És akkor elkezdeném a downey-s posztokat is. Az elején általában rövideket írtam, meg nem is olyan értelmeseket, mint a mostaniak, de azért megosztom veletek, maximum később írok újat/jobbat, ha lesz időm.
Ahogy azt már említettem, a kis szösszeneteim jelentős része elveszett, így ezek helyett is megpróbálok alkalomadtán újat írni. Sajnos ez nem most lesz, mert rettenetesen lefoglal a suli, még filmeket nézni sincs időm. Vagy legalábbis alig.
Na de akkor. Ezt írtam anno másfél évvel ezelőtt. A csöpögés miatt pedig nem beszólni! :D
2010. november 15.
An incredibly, amazingly gifted actor… Robert Downey Jr.
BUT
valami hiányzik mégis. Szuper színészek, szép színek, tetszik a rendezés, szép a zene (csak kicsit hosszú az a majd’ két óra). Amikor elkezdődött, és lezúzta a fél arcát (nem nagy spoiler, látszik akármelyik fotón), akkor azt mondtam, hogy na! Ez jó lesz. Aztán végül tényleg… jó is volt, de nekem ugyanaz a karakter, mint az ‘A Guide to Recognizing Your Saints’-ben ill. annak a tahó változata. Jamie Foxx ügyes, csak a figura kissé idegesítő. Moziban azért megnéztem volna, kár, hogy nem játszották. Adok neki egy 7/10-et monnyuk. Ja, és természetesen kötelező darab. Sőt, tán nem is egyszer.
P.S. Ez pedig egy jó kis interjú Downey-val.
A szólista (The Soloist)
amerikai-angol-francia életrajzi dráma, 117 perc, 2009
rendezte: Joe Wright
forgatókönyv: Susannah Grant, Steve Lopez (könyv)
szereplők: Jamie Foxx, Robert Downey Jr., Catherine Keener, Tom Hollander, LisaGay Hamilton
IMDb: The Soloist
2012. április 19. at 3:44 de.
[...] való hozzáállása egyébként emlékeztetett Steve Lopez és Nathaniel Ayers kapcsolatára (The Soloist), mert ugye látva a “feladat” komolyságát, Lopez is majdnem meghátrált. Sőt, az [...]