az ő “csajával” a Limitlessben.) Teljesen nyilvánvaló, hogy Clooney-éknak volt egy jó ötletük, amit szerettek volna megvalósítani, csak az önmagában nem töltötte volna ki a játékidőt, ezért megtoldották plusz egy órával. Mert mikor a film első felét végigszenvedjük, akkor kezdenek beindulni a dolgok. Nagyjából egy óra környékén “robban a bomba”, mi meg örülhetünk, hogy “na végre valami”.

Nem akarok nagyon spoileres lenni, úgyhogy csak pár dolog. (A történetet nem mondom el, nézzétek meg!)
Ezt már sokszor mondtam, de fogom is még, hogy Ryan Goslingnak a rosszfiú szerep áll legjobban. Itt ugyan alapvetően nem rosszfiú, de van benne némi abból a pszicho-gyerekből, akit annyira bírok. A mimikája (vagy épp annak hiánya), a tekintete, a szótlansága… hátborzongató. Ha lenne egy film, amiben másfél órán keresztül csak nézne a kamerába, és nem csinálna semmi mást az simán 10/10-es lenne. Ugyanakkor néha a szájába adnak olyan szövegeket meg olyan jeleneteket írnak neki, amikkel nem tudok mit kezdeni, mert egész egyszerűen rosszak. De nagyon. Hülyén néz ki bennük, az egész szituáció totál idióta, mint pl. abban a jelenetben, amikor hülyét csinál belőle a csaj. (Ez eléggé az elején van és a trailerben is látható.) Nem értettem, hogy azt most miért?! Vagy miért így? Oké, szivassa meg, lehet azt viccesen is, de ez nem vicces, ez béna.
Tökéletes viszont pl. az a tükröződés az ablaküvegen, amikor telefonál. Jut eszembe, feltűnt már, hogy milyen furán fogja a telefont? Nem emlékszem, hogy más filmben is így fogja-e, de itt nagyon feltűnő volt, és – legalábbis nekem – rendkívül szokatlan.
Szokatlan az is, hogy nem az Apple-t, hanem a Dell-t “reklámozzák”, de borzasztóan tetszett az a kép (vagy beállítás), mikor a hatalmas amerikai zászló előtt áll. Az tényleg nagyon jól ki lett találva. (SPOILER) Vagy pl. az, mikor a kocsiban ül. A szakadó esőben a szélvédőn keresztül látjuk, és könnybe lábad a szeme. Elég klisésen hangzik, de nagyon meghatóra-szépre sikerült. Akkortájt derül ki, hogy mégis van szíve.

Három kedvenc jelenetem lett. Ez az esős, a szobában beszélős, mikor Paul (PSH) mesél neki és az, mikor az étteremben ül a lánnyal. A sok közelitől az annyira intim lett, hogy a néző szinte zavarba jön, hogy neki tulajdonképpen nem is kéne ennyire közel lennie és nem is szabadna hallania ezt a beszélgetést.
Van benne pár vicces rész is, pl. a nyakkendős dolog, de az szinte biztos, hogy totál kiakadnék, ha Ryan szex közben Clooney-t nézné a tv-ben :S

Ez a sztori amúgy nagy rémálmom: egyet hibázol, és összeomlik az életed. Megaláznak, mindenki elfordul tőled, és nem igazán tudsz mit tenni, mert a többiek okosabbak nálad. Totál ijesztő.
Úgy tűnik, hogy szívtelen, gerinctelen a srác, de ez csak a látszat. A körülmények teszik azzá. Mondjuk ha nem lenne ennyire törtető, és inkább kiszállna, akkor szimpatikus lenne. Így nem az, de az autós, aztán a legutolsó jelenet elég sok mindent elmond róla. Jót is, rosszat is. (SPOILER VÉGE)

Amikor vége lett, az ötlött fel bennem, hogy “ennyi?”, hiszen alig történik valami. Mésfél óra alatt majdnem semmi nem történik. Ami igen, az többnyire jól ki van találva, de azért ez elég kevés. Betekintést nyerünk a politika és a média világába, de sajnos ez a fajta viselkedés a hétköznapi életben is nagyon sokakra jellemző.
Lehetett volna jobb. Egyszer meg lehet nézni, de túl mély nyomot nem hagy az emberben. Hacsak egy valami nem: Ryan Gosling tekintete örökre belénk ég. 6/10.

Hazai bemutató: 2012. január 26.

Kieg. 1. (2012. január 22.): A film magyar plakátja nagyon durva. Sokat mond “kicsiny országunkról”. Sajnos.
Ha valaki jó, politikával kapcsolatos, Clooney által rendezett filmre kíváncsi, nézze meg a ‘Good Night, and Good Luck.’-ot!
Kieg. 2. (2012. január 24.): Csak hogy ne érje szó a ház elejét: premier előtti vetítésen volt szerencsém moziban is megtekinteni a filmet, és mindenkit arra buzdítok, hogy tegye ezt meg! Ryan Goslingnak nagyon, de nagyon jól áll a nagyvászon, másodszorra átláthatóbb volt az egész, egyértelműbbek voltak az összefüggések, a színek, a tükröződések, a beállítások vásznon igazán szépek, és különben is szeretek moziba járni. (Dícséret a forgalmazónak, hogy felirattal vetítik, kevésbé dícséret magáért a feliratért, de ez szinte általános, úgyhogy ma már semmi nem lep meg.) Ha először moziban láttam volna, talán 7/10-et adtam volna. Nem jó, de nem is rossz, azért talán érdemes kétszer is megnézni.

A hatalom árnyékában (The Ides of March)
amerikai filmdráma, 101 perc, 2011

rendezte: George Clooney
forgatókönyv: George Clooney, Grant Heslov, Beau Willimon
szereplők: Ryan Gosling, George Clooney, Philip Seymour Hoffman, Paul Giamatti, Evan Rachel Wood, Marisa Tomei
IMDb: The Ides of March

Murd3r 8y Num8ers

2011. december 4.

Ez az a film, ami úgy kezdődik, hogy Michael Pitt és Ryan Gosling rituálisan megöngyilkolják magukat, ugye?

Két gimis srác elköveti a tökéletes gyilkosságot. Vagyis. A majdnem tökéletest. Justin (Michael Pitt) filozófus-alkat, elég fura figura elég fura gondolatokkal. Valószínűleg nem sokan barátkoznának vele szívesen. Ezzel szemben Richard (Ryan Gosling) egy népszerű srác, aki bárkit el tud bűvölni. Olyan márkájú cuccokban jár, amikről az átlagember még csak nem is hallott, menő kocsija van, minden mozdulata stílusos, még ahogy rágyújt, az is, és van benne valami… valami hátborzongató. Valami ijesztő. Kár is tagadni, hogy Goslingnak mennyire jól áll a pszichopata-szerep.

A film címe annyit jelent, hogy nagyon precízen, lépésről lépésre megtervezték a gyilkosságot és ez egy hasonló témájú Police-dal címe is. A két srác ihletője Leopold és Loeb, kedvenc filozófusuk pedig ugyanaz: Nietzsche.

Látszólag klasszikus a felállás, az egyikük a főnök, a másiknak van agya. Igazából persze mindketten nagyon intelligensek.
Annyira nem is lenne rossz ez a film, ha nem lenne akármelyik ‘Gyilkos elmék’ rész jobb nála. A színészekre nem nagyon lehet panasz, de bizony két óra sok abból, amit Hotch, Morgan, Dr. Reid és a többiek háromnegyed óra alatt oldanak meg – hetente.
Ryan Gosling ráadásul rosszul is lett, mikor a gyilkosságot vették fel, szóval nem is igazi pszichopata :D A játéka nem rossz, de nem is kiemelkedő, sokszor játszott már hasonló karaktert (igaz, főleg később, de azokat hamarabb láttam). Azért bírom őt nagyon, mert remekül játszik az arcával, nem fogja vissza magát. Van egy-két jelenet, amikor a keze is remeg, de olyan a szituáció, hogy simán el tudom képzelni, hogy pl. azt nem játszotta meg – vagy ha mégis, akkor tényleg nagyon ügyes. Ja és olyan “remekül” táncol, mint mondjuk a ‘Half Nelson’-ban vagy a ‘Remember the Titans’-ben, közben pedig Iron Maident visít. Ha már zene: emlékeim szerint hallottam az ‘Angel from Montgomery’-t is, de lusta vagyok megkeresni, leírást pedig nem találtam róla, így lehet, hogy csak odahallucináltam.

A többi színészről csak annyit, hogy Ben Chaplinnek éppúgy semmi köze Charles Chaplinhez, mint Michael Pittnek Brad Pitthez, Chaplin viszont nagyon emlékeztet Joaquin Phoenix-re. Valószínűleg nem ismerős senkinek a Ray-t alakító (2006-ban elhunyt) Chris Penn, legalábbis ebben a formájában, mert igencsak meghízott a ‘Footloose’-hoz képest. Neki viszont van köze Sean Pennhez: az öccse volt ugyanis. Nem érhet véget úgy ez a poszt, hogy ne említeném meg, mennyire “működik a kémia” Sandra Bullock és Ryan Gosling közt. Alig van közös jelenetük, de úgy néznek egymásra…
Annál több közös jelenete van Goslingnak Pitt-tel. És köztük is működik. (Pitt is nagyon jól játszik, de számomra visszataszító a karaktere.) Nyilvánvaló, hogy van valamiféle furcsa szexuális vonzalom Justin és Richard közt – Ryan azt nyilatkozta később, hogy csodálkozott, hogy nem csókolóztak, mert bőven el tudta volna képzelni azt is, de aki látott már Gyilkos elméket, az tudja, hogy azért ez nem így működik. Nem melegek, tehát mégsem lehet köztük “olyan” kapcsolat, hanem ezt a vonzódásukat vagy vágyukat úgy élik ki, hogy közösen megölnek valakit. Egészen addig, míg tervezik, működik is a dolog. Viszont miután megvolt a gyilkosság, széthullik a kapcsolatuk, mert nem tudnak mit kezdeni ezzel a vonzalommal, ami nem barátság, hanem valami egészen más, és ami muszáj, hogy manifesztálódjon valamilyen formában. Csak nem találják meg a módját. Elvesztik az egymás iránti bizalmukat, és míg a történet elején legalább egymásra számíthatnak, a végére teljesen egyedül maradnak.

Nehéz erre bármi okosat mondani. Az ötlet jó, megnéztem, pipa, de nem ígérem, hogy holnap még emlékezni fogok rá. Érdekes maga a gyilkosság, hogy hogy találták ki, és hogyan valósították meg, a nyomozás viszont egy kliséhalmaz, a történet pedig annyira kiszámítható és unalmas… hogy csak na. Van egy lelkisérült nyomozó, aki nincs jóban a főnökével, aztán egy nap új társat kap, egy kezdőt, és vele kell valahogyan megoldania egy megoldhatatlan ügyet. Jó darabig sötétben tapogatóznak, aztán egyszercsak mindenre rájönnek. Eljátszák a szokásos “a társad már beszélt” dolgot (a fogoly dilemmája vagy mi ennek a neve?), a film végén még egy-két kisebb csavar, hogy ne unatkozzunk annyira, de én egy krimitől/thrillertől többet várok. (Vagy mondjuk legalább egy fikarcnyival igényesebb CGI-t.) A srácok viszont tényleg jók. 5/10.

Kísérleti gyilkosság (Murder by Numbers)
amerikai thriller, 120 perc, 2002

rendezte: Barbet Schroeder
forgatókönyv: Tony Gayton
szereplők: Ryan Gosling, Michael Pitt, Sandra Bullock, Ben Chaplin, Agnes Bruckner, Chris Penn, R.D. Call
IMDb: Murder by Numbers