Ha stílszerű akarnék lenni, akkor most a ‘Valentine’s Day’-ről írnék, de azt anno még moziban láttam, és nem írtam róla, mostanában pedig nem volt időm újranézni. Írhatnék persze a ‘New York, I Love You’-ról is, amiről egyébként tavaly írtam is, de nem annyira jó film, hogy ezt ajánljam mára; ezt viszont, ami sokak szerint egyébként a ‘Sweet November’ és az ‘A Walk to Remember’ keveréke bátran javaslom bárkinek, aki szereti a jó filmeket.
2011. február 7.
És akkor a mai szösszenet. Ezt a filmet azoknak ajánlom, akik már-bármikor-valaha megkérdezték tőlem, hogy milyen filmet csinálnék, ha csinálnék. Ilyet.
Ennyi szexjelenetet két órába belesűrítve azt hiszem, moziban még nem láttam. De valószínűleg mozin kívül sem. Kezdjük ott, hogy a magyar cím ‘Szerelem és más drogok’ ismételten a filmet-meg-nem-néző, intelligens magyar fordítók fejéből pattant ki, merthogy ez a cím helyesen sokkal inkább így hangzana: “Szerelem és más gyógyszerek”, esetleg “orvosságok”. Csak hát ki nézne meg egy olyan filmet, amiben gyógyszerekről van szó?! Naugye. (Tudom, tudom, lehet drognak nevezni a gyógyszereket, de akkoris…)
Aki romantikus vígjátékra számít, az már most hessegesse el a gondolatot, mert itt azért messze nem erről van szó – persze így eladható. Kellemes társaságban, gyanútlanul ültem be a moziba. Így a vizsgák után mindketten egy kis butulásra vágytunk, nem akartunk gondolkodni, és komoly filmbe vágni a kritikai érzékünket. Mellélőttünk. :D
A ‘Love and Other Drugs’ olyan film, ami egy nem-hálivúdi témát próbál hálivúdiként elmesélni. Hogy mivan? oO Igen. (SPOILER) Adott egy nőcsábász srác és egy nagyon beteg lány. (SPOILER VÉGE) Oké, ez nem volt igazi spoiler, de én még ennyit sem tudtam a filmről, csak a két főhős nevét, és a film címét.
Klasszikus ámerikáj forgatókönyv, eszméletlen kezdés (sokszor újranézném, ha lehetne), inciting incident meg mindenféle akadályok, minden plot point a helyén, ahogyan azt tanítják (tanultuk), a végén ugyan nem repülőtéren rohangálnak, de majdnem, és persze mindenki boldog. Bírtam a mellékszereplőket is, de a karakterek kidolgozottságával csak a két tesó-srác esetében voltam megelégedve. A zene semmi izgalmas, a fényelést viszont imádtam.
Oliver Platt-et alig ismertem fel oO Ismerős volt, de valahogy másra emlékeztem. Megöregedett :( Bennem még a szakállas Porthos-kép élt róla. Anne Hathaway-t a Neveletlen hercegnő (The Princess Diaries) óta imádom, ha mást nem is, sírni mindenképpen tud. (SPOILER) Na, nem vagyok gonosz, tényleg bírom őt és szerintem nagyon jól alakította a beteg lányt. Minduntalan Michael J. Fox jutott róla eszembe… (SPOILER VÉGE)
És akkor dobpergéééés.. nézzük, kibe lett ma szerelmes Zsófi: de hát ki más is lehetne az úriember, mint Jake Gyllenhaal!!! :D Azt kell mondjam, kikupálódott a srác oO Nem is kicsit! Először a Holnaputánban (The Day After Tomorrow) láttam még hat éve. Kis nyálas kölyök volt, és nagyon nem tetszett, most meg bár “csak” srácot játszott, 30 éves létére férfinak néz ki. És ezt kevesekre mondom. Tényleg NAGYON kevesekre mondom. Pláne nem ilyen fiatalokra. Nem annyira kedveltem őt a ‘Brokeback Mountain’-ben, mert ott Heath Ledger volt a lényeg, de szerettem pl. a ‘Zodiac’-ban. El kell ismernem.. egy újabb színész, akinek illene végigpörgetnem a filmográfiáját. (Nem lesz nehéz, mert még csak 24 filmje van, ha épp ráérek, kb. két napba telik, mert párat már láttam.) Leginkább a mosolyába zúgtam bele. Csibészes. Aztán a kék szemeibe meg a bőre színébe (bár ez inkább a világosító, mintsem az ő érdeme) meg a vállaiba (ez pedig valószínűleg a ‘Prince of Persia’ érdeme – ezt amúgy a játék alapján csinálták? :D Még nem láttam, de pótolom, ahogy tudom).
Ez van… Chan Tatum és a ‘Dear John’ óta rá kellett jönnöm, hogy még élvezetesebb úgy filmet nézni, ha nem csak a színészi teljesítményt, hanem az “esztétikai élményt” is szem előtt tartjuk :) Összességében nálam 7/10.
Szerelem és más drogok (Love and Other Drugs)
amerikai romantikus vígjáték, 112 perc, 2010
rendezte: Edward Zwick
forgatókönyv: Charles Randolph, Edward Zwick, Marshall Herskovitz, Jamie Reidy (könyv)
szereplők: Jake Gyllenhaal, Anne Hathaway, Oliver Platt, Hank Azaria, Josh Gad, Gabriel Macht, Judy Greer
IMDb: Love and Other Drugs
2012. március 8. at 2:40 de.
[...] egy pasi ilyen legyen. Goslingon (Noah) kívül Jake Gyllenhaal jutott még eszembe (Jamie – Love and Other Drugs), a különbség igazából annyi, hogy míg ők ketten remek színészek, Chan hát… nem az. [...]