Only You

2011. február 7.

Nem akarok ennyire elfogult lenni. Nem akarok ennyire elfogult lenni.. Nem akarok ennyire elfogult lenni… de az vagyok a feneegyemeg! :D
Erősen spoileres szösszenet következik. Csak saját felelősségére olvassa, aki olvassa.

Kezdhetném úgy, hogy awww *_* És ezzel össze is foglaltam a következő sorokat. :)
Pozitívum, hogy bár ’94-es a film, kedvenc főhősünk arcán nyoma sincs a heroinnak. Vagy nagyon jó volt a sminkes vagy épp tiszta volt az úriember (lehetséges lenne?). Na de.
A film igazából annyira nem jó. Közel két óra, és nagyon lassú. Alig történik valami. Az első egy órában Marisa Tomei (a neve nem véletlenül Faith!) üldözi Robert Downey Jr.-t, aki egy pillanatra sem jelenik meg. A második egy órában pedig Downey üldözi őt. A vége persze hepiend. Mivel elvileg főszereplő, de közben mégsem szerepel annyit RDJr, eleve nem adhatok neki max pontot, de ez szerintem érthető is. :D

Az egész egy tündérmese, bár inkább a srác “felőli része”, mert hogy a csaj totál zakkant, az biztos… mikor már ott van a pasi!!! (Úristen, azok a csókjelenetek! Halihó színészek, rendezők, ezekből tanuljatok!! Így kell smárolni, nem úgy, mint a Barátok köztben! :) ) Szóval mikor már ott van a pasi, letelt az egy óra, ami dögunalom volt addig, míg Robert meg nem jelent… akkor a csaj egész egyszerűen eldobja magától! Ilyen nincs! És ott van Billy Zane (bah…), és inkább ő tetszik neki, mint az ifjú Tony Stark?! Ne már! Szerintem nincs az a nő a Földön, aki elkövetne egy ilyen cserét. XD
Oké, ha Johnny Deppről lenne szó, akkor talán… de így… pff..

A srác karaktere pont az, akiről szerintem minden lány álmodik (nem írok inkább nőt, mert ők már nem hisznek az ilyesmiben szerintem, így nem is álmodoznak), és a filmben amikor ő van a képen, folyamatosan megvan ez az “awww” élmény. Igen, elfogult vagyok, és minden filmjében újra beleszeretek, de szerintem ez rajongás nélkül is meg van (csajok, tegyetek egy próbát!).
A szinkron nem rossz (annyira), Selmeczi Roland követte el bájdövéj, de mindenképp meg akarom nézni majd eredeti nyelven (az ő jeleneteit), mert úgy az igazi.

(Ha véletlenül valaki ismer valakit, aki pont úgy néz ki, mint Bobby 29 évesen, és egyébként jellemre is olyan, akkor légyszi mutasson már be neki! :D Ha esetleg belém zúgna, és úgy csókolna, mint itt a filmben a srác, akkor meg még hozzá is megyek. XD )

Ezt muszáj idéznem. Van egy jelenet, mikor a főszereplő csaj barátnőjének magyarázza, hogy mennyire szereti a főszereplő csajt, és ilyen baromi nagy átéléssel, őszintén, csillogó kutyaszemekkel magyaráz. Na, és a monológ végén megszólal a barátnő, hogy “Ez tényleg romantikus…” majd hozzáteszi: “Ez is hazugság?” :D Hát én lefordultam a székről, úgy röhögtem! Nagyon nagy volt! :)

A ‘Letters to Juliet’ (2010) egyébként szinte ugyanez a sztori csak picit másképp.

Igen, tudom, ebbe most nem túl sok szakmai dolgot írtam, és meg lehet kövezni, de totálisan értelmetlen lenne elemezni a filmet, mert annyira kis bugyuta az egész. A zenék jók, a “stáblista-dalt” viszont elénekeltettem volna Downey-val. Összességében 7/10.

“My theory is that all men should get jerseys. On the front they write liars and on the back they write whatever their real name is. I married a liar. Why? Because I married a man.” – ez magyarul valahogy úgy hangzott, hogy “A férfiaknak kéne egy póló. Az elejére azt írnánk, hogy “hazudós”, a hátuljára pedig a nevüket. Az igazit. Én is egy hazudóshoz mentem feleségül. Miért? Mert férfihoz mentem.” :)

Csak veled (Only You)
amerikai romantikus vígjáték, 115 perc, 1994

rendezte: Norman Jewison
forgatókönyv: Diane Drake
szereplők: Marisa Tomei, Robert Downey Jr., Bonnie Hunt, Joaquim de Almeida, Fisher Stevens, Billy Zane, Adam LeFevre, John Benjamin Hickey, Siobhan Fallon
IMDb: Only You

Two Girls and a Guy

“I may have been hiding parts of my life from both of you to avoid causing pain. But I didn’t say anything to either one of you that I didn’t whole-heartedly mean.”

Még mindig egy régebbi pársoros, de ez egyébként is egy olyan film, amiről nehéz lenne sokat írni, mert látni kell. Elmondok azért egy sztorit. Főleg, mert anno, mikor láttam a filmet, ezt még nem tudtam (így az időzítés is teljesen véletlen), de azóta azért többé-kevésbé kikupálódtam a témában.

Downey egyik barátja, az egyébként (akkor) szerencsejátékfüggő James Toback írta és rendezte a filmet, csakúgy, mint tíz évvel korábban a ‘The Pick-up Artist’ címűt (amiben ugye a szerencsejáték meg is jelenik). Nem volt számára kérdés, hogy miután a srác kikerül a rehabról, mivel tudna segíteni neki. Az “őrültségei” miatt érthető módon nem sokan bíztak Downey-ban (a stúdiók még 2007-2008-ban, a Vasember idején sem!), és csak a barátaira számíthatott. Ezek egyike volt James Toback.
1996. november 17-én (majdnem pontosan 14 évvel azelőtt, hogy láttam a filmet), éjjel egy körül, miután Downey házigazdáskodott a SNL-ban, annak afterparty-ján Toback odalépett hozzá. (A srác egyébként az anyukájával volt ott, és éppen csukott szemmel üldögélt.) Az ismerős hang csak annyit kérdezett, készen áll-e egy filmforgatásra. Downey még ki sem nyitotta a szemét, igent mondott, és megkérdezte, “What’s the title?”. “Two Girls and a Guy” – felelte Toback. Akkor persze egy betűt nem írt még a forgatókönyvhöz, előbb tudni akarta, Downey igent mond-e. Ezután Floridába repült, és egy kis tengerparti házikóban, négy nap alatt – meglévő főszereplője köré – megírta a forgatókönyvet. Downey-t végül 1997 elején engedték ki az elvonóról, a forgatás pedig még januárban meg is volt, egy manhattani lakásban – mindössze tizenegy nap alatt. A producerek $30,000-ra biztosították Downey-t, és minden egyes nap végén vizeletmintát kellett adnia az aznapi drogteszthez. A ‘Chaplin’ óta nem volt ennyire összeszedett és ennyire… tiszta.
A filmben előad egy monológot a Hamletből, amire a film producere, Chris Hanley azt mondta, ez az egyik legjobb Shakespeare-előadás a filmtörténelemben. Ezt nem is vitatom, de én köztudottan elfogult vagyok, és biztos nem láttam minden Shakespeare-előadást.
Talán senki más nem hagyott volna akkoriban akkora teret Downey-nak, mint Toback. Nem egy jelenetet improvizált, hozzátette a saját ötleteit a filmhez, a forgatáson élőben énekelt és zongorázott. A szexjelenetet meg pl. úgy vették fel, hogy a lehető legközelebb álljon egy valódi, spontán aktushoz: a szobában csak a két színész (Downey és Graham), a rendező, valamint az operatőr voltak. Downey ehhez hasonlót nem nagyon csinált azelőtt, bár talán azóta sem. És ugyan a filmben nincs meztelenkedés, mégis NC-17-es besorolást kapott, ami lehetetlenné tette a promócióját.
Pozitív viszont, hogy főhősünk felszedett pár kilót, ami nagyon jól áll neki, és vicces, hogy ugye Downey (állítólag) a partnernői jelentős részét “megdöntötte”, és Heather Graham is belezúgott, de ő kivételesen nem érdekelte a srácot. XD Szegény. :’D

Egyszómintszáz, Blake karaktere nagyon ő, és itt nyújtja élete egyik legnagyszerűbb alakítását.

2010. november 16.

Hogyhogy eddig nem láttam?!? O_O Hmm.. 10/10 ^_^ (Vagy lehet neki többet is adni? Btw látta valaki?)

Azé’ nem mindennap látni RDJr-t Hamletként.. hehe.

(SPOILER)
Totál úgy játszik, mintha Chaplin lenne a ‘The Great Dictator’-ból vagy ő maga a ’92-es filmből.
(SPOILER VÉGE)

Meg a “Snake“ egyszálzongorán… ami amúgy szerintem határozottan a későbbi “Man Like Me“, hát… vagy csak nagyon süket vagyok… Érdekes amúgy a film, szóval nem egy klasszik 10-es, ne számítsatok olyan hú de nagy durranásra ami a rendezést vagy a forgatókönyvet illeti, de amit a színészek csinálnak, az ejjejj.. volt nem egy pont, amikor azt mondtam, hogy “he?! o_O” Meg igazából tök nagy ötlet ilyen filmet csinálni szerintem. A címe az meg igen… először arra gondoltam, hogy vajon azért az a címe, mert..? Aztán meg arra, hogy áh, tuti nem… pedig de.
A “sad fact about it” az, hogy a kilencvenes években ugye elég masszívan drogozott, és ez valamennyire még itt is látszik rajta. Well… just try to get over it and enjoy.

(Two Girls and a Guy)
amerikai vígjáték, 84 perc, 1997

rendezte: James Toback
forgatókönyv: James Toback
szereplők: Robert Downey Jr., Natasha Gregson Wagner, Heather Graham
IMDb: Two Girls and a Guy

Your Highness

2011. augusztus 13.

“Nem akarok vívni veled, egyedül szoktam.” :D

Gyakorlatilag azóta várom epekedve ezt a filmet, hogy megismertem James Francot. Látva, hogy a főszereplő Danny McBride lesz (Pineapple Express, Tropic Thunder, Due Date), még annál is jobban érdekelt. És végre! Annak ellenére, hogy ígérték, hogy mozikba kerül nálunk is, külföldi sikertelensége semmissé tette a magyar premier dátumát… Aztán a héten megjelent DVD-n, amiről Lettinek köszönhetően tudomást is szereztem, ez pedig egyet jelentett azzal, hogy “lélekszakadva rohantam a boltba megvenni”. A moziverziót így nem is láttam, így arról nem tudok írni, “megelégedtem” az “unrated” változattal. És nem bántam meg.

Hozzá kell tennem, a várakozásaimat nem múlta felül. De túlságosan azért alul sem. A rendezőt nem tartom valami nagyra, sőt. A ‘Pineapple Express’ is egy béna film, és őszintén szólva meglep, hogy az elkövetkező évekre 15 új filmet bíztak rá David Gordon Greenre. Fel nem tudom fogni, mire föl. Persze meglehet, hog nem ő a ludas, hanem a forgatókönyvírók, de csakcsak kéne legyen neki is beleszólása a dolgokba… Vagy nem?

Mellesleg várható volt, hogy ez lesz “az év legpocsékabb filmje”, a szó lehető legjobb értelmében. Ha van neki olyan. Merthogy ez a film tényleg nagyon, nagyon rossz. És nem is érdemes nagy elvárásokkal nekifogni. Ha az ember tudja, mit várhat, akkor élvezni fogja. A közel két óra így pikk-pakk el is telt. Ők az új Monty Python – mondhatnánk. És nem is tévednénk nagyot, de hát nem lehetnek olyan jók, mint az eredeti, így a film is csak halvány utánzata lett a ‘Gyalog galopp’-nak (Monty Python and the Holy Grail). Nem visítottam a röhögéstől, de kevés olyan perc volt, hogy nem mosolyogtam volna. A ‘Your Highness’ tulajdonképpen paródiája az ilyen epikus, hősös-lovagos kalandoknak. Ki lehetett volna hozni belőle többet? Igen. És akkor várnám a második részt. Így is megérdemelne egy második-harmadik részt, mert ez egy olyan jellegű film, de szerintem bukott akkorát, hogy az alkotók ne gondolkozzanak ilyesmin. Sajnos. Végre egy alkotás, amiben (a Star Wars óta először) nem idegesített Natalie Portman, amiben imádtam az idióta Danny McBride-ot (őt amúgy mindig), és amiben James Franco egy valóságos tündérmackó volt.

Ha már paródia, akkor kell hogy kapcsolódjanak hozzá eredeti művek. Nem biztos, hogy mindent észrevettem és az is lehet, hogy párat csak én magyarázok bele, de szerintem: Gyűrűk Ura, X-Men, Mátrix, Men In Black, Star Wars, (127 óra,) Titkok könyvtára, Indiana Jones, Eastwicki boszorkányok, Rapunzel meséje, Hegylakó, Excalibur-legenda, Minotaurus-mítosz, Odüsszeia (a nimfákkal, küklopsszal stb) és még a Shrek-et is mondhatnám.
Ami először eszembe jutott róla az, hogy “amikor az okos hülyéskedik”. James Franco katasztrofálisan énekel, az angol akcentusa is borzalmas, a mosolya ellenállhatatlan, fennkölt szavai hatására pedig egyenesen könny szökik az ember szemébe.
A sztori röviden annyi, hogy Fabious (James Franco) a menő srác, ő a trónörökös, akinek minden sikerül, aki sárkányokkal és szörnyekkel harcol nap, mint nap, akit imádnak a nők, és aki megmenti tornyából a szépséges Belladonnát (Zooey Deschanel), hogy aztán feleségül vegye. Öccse, a béna, hasznavehetetlen, kényelmes, kissé szexmániás, kissé drogos, kissé mindenkit utáló és bátyját irigylő Thadeous (Danny McBride), aki mikor Belladonnát a sötét úr, Leezar (Justin Theroux) elrabolja nem éppen önként, de útra kel szolgálójával (Courtney – Rasmus Hardiker), bátyjával, Fabiousszal, az ő lovagjaival és szolgálójával, Julie-val (Toby Jones). Az izgalmas kalandokat ígérő küldetés során komoly nehézségekkel találják szembe magukat, de a végére Thadeous igazi férfivá és szerető testvérré érik. Az eleinte kissé unszimpatikus figurát jellemfejlődése teszi igazán szerethetővé, persze a “fura” stílusát nem “növi ki”, de erre nincs is szükség. A kaland során találkoznak Isabellel is (Natalie Portman), aki még Fabiousnál is inkább megtestesíti mindazt, amivé Thadeous válni szeretne. Természetesen sikerül megmenteniük Belladonnát, hazatérve pedig az egész királyság hősként ünnepli őket.

Nem is én lennék, ha nem említeném meg Boremont-ot, aki Fabious egyik lovagja és legjobb barátja. Merthogy Damian Lewis egy nem kicsit sármos, a világító zöld szemeivel és fehér bőrével tipikus vörös srác, aki második ránézésre nagyon emlékeztet Hugh Laurie-ra :) Ő lenne az, meg mégegyszer és megint, de jobb azért ha van szakálla, mert túl magas az álla.
A főszereplőket nagyon szeretem (kivéve Portmant), és remélem sokszor fogom még látni őket. James Francot, ha igaz, jövőhéten, de Danny McBride-ot és Zooey Deschanelt is szívesen nézném-hallgatnám még sokszor. Színésznőket amúgy ritkán szeretek, de Zooey azon kevesek közé tartozik, akiket nagyon is.

Egyébként az egész film szuper jól van összerakva. Egy rossz szava nem lehet senkinek sem a zenére, sem a díszletekre, sem a jelmezekre, sem a beszédstílusra, persze minden direkt gagyinak hat, de az csak a humor része. (Írországban forgatták egyébként, James Franco pedig New York és a forgatás helyszíne közt ingázott, mert közben egyetemre is jár, és ha valaki, hát ő nem hagyna ki egy órát sem. Első a tanulás.)
A rendezés, vágás, operatőri munka is abszolút rendben van, egy-kétszer voltak csak zavaró dolgok, ami már nem tudom, hogy a vágás miatt volt vagy beállítás miatt, de mindegy is. Kell azért gyomor hozzá, mert vannak gusztustalan részek, de pl. az élénkpiros, kamerára is fröccsenő, víz állagú “vér” kifejezetten vicces.

Látszik tehát, hogy profi munka, profi színészekkel, és Danny McBride egy alapvetően vicces fickó (ő a forgatókönyvíró is), de sajnos nem üt akkorát, amekkorát kellene neki, egy film esetében pedig nem a szándék a fontos, hanem ugye a végeredmény. Mindenesetre Franco és McBride rajongóinak szerintem kötelező darab. Objektíven nézve tényleg eggyel kevesebbet ér (meg tudom amúgy érteni azokat is, akiknek egyáltalán nem tetszik), de igyekeztem félretenni az agyamat, és tényleg nem unatkoztam, és tényleg tetszett. 7/10.

Király! (Your Highness)
amerikai kalandfilm, 102 perc, 2011

rendezte: David Gordon Green
forgatókönyv: Danny McBride, Ben Best
szereplők: Danny McBride, James Franco, Zooey Deschanel, Natalie Portman, Damian Lewis, Justin Theroux, Rasmus Hardiker, Toby Jones, Charles Dance
IMDb: Your Highness

The Soloist

És akkor elkezdeném a downey-s posztokat is. Az elején általában rövideket írtam, meg nem is olyan értelmeseket, mint a mostaniak, de azért megosztom veletek, maximum később írok újat/jobbat, ha lesz időm.
Ahogy azt már említettem, a kis szösszeneteim jelentős része elveszett, így ezek helyett is megpróbálok alkalomadtán újat írni. Sajnos ez nem most lesz, mert rettenetesen lefoglal a suli, még filmeket nézni sincs időm. Vagy legalábbis alig.

Na de akkor. Ezt írtam anno másfél évvel ezelőtt. A csöpögés miatt pedig nem beszólni! :D

2010. november 15.

An incredibly, amazingly gifted actor… Robert Downey Jr.

BUT

valami hiányzik mégis. Szuper színészek, szép színek, tetszik a rendezés, szép a zene (csak kicsit hosszú az a majd’ két óra). Amikor elkezdődött, és lezúzta a fél arcát (nem nagy spoiler, látszik akármelyik fotón), akkor azt mondtam, hogy na! Ez jó lesz. Aztán végül tényleg… jó is volt, de nekem ugyanaz a karakter, mint az ‘A Guide to Recognizing Your Saints’-ben ill. annak a tahó változata. Jamie Foxx ügyes, csak a figura kissé idegesítő. Moziban azért megnéztem volna, kár, hogy nem játszották. Adok neki egy 7/10-et monnyuk. Ja, és természetesen kötelező darab. Sőt, tán nem is egyszer.

P.S. Ez pedig egy jó kis interjú Downey-val.

A szólista (The Soloist)
amerikai-angol-francia életrajzi dráma, 117 perc, 2009

rendezte: Joe Wright
forgatókönyv: Susannah Grant, Steve Lopez (könyv)
szereplők: Jamie Foxx, Robert Downey Jr., Catherine Keener, Tom Hollander, LisaGay Hamilton
IMDb: The Soloist

Grown Ups

2011. november 21.

Amikor Adam Sandler vagy Ben Stiller ír egy filmet, akkor már komoly bajok vannak… Nem, amúgy nem. Tök jó filmeket írnak. Lásd. Tropic Thunder (Ben Stiller és Robert Downey Jr. rajongóknak alap, ebből a szempontból én duplán “hátrányos helyzetű” vagyok :D ), Happy Gilmore (ez spec emlékeim szerint nem jó, de már Sandler írta), Big Daddy, You Don’t Mess with the Zohan (na ez a kettő viszont nagyon jó szerintem) és amiket még nem láttam, a Bucky Larson: Born to Be a Star valamint a Jack & Jill. Ez viszont. Hát nem is tudom.

Azt hiszem, ha filmírásról van szó, Adam Sandler egyrészt túl érzékennyé válik, másrészt mindenáron tanítani akar. Ez néha jó, néha nem. A ‘Big Daddy’-ben és a Zohanban jól működött, mert ugyan mindkettőt (az előbbit inkább) tekinthetjük tanmesének, nem ez volt a hangsúlyos, nem ennek volt alárendelve a történet. A Clicknek ugyan “csak” producere volt, de az is inkább a tanmese, mint a vígjáték kategória, ennek ellenére arra sem lehet panasz.

Dennis Dugan nagyon sokadszorra rendezi Sandlert, és kisebb szerepekben általában ő is feltűnik, pont ezért érthetetlen számomra, hogy a ‘Grown Ups’ (nálam legalábbis) miért nem működik. Lehet, hogy húsz-harminc év múlva azt mondom, hogy ez egy baromi jó film, hiszen egyértelműen nem az én korosztályomat célozza meg, hanem azokat, akik már régebb óta élnek házasságban és nevelik a gyerekeiket. Persze Adam Sandler is öregszik (45 éves), tehát valahol érthető, hogy ezt a filmet már inkább a saját korosztályának szánta (ahogy a korábbiakat meg az akkor vele egyidőseknek). Ami alapvetően nem is lenne baj. Szerepelnek benne gyerekek is, tehát gyanítom, őket is szeretné megszólítani, és talán sikerül is, de tíz éves meg elmúltam már, úgyhogy nem nagyon tudom megítélni, ők értik-e a mondanivalóját vagy ha nem, akkor számukra viccesek-e a filmben elhangzó (ill. történő) poénok. Nevettem párszor, néha fogtam a fejem, néha pedig konstatáltam, hogy igen, most jól a szánkba rágják, hogy hogy is kéne élnünk. Nem baj, ha jó példát mutatnak, csak ne ennyire szájbarágósan. Persze ha úgy fogjuk fel, hogy ez az egész egy paródia, a hasonló filmek paródiája, akkor semmi gond vele, akkor érthető, sőt.

Kapunk egy rakat karakterszínészt, köztük Rob Schneidert, akinek a filmjeit amúgy nem nagyon tudom elviselni, mert egy nagyon konkrét hangulat kell hozzájuk, ami nekem ritkán van, és az egyik kedvenc nőcsábászomat, David Spade-et (a “Rules of Engagement”-ben ő Russell). A poénok nagy része velük kapcsolatos, és úgy vagyok velük, ahogy egyébként a két színésszel, Schneider-nél fogom a fejem, Spade-nél meg nevetek. Utóbbi egyébként a Jack & Jill-ben is játszik, ami annyira nem meglepő, hiszen Sandlerrel nagyon jó barátok.
Ez a film pl. eredetileg a kilencvenes években készült volna, mert Rob Schneider, Chris Rock, David Spade, Adam Sandler és Chris Farley legjobb barátok voltak már akkor is, és ők játszották volna a főszereplőket, de Farley 1997-ben bekövetkezett halála miatt a filmből végül nem lett semmi – csak tavaly. Az eredetileg Farley-nak szánt szerepet Kevin James kapta, én őt is nagyon bírtam.
A főszereplő “öregfiúkon” kívül kapunk egy gyönyörű nőt, Salma Hayeket, akinek külön élvezet a mexikói akcentusát hallgatni, két valószínűtlenül hosszú lábú csajt, és egy csapat jópofa gyereket.

Vannak benne nagyon jó poénok is, amiken tényleg jót lehet röhögni, de nem viszik túlzásba, és az ún. altesti humor sem hiányozhat, de szerintem hatásosabb lett volna, ha a valódi poénokat “erőltetik”, és nem ezt a fajtát, mert erre általában nem vagyok vevő. (Szerencsére azért ebből aránylag kevés van.) Vannak benne jó zenék is, de nem fogom megvenni a CD-t, sokszor nagyon erőltetettek a vicces részek is és a tanmese-részek is, és ebből kicsit sok az a 102 perc.
Ez az a fajta film, amit ha egy unalmas estén a tv-t kapcsolgatva felfedezel, jó eséllyel nem fogsz tovább kapcsolgatni, és meg lehet nézni többször is, de mint művészi alkotásra, kár időt pazarolni rá. Sajnos. Viszont nagyon szeretem Adam Sandlert, és David Spade is bármikor le tud venni a lábamról a béna nőszerzési próbálkozásaival, úgyhogy rosszabbat nem adhatok, de jobbat se nagyon. 6/10.

P.S. Ezen a képen tényleg ők vannak, Spade milyen aranyos volt már :) (Mondjuk később sem lehetett rá rosszat mondani, csak azóta megöregedett.)

Nagyfiúk (Grown Ups)
amerikai vígjáték, 102 perc, 2010

rendezte: Dennis Dugan
forgatókönyv: Adam Sandler, Fred Wolf
szereplők: Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, Rob Schneider, David Spade, Salma Hayek Pinault
IMDb: Grown Ups

“Apa” és én

Most jön az, hogy “hol is kezdjem..?” :) Több régebbi blogomon írtam már róla, de nem biztos, hogy mindenki olvasta, akit érdekelt, úgyhogy ezeket idézem majd, először viszont szót ejtenék a bejegyzés apropójáról. Április 4. van. Március-áprilisban egy rakat tehetséges ember született – mármint olyanok, akiket nagyon szeretek és emellett tehetségesek is -, a két legnagyobb példaképem áprilisi, egyikük pedig épp ma ünnepli a szülinapját. A negyvenhetediket. Na ő Robert John Downey Jr.

Nem ismerem annyira rég óta, illetve hallottam a nevét kiskoromban is, annyit tudtam róla, hogy “valami rosszfiú”, de sosem láttam filmekben, és nem is érdekelt egyáltalán. A “jég 2007 legvégén tört meg”, merthogy abban az évben kezdtem el a fősulit, aztán valami idióta megfontolásból odakeveredtem a másodikosok filmklubjába (a mai napig áldom a napot, mikor ez megtörtént), na akkor szerettem bele Charlie Chaplinbe. Tudom, hogy őt piciként is kedveltem, legalábbis szüleim azt mondták, hogy ő már nem újdonság nekem, sőt, de ki emlékszik mindenre, amit a tv-ben látott 3-5 évesen? Szóval az ‘A Dog’s Life‘-ot néztük, és teljesen elvarázsolt. Nem akarok nagyon nyálasan írni azért, legyen elég annyi, hogy úgymond ezt láttam tőle először, a többi meg már jött magától. Az első igazi filmes dolgozatomat is róla írtam, ma már persze vicces visszaolvasni, mert nem sok köze volt a tudományos munkához, mindenesetre első dogának jó volt, a tanárunknak nagyon tetszett, és végülis ezzel kerültem én a filmes szakirányra.

Hogy jön ehhez Downey? Hát úgy, hogy minden lehetséges dolgot igyekeztem megnézni és elolvasni Chaplinnel kapcsolatban, és ugye Downey játszotta őt. Akkor elintéztem ennyivel:

2007. december 28.

“Pár nap múlva 2008-at írunk, én meg folyton Chaplin-filmeket nézek, róla olvasok, róla írok (mármint házidogát). Hihetetlen egy figura volt. Van nekünk George Lucasunk meg Spielbergünk, de senki nem lehet hozzá hasonló. Nemrég néztem a Richard Attenborough-rendezte életrajzi filmet róla, és azt kell mondjam, Robert Downey Jr. remekül megállta a helyét Chaplinként. A film vége különösen szépre sikeredett, jelenetek A kölyökből… huh.. meg kell nézni. De a csavargót amúgysem lehet maradéktalanul komikusként felfogni. Szerintem. A története 30 éve és 3 napja ért véget…”

Jó, ez is nyál meg minden, nézzétek el nekem, és igazából már 11 évesen is inkább Danny Boyle-ért rajongtam, de azért a két említett úriembert is nagyon szeretem. A lényeg annyi, hogy ez a “legrégebbi írott forrás”, amiben említést teszek a ma már legkedvencebbik színészemről. (És voltam akkora mázlista, hogy pont Charlie-ként láttam először. ^_^ ) Chaplin pedig azért fogott meg különösen, mert teljesen egyedi módon és őszintén és utánozhatatlanul beszél mindenféle társadalmi jelenségekről meg politikáról meg gazdaságról meg történelemről meg szerelemről, mindezt komikus csomagolásban tálalva, de úgy, hogy azt egyszerűen nem lehet nem szeretni és érteni is csak az nem érti, aki nem akarja.

Downey tehát fantasztikus volt, de akkor éppen Chaplin volt a nagy szerelem, így nem is kattantam rá. Valamivel több, mint fél évvel később találkoztam vele legközelebb – teljesen véletlenül. A ‘Tropic Thunder’-t néztük moziban, ami Ben Stiller miatt érdekelt, mert ő is (gyerekkorom óta) nagy kedvenc, és tudtam, hogy régi álma vált valóra ezzel a filmmel – tehát nem volt mese, meg kellett nézni. A legjobban persze Kirk Lazarus tetszett, teljesen oda meg vissza voltam érte, furcsamód azonban csak a stáblistát nézve tudatosult bennem, hogy ez ő. Pedig akkoriban volt a nagy felhajtás a Vasember körül, valahogy az én kis agyamig ez azonban mégsem jutott el. Így ciki-nemciki, azt nem is láttam moziban. Sajnos.

Attól kezdve érdekelt, de túlzottan nem törtem magam, hogy megszerezzem a filmjeit. A ‘Sherlock Holmes’-t már moziban láttam, nem tudom, milyen megfontolásból, mert ha jól emlékszem, azt is úgy néztük, hogy fogalmam nem volt róla, “mi ez”, csak bementünk és megnéztük, és mikor elkezdődött, akkor esett csak le, hogy konkrétan ő a főszereplő. “Valaki” nagyon azt akarta, hogy foglalkozzam vele, ha már ennyiszer botlottam bele véletlenül, a hab a tortán az volt, mikor 2009 őszén az egyik óránkon kötelező film volt a ‘Natural Born Killers’. Hallottam már előtte is a filmről, de nem sokat tudtam róla meg nem is érdekelt különösebben (bár Woody Harrelsont is imádtam gyerekként, majd’ minden filmjét láttam), de mikor a tanárunk a listát mondta, ehhez a filmhez érve a legjobb haverom már valahogy úgy fordult felém, hogy “ebben szerepel a kedvenced is, méghozzá nagyon is jól”. Persze Holmes után már kerestem a filmjeit, először a legismertebbeket, és haladtam szépen a kevésbé ismertek, nehezebben fellelhetők felé, amit tudtam, azt megvettem DVD-n, pedig ha valaki, hát én igazán nem költöttem azelőtt soha DVD-re… (És persze CD-formában a lemeze is megvan.) 2010 tavaszán már én vittem a ‘Kiss Kiss Bang Bang’-et az egyik órára, mikor a narrációról tanultunk. Az akkori szakdolgozattémámat is elsősorban miatta választottam, aztán a mostanit meg már csak és kizárólag miatta… Semmi nem történik véletlenül, ahogy nem véletlenül futottam bele olyan sokszor véletlenül… megintcsak nyálasan hangzik, ha azt mondom, “megváltoztatta az életemet”, pedig ez sok szempontból tényleg így van.

A blog címe is azért lett végül az, ami, mert ha már feleségül nem vesz, legalább fogadjon örökbe.. :D Stark nagyon ő, és különbenis borzasztóan imádom az okos embereket, nagyon fel tudok nézni rájuk (A Gyilkos elmékben is Dr. Reid a kedvencem), úgyhogy volt egy olyan pillanat, amikor egyértelmű lett, hogy ez lesz és kész.

Sajnos nagyon buta voltam, és csak fészbúkra posztolgattam a kritikáimat, azóta viszont sokat változott az a szerencsétlen oldal és az alkalmazásai, így a legelső vele kapcsolatos élményeim-feljegyzéseim a múlt ködébe vesztek. Próbáltam előhalászni őket, és nehezen hiszem el, és nem is nagyon szeretnék beletörődni, hogy ezek tényleg-végleg elvesztek és nem mentettem el őket sehova, de egyelőre nincs semmi ötletem, hogy hogyan keríthetném elő őket. Olyan filmekről van szó, mint a ‘Charlie Bartlett’, a ‘Zodiac’, az ‘A Scanner Darkly’, a ‘The Shaggy Dog’, az ‘A Guide to Recognizing Your Saints’, a ‘Good Night, and Good Luck.’, a ‘Kiss Kiss Bang Bang’, a ‘The Singing Detective’, a ‘Wonder Boys’, a ‘The Gingerbread Man’, a ‘Home for the Holidays’ vagy a ‘Heart and Souls’… de akad néhány olyan is, amit ugyan láttam, nem írtam róla. Nagy részük olyan meghatározó volt, hogy nehéz lenne egy újbóli megnézéssel, új írással reprodukálni az eredeti élményt… Azért majd lehet, hogy utólag megpróbálok írni róluk, az viszont biztos, hogy a legtöbb firkálmányom vele kapcsolatban inkább rajongás, mint értelmes írás. Nademindegy.

“Utoljára” valami ilyesmit írtam róla, és hogy minden egy helyen legyen, most ezt is bemásolom (azóta természetesen már két fia van ^_^ Név szerint Indio Falconer Downey és Exton Elias Downey, de ne tévesszenek meg a nevek senkit, a keresztnevüket egy-egy városról kapták, a másik kettő azonban vezetéknév):

2010. november 13.

“(…) Rendkívül sokoldalú tehetségről van szó, akit a Sherlock Holmes és az Iron Man filmek révén ma már igazi sztárnak tekinthetünk. Rengetegen imádják, de feltételezem a legtöbben alig ismerik.

Sokan tudják, hogy drogproblémákkal küzdött, ült börtönben (Hollywoodban szinte az a furcsa, ha valaki ezt nem mondhatja el magáról), hogy egy producer a felesége és hogy van egy fia. De vajon fel tudnák-e sorolni, mely filmekben szerepelt? Mert bizony volt nem egy igen emlékezetes alakítása. Sajnos azonban – véleményem szerint – kevés igazán jó filmben szerepelt, kevés igazán jó szerepet kapott. Nem lehet kizárólag őt hibáztatni azért, amilyen életet élt, de tény, hogy sajnos azok a bizonyos évek lehettek volna talán a legszebb évei. Pár éve már negyven akárhány évesen “tért vissza”, és őszintén remélem, hogy lesz még lehetősége fantasztikus filmekben izgalmas karaktereket eljátszani, rendkívüli alakításokat nyújtani. Mert a tehetsége ma szinte egyedülálló.

Majdnem közhelyes lenne, ha leírnám, mikor és hol született vagy hova járt iskolába vagy ha felsorolnám a filmjeit. Arra ott van mondjuk a wiki vagy az imdb, ezért arra gondoltam, meséljen inkább ő és a filmek, melyekben szerepelt. A 2006-ban készült interjú ugyan nem tíz perces, hanem egy igazi mélyinterjú, viszont a legeslegszuperebb, amit valaha vele láttam.

Mindenkinek aki szereti, és mindenkinek, aki még nem ismeri őt, ajánlom sok szeretettel. Ha eddig nem derült volna ki valaki számára valamilyen okból kifolyólag, hogy milyen fantasztikus tehetség, és milyen szerethető ember Robert John Downey Jr., annak most itt a lehetőség. Megéri rászánni az időt. Tényleg.

(Végül pedig a híres 10 kérdés, amit James Lipton minden vendégének feltesz, illetve néhány kérdés az egyetem hallgatóitól.)

Nagyon tetszik, amit James Lipton csinál(t). Hihetetlen nagy alázattal és tisztelettel közelít(ett) vendégei felé. (A műsorról itt olvashattok.)”

Azoknak pedig akik már látták ezt a James Lipton-féle interjút (de azoknak is, akik még nem), itt van egy tavaly karácsony előtti is, amit csak azért mutatok, mert szerintem nagyon jópofa. Persze ennyi erővel Downey összes interjúját mutathatnám… :)

Ez pedig a grátisz :D

Camille

2011. május 15.

Erről kb ennyi jutott eszembe: weird.

És hogy minek kell mindig gagyinak hangzó magyar címeket adni?! “Camille – Egy halhatatlan szerelem története”, úgy értem mi szükség feltüntetni a címben, hogy miről szól a film, ha eredetileg nincs ott ilyesmi? A másik meg, hogy a film 2007-es, és nálunk tavaly februárban jelent meg. DVD-n. Ami érdekes, hogy moziban szinte sehol nem játszották, filmfesztiválokon ugyan szerepelt (Cannes-ban pl), de még az USA-ban is csak 2009-ben jelent meg. Mi értelme úgy filmet csinálni, ha nem reklámozzák szinte sehol?

Számomra indokolatlan Silas (James Franco) hozzáállása az elején. Nem tudom, hogy túljátszotta-e vagy eleve így találták ki, Camille (Sienna Miller) reakcióiból ítélve az utóbbi a helyes megfejtés. Ettől függetlenül szerintem Silas mindenre túl hevesen reagál, amit nem is tudtam igazán hova tenni. Annyira sajnáltam szegény lányt, hogy ilyen bunkó vele… aztán még az volt fura, hogy mindent, ami velük történik szinte természetesnek fognak fel. Persze, megkérdezi Camille, hogy “de hát hogy lehet ez?”, de Silas elintézi egy “nem tudom”-mal, és elfogadják a helyzetet olyannak, amilyen, nem is próbálnak igazán tenni ellene. Én biztos megpróbálnék, és egyszerűen nem hinném el azt, ami történik, képtelen lennék felfogni. Kicsit aztán túl hirtelen változnak, szóval a karakterfejlődés lehetett volna lassabb, és sok dolgot indokolatlannak és értelmetlennek vélek, ami a srác viselkedését illeti.

A színészek egyébként tetszettek, mindketten igyekezték a legtöbbet kihozni a kissé setesuta karaktereikből. Az elején nagyon jól lehet azonosulni a lánnyal, aztán igazából mindkettejükkel. Franco nagyon szép, a mosolya, a tekintete… huh… pedig vele mindig sok problémám van, de itt most nem volt. Millernek is a könnybe lábadt szemei… megható az egész, na.

Szuper a plakát, jó a zene, érdekes a történet, nagyon szép, ahogy kibontakozik a szerelmük. Kellemesen szomorú film irigyelnivaló érzelmekkel. Nagyon fura úgy ahogy van, valahogy másképp kellett volna.. B kategóriás roadmovie-nak és egyszernézhetőnek mondanám, viszont a két főszereplőt tényleg nagyon szerettem. 7/10.

Camille – Egy halhatatlan szerelem története (Camille)
amerikai-angol kalandfilm, 94 perc, 2007

rendezte: Gregory Mackenzie
forgatókönyv: Nick Pustay
szereplők: Sienna Miller, James Franco, David Carradine, Scott Glenn, Ed Lauter, Patricia Yeatman
IMDb: Camille

Tristan + Isolde

2011. április 22.

Unalmas, de végülis korrekt, szépen összerakott film. Német-cseh-angol-amerikai. Semmi nincs benne, amiért igazán érdemes lenne megnézni. Elég jók a ruhák, elég jók a színészek és szép a táj. Éppen csak az a plusz hiányzik belőle, ami miatt érdekes lenne. (Most arról nem beszélek, hogy köze nem volt az eredeti történethez, mert ez ezesetben majdnem lényegtelen, legalábbis számomra.)

Rufus Sewell-t szokták emlegetni, hogy ő milyen jó – és tényleg -, illetve, hogy James Franco totálisan tönkretette az élményt. Khm. Igen. De ez nem az ő hibája. Tristannak a rendező (Kevin Reynolds – Robin Hood: Prince of Thieves, The Count of Monte Cristo, Waterworld) a Melot-t játszó Henry Cavill-t szerette volna, de a stúdió azt mondta, hogy “a-a, kell nekünk egy olyan név, aki miatt a néző majd beül a moziba. Úgyis tavaly volt a Pókember, legyen ez a valaki James Franco.” Mert miért ne.
Kevés olyan karakter van, amiben hiteltelenebb lenne a srác, mint középkori angol lovagként. A szinkronhangja, Szabó Máté meg még egy lapáttal rátett. Ha ebben a szerkóban és ezzel a frizurával nem lenne Franco még elég nevetséges, majd a szinkron megoldja. Voltak itt könnyek (sokat kellett a halott macskájára gondolnia) meg hősszerelmes megnyilvánulások, meg egész szép izmok, tényleg ügyes volt meg szép, és becsülendő, hogy a szerep kedvéért vívni és lovagolni tanult. Na de az arca… és a csajszival sem volt egy hullámhosszon. Nagyon nem illettek össze. Bírom én őt, nem arról van szó, de ilyen szerepben nem akarom még egyszer látni. :D Tudom, a ‘Your Highness’-ben is lovag, de ott pont az a lényeg, hogy vicces legyen, ez pedig elvileg komoly film. A többi színész egyébként szerintem illett a karakteréhez.

A zene pedig nagyon szép:

Meg lehet nézni, de tényleg rossz ránézni Francora. Iszonyú nagy ballépés volt őt beletenni a filmbe. A stáblistában van viszont egy magyar operatőr. :) 6/10.

Trisztán és Izolda (Tristan + Isolde)
német-angol-cseh-amerikai kalandfilm, 125 perc, 2006

rendezte: Kevin Reynolds
forgatókönyv: Dean Georgaris
szereplők: James Franco, Sophia Myles, Rufus Sewell, David O’Hara, Mark Strong, Henry Cavill, Bronagh Gallagher, Ronan Vibert, Lucy Russell, JB Blanc, Graham Mullins, Leo Gregory, Dexter Fletcher
IMDb: Tristan + Isolde

Wall Street: Money Never Sleeps

2011. szeptember 30.

Oliver Stone-t szeretem, Shia LaBeouföt szeretem, az okos embereket szintén, ez a világ pedig érdekel, mi kellhet még egy jó filmhez?
Őszintén szólva már a színészek névsora bőven elég volt: Shia LaBeouf, Carey Mulligan, Michael Douglas, Frank Langella, Josh Brolin, Susan Sarandon, Eli Wallach (!), de egy pillanat erejéig felbukkan Charlie Sheen is meg egy rakat olyan arc, akiket “mintha láttam volna már”.

Amennyit a tőzsdéről meg a pénzügyekről/gazdaságról tudok, azt nagyjából a ‘Limitless‘-ből (elsősorban a könyvből, mert ott részletesebb) meg azokról az órákról tudom, amelyikeken véletlenül nem aludtam. Magyarul egyáltalán nem biztos, hogy a “tudásom” megfelel a valóságnak, mindenesetre kb. Eddie Morra (vagy ha úgy tetszik, Eddie Spinola) óta érdekel a téma. Ezt csak azért, mert nem tudom megállapítani, hogy ami ebben a filmben van, az mennyire felel meg a valóságnak, de – azt leszámítva, hogy kissé.. nagyon csöpögős a vége, és hogy “kedvenc Shiámat” nemigen tudtam hova tenni – nagyon jól bemutatja a gazdasági válság kezdetét. Nem teljesen az elején, de még viszonylag az elején van egy olyan fordulat, amire olyannyira nem számítottam, hogy kb. eltátottam a számat és csak néztem ki a fejemből, nem tudtam eldönteni, hogy most sírnom kéne-e vagy mit csináljak?! Teljesen logikus volt, engem mégis meglepett. Onnantól kezdve azonban kicsit ellaposodott a film. Tényleg nagyon érdekes, és szerintem érdemes megnézni, mert nagyon jól van összerakva, jó a zene, jó minden, érthető is minden, a színészek szuperek, sőt, vannak itt komoly üzletemberek, akik saját magukat alakítják, valami mégis hiányzik. Pedig az eleje olyan jó, hogy azt hittem, simán 10/10-es lesz. Nem lett. A metro viszont tetszett. Kifejezetten félelmetesnek ábrázolták, pedig ugye alapvetően nem az, de a nagy hangja meg a közelről fotózott, elvágtató szerelvények miatt elég ijesztőre sikeredett. :)

No offense, Shia, tudod, hogy kedvellek, és eskü, megnézem az összes filmedet, de még mindig arra várok, hogy férfi légy. Persze egy 25 éves sráctól ilyet még nem kéne, de már kiváncsi vagyok, mikor jön el az a pillanat, ami Jake Gyllenhaalnál is (Love and Other Drugs), amikor majd azt mondom, hogy wow, hát ő is férfi lett. Biztos lesz ilyen, csak még nem most. Értemén, hogy egy bróker nem lehet pl. borostás meg értemén, hogy ide egy csodagyerek kell, aki nem lehet 40 éves, de mégis: ez nem az ő szerepe volt. Sokkal inkább tudnék elképzelni ide egy (fiatalabb) Bradley Coopert vagy egy Jake Gyllenhaalt, sőt akár még Joseph Gordon-Levittet is, aki ugyan csak egy évvel fiatalabb Gyllenhaalnál, mégis elég kölyökképű ahhoz, hogy eladható legyen 26 évesnek, de nem annyira kölyökképű, hogy ne lehessen komolyan venni, mint csodagyerek-brókert. LaBeouf pedig… ugyanmár. Ha legalább szakálla lehetett volna. Még jó, hogy összetörte magát a Limitless előtt (mégjobb, hogy egyáltalán túlélte azt a horrot :S ), és Cooper kapta a szerepet, mert Shia, mint Eddie Morra katasztrofális lett volna. Carey Mulligan – aki nem túl szép, de valljuk be, tehetséges – pedig csak egy évvel idősebb LaBeoufnél, mégis mintha tíz évvel lenne nála öregebb. Sokan mondják, hogy milyen jó páros ők együtt, szerintem egyáltalán nem. Külön-külön semmi probléma nincs velük (sőt, mikor mosolyog, Mulligan nagyon aranyosan néz ki), de megint az a helyzet, hogy Shia rossz választás volt. Ennek ellenére persze minden tőle telhetőt megtett ő is, ez látszik, és néha egészen elhittem neki, hogy ő a bróker-csodagyerek, mert nagyon szigorúan nézett vagy mert nagyon komolyan mondott valamit, de nem tudtam elvonatkoztatni a kölyökképétől, csak ha profilból mutatták.

Mondtam már, hogy egyre jobban szeretem Frank Langellát? :P Itt is annyira jó!! Az ő filmjeit is meg kéne nézni… Hah! És a főgonosz az egyik kedvenc főgonoszom. :) Aki nem Javier Bardem, mert a ‘Biutiful’ miatt nem ért rá, hanem Josh Brolin. A ‘Milk‘-ben szerettem meg, de a ‘The Gangster Squad’-ban is szeretni fogom. :) Ott is biztos gonosz lesz. :D Legalábbis remélem. Ami a vicces, hogy erre a szerepre még James Franco is szóbajött. Ne röhögtessenek már! Brolin ’68-as, Franco ’78-as, Douglas ’44-es. Kiről hihetőbb, hogy tíz évvel ezelőtt Michael Douglasszel dolgozott együtt? Brolin is fiatal kissé, de Franco akkor szinte még pelenkás volt.
Eli Wallach viszont olyan aranyos. :) Őt is csípem. A fütyülést improvizálta. :) 96 éves már… nem semmi.

A film egyébként a ’87-es ‘Wall Street’ folytatása, ami Michael Douglasnek Oscar-szobrocskát ért, azt persze ha láttam is, már nagyon régen, úgyhogy mindenképp meg kell néznem (újra). Az is a film megjelenése előtt két évvel történt eseményeket dolgozza fel.

Sokan mondják, hogy olyan, mintha mondani akarna valamit, közben meg alig mond bármit is, és én is hiányoltam a mélyebbre ásást, mert lehetett volna ezt még fokozni, és a két órából is lehetett volna még vágni, de annyira azért nem vészes a helyzet. Igaz, nem túl maradandó élmény, mert a ‘Limitless’ és a ‘The Adjustment Bureau‘ is hasonló világot idézett, szóval nálam azokat nem körözi le, de akit kicsit is érdekel, hogy mit jelent az, hogy gazdasági válság vagy az, hogy rövidesen mi vár Európára is, ha a görögök csődöt jelentenek és bedől az Euro… nos… annak csak ajánlani tudom. Az IMDb-hez, de még a Port.hu-hoz képest is túlértékelem, de nekem tetszett. 8/10.

Tőzsdecápák – A pénz nem alszik (Wall Street: Money Never Sleeps)
amerikai filmdráma, 133 (136) perc, 2010

rendezte: Oliver Stone
forgatókönyv: Allan Loeb & Stephen Schiff (történet), Stanley Weiser & Oliver Stone (karakterek)
szereplők: Shia LaBeouf, Michael Douglas, Carey Mulligan, Josh Brolin, Frank Langella, Eli Wallach, Oliver Stone, Susan Sarandon, Charlie Sheen
IMDb: Wall Street: Money Never Sleeps

Sonny

2011. április 19.

…avagy James Franco, ahogy nem akarod látni.

Ahhoz képest, mennyire dícsérik sokan, ritka sz*r ez a film. Nicolas Cage bebizonyította, hogy nem csupán színészként, de rendezőként is egy nagy nulla. Ezúton gratulálok neki! Nem csodálkozom, hogy ez a film volt az első és egyben utolsó rendezése is. Bízzunk benne, hogy ezen nem óhajt egyhamar változtatni.

A zenét Clint Mansell jegyzi, és vannak is benne jó pillanatok, de meg sem közelíti pl. a ‘Requiem for a Dream’-et. James Franco magyarhangja Lux Ádám, azaz a Gyilkos elmékből Hotch. Annyira fura volt Francot Hotch hangján megszólalva hallani :D Eredeti nyelven néztem természetesen, de belehallgattam a magyarba is, ha már egyszer DVD. Mellesleg totál nem érte meg megvenni.

Az ember azt hinné, hogy ez a film szól valamiről. Nem akarom lelőni a poént, de senki ne kergesse magát hiú ábrándokba. Az egész undorító, visszataszító, és nem úgy, mint a ‘Trainspotting’, mert azt a néző meg akarja nézni és drukkol a főhősnek. Ez meg olyan, hogy mia..?! És nem érted, hogy tulajdonképpen miért is nem csinál semmit a srác? Az anyja idegesítő, a “melói” undorítóak, a történéseknek se eleje se vége…

Eleve nem hiszed el, hogy James Franco – aki egy kurvát alakít amúgy – valaha katona volt. Olyan vékony, hogy kb. az alkarom akkora, mint neki a felkarja, pedig én sem vagyok egy kövér gyerek ami a csuklómat és környékét illeti. Az Annapolis az más, oda nagyon szépen kigyúrta magát, és itt is szép, na de katona? Ne röhögtessetek már… Egy pisztolyt nem bírna el. Egyébként ijesztően jól játszik, már amennyire ez a semmilyen karakter kibontakozni hagyja. A hunyorgása, fintorgása, a kifakadásai-őrjöngései nagyon ott vannak. Az egész lényéből árad, hogy mennyire undorodik ettől a létformától – de azt nem vártam volna, hogy az első csalódás után feladja. Reménykedtem, hogy majdcsak történik valami… de nem.

Egyébként amikor éppen nem egyszál törölközőben borotválkozik (az amúgy is tökéletesen sima állát borotválja mindig), akkor vagy “dolgozik” vagy őrjöng vagy “Francosan néz”, de legalább ezt jól csinálja.

A “szerelmi szál” szinte a film elején kezdődik, nincs romantikus egymásbaszeretés, sokatmondó pillantások meg udvarlás… és nem is érződik, hogy szerelmesek lennének. Szexelnek egyet, és bumm, elvileg ők a legszerelmesebb pár a világon. Elvileg. Semmi értelme az egésznek. A lánnyal közös jelenetei gusztustalanul giccsesek és kiszámíthatóak.

Elvileg hasonló lenne pl. a ‘Trainspotting’-hoz. A srác ki akar törni. Elvileg. Gyakorlatilag sosem tudjuk meg, mit akar. Akar-e egyáltalán valamit. Kezd-e egyáltalán valamit az életével. A karakterek sekélyesek, a történet… miket beszélek? Történet tulajdonképpen nincs is, de legalább kiszámítható. A rengeteg színnel nem tudom, mi volt a cél, mert a nyomorukba nem illik, ehhez az egész sztorihoz nem illik.. ellentétnek kevés, tehát még csak az sincs, hogy ettől azt érzed, hogy nekik még sokkal rosszabb, mint amilyennek egyébként látszik. Öncélú az egész. Unalomig ismételt káromkodások meg szex – nem éppen az élvezhető fajtából -, számomra hiteltelen, teátrális alakítások, gagyi szöveg és oda nem illő furcsán-giccses-színes díszletek.

Értemén, hogy független film. De azért túlzásokba esni nem kéne. Franco tényleg mindent megpróbált. És ha Danny Boyle rendezte volna, igazán remek lehetett volna, mert az alapötlet, és Sonny egyik-másik megnyilvánulása piszok jó. De sajnos ez kevés, mert bár Franco tényleg gyönyörű (vagy “szép”, kinek mi), maga a film teljességgel élvezhetetlen. 3/10

Sonny
amerikai filmdráma, 110 perc, 2002

rendezte: Nicolas Cage
forgatókönyv: John Carlen
szereplők: James Franco, Brenda Blethyn, Harry Dean Stanton, Mena Suvari, Seymour Cassel, Brenda Vaccaro, Josie Davis, Nicolas Cage
IMDb: Sonny