2011. május 16.
Ezt sem tegnap óta terveztem megnézni.
Kicsit hosszú az a két óra, és bármennyire is egyedi a körítés (a barátaik halála után a két főszereplőnek kell felnevelnie az árván maradt kislányt), a film mégiscsak annyiról szól, mint sok száz másik azelőtt. Adott két nagyon szép ember, akik nem csípik egymást, aztán mégis egymásba szeretnek. A lány szét van zuhanva, mert bármennyire is igyekszik, mégsem bírja egyedül a strapát, a pasiba meg az összes létező csaj bele van zúgva, amit ő persze a végsőkig ki is használ.
Hogy ne borzolják nagyon a kedélyeket, nincs egy tisztességes csókjelenet sem a filmben, csak amolyan tegyünkúgyminthaösszeérneaszánk módon. Nem is akkora baj, elvégre minden romantikus vígjátékban így van ez (igen, unalmas is). Romantika van, dráma van, szerelmi háromszög szintén meg nagyon gáláns úriemberek. Nevetni nem nagyon sikerült rajta, csak elvétve, bár a kislány nagyon cuki, és vannak humoros jelenetek, azért vígjátéknak nem nevezném. Van viszont a kedvencem: repülőtérre autózás és rohanás és jajmárfelszálltagép. Ez nem maradhat ki egy tisztességes limonádéból, bár tény, hogy esetenként vonatra cserélik a repülőt.
Katherine Heigl-t (miért is tagadjam?) nagyon szeretem, Josh Duhamelről pedig tudom a nevét, és hogy ő volt Dorian Gray, amit még nem láttam, de állítólag nagyon rossz film. (Ja közben utánanéztem, játszott a ‘Transformers’-ben és a ‘Win a Date with Tad Hamilton!’-ban is, valszeg az utóbbiból ismerős inkább a neve, nekem legalábbis.)
Mindketten tetszettek, sőt még a zene is jó, különösebben kirívó probléma nincs, legfeljebb az, hogy tényleg ez a sokezredik a sorban, és hogy szerintem a ‘How to Lose a Guy in 10 Days’ nagyon magasan veri az összes ilyen jellegű filmet, de említhetném a ‘The Ugly Truth’-ot is, amiben szintén Heigl kisasszony alakít hasonlót, azzal a különbséggel, hogy ott Gerard Butleré a macsó szerep.
Nem jobb, mint az átlag (egyszer meg lehet nézni), de azt hiszem, Duhamelt sokan elfogadnák a gyerekük apjaként (legalábbis a karakterét tekintve), mert amellett, hogy jól néz ki, maximálisan jól áll neki a kisbaba, és tud is vele bánni, és nekem Messer érzelmeit is tökjól átadta, szóval adok neki egy… hm hm mennyi legyen… hogy az IMDb-ről idézzek “I laughed, I cried, I wanted more…”, de azért egyefene, egy 7/10-est megérdemel.
Ilyen az élet (Life as We Know It)
amerikai vígjáték, 114 perc, 2010
rendezte: Greg Berlanti
forgatókönyv: Ian Deitchman, Kristin Rusk Robinson
szereplők: Katherine Heigl, Josh Duhamel, Josh Lucas, Alexis Clagett, Brynn Clagett, Brooke Clagett, Hayes MacArthur, Christina Hendricks
IMDb: Life as We Know It