Shame

Nagyon-nagyon-nagyon nehéz, és még annál is nehezebb helyzetben vagyok. Nem tudom, mit írhatnék erről. Kezdjük talán ott, hogy a Művészben nagyon szép a mozijegy. Ez persze nem újdonság. Írhatnám azt is, hogy – amennyire láttam – teltház volt, persze más mozik már nem is nagyon vetítik. Írhatnám azt is, hogy valószínűleg rajtunk kívül ezt már mindenki látta. Vagy, hogy Clooney-nak igaza volt. Végül, de nem utolsó sorban pedig talán azt kéne írnom, hogy…

Csalódtam. Talán azért, mert túl rég óta vártam, talán azért, mert túl jó volt az előzetese (a 18+-os), talán azért, mert nagyra tartom Michael Fassbendert, talán azért, mert egy szexmániás fickóról szóló filmben az ember szexet akar látni. Vagy talán azért, mert kapásból tudok két (ha nagyon akarom, négy vagy öt) olyan filmet mondani, ami hasonlít rá, és ami hatással volt rám. Fene tudja.

Nem részletezem, miről szól, ismeri mindenki, szeretetre, intimitásra képtelen, kielégíthetetlen-szexmániás főhősünkhöz egyszercsak beállít az érzelmileg labilis húga. Ennél persze nem nagyon szól többről, legalábbis számomra nem, így ha akarnám se tudnám túlzásba vinni a részletezést. Gratula az operatőrnek és a zeneszerzőnek, még a rendezőnek is, de ez így ebben a formában nekem kevés.
A két színész persze jó, de szerintem nem kiemelkedő, bőven láttam már másoktól is, tőlük is jobbat. Sejthető, hogy a karaktereknek nem volt éppen felhőtlen a gyermekkora, de engem érdekelne, hogy mégis mi az a “szörnyűség”, ami ilyenné tette őket. (És az is, hogy mi volt a rendező célja ezzel a filmmel.) Nem rossz, ezt egy szóval nem mondom, jó ez. Csak egy hét múlva Fassbender brutál-szexuális kisugárzásán kívül másra aligha fogok emlékezni belőle. Carey Mulligan egyébként szépen énekel, és van benne néhány kifejezetten jó jelenet, de engem érdekelt volna még Marianne (Nicole Beharie), aki talán az egyetlen normális figura, hiszen pl. Brandon főnöke, David (James Badge Dale) is éppen olyan undorító és beteg ember, mint Brandon vagy Sissy. Nem pont úgy persze, de az. Ráadásul David még idegesítő is.
Tetszett pl. az a jelenet, mikor Brandon a bárban kiprovokálja, hogy megverjék. Nem az a rész, hanem előtte, amit (és ahogyan) a csajnak mond. Utána a gúnyolódása számomra erőltetett volt. Tetszett az is, mikor lemegy futni vagy mikor Sissy rányit vagy mikor beszélgetnek a mese közben vagy mikor megijeszti Marianne-t. Vagy amikor “elkapja” a főni által kiszemelt szőke csajt. És persze az előzetesben is látható metrós jelenet.
(SPOILER) Nem tetszett viszont az, hogy kiszámítható a vége. Pontosabban Sissy viselkedése kiszámítható. A telefon után, miközben az utolsó szexjelenetet látjuk, teljesen egyértelmű, mi történik. Persze az embernek egy pillanatra átsuhan az agyán, hogy a metrónak köze van a dologhoz, de az túl elcsépeltnek hatna. A telefonhívás miatt nem lehetett már azt csinálni, hogy ne legyen semmi, csak az ijedtség. Ha nem lett volna a telefon, hanem csak az ijedtség (persze akkor miért ijedt volna meg?), akkor a legvégén valszeg ülve marad, ami ugye azt sugallná, hogy megváltozik. Nem tudjuk, hogy mi a vége, mert nyitva hagyták, hogy lehessen rajta agyalni. (Jó viszont, hogy ki van festve a csaj, látszik, hogy már várta a srácot.) Az ember szeretné azt hinni, hogy nem megy utána, és látszik, hogy megvan benne a vágy, hogy normális legyen, de szerintem nem tud az lenni. (SPOILER VÉGE)

Összességében érdekes film, de nem tudok okosat mondani, mert engem nem érintett meg annyira, mint amennyire szerettem volna.

Na de mostmár elárulom, mik jutottak eszembe róla. Elsőként a ‘Keane’. Az a baj, hogy a kettőt összehasonlítva Damian Lewis totálisan lejátszotta Fassbendert, utóbbi – őszintén szólva – számomra nem is igazán hiteles, és a ‘Keane’ kb. egyetlen szexjelenete sokkal hatásosabb, mint ebben bármelyik.
Másodszor a ‘Shadows & Lies’, amit én előszeretettel emlegetek mindenféle szituációban, mert annyira erős hangulata van, annyira jó a zenéje, annyira jó felvételek vannak benne, hogy ha valaki egyszer megnézi, szerintem sosem felejti el. Nem a világ legjobb filmje, sőt, de hangulatilag nagyon “ott van”. A ‘Shame’-be egyazegyben vettek át belőle jeleneteket, beállításokat, (akárcsak a ‘Keane’-ből), ezért számomra ez eleve nem lehetett túl eredeti. Sztorit tekintve persze az, de hangulatilag egyáltalán nem.
(SPOILER) Aztán. ‘Never Let Me Go’ ugye Andrew Garfield mikor kiszáll a kocsiból… itt meg az esős, földreülős jelenet. Sorry, Michael, ezesetben Andrew játszott le totálisan. Nekem egyébként ez a jelenet sugallta leginkább, hogy megvan benne a vágy a változásra, csak képtelen rá. Szerintem nem is elsősorban a húga miatt van kiborulva, hanem azért, mert hiába akarja, nem tudja őszintén azt érezni, amit kellene. Persze lehet, hogy tévedek, de nekem ez volt az érzésem. (SPOILER VÉGE)
A szex-szel kapcsolatban természetesen elsősorban az ‘In the Cut’ és Mark Ruffalo valamint a ‘Sonny’ és James Franco jutottak eszembe (ide lehet még sorolni esetleg a ‘Young Adam’-et Ewan McGregorral vagy a ‘Two Girls and a Guy’-t Robert Downey Jr-ral). Fassbender nagyon jól néz ki, tök jó a kisugárzása, de számomra nem sikerült felülmúlnia egyik itt említett úriembert sem. Talán Francoval van egy szinten.

Nem akarom nagyon lehúzni, mert nem rossz, de nem adok neki jobbat, mert idegesített, hogy majd’ minden jelenetről eszembe jutott egy másik film. 7/10.

Kieg.: Aki meg tudja nekem mondani, mi az a rajzfilm, amit néznek, az kap egy virtuális pacsit. Tudom, hogy tudnom kéne, mi az, mert borzasztó ismerős volt, de egyszerűen képtelen vagyok rájönni…

Shame – A szégyentelen (Shame)
angol filmdráma, 101 perc, 2011

rendezte: Steve McQueen
forgatókönyv: Abi Morgan, Steve McQueen
szereplők: Michael Fassbender, Carey Mulligan, James Badge Dale, Nicole Beharie, Lucy Walters, Elizabeth Masucci
IMDb: Shame

The Adjustment Bureau

2011. szeptember 10.

Philip K. Dick azon szerzők egyike, akinek műveivel tele kellene legyen pár polcom. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Updike, Hamingway, Márquez és Shakespeare közt neki már nem jutna hely. Merthogy hely akadna még bőven, de valahogy… valahogy ugyanannyira kimaradt ő az életemből, mint mondjuk Lem – Lemtől is egyedül a Solaris van meg (angolul és oroszul). Habár illene, mégsem ígérem, hogy ezen egyhamar változtatni fogok. A kedvenc Philip K. Dick adaptációm (merthogy szeretik őt a filmesek) nem is lehetne más, mint az ‘A Scanner Darkly’, de a ‘Minority Report’-ot is nagyon szeretem. Ez lesz a harmadik.

Azzal kell kezdenem, hogy úgy ültem le megnézni a filmet, hogy semmit nem tudtam róla – persze azon kívül, hogy egyik gyerekkori nagy-kedvencem, Matt Damon a főszereplő. Aztán mikor a stáblistán megpillantottam, hogy egy Dick-novellából készült, kb. annyit gondoltam, hogy “jaaaa, oké”.

A ‘The Adjustment Bureau’ azon kevés filmek közé tartozik, melyeknek tetszik a magyar címe. Sőt. Ennek a címe kifejezetten tetszik: Sorsügynökség. Az eredeti cím is jó (a novella címe pedig Adjustment Team, magyarul Helyreigazító csoport), de ezúttal nagyon is találó a fordítás. A novella egyébként 20 oldal, én még nem olvastam el, de akit érdekel, itt megteheti. Állítólag egyébként a filmnek nincs túl sok köze hozzá.

Nem nagyon írok a cselekményről, mert azzal mindent elárulnék, inkább csak annyit mondok, hogy a film a szabad akarat témáját járja körül, de mondhatnám azt is, hogy egy sci-firől van szó megspékelve némi romantikával. A sci-fi résszel nincs is baj, sőt. A romantikus szálat azonban nagyon elnagyolták, ezt érdemes lett volna jobban kidolgozni. Ami még nem tetszett az az, hogy az évek múlását egyáltalán nem érzékeltetik. A színészek nem öregszenek, és ami évekkel azelőtt történt, mintha tegnap történt volna, pedig bőven változniuk kellene. Egyébként tényleg lehetne jó a film, mert a téma borzasztó érdekes, mi több el is képzelhető, hogy a világ így működik, sajnos azonban a készítők 106 perc alatt egy olyan sztorit mesélnek el, amit fél órában is bőven el lehetne. Olyan a film, mintha valaki egy novellára való mondandóját regénynek írta volna meg. Túl egyszerű, túl vázlatos. Olyan dolgokat nem dolgoztak ki megfelelően, amiket pedig egyszerűen ki lehetett volna. Ennek ellenére egy élvezhető, sodró lendületű alkotásról van szó.
A helyszín úgy tűnik, a sci-fi rendezők kedvencévé vált – idén ugye volt már egy ‘Limitless‘-ünk, szintén New Yorkból -, de ez nem is baj, mert úgy tűnik, ezt a várost pont arra találták ki, hogy a filmek főszereplői végigrohanjanak rajta és kis bárokban találkozzanak a mellékszereplőkkel. A Szabadság-szobor lábánál forgatott jelenetet akár giccsesnek is nevezhetnénk, de ha arra gondolunk, miről is szól a film… elég ironikus (ez a jó szó?). Valószínűleg nem is véletlenül került bele. És pont ott kérdezi meg David azt, hogy… Szóval ott valahogy felértékelődik az a szó, hogy “szabadság”.

Pár szó a színészekről, aztán befejezem. Főhősünk Matt Damon és partnernője, Emily Blunt közt – ahogy mondani szokás – jól működik a kémia. Nem mondom, hogy elképesztően jól és, hogy ők egymásnak lettek teremtve, de a helyzet sokkal jobb, mint pl. a ‘Blue Valentine‘ esetében. Rajtuk kívül feltűnik viszont nem egy kellemes meglepetés is a stáblistán. Rögtön elsőként kell megemlítenem Michael Kelly-t, aki a “Criminal Minds: Suspect Behavior” Simms ügynökeként (becenevén Prophet) lehet elsősorban ismerős, de nyomozót játszott a ‘Changeling’-ben, és több más sorozat mellett feltűnt pl. a “Third Watch”-ban. Utóbbi csak azért érdekes, mert Anthony Ruivivar főszereplője volt annak a sorozatnak (a kedvenc karakteremet, Carlos Nieto-t alakította). Ha nem lenne elég a sorozatsztárokból, kapunk még egyet, John Slattery-t. Ő egyébként az egyik olyan színész, aki kisebb-nagyobb szerepekben rengeteg filmben feltűnt már, az arcát mindenki ismeri, de “a nevét senki nem tudja”. Én őt a “Jack & Bobby”-ban ismertem meg (Bradley Cooperrel együtt) jórégen, de játszott a ‘The Situation’-ben Damian Lewis-zal, aztán a Született feleségekben, illetve tavaly ő volt Tony Stark apja a Vasember második részében. Aztán itt van Terence Stamp. Nem túl ismerős a neve? Semmi gond. A “Smallville”-ben játszott meg az új Star Wars trilógia első részében (meg még egy rakat más filmben), de a poén nem ez, hanem, hogy ő volt Pier Paolo Pasolini ‘Teorema’-jában a látogató. Úgy bizony :)
Még egy valaki a végére, az egyik “új kedvencem”, Anthony Mackie. És nem csak azért, mert irtó helyes a pasi, hanem mert az ő karaktere (Harry) tetszett legjobban. Lehet, hogy csak én láttam az ő szemszögéből a dolgokat, aztán lehet, hogy direkt így csinálták a filmet, ezt nem tudom, de én neki “drukkoltam”. És nem is értettem a film közepe táján, hogy Matt Damon mit problémázik, nem hittem el, hogy hogy lehet valaki ilyen… nagyravágyó? (SPOILER) Mintha a fényes karrier lenne a fontos. De aztán szerencsére jött Harry és rendbe tette a dolgokat :) (SPOILER VÉGE) Mackie-t egyébként a ‘Half Nelson‘-ban láttam először, és már ott is tetszett :$ csak az ugye Ryan Goslingról szól, nem róla. Szerencsére viszont nem csak én fedeztem fel, hanem a filmesek is (hat filmje van már féligmeddig készen, úgyhogy az elkövetkező 2-3 évre el leszünk látva).

Annyira jó lehetett volna… és sajnálom, hogy nem moziban néztem, biztos nagy élmény lett volna úgy. Így csak egy kisebb, de azért egész jó :) Ajánlom. 7/10.

Kieg.: Ez pedig egy kis filmajánló a végére, mert már volt róla szó, de nem fejtettem ki annyira. 2013-ban mutatják be a ‘The Gangster Squad‘ c. filmet, amiről nagyon remélem, hogy jó lesz, mert ha igen, akkor abban az évben ők fognak tarolni. Legalábbis most van egy ilyen érzésem. Aztán meglátjuk. Ízelítőként a színészgárda: Emma Stone (tudtátok, hogy Andrew Garfielddal jár? szerintem totál összeillenek :) ráadásul mindketten a jövő nagy színészei lesznek), Ryan Gosling, Josh Brolin, Sean Penn, az imént említett Anthony Mackie valamint Nick Nolte, de rajtuk kívül is lesz még néhány ismerős arc. Egyszóval egy rakat olyan színész, akiket külön-külön is szeretünk és elismerünk és tisztelünk, és akkor őket összeeresztik… hát.. nagyon kíváncsi vagyok :)

Sorsügynökség (The Adjustment Bureau)
amerikai thriller, 106 perc, 2011

rendezte: George Nolfi
forgatókönyv: George Nolfi, Philip K. Dick (novella)
szereplők: Matt Damon, Emily Blunt, Michael Kelly, Anthony Mackie, John Slattery, Anthony Ruivivar, Shohreh Aghdashloo, Terence Stamp
IMDb: The Adjustment Bureau

The Help

Az első és a filmcímek kivételével a linkek a filmzene, érdemes meghallgatni őket – egyrészt azért, mert jók, másrészt azért, mert úgy találtam ki, hogy kapcsolódjanak a szöveghez. :)

2011. november 3.

“You is kind. You is smart. You is important.”

Amikor először olvastam a filmről (a Forum Hungary játékán) azt hittem egy komor, lehangoló, szomorú drámát fogok látni, és mivel mindenhol a dráma műfajába sorolták, efelől nem is volt kétségem – egészen addig, amíg valami olyasmit nem tettem, amit nagyon ritkán szoktam: megnéztem a trailert. A trailer vicces, harsány színeivel pedig a Pleasantville (vagy a Született feleségek) “művároskájára” emlékeztet legjobban, tehát ha azzal a tudattal ültem volna be a moziba, hogy most történelemórát fogok látni, akkor bizony igencsak meglepődtem volna.

A film Kathryn Stockett azonos című, első regénye alapján készült. 60 ügynökség utasította el, mire egyikük hajlandó volt kiadni – eddig csaknem 5 millió példányban kelt el és több, mint 100 hétig szerepelt a New York Times Best Seller listáján.
A főszereplőt, Skeetert az író tulajdonképpen saját magáról mintázta, azonban a történet fikciós. Stockett 1969-ben, Mississippi fővárosában, Jackson-ban született (ez cselekményünk színhelye is), a regényt pedig az ihlette, hogy őt is az afroamerikai házvezetőnőjük nevelte. A történet röviden annyi, hogy Skeeter egy írónak készülő fehér lány, akinek nem tetszik, ahogy a fehérek a fekete cselédjeikkel bánnak, és megpróbálja megszólaltatni a feketéket, arra kéri őket, meséljék el, hogy bánnak velük – a jót s rosszat egyaránt. (Mississippi ráadásul egy déli állam, a rabszolgatartás egyik fellegvára volt, ha lehet ezt mondani, és nem igazán csípték azokat, akik a feketék és fehérek egyenlőségéért kampányoltak, Skeeter tehát igen nagy fába vágja a fejszéjét.)
1963-ban járunk, ez év végén gyilkolták meg Kennedy elnököt és ebben az évben hangzott el Martin Luther King Jr. híres beszéde is. Pozitívum, hogy nem jó és rossz “párharcáról” van szó, hiszen a fehérek közt is akadnak jók, és a feketék sem mindannyian szentek, igaz, a feketék azért még ígyis valamivel idealizáltabbak, mint amilyenek valójában lehettek, de ez talán megbocsátható ha tudjuk, a DreamWorks keze van a dologban. A könyv amúgy állítólag drámaibb a filmváltozatnál.

A film – akárcsak a könyv – magyarul ‘A segítség’ címmel jelent meg, amiben a kezdő angolos nem is lát kivetnivalót, mi azonban okosabbak vagyunk, mint egy kezdő angolos (ugye?!) és tudjuk, hogy milyen találó cím is ez a “The Help”. Ugyanis nem egyjelentésű szó. Jelent például olyasmit is, hogy “bejárónő” vagy “háztartási alkalmazott”, tehát akár még az is lehetne a magyar cím mondjuk, hogy “Házvezetőnők”. Az más kérdés, hogy így mennyire lenne eladható, de az, hogy ‘A segítség’ véleményem szerint majdnem annyira nézőcsalogató cím, mint a fent említett verzió :) de most kivételesen nem mondok rosszat a forgalmazóra, hiszen a fordítás végülis korrekt, és így is megállja a helyét. Ja, amúgy a film feliratos, a fülünk bőven gyönyörködhet a déli akcentusban ill. a déli feketék akcentusában és nyelvtanában is. A magyar felirat vicces, volt itt “sebibe” meg “vón” meg “gyün”, mintha Kirk Lazarust hallanám magyarul, de örültünk, hogy csak láttuk, nem hallottuk.

Emma Stone a kabalám. A ‘Ghosts of Girlfriends Past’-ban láttam először (két éve, moziban), de hazudnék, ha azt mondanám, megjegyeztem. Aztán az első premier előtti vetítés, amire sikerült eljutnom a ‘Crazy, Stupid, Love.‘ volt, amiben már főszerepet játszott, majd jött az ‘Easy A’ (sajna csak itthon), végül pedig ez. Ma már nem nagyon szoktam elhamarkodott döntéseket hozni azzal kapcsolatban, hogy kit nevezek kedvenc színésznek, de ez a hatalmas szemű vöri már-már üldöz, úgyhogy az utóbbi három film alapján – amiből kettőre ugye ingyenjegyet nyertem – nyugodt szívvel sorolhatom mostmár a kedvenc fiataljaim (Anne Hathaway, Andrew Garfield, Carey Mulligan és a többiek) közé. És még sírni is tud – pluszpont.

Egyébként (egy-két kivétellel) az egész stáb szuper. Viola Davis (Kate & Leopold, Solaris, Disturbia, Eat Pray Love), aki a szerep kedvéért jópár kilót felszedett, és aki valójában a főszereplője a filmnek valami fantasztikus. ’65-ben született, tehát ő ebből a korszakból (szerencsére) már alig tapasztalt valamit, mégis annyira hiteles, mintha ő maga is megélte volna, amit Aibileen. Hasonló a helyzet Octavia Spencerrel is (Seven Pounds, The Soloist), aki ugyan még Davisnél is fiatalabb, mégis igen jól megállja a helyét, sőt szerintem sokaknak (lesz) ő, vagyis Minny a kedvence.
Lényegében ők ketten és Emma Stone (Skeeter) az igazi főszereplők, de az alkotóknak sikerült rengeteg színészt/karaktert/történetet belepréselniük a filmbe anélkül, hogy bármelyikükkel kapcsolatban hiányérzetünk lenne. Pedig ugye a sokszereplős filmeknél ez szokott probléma lenni, vagyis, hogy nagyon felszínesek a karakterek. Ezesetben sem mondom azt, hogy mindenki annyira tökéletesen ki van dolgozva, mert a legtöbbjük elsősorban valamilyen sztereotípiát testesít meg, de én azon sem csodálkoznék, ha külön-külön mindegyikőjük élettörténetét megírták volna. Mondjuk el kéne olvasnom ahhoz a könyvet, hogy tudjam, ebből mi Tate Taylor és mi Kathryn Stockett érdeme.
A “nemjófej” nők “szószólóját”, Hilly-t alakító Bryce Dallas Howard az egyik leggyengébb a főbb szereplők közül (a szeme valószínűtlen formája szerintem nem is valódi, ahogyan az orra sem), de James Franco exe, Ahna O’Reilly (Elizabeth) sem brillírozik éppen, igaz, neki nem sok szerep jutott. Tetszett viszont Allison Janney (Skeeter anyukája), Sissy Spacek (Hilly anyukája) és a Celia-t alakító Jessica Chastain (The Tree of Life, Coriolanus), sőt, utóbbi karaktere nagyon-nagyon-nagyon is tetszett. (SPOILER) Úúúgy tudtam, hogy ő lesz az egyik legjobb fej! :) (SPOILER VÉGE)
Talán feltűnt, hogy eddig csak nőkről írtam. Nos, ez azért van, mert tényleg szinte csak nők szerepelnek a filmben, úgyhogy igazi felüdülés volt Chris Lowell (Stuart) és Mike Vogel (Johnny) megjelenése. És ami a legszebb, hogy mindkettejükkel kapcsolatban leírhatom Ryan Gosling nevét :D Lowell egy számomra noname srác, mert nem láttam a ‘Graduation’-t, sem pedig a sorozatait (ő inkább sorozatszínész), és ha megborotválkozna, nem is nézne ki olyan rosszul. Mozdulataiban, testtartásában igencsak emlékeztet R.G.-ra, és akkor még nem említettem a mosolyát és a profilját, de nézzétek meg a filmet, és mondjátok a szemembe, hogy nektek nem R.G. jutott eszetekbe először :) Mike Vogellel kissé hadilábon állok, mert tetszett a ‘The Sisterhood of the Traveling Pants’-ben és a ‘She’s Out of My League’-ben, de aztán tavaly csúnyán összeverte Ryant a ‘Blue Valentine’-ban, szóval… :D Viszont itt olyan jófej és olyan sármos volt, hogy egyszerűen nem lehetett rá haragudni a “múltban elkövetett hibáiért” :) Jópont neki egyébként, hogy a szépfiú szerep mellett jól áll neki a Goslingot-megverős karakter és a hatvanas évek divatja is, úgyhogy nem borulnék ki nagyon, ha kapna még pár ajánlatot. Félreértés azért ne essék, nem ájultam el tőlük – mindkettejüket könnyebb elfelejteni, mint megjegyezni -, de azért jó, hogy vannak.

Összességében nem nagyon tudok rosszat mondani a filmről, talán azt, hogy kicsit azért hosszú az a 146 perc, és helyenként volt némi hiányérzetem (nem tudnám megmondani, miért, majd az okosok megmondják) de mi nagyon jól éreztük magunkat (és én úgy láttam/hallottam, hogy a közönség többi része is). Szuperek a zenék (Johnny Cash, Ray Charles, Bob Dylan, Chubby Checker…), szépek a színek, kellő arányban van a dráma és a humor, szerethetőek a színészek/karakterek, és azok szerint, akik olvasták a könyvet Taylornak nagyon jól sikerült azt átültetnie a vászonra. Nem ez lesz a kedvenc filmem, és azt sem ígérhetem, hogy emlékezni fogok rá 3-5 év múlva, de ha az ember nem rasszista és nem történelemórára készül, akkor nagyon jól fog szórakozni. Azért legyen kéznél zsepi is :)

Ugyan tegnap láttuk, de: mától a mozikban :) 9/10.

A segítség (The Help)
amerikai-indiai-emirátusokbeli filmdráma, 146 perc, 2011

rendezte: Tate Taylor
forgatókönyv: Tate Taylor, Kathryn Stockett (regény)
szereplők: Emma Stone, Viola Davis, Bryce Dallas Howard, Octavia Spencer, Jessica Chastain, Ahna O’Reilly, Allison Janney, Anna Camp, Chris Lowell, Cicely Tyson, Mike Vogel, Sissy Spacek, Brian Kerwin
IMDb: The Help

Easy A

Így utólag azt mondom, hogy ez a film megérdemelt volna egy hosszabb bejegyzést, pl. tetszett benne az is, hogy a lánynak milyen jó a kapcsolata a szüleivel, de sajna már nem emlékszem rá olyan részletesen, hogy többet tudjak írni róla :( Ettől függetlenül nézzétek meg, mert Emma Stone kortársai egyik (ha nem a) legjobb színésznője és ez tipikusan egy olyan történet, amit mindenkinek – de főleg az ifjabb korosztálynak, gondolok itt a tinikre – érdemes látnia.

2011. szeptember 5.

Óóó, ez nagyon tetszett :) Noname színészek egy jópofa filmben (aminek még értelme is van, nem csak valami agyatlan vígjáték). Tavaly ez volt Taylor Swift kedvence vagyis nagyon odavolt érte, mikor látta :)

A tanárbácsi volt a Pókember valahanyadik részében a Homokember, viszont Todd szerepére találhattak volna “megnyerőbb külsejű” srácot is, mondjuk Andrew Garfieldot, ő abszolút illett volna a karakterhez :) Azért nem adok neki jobbat, mert valszeg nem lesz egy maradandó élmény számomra, de ha valaki szereti a tinifilmeket, annak (egyszer) érdemes megnéznie. (Ahogy pl. a ‘Charlie Bartlett’-et is, de az nálunk szerintem nem volt soha túl népszerű, pedig nagyon szuper film.) Ja és a narrációt is szerettem. 8/10.

Könnyű nőcske (Easy A)
amerikai romantikus vígjáték, 92 perc, 2010

rendezte: Will Gluck
forgatókönyv: Bert V. Royal
szereplők: Emma Stone, Penn Badgley, Amanda Bynes, Dan Byrd, Thomas Haden Church, Patricia Clarkson, Cam Gigandet, Lisa Kudrow, Malcolm McDowell, Aly Michalka, Stanley Tucci
IMDb: Easy A

Boy A

2011. május 29.

Ez az a fajta angol ti. amit az angol tinik használnak, amit a legkevésbé értek, ha erről a nyelvről van szó. A felnőtteket jobban megértem, de őket sem mindig. Christian Bale esetében biztos voltam abban, hogy amerikai színészről van szó, aztán kiderült, hogy walesi (csak jó az akcentusa), Andrew Garfieldnál is valami hasonló a helyzet, bár ő születését tekintve tényleg amerikai. Amit tudtam is, de a ‘Never Let Me Go’ és a ‘Boy A’ arra késztettek, hogy újragondoljam a dolgot – az eredmény pedig: az akcentusát nem tanulta, hanem “lett” neki, tekintve, hogy Angliában nőtt fel (és hogy az anyukája is angol).

Hogy a film címe mit jelent, nem tudom anélkül elárulni, hogy ne villogjon a spoiler-lámpa, bár mivel az angol anyanyelvűeknek ez eleve egyértelmű, lehet nem akkora titok az a spoiler. A kiskorú bűnözőket szokták úgy nevezni – elsősorban a média miatt, mert az eredeti nevük nem jelenhet meg -, hogy Boy A, B… vagy Child A, B, és így különböztetik meg őket.

Ez a film, ahogy sok másik is, adaptáció, méghozzá a brit Jonathan Trigell ‘Boy A’ című regényének filmváltozata. Bár a regény fikciós, sokakban felmerült – az esetet ismerve és a filmet megnézve szerintem is jogosan -, hogy a regény alapjául egy 1993-ban, két tízéves fiú által elkövetett gyilkosság története szolgál. Akit érdekel, itt olvashat róla, de elég felkavaró. Teljesen más filmen látni ilyesmit, mint elolvasni úgy, hogy tudod, hogy igaz… Ha mindenképpen kötni akarjuk a megtörtént esethez, akkor filmünk főszereplője nem is a Boy A, hanem a Boy B.

(Innentől SPOILER következik.) Philip – akiről nagyon hamar kiderül, így végülis nem árulok el vele túl nagy titkot – meghal. Állítólag öngyilkos lett. Szerintem nem lett az. A srác elég nyilvánvalóan szociopata volt (aki megnézi a filmet, látni fogja), akik köztudottan nem éreznek semmiféle bűntudatot. Sőt, az öngyilkosság sem jellemző rájuk (bár amennyire tudom, a pszichopatákra sem, lehet persze vitatkozni, hogy a kettő ugyanaz-e vagy sem, szerintem nem teljesen, de a hozzáértők sem tudják egyértelműen eldönteni). Ebből kifolyólag valószínűleg nem ölte meg magát lelkiismeretfurdalás vagy ilyesmi miatt, sokkal inkább segített neki ebben valaki (vagy valakik), mert a gyerekgyilkosokat állítólag a dutyiban sem kedvelik annyira. De ez csak az én véleményem.
A történet a tettestársról, Jackről szól, a kérdés pedig az: “Who decides who gets a second chance?”
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal sem, hogy oly sok másik mellett ez a film sem került nálunk soha a mozikba, de legalább még DVD-n sem jelent meg. Meglepő? Nem.

Eléggé nyilvánvaló, hogy a ‘Boy A’ vége nem lehet más, csak az, ami. Ami nekem nem tetszett, hogy mit nevez meg kiváltó okként a film. Mert az üldözés nem lehet ok, és szerintem a srác nem jut el odáig sem, hogy azt mondhassuk, az üldözés az “az utolsó csepp a pohárban”. Miért nem a rendőrségre megy? Ilyen esetben az lenne az első dolgom. Egyértelmű, hogy ígyis úgyis eljutna odáig, és bár a könyvet nem ismerem, gyanítom, hogy így is történik, de a film nem mutatja meg. Talán több történés kellett volna, de nem tudom.

Ugyan több karakter van, de végeredményben egyszereplős műről beszélhetünk. Andrew Garfield vajon játszhatott volna jobban? Jó kérdés.. Mert szerintem nagyon szuper (és nem csak szerintem, mert ugye díjazták is), abszolút át tudtam érezni, amit kellett, ez mégsem volt elég nekem ahhoz, hogy teljesen indokoltnak érezzem a film végét. Hosszú nagyon, de mégsem elég. Nincs nagyon ötletem, hogy hogy lehetett volna jobban megoldani… Ő egyébként nagyon profi már abban, hogy “hogy alakítsunk lelkisérült srácokat”, ehhez képest Peter Parker bőrébe bújnia biztos teljesen más élmény volt. Jut eszembe, a fiúk pókemberest játszanak :) Vicces. A mellékszereplők is jók amúgy, Peter Mullan különösen (a ‘Trainspotting’-ból lehet ismerős pl), na meg persze a gyerekek. (SPOILER VÉGE)

Azért én sajnálom azokat, akik elvből nem néznek “szomorú” filmeket. Mert ismerek ilyet, nem is egyet. Elképesztően sok “lélektáplálékról” maradnak le. Gondolom ők ilyen jellegű könyveket sem olvasnak. Persze ez mindenkinek a saját döntése, és nem is ítélek el senkit, de ezek nélkül én személy szerint biztos, hogy kevesebb lennék.
Ez a film azon ritkaságok közé tartozik, amiket (bár a XXI. században csináltak) tényleg érdemes megnézni. Nagyon is. És senki ne az értékelésemből induljon ki, mert ez most inkább a megvalósításnak szól, ami azonban vajmi keveset von le a történet valódi értékéből.

Tehát. Számomra kicsit lassú/hosszú volt ez a közel két óra, és bár AG-t imádtam (meg a színeket), ha rajta vagy a történeten múlna, maximumot is kapna (és megértem, ha sokak szerint 10/10-es), de most nem tudok neki jobbat adni. A tegnap látott ‘Never Let Me Go’ egy fokkal nagyobb hatással volt rám. 7/10.

(Boy A)
angol filmdráma, 106 perc, 2007

rendezte: John Crowley
forgatókönyv: Jonathan Trigell (regény), Mark O’Rowe
szereplők: Andrew Garfield, Peter Mullan, Katie Lyons, Skye Bennett, Alfie Owen
IMDb: Boy A

Never Let Me Go

2011. május 28.

Talán mondanom sem kell, hogy tavaly szeptemberben volt a film premierje a jó öreg USA-ban, de megnézve már az is meglep, hogy nálunk egyáltalán bemutatták. Konkrétan két nappal ezelőtt. Merthogy “hőn szeretett” kis hazánk “hőn szeretett” filmforgalmazói bizony nem arról híresek, hogy az értelmes-értékes alkotásokat tálcán kínálják a magyar közönségnek. Ezért is nem fogják nálunk soha bemutatni sem a ‘Rabbit Hole’-t, sem a ‘Howl’-t, és ezért sem került soha mozikba a ‘The Soloist’, ezért késett éveket a ‘Precious’ és hónapokat a ’127 Hours’ vagy mondjuk a ‘The Kids Are All Right’. “Pfúj, mondanivalója van a filmnek? Akkor azt kösz, nem kérjük!”

Viszont vannak nekünk drága kalózaink a világ minden táján (és itt nem Jack Sparrow-ra gondolok elsősorban), sőt, lelkes feliratfordítóink is vannak, vagy ha épp nincsenek, akkor is tud ma már minden filmőrült angolul, angol feliratot pedig az esetek 98%-ában azért lehet találni. Röviden: ha valaki kultúrára vágyik, kis keresgélés és leleményesség árán megkapja azt is. Ezesetben nagyjából másfél percbe telik megtalálni a filmet a hozzá tartozó magyar felirattal, és további negyed órába, míg letöl.. khm… megvásároljuk a mozijegyünket.

Na de akkor pár sor a filmről, mert ilyen már rég volt (hála a vizsgáknak). A címről nekem mi más juthatott volna eszembe, mint Robert Downey Jr. ‘In My Dreams’ című száma, amit nem is nagyon tudtam kiverni a fejemből “Never ever let me go…” bár ha nagyon akarom, az a dal akár még illik is a filmhez. Annyira azért nem akarom.

Ahogy a legtöbb, ez sem tegnap óta van a listámon, és miért is tagadjam? Andrew Garfield miatt, aki még mindig nem egyenlő a kövér macskával, ám az új Pókemberrel annál inkább (2012 :P ). Ha a srác elég ügyesen keveri a kártyáit, na meg jó lapokat kap (haha), akkor 10-15 év múlva a világ legnagyobb színészei közt fogják számon tartani – ha így lesz és akkor még lesz fészbúk, akkor kiírom, hogy “én megmondtam”. Márpedig őszintén remélem, hogy így lesz, és szívből drukkolok neki, mert már most nagyon bírom az “enyhén” csontváz, enyhén pedig Christian Bale-re emlékeztető fiatalembert. Nem azért, mert úgy néz ki, de hasonló a stílusa. Ebben a filmben mindenképp.

A ‘Never Let Me Go’ nem romantikus vígjáték, bármennyire is szeretné valaki azt hinni (és bármennyire is szeretné velünk elhitetni akármelyik filmes portál vagy forgalmazó). Én nem tudtam róla semmit, és bizony erre számítottam legkevésbé, de nagyon megérte megnézni. Minek nevezzelek? Kérdezhetném Petőfit idézve, és mivel olyan filmek jutottak eszembe róla, mint a ‘The Island’, a ‘Scanner Darkly’ illetve Orwell ’1984′-e (abból is a könyv), azt kell mondanom, hogy amellett, hogy dráma, bizonyám, ez sci-fi is (híres vagyok arról, hogy feltalálom a spanyol viaszt, mert a könyv, amiből készült “mellesleg” sci-fi regény :D ). Nem érezzük annyira annak, mert nem futurisztikus környezetben játszódik, viszont pont ezért annál nagyobbat üt. A ‘Scanner Darkly’-nál látszik rögtön, hogy az, és az utolsó percekben jön a “bmeg” érzés, itt el kell árulnom, hogy már az elejétől kezdve hátborzongató az egész, és nekem akkor esett le, hogy miről is van szó, mikor megtalálták a cigicsikkeket. (Ez egyébként eléggé az elején van.) Teljesen azért nem voltam benne biztos, hogy jól sejtem, mi lesz itt, de ha így tudnék számokat is tippelni, már rég ötösöm lenne a lottón. Feltéve persze, ha lottóznék. Visszatérve a SD-ra, itt nem arról van szó, hogy a végén jön a néző káromkodós felkiáltása, de nem ám. Hanem kb. végig. Tehát az “ilyen nincs”, “áá nem, ez tuti nem”, “atyaég, tényleg ez történik” meg ilyesmi lehet végig a fejekben. Bevallom, az utolsó tíz-tizenöt percét már kb. végigbőgtem, mert ez így, ebben a formában már sok volt.

Keira Knightley karaktere annyira genyó, hogy nehezen tudtam őt kedvelni (mondjuk ki nyíltan, utáltam), de jól játszott. Mintha ő mindig úgy tartaná az ajkait, mint a franciák beszéd közben.. nem? Mármint nem csak ebben a filmben, hanem minden filmjében. De nem tudom, nem vagyok akkora fan. Garfieldról már írtam, Carey Mulligan meg nem mondom, hogy kifejezetten meglepett (nagyon sztárolják, pont ezért nem vártam tőle semmi extrát, de tette a dolgát, ahogy illik), kedvenc nem lesz, de nagyon át tudta adni a karakter érzelmeit, gondolatait, szerintem ügyes volt nagyon. Azért nekem Garfield egy hangyányival jobban tetszett, mint ő. És persze a gyerekek is tündériek voltak :)

Szóval összességében tök jó a színészi játék, a rendezés, szép a táj, jó a zene, nekem tetszett, de nem áll szándékomban újra megnézni. Majd talán egyszer, valamikor, de ezer százalék, hogy az nem mostanában lesz. Ami zavart, hogy lassú, de meglehet, hogy ez kell ahhoz, hogy az ember igazán értékelni tudja a filmet és igazán elgondolkodjon rajta. Az utolsó sorok pedig… hát.. igen. Nekem is valami ilyesmi jutott eszembe.
Filmklubokban mindenképp ott a helye, hogy plázákban miért vetítik, azt nem értem, de worth watching. Ja igen, az eredetije pedig: Kazuo Ishiguro – Never Let Me Go. Biztos érdemes elolvasni, de a film állítólag remek feldolgozása a könyvnek. 8/10.

Kieg. 1. (2012. február 1.): Hozzá kell tennem, alapvetően nem támogatnám a kalózkodást, de sok mindenhez csak így lehet hozzájutni, régi filmekhez vagy sorozatokhoz főleg. Mert nem adták ki újra – vagy egyáltalán. Moziba járni meg szeretek, tehát ha valami tetszik és a pénztárcám is megengedi, azt megnézem ott (is) és/vagy megveszem DVD-n; és talán régimódinak számít ma már, de eredeti CD-t is szívesebben hallgatok youtube meg mp3 helyett.

Kieg. 2.: Amit a forgalmazókkal kapcsolatban írtam, azzal meg nem megsérteni akartam őket, de tényleg bosszant, hogy sokszor akkor kerülnek nálunk moziba a filmek, mikor már külföldről megrendeltem a DVD-t. Nevetséges. És addigra nyilván sokan megnézték már, és az emberek többsége valószínűleg nem veszi meg a mozijegyet, ha már megnézte a filmet otthon – ingyen.
Nem igazán tudom ennek az okát, talán azt várják, hogy sikeres lesz-e kint, talán nem az ő hibájuk, nem tudom. Szerencsére mostanában (legalábbis én úgy veszem észre, hogy) próbálkoznak azért. Egyrészt, hogy jó filmeket lássunk, másrészt, hogy ne évekkel később. Remélem javulni fog a helyzet.

Kieg. 3.: Megnéztem most a trailert, és az autós jelenetnél még így is (hogy nem láttam előtte az egész filmet) elakad a lélegzetem, annyira tökéletes, annyira szívbemarkoló, Andrew Garfield ott vált az egyik kedvenc színészemmé.

Ne engedj el! (Never Let Me Go)
angol-amerikai filmdráma, 103 perc, 2010

rendezte: Mark Romanek
forgatókönyv: Kazuo Ishiguro (regény), Alex Garland
szereplők: Carey Mulligan, Andrew Garfield, Keira Knightley
IMDb: Never Let Me Go

The Social Network

Még mindig tavalyi Oscar és egy nagyon rövid szösszenet fészbúkos témában. A film azért érdekes “csak” számomra, mert ennek hatására kezdtem el értékelni Justin Timberlake-et (színészként, egyébként soha nem érdekelt, és azóta sem), Andrew Garfield pedig azóta az egyik kedvenc színészemmé nőtte ki magát. Ja, és időközben a nevével is megbékéltem. :)

2011. február 28.

Túl hosszú az a két óra. Másfél is bőven elég lett volna, mert e közben is majdnem elaludtam pár helyen.

Egyébként jól megírt párbeszédek, jó időkezelés, jó színészek, jó zene (pár helyen nagyon emlékeztetett a Sherlock Holmes zenéjére :/ de lehet, hogy csak odaképzeltem) meg amúgy is bírom az ilyen infómókusos meg matekos dolgokat, de a film tulajdonképpen nem szól másról, mint hogy Zuckerberg milyen gonosz, és utálni kell őt, és hogy egyetemisták egymással szúrnak ki ilyen-olyan módon. Nem mondom, hogy nem az, mert nem ismerem, de nehezen tudom elképzelni, hogy nincs neki jó oldala is. :)

Andrew Garfieldnak nevet kéne változtatnia, mert egy dagadt macska ugrik be róla, nem pedig a Pókember. Ő volt az egyetlen pozitív/szimpatikus karakter megformálója.

Mindent összevetve ez egy jól összerakott film, éppen csak a facebookról alig szól, és nem nyújt semmi maradandót. Jónak jó, de egy a sok közül. 6/10

Social Network – A közösségi háló (The Social Network)
amerikai életrajzi dráma, 121 perc, 2010

rendezte: David Fincher
forgatókönyv: Aaron Sorkin, Ben Mezrich (könyv)
szereplők: Jesse Eisenberg, Andrew Garfield, Justin Timberlake, Rooney Mara, Joseph Mazzello, Rashida Jones, Armie Hammer, Max Minghella, Brenda Song
IMDb: The Social Network