2011. november 29.
Talán már nem hat az újdonság erejével, ha azt írom: premier előtti vetítésen jártunk. Az viszont lehet, hogy újdonság, ha megkérdezem: mi a fene van Johnny Depp-pel?!
Nehéz jót írni erről a filmről, de rosszat meg kiemelni nehéz, mert nagyjából úgy rossz, ahogy van. Nekem egyedül a “szerelmi szál” tetszett, legalábbis az elején, tehát ha egy romantikus drámáról lett volna szó, amiben ez a lényeg ezzel a két szereplővel, akkor talán még azt is mondanám, hogy érdemes volt megnézni. Merthogy amúgy ez a film nem csak hogy iszonyatosan hosszú, még totálisan “pointless” is (már megint angol szó… értelmetlen?), egyszerűen… történnek dolgok, de hogy miért?! Valahogy nem jut el sehova, nem találok benne mondanivalót, meg semmit. Van benne egy-két jó zene, érdekes, hogy csak (vagy szinte csak, nem emlékszem ennyire) éles vágásokat alkalmaztak, van benne egy-két erőltetett poén meg egy-két jó szöveg, jó jelenet, de… talán tényleg ez a legjobb szó rá, hogy erőltetett.
A Scarlett Johanssonra maszkírozott Amber Heard (kisebb szerepe volt pl. az ‘Alpha Dog’-ban és a ‘Pineapple Express’-ben) nem is rossz, de Depp szinte csak akkor jó, mikor a nőről van szó vagy vele van. Nagyon jó a frizurája egyébként. Mármint JD-nek. A 20-25 évvel ezelőtti önmagára emlékeztet. Mondjuk túl sokat nem is változott, ami valaki szerint botoxnak, valaki szerint pedig szimplán a jó géneknek köszönhető, de ha azt vesszük, hogy az ősei közt indiánok is vannak, akkor simán letehetjük a voksunkat a “jó gének” mellett.
Michael Rispoli volt még, aki szo-szo tetszett, neki a karaktere is egész jó, de nem nagyon értem, hogy mi történt, hiszen annyi jó színészt szedtek össze, aztán mégis mindegyikük alakítása… maradjunk annyiban, hogy rossz. Aaron Eckhartot sem értem, ő annyira jó volt a ‘Rabbit Hole’-ban, itt meg?! Richard Jenkins is felejthető, bár ő még a jobbak közt van, de sokkal emlékezetesebbet alakított pl. a ‘Dear John’-ban, de említhetném akár az ‘Eat Pray Love’-ot is. Aztán itt van Giovanni Ribisi, akit nem ismerek, de kisebb szerepe volt pl. a ‘Public Enemies’-ben. Annyira túljátsza a szerepét, hogy az már szinte fáj. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ez jó-e vagy sem, de többször volt az a benyomásom, hogy nem. Már annyiszor láttam Downey-t alkeszként, amit ő a kisujjából simán kiráz, hogy nem nagyon tudok mit kezdeni azzal, ha valaki nem hiteles részeg. Érdekes, hogy Depp is milyen jó Jack Sparrow-ként, de milyen gyenge itt. Az ő karaktere ráadásul a legjózanabb (gondolkodású) az egész filmben. Pedig állítólag ő a nagy piás. Aztán mégsem.
Jut eszembe, 1960-ban játszódik a történet, de aki tudja, hogy Kennedy mikor “verte meg” Nixont, annak gyerekjáték belőni az évszámot. (Mondjuk ettől függetlenül azt olvastam, hogy az ötvenes években játszódik, ami szerintem nem igaz, de ki tudja… egyefene.. lehet mondjuk az ötvenes évek vége is akár.)
Kb. úgy éreztem magam, mintha összegyúrták volna a Piedone- (vagy egyes Terence Hill és Bud Spencer) filmeket a ‘Kiss Kiss Bang Bang’-gel és egy csipetnyi brutalitás nélküli Tarantino-életérzéssel. Na meg egy egészen halovány Dirty Dancing-hangulattal. (A ‘Fear and Loathing in Las Vegas’-ról nem tudok mit mondani, mert még nem láttam. Tudom, ciki, süllyedjekel.) Sokkal többet ígértek a plakátok és az a néhány jelenet, amit előzőleg láttam belőle. Így ha csak egyetlen dolgot kellene mondanom erről a filmről, akkor az annyi lenne, hogy: nem. 4/10.
P.S. December 1-től a mozikban.
Rumnapló (The Rum Diary)
amerikai kalandfilm, 120 perc, 2011
rendezte: Bruce Robinson
forgatókönyv: Bruce Robinson, Hunter S. Thompson (regény)
szereplők: Johnny Depp, Aaron Eckhart, Amber Heard, Richard Jenkins, Giovanni Ribisi, Michael Rispoli
IMDb: The Rum Diary
