Young Adam

2011. szeptember 17.

Nagyjából a második percben jöttem rá, hogy már láttam ezt a filmet. Ami egyébként nem meglepő, hiszen Ewan McGregorról van szó, csak a címét valahogy nem kapcsoltam össze vele.
Na persze ez sem túl meglepő: egyetlen Adam sincs benne, és a készítők sem tudtak választ adni arra, miért is ez a címe. :D Talán Cathie gyerekét hívták volna így – mondták ők. Egy másik teória szerint, amit egy szemfüles IMDb-kommentelőtől loptam a regény írója, Alexander Trocchi nagy Hobbes-rajongó volt, aki ugye valami olyasmit vallott, hogy az ember legbelül gonosz, csak a társadalmi konvencióknak “behódolva” fojtja ezt el magában. Hobbes erre gyakran a bibliai Ádámot, mint erkölcs nélküli embert hozta példának. Aztán van, aki azt mondja, hogy a kérdés nem az, ki a Young Adam, hanem hogy ki az Old Adam? És Ádám, aki az első ember volt, ő az old, és onnantól kezdve minden ember – hiszen ő az ősünk – “Young Adam”, vagyis a bűnös ember. Vagy valami ilyesmi. (Ezúttal igyekszem az ateista megjegyzéseimet mellőzni.) Akármi is legyen a magyarázat, nyilván van köze a Bibliához, és nyilván van köze a bűnösséghez meg az erkölcstelenséghez – jobban mondva az erkölcsnélküliséghez, mert a kettő nem ugyanaz -, de szerintem címtől függetlenül lehet ezt jónak és rossznak is tartani.

A film egy srácról szól, mi több, egy igencsak szexmániás srácról szól (írói válságában nem nagyon tud mit kezdeni magával), aki ugyan vágyik a boldogságra (amit egyébként a szexualitás révén sem kap meg), de képtelen bármit is érezni, képtelen vállalni tettei következményeit, és ha véletlenül érezni kezd valamit vagy felelősséget kellene vállalnia, azonnal menekülőre fogja.
Igazából bárki lehet “Young Adam”, a főhős az átlagembert testesíti meg, ebbe a kategóriába pedig ha tetszik, ha nem, mindannyian beletartozunk. Mi jut róla először eszünkbe? Úgy értem, akkor mikor már kezd körvonalazódni, hogy miről is van szó. Az, hogy gyáva. De bizonyos helyzetekben mindenki az.

A történet leírását ezúttal mellőzöm, mert az könnyen nagyon spoileres lenne, és nem akarom “lelőni a poént”, hátha valaki inkább megnézné és rájönne magától. Érdemes. (A lap alján viszont van egy jó kritika “Relentless character study of a man on the run” címmel.)

Utáljuk a főhőst? Hát naná! Egyrészt mert nagyon jó a karakter, mert tükröt tart elénk, mert olyan oldalát látjuk, amilyenünk nekünk is van, csak ki a fene szeret ezzel szembenézni? Senki. Másrészt meg mert Ewan McGregor az egyik legjobb színész a világon. És hiteles. Ha ezt ma újraforgatnák, Ryan Gosling kapná a szerepet. És ez csak most tűnt fel. Hogy mennyi hasonlóság van kettejük közt. Egy pillantással, egy mosollyal, egy arcizom-rándulással tudnak kifejezni annyi mindent! (Amúgy a jó színészek ilyenek :D ) Joe is az a keveset beszélős fajta, mint Driver. (Egyébként McGregor bármit el tud játszani, csak nem olyan karakteres az arca, mint pl. Goslingé. Csodálkozom, hogy szuperhős még nem volt :) ) Az is érdekes, hogy ő nem éppen az a szexisten-típus. Sőt. De itt annyira vonzó és izgató, mint talán semelyik másik filmjében. Elhiszed neki, hogy minden nőt megkap. Illetve, hogy minden nő őt akarja. Nem azért, mert olyan hihetetlenül jól néz ki (de nem is csúnya), hanem mert “van benne valami”. Ennek ellenére mégsem egy macsó, sokkal inkább jut eszünkbe róla az, hogy… khm. hímringyó. De tudom, hogy ilyet nem szabad leírni, szóval vegyétek úgy, hogy nem írtam le.

Ewan McGregor egyébként híres arról, hogy szereti levenni a ruháit (ilyen adottságokkal persze az ellenkezője lenne furcsa). És ezt úgy kell érteni, ahogy mondom. Hogy alig-alig van olyan filmje, amiben ne látnánk ruha nélkül. És még mielőtt bárki a fejéhez kapna, hogy hát persze, hát ezért szeretem őt annyira! Nem. Nem ezért. 10-11 évesen, mikor megszerettem, nem különösebben érdekeltek a meztelen férfiak. :D Sőt, a Trainspotting kész horror volt! :)))
Eredetileg a ‘Young Adam’-nek szerintem az amerikai verzióját láttam, mert nem emlékszem rá, hogy pucér lett volna, az amerikai cenzúra pedig nem kímélte a filmet. Ezen McGregor persze fel is volt háborodva annak idején rendesen, hiszen nem akarta megfosztani az amerikai rajongókat a férfiasságától. :’D “It does amuse me, the horrific violence that comes out of American cinema. But someone’s cock is too much. If I’d blown away 5,000 people with a semiautomatic machine gun, that would be fine. But I showed my penis.” – mondta ezt akkor. Egyébként igaza van. Mindenféle erőszak lehet, meztelen nők gátlástalanul, de egy pucér férfival már nem tudnának megbírkózni az amerikai mozilátogatók. Elég álszentül hangzik, nemde? A cikk így folytatódik: “If you want to see my penis, you’ll have to fly to Britain” – “tette hozzá segítőkészen” X’D Ma már persze repjegyre sem kell költeni.

Pertnernői a rémálmaimban-ne-jöjjön-elő-csúnya Tilda Swinton (Tarr Béla ‘A Londoni férfi’ c. filmjének főszereplője), aki tényleg nagyon-nagyon csúnya, és sajnos őt is elég sokat látjuk ruha nélkül, az viszont kétségtelen, hogy remek színésznő; illetve Emily Mortimer, akit én személy szerint Ryan Gosling mellől ismerek (Lars and the Real Girl), és ő is nagyon szuper, sőt, véleményem szerint még ruhátlanul sincs vele probléma.
Vannak más nők is, de ők a fontosabbak.

Magyar feliratot nem találtam, de az angol is éppen elég sok helyen tér el a színészek által mondott szövegtől. Nem tudom, milyen speckó skót kifejezéseket használnak, de úgy általában ritkán értettem, amit mondtak. Az akcentusuk is nagyon durva (hiába szeretem Ewan McGregort, ha “skótul” akarna beszélgetni, aligha értenénk meg egymást), Ella-t értettem a legkevésbé, de Joe és Cathie sem semmik. Művészet úgy mondani a T-betűt, ahogy McGregor mondja. :) Jó, azért ha eléggé hegyeztem a fülem, akkor értettem, de a felirat nélkül esélyem sem lett volna.

Ha valaki meg akarja nézni, az számítson “mocsokra” (egy szénszállító hajón dolgoznak) és sok szexre. De ne az amerikai rózsaszín fajtára… Illetve arra, hogy elég kiszámítható a film. Meg elég lassú is. Vagy vontatott. Viszont jók a karakterek, nagyon szuperek a színészek, nagyon jó a zene, a környezet pedig jellegzetesen skót. Maga a film nem túl szerethető, de nagyon erős a hangulatteremtésben, ami miatt érdemes megnézni. Aki szereti a kilencvenesévek brit filmjeit, az szerintem nem fog csalódni.
Mikor először láttam, hatost adtam neki, de most úgy gondolom 7/10. Vagy valahol a kettő közt.

Kieg. 1.: Csak kifelejtettem valamit :)
Van benne egy jelenet, mikor McGregor lezseren, zsebre tett kézzel csókolja meg a nőt. Ha másért nem, ezért mindenképp érdemes megnézni :)

Kieg. 2. (2012. április 10.): A trailer tök spoileres…

Young Adam
brit-francia filmdráma, 98 perc, 2003

rendezte: David Mackenzie
forgatókönyv: Alexander Trocchi (regény), David Mackenzie
szereplők: Ewan McGregor, Tilda Swinton, Peter Mullan, Emily Mortimer, Jack McElhone
IMDb: Young Adam

The Company

2011. július 4.

2003-at írunk, egy évvel vagyunk a Pókember első része után és eggyel a második előtt, és szinte fényévekre a ‘Flyboys‘-tól vagy az ‘Annapolis‘-tól (2006). Mondhatnám azt is, hogy kedvenc főhősünkre kétszer kell ránézni, hogy egyszer észrevegyük – merthogy olyan vékony.
Aligha készíti bárki is szexisebben a tojásrántottát, mint James Franco, itt azonban még ez is kevés: a ‘The Company’ az egyik legértelmetlenebb film, amit életemben láttam.

Hardcore balett-rajongónak kell lennie az embernek ahhoz, hogy ezt a filmet élvezni tudja, így a megnézésétől óva intek mindenkit, aki mondanivalót vagy cselekményt vár egy filmtől. A főszereplő Neve Campbell, ami nem jelent semmit, mert neki csak a nevét ismerem, de ő az egyik írója is a “műnek”. A rendező már érdekesebb, Robert Altman (Short Cuts, The Gingerbread Man, hogy csak a RDJr-ral közös filmjeit említsem), aki híres arról, hogy szereti ötvözni a dokumentarista és játékfilmes elemeket. Ebben az esetben ez úgy nyilvánult meg, hogy fájdalmasan hosszú percekig nézhetjük a balettpróbákat és -előadásokat, ellenben a történések gyorsan, helyenként logikátlanul, értelmetlenül, fölöslegesen zajlanak le.
Miért olyan érdekes, hogy “A” úr darabot adjon a lánynak? Vagy hogy a srác séf? (Azért mert olyan mesterien készíti el a tojásrántottát nulla alapanyagból? És mert úgy vágja fel a paradicsomot, hogy “harr”? De ehhez azért nem kell feltétlenül szakácsnak lenni…) Vagy hogy jön az oda egyáltalán, hogy a kissrác megsértődik és idegbeteg az apja? És különbenis…
Ha ezeket a dolgokat nem tették volna bele, egész jó kis dokumentumfilm születhetett volna. Ha viszont ezeket a részeket kidolgozzák, és értelmet adnak a történéseknek, az egyes szereplők felbukkanásának, de visszavesznek kicsit a táncból, akkor egy nagyon jó amolyan “táncos film” lehetett volna belőle. De nem. Dokumentumfilmnek sok (totál fölösleges igazából bármelyik szereplőt is kiemelni, “szerepeltetni”), játékfilmnek kevés – nekem nem tetszett. “Nem jött át.” Nem tudtam együtt érezni a szereplőkkel meg semmiféle szimpátiát nem éreztem irántuk. Egyedül James Franco alakít egy kedves, szerethető karaktert (és nagyon is jól), de alig van jelenete, és a film első háromnegyed órájában még csak fel sem tűnik. Pozitívuma a filmnek az operatőri munka, a táncoknál jól át tudták adni így a drámaiságot, érzékiséget, éppen amit kell. Vannak azért jó pillanatok, és tényleg szépek a táncok, de többet ért volna, ha alszom tegnap, és nem maradok fent emiatt olyan sokáig. :)

Egyszómintszáz. Ha másért nem, hát azért megérte megnézni, hogy a végtelen hosszú listámról kihúzzak egy filmet, de hogy ennek az egésznek mi az értelme vagy egyáltalán milyen ötlettől vezérelve csinálták meg… rejtély. Viszont a trailer tök jó. 4/10

Balett-társulat (The Company)
amerikai-német zenés dráma, 112 perc, 2003

rendezte: Robert Altman
forgatókönyv: Neve Campbell, Barbara Turner
szereplők: Neve Campbell, Malcolm McDowell, James Franco, Barbara E. Robertson, William Dick, Susie Cusack
IMDb: The Company

In the Cut

2011. június 25.

Nem rossz film, de felejthető. Ha nem tudom, hogy nő írta, akkor is rájövök. Totál szürreális az egész. Vagy nem is tudom… de szerintem ilyen nincs.
Lehet persze, hogy naiv vagyok, az ismereteim meg aztán pláne hiányosak a New York-i rendőrökkel kapcsolatban, de nem hinném, hogy ennyire parasztok, trehányak és izzadtságszagúak lennének, mint ebben a filmben. Maga a rendőrség, pontosabban az a – nevezzük irodának – helyiség, ahol a nyomozók asztalai vannak azt akarja sugallni, hogy itt bizony utolsó tajparaszt, szőrös állatok, nagybetűs férfiak dolgoznak. Úgy értem, az a fajta, aki beül a fotelba meccset nézni, elvárja a meleg vacsit, meg hogy az asszony bevigye neki a sört, az a fajta, aki bűzölög a piától, cigitől és mosdatlanságtól, az a fajta, aki ha olyanja van az esti buli után megveri a nejét. Szerintem a férfiak nagy átlagban nem ilyenek, pedig a film – számomra – ezt sugallja.
A nők meg szexéhes ribancok, akik tudják, mit akarnak, akik naponta akár többször magukhoz nyúlnak, ha épp nem találnak pasit, de akkor is, ha van nekik, ők aztán tudják, milyen a minőségi szex, és a minimum, amit elvárnak, hogy a férfi is tudja, és elégítse is ki a nőt teljesen alárendelve magát neki – nem törődve persze saját magával, a saját igényeivel.
Szóval szerintem ilyen nincs.

Eleve hogy tudja összeegyeztetni magában a rendőr srác, hogy ő most egy ilyen “alkesz-szerű” apa/férj figura, de közben egy igazi Don Juan? Számomra nem hiteles a karakter. Próbál az lenni, Mark Ruffalo tényleg nagyon igyekszik, és jól is áll neki mindkét szerepkör, csak egyszerűen annyira összeegyeztethetetlen a kettő. Kivéve persze ha valami pszichopatáról van szó, mert ilyet már láttunk. Ha az, akkor logikátlan a forgatókönyv, ha nem az, akkor pedig pocsék a karakterábrázolás. Egyébként egész hasonló lenne a fickó a ‘The Kids are All Right’-ban szereplő karakteréhez, csak hát azzal ellentétben ezt elszúrták. Tisztára tudathasadás.
A nő (Meg Ryan) meg hogy tanár… tipikus. Kívülről jókislány, de a bölcsész-külső igazi vadmacskát rejt, egy már-már perverz, voyeur, skizoid alakot. Merthát nehogy azt higgye bárki is, hogy a nők érzelmesek, őket igenis felizgatja a látvány, és arról álmodoznak, hogy milyen lenne ha… Pozitív ez abból a szempontból, hogy le akarja rázni a konvenciókat, sztereotípiákat, viszont átesik a ló túloldalára, mert erre megintcsak azt mondanám, hogy “ilyen nincs, ez túlzás”. Nem kizárt, hogy van, de hogy egy épeszű embert csak két dolog érdekeljen az életben az szerintem nem reális.
A nő húgát ráadásul csak egy dolog érdekli… A kattant srác (Kevin Bacon) meg szimplán kattant. A nyomozó társa nőgyűlölőnek tűnik, de lehet, hogy egyszerűen csak paraszt. Gondosan ügyeltek arra az írók, hogy ennél többet ne is tudjunk meg róluk. A főhős tanítványa sem túl izgalmas. Egy fekete srác írói vénával, akiből bárki kinézi a legszörnyűbb rémtetteket is, mert ő aztán egy igazi báránybőrbe bújt farkas. És akkor találd ki, hogy ki a gyilkos.

Azokat tartom jó krimiknek, (ezt thrillernek mondják, de szerintem vegyesfelvágott), amelyekben kb. egy pillanattal azelőtt jövök rá, hogy ki a gyilkos, mint a szereplők. Ebből a szempontból pl. a ‘Mystic River’ tökéletes alkotás (bár asszem rá ezt minden szempontból elmondhatjuk, és az is thriller elvileg). Közben meg kell az, hogy azon agyaljak, vajon ki lehet, hogy kicsit megdolgoztasson a film, ne csak üljek bambán.
Lehet, hogy a zizi srác? Hiszen olyan őrültnek tűnik! Vagy talán a rendőr? Jaj, nagy veszélyben van a nő! Vagy a fekete srác, hiszen illik rá a profil? Hú, szegény nő, mindjárt találkozik vele! Lehet, hogy maga a nő az, csak disszociatív személyiségzavaros, és nem tudja, mit tett? Ajjajj, veszélyben a rendőrsrác! Persze a végére már akármelyik szereplő lehet a gyilkos (mi van, ha a húga, mi van, ha a rendőr társa vagy netán a sztriptízbár tulaja?), csak derüljön már ki, mert egy ponton túl nincs értelme tovább húzni, amikor már úgy vagy vele, hogy bárki lehet az, akkor nem tudják jobban fokozni az izgalmakat. Aztán a gyilkos olyasvalaki, akire nem is gondoltál igazán, de közben mégis, hiszen “hát persze, ez elég egyértelmű volt”, tehát egy pillanatig sem lepődsz meg. Nagyon húzni nem akarják, kb. 5 percben aztán le is zárják az ügyet (ill. a filmet). Azt szeretik még csinálni az ilyen jellegű filmekben, hogy egy addig nem is szereplő “random statiszta” a tettes. Ez is írtó gyakori. Hogy jó-e vagy rossz, passz…

(A “hozott anyaghoz” képest) okos rendezés, vágás, operatőri munka rendben, elég jó zenék és szép színek, de mégis úgy állsz fel a székből, hogy “hát jó”.
Ez egy amolyan női film, de korántsem a legjobb fajtából. Az indokolatlan mennyiségű meztelen testrészt sem tudtam hova tenni (ha valakinek van üres doboza, amiben elférnek, szóljon), bár a két főszereplő testi adottságai kielégítik az ez iránti igényünket – már ha van ilyenünk. Azt mondjuk nem tudom, hogy alkalmaztak-e dublőrt vagy sem, de ez majdnem lényegtelen is.
Alapvetően nem szeretem a női forgatókönyvírókat/rendezőket, mert olyanok, mintha meg lennének sértve, hogy eddig nem kaptak munkát és mintha kétségbe lennének esve, hogy több lehetőséget nem is kapnak, ezért minden elképzelhető dolgot, az összes létező ötletüket bele kell tenni abba az egy filmbe, amin van szerencséjük dolgozni. A férfiak szerintem lazábbak e téren és általában tehetségesebbek is. Legalábbis eddig úgy vettem észre.

Lehetne ez egy nagyon jó film is akár. Csak hát nem az. A színészek szuperek, és “When In the Cut is good, it is very good.”, de ez sajna nem elég. Ha nagyon nem hasogatjuk a szőrszálat, akkor (max egy hatost, de) egy 5/10-et azért mindenképp megérdemel.

Nyílt seb (In the Cut)
ausztrál-amerikai-angol thriller, 119 perc, 2003

rendezte: Jane Campion
forgatókönyv: Jane Campion, Susanna Moore (regény)
szereplők: Meg Ryan, Mark Ruffalo, Jennifer Jason Leigh, Kevin Bacon, Nick Damici
IMDb: In the Cut

The United States of Leland

2011. október 31.

És akkor a 2003-as film, amihez ma volt szerencsém – és jaj, de kár, hogy nem előbb -, vagyis a ‘The United States of Leland’. Elsősorban azoknak ajánlom, akiknek tetszett az ‘Into the Wild’, pontosabban akiknek tetszett az, amit Chris mondott, mikor a kocsmában Wayne-nel beszélgetnek, mielőtt azt kiabálják, hogy “society, society”. Merthogy ez a film nagy vonalakban olyan, mintha Chris mondatait fejtené ki. Christ ezúttal nem Emile Hirsch, hanem Ryan Gosling alakítja, a neve pedig Leland P. Fitzgerald.

A rendező, Matthew Ryan Hoge nevéhez össz-vissz két film köthető, melyek forgatókönyveit is ő írta, és részemről – meg még sokak részéről – lenne igény arra, hogy folytassa. Ha a rendezést nem is, de a forgatókönyvírást/ötletelést mindenképp. Az IMDb-n a Leland átlaga 7.1 (Porton 8.3), ami azért elmond valamit. Ha mást nem, azt, hogy érdemes megnézni. Már a film címe is nagyon találó, amit sikerült a magyar forgalmazóknak úgy lefordítaniuk, hogy annak lehetőleg semmi köze ne legyen a történet, a mondanivaló (és az eredeti cím) lényegéhez, így lett ez: A fiatalkorú.

Messze nem tökéletes, sok benne az üresjárat, a felesleges(nek tűnő) jelenetek, lassú, és egyes jelenetekre sokkal nagyobb figyelmet kellett volna fordítani. Nem elfáradni a film végére. Nem pont a film végén (mert az jó lett), hanem valamivel előtte van egy jelenet, mikor kosárlabdáznak, és szinte fizikai fájdalmat okoz, hogy mennyire, de mennyire nem lett jól megcsinálva. Ha leírnám, konkrétan miről van szó, az spoiler lenne, így nem teszem, de ha az ‘Into the Wild’-ra gondolunk, és mondjuk annak az utolsó jelenetére, hogy az milyen drámaira sikerült, akkor ide egy ahhoz hasonló Sean Penn kellett volna, mint aki ott volt, és aki tudott volna rendezni egy olyan hatású jelenetet. Nem olyat, csak olyan ötleteset, érzelmeset, szépet. Érdekes, hogy más jelenetekben viszont nagyon is sikerült elérni ezt a hatást. Mikor Leland Pearllel beszélget vagy mikor Becky-vel kiabál vagy mikor Mrs. Calderonról beszél… Az érdem persze nem csak a rendezőé, hanem Ryan Goslingé is. Ilyen erős szöveget írni ennek a karakternek… hát le a kalappal. Aztán ezeket úgy elmondani, ahogy Gosling tette… hihetetlen. Vannak emberek, akiknek nagyon szeretem a hangját és a beszédstílusát. Ő is ezek közé tartozik. Minden elismerésem azé, aki kibírja ezt a filmet meghatódás ill. könnyek nélkül.

Ryanre egyszerűen nincsenek is szavak :) A karakter kicsit emlékeztet a két évvel későbbire (‘Stay’ – Henry Letham), de ő nem szuicid hajlamú és nem is pszichopata, ennek ellenére úgy tűnik, mintha lenne valami kattantsága. Ahogy pedig a száját tartja… :) És a kicsi Lelandet játszó kisfiú is úgy tartja a száját, irtó aranyos :) Közben kiderül, hogy miért tűnik úgy, mintha nem lenne normális, és nagyon szépen ki van találva, hogy mikor mit tudjunk meg róla. Eleinte talán ijesztő, de végeredményben egy borzasztóan szerethető karakter Leland. Persze lehet őt utálni azért, amit elkövetett, de meg is lehet érteni, hogy miért tette.

Nagyon sok a szereplő, a legtöbb karakter ezért nincs is nagyon kidolgozva, sőt.. ezért úgy érezhetjük, hogy túl sok problémát sűrítettek ebbe az alig több, mint másfél órába, és hogy majdnem minden probléma megmaradt a vázlat szintjén – hogy végig csak a felszínt kapargatjuk. Néztem volna két-kétésfél órán keresztül is, ha megcsinálták volna úgy, hogy tökéletes legyen.

Pár szó a színészekről ill. a karakterekről: Don Cheadle-t valószínűleg mindenki ismeri az ‘Iron Man 2′-ből, nekem itt is nagyon tetszett. Ő Pearl Madison, a tanár (a Port.hu nem tudom milyen megfontolásból írja pszichiáternek), aki annyit beszélget Lelanddel, és aki annyit tanul tőle, mint senki más azok közül, akik ismerték. Ő az első és az egyetlen, akit érdekel a fiú – sem a szülei, sem a barátai, sem a barátnője, senki nem figyelt rá soha igazán.
Jena Malone – akit az ‘Into the Wild’ Carine McCandless-eként/narrátoraként ismerhetünk elsősorban – alakítja Becky Pollard-ot. Ryan Goslingon kívül ő az egyetlen, aki kiemelkedik még a színészek közül, de mikor először megláttam, azt hittem Evan Rachel Wood az.
Chris Klein karaktere (Allen Harris) nagyon szimpatikus, ő teszi a legtöbbet a barátnője családjáért, és érthetőek a motivációi.
A barátnője Julie Pollard (Becky nővére), és a karakter ugyan nem rossz, de az őt alakító Michelle Williams a leggyengébb láncszem az egész filmben. Az hagyján, hogy csúnya és tehetségtelen, de teljességgel karaktertelen is – pedig egy színész akkor jó igazán, ha könnyen felismerhető, ha van rajta/benne valami, ami nincs meg minden szomszédlányban/szomszédsrácban. Sejtem én, hogy neki mit kellett volna játszania, mert a körülötte lévők úgy játszottak, hogy abból ki lehetett találni, de szegénykém jobban járna (és főleg mi jobban járnánk), ha abbahagyná a színészkedést, mert ez nagyon nem neki való. És nem ez az első film, amiben láttam.
Sokan vannak még, közülük – végül, de nem utolsó sorban – Kevin Spacey-t említeném, aki már megint “gonosz” karaktert alakít, Leland apját (Albert T. Fitzgerald), és nincs is sok jelenete, de nagyon jól csinálja. Mondjuk nem nagyon kellett megerőltetnie magát :)

A zenét egyébként mintha A.R. Rahman vagy Michael Brook írta volna. Van pl. egy téma, ami elsősorban a 127 óra zenéjére emlékeztetett (persze mindkét említett film későbbi, mint ez).
Sajnálom, hogy nem lett olyan jó ez a film, amilyet a mondanivalója, a történet, a főhős megérdemelt volna. Nagyon hiányoltam a szép színeket, hiányzott innen egy nagyon profi operatőr és egy tehetséges vágó. Többször éreztem azt, hogy Gosling arcát akarom látni, nem azét, akihez beszél, mert nem az volt éppen érdekes, akihez beszélt, hanem ő. Pl. mikor Becky-vel “kiabált” az jutott eszembe, hogy ha ők csinálták volna az ‘Into the Wild’-ot is, tuti lekövetik a kő útját, amivel Emile Hirsch kacsázik – Sean Penn (ill. Eric Gautier) ezzel szemben nem a kő, csak a srác felé fordította a kamerát.
Ennek ellenére valószínűleg nem most láttam utoljára.

Az ötlet, a főhős, a szájába adott szöveg és Ryan Gosling játéka hibátlan, és ajánlom mindenkinek, aki szemet tud hunyni a tökéletlenség felett, akinek van szíve, aki nyitott egy kis filozofálásra és arra, hogy boldogabb életet éljen, mint amilyet él. 8/10.

Kieg.: Azóta láttam újra, mert volt a tv-ben, és a szinkron enyhén szólva… nem jó. Gosling eredeti hangját nemigen lehet visszaadni magyarul.

A fiatalkorú (The United States of Leland)
amerikai filmdráma, 108 perc, 2003

rendezte: Matthew Ryan Hoge
forgatókönyv: Matthew Ryan Hoge
szereplők: Ryan Gosling, Don Cheadle, Jena Malone, Chris Klein, Kevin Spacey, Lena Olin, Michelle Williams
IMDb: The United States of Leland