A ‘Your Highness‘-ben nagyon megtetszett Damian Lewis, így elkezdtem az ő filmjeit is megkeresgetni, elsőként egy sorozatot, mert nagyon dícsérték. Ezzel kapcsolatban három szösszenetet írtam akkor, amit most meg is osztok veled/veletek, és remélhetőleg fogok majd más sorozatokról is írni, mert van egy-kettő, amit láttam tavaly és megérdemelnének pár sort. Amiben perpill Lewist egyébként látni lehet, az a “Homeland”, de szabadidő híján igencsak lemaradtam vele, úgyhogy van mit pótolnom… na de majd ha eljutok odáig, talán erről is teszek említést egy kicsit bővebben. Most viszont “Life”.
2011. augusztus 13.
“Life” pilot, hmm… 9/10, csak maradjon is ilyen.
A főszereplő egy rendőr, Charlie Crews (Damian Lewis), aki 12 évig ült börtönben ártatlanul (nem nagy spoiler, mert ez a film első két-három percében kiderül). Alapvetően jó ember, de hogy ennyi ideig volt elzárva a külvilágtól az kissé őrültté tette. Kb. olyasmi, mint a Gyilkos elmékből Hotch a felesége elvesztése után plusz Dr. House. Szóval egy nagyon jó karakter, aki folyton gyümölcsöt eszik, és szegénynek nem sok köze van a technikai dolgokhoz, sem a mobiltelefonokhoz, sem az új autókhoz, sem az internethez, ráadásul rengetegen szekálják a múltja miatt, mert a szemükben bűnös, még akkor is, ha nem az.
A sorozat sajna csak két évadot élt meg, de az IMDb-n 8.5 csillagot kapott, ami nem tudom, hogy számít-e, de úgy tűnik, érdemes lesz megnézni.
.
2011. augusztus 14.
“Life” – első évad: ✔
Damian Lewis egyszerűen zseniális. Zse-ni-á-lis! Nem csinál semmi extrát, de azt úgy… hogy tanítani kellene.
Kétségtelenül Charlie Crews a legtökösebb zsaru, akit valaha hátán hordott.. Los Angeles. A rendőrök Dr. House-a, akibe a sorozatban feltűnő kb. minden nő szerelmes (sőt, ember a talpán, aki ellen tud állni neki), aki olyan dolgokra költi a pénzét, ami senki másnak nem jutna eszébe, aki annyi gyümölcsöt eszik, hogy az valami hihetetlen, aki az “Internet for Idiots” c. könyv segítségével próbál lépést tartani a technikai fejlődéssel, aki egy ujjal gépel (ez elég viccesen néz ki), aki mindenre rácsodálkozik, és aki legalább akkora leleménnyel jön rá az összefüggésekre, mint Dr. Reid. Emellett persze gond nélkül lecsap bárkit, ha arról van szó, és úgy mossa ki magát a kakiból, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Ő a létező világ Batmanje, sőt, nőügyei miatt talán inkább Tony Starkja, aki mellett természetesen mindig ott van “hű inasa”, aki nem Jarvis, de még csak nem is Alfred, hanem: Ted.
És ez a sorozat megérne egy misét, bár talán többet is, mert tényleg nagyon jól van összerakva. Úgy értem, két nap alatt egy évadot lenyomni úgy, hogy közben bőven volt más dolgom is, szerintem nem is olyan rossz teljesítmény. Ez nem az én érdemem, hanem a készítőké, akiknek sikerült egy ilyen addiktív, ám sajnos méltatlanul elhanyagolt rendőrsztorit alkotniuk.
Az aktuális ügyek nem mindig a legérdekesebbek, sőt, talán túlságosan is alá vannak rendelve Charlie “ügyének”, és van pár technikai dolog, ami nem tetszik mindig, de a karakterek szuperek és úgy nagy átlagban tökjó az egész. 9/10.
.
2011. augusztus 23.
“Life”: ✔
Hát hogy lehet így vége egy sorozatnak?! Aztamindenit.. :)
Ez már kicsit lassabban ment, mint az első és nem csak azért, mert egész héten dolgoztam, hanem azért is, mert kétszer olyan hosszú, mint az. Amit egyáltalán nem bántam, sőt ^_^
(Kicsit SPOILERes.)
A második évad első fele elég lapos, mintha a forgatókönyvírók elvesztették volna a kreativitásukat. Charlie Crews rendszerint mond valami vicceset az aktuális epizód elején és végén, de ami közte van az teljességgel felejthető. Aztán valahogy mégis összeszedték magukat azok az írók, és az évad második felére sikerült igen jó részeket összehozniuk. Charlie viszont megváltozott. Mondogatja a baromságait, viszont egyszercsak eltűnik a “nagy szerelme”, aki iránt ezzel egyidőben el is veszíti az érdeklődését, eltűnik az a nő is, aki belé volt szerelmes, nem csajozik, alig-alig eszik gyümölcsöt (eleinte majd’ minden részben van valami olyan gyümölcs, amiről azelőtt még csak nem is hallottam soha, aztán ezek valahogy elmaradoznak), és már csak említés szintjén marad meg (“kérdezd meg, Nevikov szereti-e a narancsot” vagy “a társam sok gyümölcsöt eszik”), de már nem eszik folyton. Az első évad az újdonság erejével hat, a második viszont túl tökéletes (gondolom több pénzt kaptak rá), modoros, nekem a “Lie to Me” jutott róla eszembe, és az, hogy sokkal inkább elkezdtek a külsőségekre adni, mint a tartalomra. Persze, szép az, mikor kránra tesszük a kamerát, de amúgy minek?
És valahogy mindenki olyan jófej lesz. Valahogy mindenkiről kiderül, hogy csak a főrosszfiú tartotta sakkban őket és igazából nem is rosszak. Az idegesítő kapitány is szerethetővé válik (ez nem feltétlenül rossz, de szerintem kicsit túl nyálasra vették a figurát az ő esetében). Az egész egy nagy összeesküvés és csak bonyolódik és bonyolódik és bonyolódik… és mindennek a közepe Charlie Crews, minden miatta történik. Ő tulajdonképpen egy szuperhős: Tony Stark rendőrnek öltözve. Vagy hát talán több is nála.
Aztán a főszereplő csaj terhes lesz, de a sorozatban nem akartak neki gyereket, így egy időre eltávolítják a főszereplői körből. Közben Crews új társat kap, akinek ugyan nincsenek autisztikus megnyilvánulásai, de kiköpött Dr. Reid – csak a női mása. Baromi intelligens, eidetikus memóriája van (“villámolvas” is), emellett persze mindig vidám és gyönyörű. Nem túl életszerű. :) Crews pedig közben egyre agresszívabb, hiába a zen, látszik a tekintetén, hogy puszta kézzel meg tudna ölni bárkit bármikor. Ahogyan azt meg is teszi.
Az utolsó két rész viszont olyan izgalmas, hogy csak na! :) Aztán mikor azt hittem, hogy vége, akkor szerencsére kiderült, hogy mégsem (volt még pár perc), pedig kezdtem azt hinni, hogy úgy zárják le, hogy soha ne is lehessen folytatni – de hát ez is Hollywood. Kicsit eltúlozták a végét, túl klisés lett, de abszolút kárpótol az évad első felének ellaposodásáért.
(SPOILER VÉGE)
Ahogy a sorozat kezdődött és ahogy végződött, 9/10-et ér. A köztes részek pedig olyan 6-8/10-et. A karakterek nagyon jók, a főhős eszméletlen jól ki van találva és szerepét a tökéletes színészre osztották. A többi színész is nagyon jó a szerepében, csak a gyilkosságokat túl egyszerű megoldani, nem is túl érdekesek, egyre több karakter lép színre, a “fő szál” pedig egyre csak bonyolódik míg végül az egésznek nem lesz semmi értelme.
Azért Charlie Crews egész jól elviszi a sorozatot (de egy egészestés játékfilm is jól állna neki), szóval ha valaki el tud vonatkoztatni a bénaságoktól (amik amúgy közben nem feltűnőek, csak végiggondolva) és vevő egy ilyen jellegű karakterre, az biztos nem bánja meg, ha megnézi. Én a magam részéről sajnálom, hogy nem folytatták tovább.
Életfogytig zsaru (Life)
amerikai krimisorozat, 45 perc (32 rész), 2007-2009
rendezte: Daniel Sackheim, Peter Markle, David Straiton, Elodie Keene, Adam Arkin, John Behring, Frederick King Keller, Paul McCrane
forgatókönyv: Rand Ravich, Marjorie David, Jonathan Shapiro, Wendy Calhoun, Scott M. Gimple, Far Shariat, Melissa Scrivner, Joe Hortua
szereplők: Damian Lewis, Sarah Shahi, Adam Arkin, Brent Sexton, Donal Logue, Brooke Langton, Robin Weigert, Jennifer Siebel Newsom, Victor Rivers, Jessy Schram, William Atherton, Christina Hendricks, Garret Dillahunt
IMDb: Life
Hozzá kell tennem, a várakozásaimat nem múlta felül. De túlságosan azért alul sem. A rendezőt nem tartom valami nagyra, sőt. A ‘Pineapple Express’ is egy béna film, és őszintén szólva meglep, hogy az elkövetkező évekre 15 új filmet bíztak rá David Gordon Greenre. Fel nem tudom fogni, mire föl. Persze meglehet, hog nem ő a ludas, hanem a forgatókönyvírók, de csakcsak kéne legyen neki is beleszólása a dolgokba… Vagy nem?
Csalódtam. Talán azért, mert túl rég óta vártam, talán azért, mert túl jó volt az előzetese (a 18+-os), talán azért, mert nagyra tartom Michael Fassbendert, talán azért, mert egy szexmániás fickóról szóló filmben az ember szexet akar látni. Vagy talán azért, mert kapásból tudok két (ha nagyon akarom, négy vagy öt) olyan filmet mondani, ami hasonlít rá, és ami hatással volt rám. Fene tudja.