2009 címkével jelölt bejegyzések

Life

A ‘Your Highness‘-ben nagyon megtetszett Damian Lewis, így elkezdtem az ő filmjeit is megkeresgetni, elsőként egy sorozatot, mert nagyon dícsérték. Ezzel kapcsolatban három szösszenetet írtam akkor, amit most meg is osztok veled/veletek, és remélhetőleg fogok majd más sorozatokról is írni, mert van egy-kettő, amit láttam tavaly és megérdemelnének pár sort. Amiben perpill Lewist egyébként látni lehet, az a “Homeland”, de szabadidő híján igencsak lemaradtam vele, úgyhogy van mit pótolnom… na de majd ha eljutok odáig, talán erről is teszek említést egy kicsit bővebben. Most viszont “Life”.

2011. augusztus 13.

“Life” pilot, hmm… 9/10, csak maradjon is ilyen.

Life Season 1 DVDA főszereplő egy rendőr, Charlie Crews (Damian Lewis), aki 12 évig ült börtönben ártatlanul (nem nagy spoiler, mert ez a film első két-három percében kiderül). Alapvetően jó ember, de hogy ennyi ideig volt elzárva a külvilágtól az kissé őrültté tette. Kb. olyasmi, mint a Gyilkos elmékből Hotch a felesége elvesztése után plusz Dr. House. Szóval egy nagyon jó karakter, aki folyton gyümölcsöt eszik, és szegénynek nem sok köze van a technikai dolgokhoz, sem a mobiltelefonokhoz, sem az új autókhoz, sem az internethez, ráadásul rengetegen szekálják a múltja miatt, mert a szemükben bűnös, még akkor is, ha nem az.

A sorozat sajna csak két évadot élt meg, de az IMDb-n 8.5 csillagot kapott, ami nem tudom, hogy számít-e, de úgy tűnik, érdemes lesz megnézni.

.

2011. augusztus 14.

“Life” – első évad:

Life plakátDamian Lewis egyszerűen zseniális. Zse-ni-á-lis! Nem csinál semmi extrát, de azt úgy… hogy tanítani kellene.

Kétségtelenül Charlie Crews a legtökösebb zsaru, akit valaha hátán hordott.. Los Angeles. A rendőrök Dr. House-a, akibe a sorozatban feltűnő kb. minden nő szerelmes (sőt, ember a talpán, aki ellen tud állni neki), aki olyan dolgokra költi a pénzét, ami senki másnak nem jutna eszébe, aki annyi gyümölcsöt eszik, hogy az valami hihetetlen, aki az “Internet for Idiots” c. könyv segítségével próbál lépést tartani a technikai fejlődéssel, aki egy ujjal gépel (ez elég viccesen néz ki), aki mindenre rácsodálkozik, és aki legalább akkora leleménnyel jön rá az összefüggésekre, mint Dr. Reid. Emellett persze gond nélkül lecsap bárkit, ha arról van szó, és úgy mossa ki magát a kakiból, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Ő a létező világ Batmanje, sőt, nőügyei miatt talán inkább Tony Starkja, aki mellett természetesen mindig ott van “hű inasa”, aki nem Jarvis, de még csak nem is Alfred, hanem: Ted.

És ez a sorozat megérne egy misét, bár talán többet is, mert tényleg nagyon jól van összerakva. Úgy értem, két nap alatt egy évadot lenyomni úgy, hogy közben bőven volt más dolgom is, szerintem nem is olyan rossz teljesítmény. Ez nem az én érdemem, hanem a készítőké, akiknek sikerült egy ilyen addiktív, ám sajnos méltatlanul elhanyagolt rendőrsztorit alkotniuk.

Az aktuális ügyek nem mindig a legérdekesebbek, sőt, talán túlságosan is alá vannak rendelve Charlie “ügyének”, és van pár technikai dolog, ami nem tetszik mindig, de a karakterek szuperek és úgy nagy átlagban tökjó az egész. 9/10.

.

2011. augusztus 23.

“Life”:

Hát hogy lehet így vége egy sorozatnak?! Aztamindenit.. :)

Life Season 2 plakátEz már kicsit lassabban ment, mint az első és nem csak azért, mert egész héten dolgoztam, hanem azért is, mert kétszer olyan hosszú, mint az. Amit egyáltalán nem bántam, sőt ^_^

(Kicsit SPOILERes.)
A második évad első fele elég lapos, mintha a forgatókönyvírók elvesztették volna a kreativitásukat. Charlie Crews rendszerint mond valami vicceset az aktuális epizód elején és végén, de ami közte van az teljességgel felejthető. Aztán valahogy mégis összeszedték magukat azok az írók, és az évad második felére sikerült igen jó részeket összehozniuk. Charlie viszont megváltozott. Mondogatja a baromságait, viszont egyszercsak eltűnik a “nagy szerelme”, aki iránt ezzel egyidőben el is veszíti az érdeklődését, eltűnik az a nő is, aki belé volt szerelmes, nem csajozik, alig-alig eszik gyümölcsöt (eleinte majd’ minden részben van valami olyan gyümölcs, amiről azelőtt még csak nem is hallottam soha, aztán ezek valahogy elmaradoznak), és már csak említés szintjén marad meg (“kérdezd meg, Nevikov szereti-e a narancsot” vagy “a társam sok gyümölcsöt eszik”), de már nem eszik folyton. Az első évad az újdonság erejével hat, a második viszont túl tökéletes (gondolom több pénzt kaptak rá), modoros, nekem a “Lie to Me” jutott róla eszembe, és az, hogy sokkal inkább elkezdtek a külsőségekre adni, mint a tartalomra. Persze, szép az, mikor kránra tesszük a kamerát, de amúgy minek?

És valahogy mindenki olyan jófej lesz. Valahogy mindenkiről kiderül, hogy csak a főrosszfiú tartotta sakkban őket és igazából nem is rosszak. Az idegesítő kapitány is szerethetővé válik (ez nem feltétlenül rossz, de szerintem kicsit túl nyálasra vették a figurát az ő esetében). Az egész egy nagy összeesküvés és csak bonyolódik és bonyolódik és bonyolódik… és mindennek a közepe Charlie Crews, minden miatta történik. Ő tulajdonképpen egy szuperhős: Tony Stark rendőrnek öltözve. Vagy hát talán több is nála.

Aztán a főszereplő csaj terhes lesz, de a sorozatban nem akartak neki gyereket, így egy időre eltávolítják a főszereplői körből. Közben Crews új társat kap, akinek ugyan nincsenek autisztikus megnyilvánulásai, de kiköpött Dr. Reid – csak a női mása. Baromi intelligens, eidetikus memóriája van (“villámolvas” is), emellett persze mindig vidám és gyönyörű. Nem túl életszerű. :) Crews pedig közben egyre agresszívabb, hiába a zen, látszik a tekintetén, hogy puszta kézzel meg tudna ölni bárkit bármikor. Ahogyan azt meg is teszi.

Az utolsó két rész viszont olyan izgalmas, hogy csak na! :) Aztán mikor azt hittem, hogy vége, akkor szerencsére kiderült, hogy mégsem (volt még pár perc), pedig kezdtem azt hinni, hogy úgy zárják le, hogy soha ne is lehessen folytatni – de hát ez is Hollywood. Kicsit eltúlozták a végét, túl klisés lett, de abszolút kárpótol az évad első felének ellaposodásáért.
(SPOILER VÉGE)

Ahogy a sorozat kezdődött és ahogy végződött, 9/10-et ér. A köztes részek pedig olyan 6-8/10-et. A karakterek nagyon jók, a főhős eszméletlen jól ki van találva és szerepét a tökéletes színészre osztották. A többi színész is nagyon jó a szerepében, csak a gyilkosságokat túl egyszerű megoldani, nem is túl érdekesek, egyre több karakter lép színre, a “fő szál” pedig egyre csak bonyolódik míg végül az egésznek nem lesz semmi értelme.

Azért Charlie Crews egész jól elviszi a sorozatot (de egy egészestés játékfilm is jól állna neki), szóval ha valaki el tud vonatkoztatni a bénaságoktól (amik amúgy közben nem feltűnőek, csak végiggondolva) és vevő egy ilyen jellegű karakterre, az biztos nem bánja meg, ha megnézi. Én a magam részéről sajnálom, hogy nem folytatták tovább.

Életfogytig zsaru (Life)
amerikai krimisorozat, 45 perc (32 rész), 2007-2009

rendezte: Daniel Sackheim, Peter Markle, David Straiton, Elodie Keene, Adam Arkin, John Behring, Frederick King Keller, Paul McCrane
forgatókönyv: Rand Ravich, Marjorie David, Jonathan Shapiro, Wendy Calhoun, Scott M. Gimple, Far Shariat, Melissa Scrivner, Joe Hortua
szereplők: Damian Lewis, Sarah Shahi, Adam Arkin, Brent Sexton, Donal Logue, Brooke Langton, Robin Weigert, Jennifer Siebel Newsom, Victor Rivers, Jessy Schram, William Atherton, Christina Hendricks, Garret Dillahunt
IMDb: Life


The Soloist

És akkor elkezdeném a downey-s posztokat is. Az elején általában rövideket írtam, meg nem is olyan értelmeseket, mint a mostaniak, de azért megosztom veletek, maximum később írok újat/jobbat, ha lesz időm.
Ahogy azt már említettem, a kis szösszeneteim jelentős része elveszett, így ezek helyett is megpróbálok alkalomadtán újat írni. Sajnos ez nem most lesz, mert rettenetesen lefoglal a suli, még filmeket nézni sincs időm. Vagy legalábbis alig.

The Soloist plakátNa de akkor. Ezt írtam anno másfél évvel ezelőtt. A csöpögés miatt pedig nem beszólni! :D

2010. november 15.

An incredibly, amazingly gifted actor… Robert Downey Jr.

BUT

valami hiányzik mégis. Szuper színészek, szép színek, tetszik a rendezés, szép a zene (csak kicsit hosszú az a majd’ két óra). Amikor elkezdődött, és lezúzta a fél arcát (nem nagy spoiler, látszik akármelyik fotón), akkor azt mondtam, hogy na! Ez jó lesz. Aztán végül tényleg… jó is volt, de nekem ugyanaz a karakter, mint az ‘A Guide to Recognizing Your Saints’-ben ill. annak a tahó változata. Jamie Foxx ügyes, csak a figura kissé idegesítő. Moziban azért megnéztem volna, kár, hogy nem játszották. Adok neki egy 7/10-et monnyuk. Ja, és természetesen kötelező darab. Sőt, tán nem is egyszer.

P.S. Ez pedig egy jó kis interjú Downey-val.

A szólista (The Soloist)
amerikai-angol-francia életrajzi dráma, 117 perc, 2009

rendezte: Joe Wright
forgatókönyv: Susannah Grant, Steve Lopez (könyv)
szereplők: Jamie Foxx, Robert Downey Jr., Catherine Keener, Tom Hollander, LisaGay Hamilton
IMDb: The Soloist


The Men Who Stare at Goats

És vissza a régebbi szösszenetekhez… :)

2011. szeptember 8.

Dzsízasz krájszt! Na, ez film! Nem egyszer visítva röhögtem. Eleinte nagyon furának, bénának tűnt, de aztán a főhőssel együtt kezdtem én is beleélni magam, és dzsízasz… :’D Ez a film vagy nagyon nagyon jó vagy szörnyen rossz. Hosszú hosszú oldalakon keresztül lehetne elemezni – ettől most megkímélek mindenkit, akit érdekel, olvasson utána.
Ilyen színészek, hogy aszongya Ewan McGregor, George Clooney (őt nem szeretem, de ide illett), Jeff Bridges és Kevin Spacey! És az egész filmben nincs egy darab nő sem, nincs szerelmi szál meg semmi ilyesmi. (Oké, az elején mutatják Bob feleségét, de nagyon kicsi szerepe van.)

The Men Who Stare at Goats plakátNem tűnik egy nagy cuccnak, de akkora szövegek vannak benne, hogy már sírtam. És mikor Clooney magyarázza McGregornak, hogy kik azok a jedik meg hogy léteznek jedik, hát azt hittem, eldobom az agyam, és McGregor így néz, hogy “Tényleg?! Nemmondod?!”, kiváncsi vagyok, hányszor röhögte el magát a felvétel közben, mert szerintem így is látszik rajta párszor, hogy mikor jedikről van szó, és ő a szkeptikus a filmben, majd’ elneveti magát. Persze lehet, hogy csak én láttam bele. :) Szenzációsan narrál, egyértelműen a ‘Kiss Kiss Bang Bang’ Harry-jére emlékeztet, meg úgy általában a filmre, csak itt McGregor alakítja Downey-t és Clooney lett Val Kilmer. Aztán mikor Clooney a halálos érintésről beszél… :’D :D :D És azok a sivatagi utak is.. :))) De Jeff Bridges-nek is remekül állt ez a karakter. Ja és Kevin Spacey-t ki ne hagyjam! Mekkora arc már azzal a bogárral :D
Hát ez kész. Nagyon jól szórakoztam.

Kb. úgy kell elképzelni, hogy a Monty Python találkozott Douglas Adamsszel (ilyen valóban volt egyébként, sőt), elmentek Woodstockba LSD-zni, virágot szedni meg énekelni, közben megismerték Yodát, hazafele pedig a buszban megnézték a ‘Kiss Kiss Bang Bang’-et. Aztán ebből csináltak egy filmet. Najó.. előbb még írtak egy könyvet. Ami igaz történet. Mármint a könyv, amiből a film készült.
Nem egyértelmű, hogy 1-es vagy 10-es, talán mindkettő egyszerre, de legyen inkább 9/10.

Kecskebűvölők (The Men Who Stare at Goats)
amerikai-angol vígjáték, 94 perc, 2009

rendezte: Grant Heslov
forgatókönyv: Peter Straughan, Jon Ronson
szereplők: George Clooney, Ewan McGregor, Jeff Bridges, Kevin Spacey, Stephen Lang, Robert Patrick, Waleed Zuaiter, Stephen Root
IMDb: The Men Who Stare at Goats


I Love You Phillip Morris

2011. szeptember 8.

Nekem miért rémlett az, hogy ez egy komoly film? :D Ekkora baromságot! :D Annyira rossz, hogy már jó.
Jajj, nagyon utáltam Jim Carrey karakterét, és különbenis, milyen öreg már. :( Steven Russel mindenkinek hazudik, mindenkit kihasznál és csak ígérget, de sosem változik meg. Ja, és mindene a pénz. Szegény Phillip Morris (Ewan McGregor) pedig mindenkiben a jót látja, de csak remélheti, hogy ezúttal nem verik át. Beleszeret tehát ebbe a pacákba, és van néhány olyan váratlan reakciója, hogy nem tudtam hirtelen eldönteni, sírjak-e vagy nevessek, úgyhogy volt, hogy inkább azt mondtam csak, hogy “pff”, de kb. az egész film alatt ilyen volt a fejem: -_-’

I Love You Phillip Morris plakátAz eleje nagyon jó, a vége felé egészen drámai (nagyon szuper mindkét színész), a kettő közt sajnos lapos egy kicsit, de túlélhető, mert bőven lehet rajta mosolyogni-nevetni. Anno meg akartam nézni moziban, de aztán valamiért mégsem lett belőle semmi.

Ewan McGregor annyira cuki *_* Egyébként nem egy túl feminin típus, de annyira jól áll neki ez a “magamfajta szőke, kékszemű meleg srác” karakter, hogy az nem igaz XD (Amúgy vörös természetesen, csak a szőke jobban hangzik talán?) Elképesztően jól csinálta :))) A mosolya, a hanghordozása, a pillantásai, a mozdulatai… olvadtam elfele :) Azért az is művészet, hogy 37 évesen még mindig ugyanúgy nézett ki, mint 25 évesen. Látszik persze a bőrén, hogy nem gyerek már, de valahogy mégsem öregszik. :)
Ez pedig egy nagyon jó fotó.
2005-ig egy-két kivétellel minden filmjét láttam, moziban, tv-ben, levadásztam valakitől, akinek épp megvolt, aztán azóta alig. Most viszont, hogy kb. egy hete megnéztem a ‘Stay’-t, visszatért a régi “szerelem”, úgy értem, elhatároztam, hogy megnézem azokat is, amik eddig kimaradtak, tényleg annyira jó színész és annyira szeretem, hogy azt el nem tudom mondani. Írhatnék ide szivecskéket, de azok úgysem tudnák kifejezni, hogy mit jelent ő nekem. Ami azt illeti, szavakba önteni is nehéz lenne.

Annak, aki szereti a jópofa vígjátékokat, aki szereti a két színészt, aki szereti (vagy legalábbis nem utálja) a melegeket, annak aki egy könnyed délutáni/esti szórakozásra vágyik, nyugodt szívvel tudom ajánlani, igaz, ami igaz, többet is kihozhattak volna belőle, de egy 7/10-et simán megérdemel. Tán még egy nyolcast is.

I Love You Phillip Morris
francia-amerikai vígjáték, 102 perc, 2009

rendezte: Glenn Ficarra, John Requa
forgatókönyv: John Requa, Glenn Ficarra, Steve McVicker (könyv)
szereplők: Jim Carrey, Ewan McGregor, Leslie Mann, Rodrigo Santoro, Antoni Corone, Brennan Brown
IMDb: I Love You Phillip Morris


(500) Days of Summer

Joseph Gordon-Levitt 31. szülinapja alkalmából több dolgot is meg kell említenem. Az egyik az, hogy mára ő lett az egyik kedvenc színészem, de minden bizonnyal ettől függetlenül is ő generációjának egyik legjobbja. A másik az, hogy nagyon szeretem ezt a filmet. A harmadik meg az, hogy az éppen aktuális kedvenc énekesem (Alejandro Manzano) egyik-másik régebbi felvételen kiköpött Joe. Ja és neki is ez az egyik kedvenc filmje, és ő is hasonlóan filmb*zi, mint én ^_^ A bejegyzés legaljára teszek róla videókat, és lesz még szó a zenekaráról, de nem szeretném lelőni a poént. Majd júniusban :) Addig legyetek türelemmel :P és keressetek rájuk a youtube-on: Boyce Avenue. De mivel ez nem zenés, hanem elsősorban filmes blog…

2011. február 20.

Már a felütés, amivel a film kezdődik zseniális. Gondolok itt az “author’s note”-ra. Ritka az, hogy egy szórakoztató vagy játék- vagy hálivúdi filmnek bármi köze legyen a valósághoz. Talán nem lövöm le a poént, ha azt mondom, igen, ez is valamilyen szinten hepienddel végződik – de a lényeg nem ez. (Romkomnak mondják, azért attól távol áll, de a dráma mellett van benne egy jó adag humor is.)

Five Hundred Days of Summer plakátJoseph Gordon-Levitt az átlagosabbnál is átlagosabb srácot alakít, akivel – legalábbis nekem – nem esik nehezemre azonosulni, sőt. Ügyesen kitalálták, hogyan érezzük azt, amit ő, és ezen szerintem az időkezelés sem ront. Aki nem tudja követni, nézze meg újra, de annyira azért nem nehéz szerintem.
Nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy a hangulat-átadás a rendezésnek vagy a színésznek nagy pluszpont, de talán mindkettőnek.
Általában azt mondjuk, hogy jó, ha a karakterek ki vannak dolgozva meg ha több nézőpontot is látunk, ha megérthetjük a többi szereplő motivációját is stb stb, de ez a film a srác érzéseiről szól, és pontosan azt akarták bemutatni, hogy ez a lány… khm. Rossz fej. (Nem akartam a film elejéről idézni.)
A két barát igen keveset szerepel, és bármennyire is örültem volna, ha Gube több időt kap, annyira nem hiányzott ő sem. (Apropó, nagyon-nagyon elképesztően imádom, ahogy ő beszél, utánozhatatlan.) Egyébként a lány (Zooey Deschanel) is egy abszolút átlagos valaki, és a történet is rémesen átlagos, és mindenkivel megesik hasonló, de pont ettől olyan jó a film.

Nagyon szépek a színek, borzasztóan tetszettek. És az “archív” felvételek is :) Nem mondom, hogy a zenéjét naphosszat hallgatnám, de jó választás volt. Köszönet Zazie-nak és Violetnek – ha ők nem mondják, szerintem még mindig nem néztem volna meg. 9/10.

Kieg.: Marc Webb rendezett egy kisfilmet még ezzel kapcsolatban. Aki látta a filmet, az érti.

Nagyon aranyosak (és ügyesek) ebben a klipben:

Ez pedig a trailer:

500 nap nyár ((500) Days of Summer)
amerikai romantikus vígjáték, 95 perc, 2009

rendezte: Marc Webb
forgatókönyv: Scott Neustadter, Michael H. Weber
szereplők: Joseph Gordon-Levitt, Zooey Deschanel, Geoffrey Arend, Chloë Grace Moretz, Matthew Gray Gubler, Clark Gregg, Patricia Belcher, Rachel Boston, Minka Kelly
IMDb: (500) Days of Summer

Tudni kell rólam, hogy mindenféle zenét szeretek, de leginkább azt, amikor tényleg zene van, tehát ahol vannak hangszerek, nem pedig csak zaj. Mégjobb, ha a szöveg is értelmes, a legjobb pedig, ha még érteni is lehet azt a szöveget :) A Boyce Avenue pedig elég jól teljesít e téren, úgy értem, játszanak kb. száz féle hangszeren (még az egyik kedvencemen is, ami nem más, mint a cajón :) ), értelmes dalokat írnak és az énekes srác – amellett, hogy fantasztikus hangja van – érthetően is énekel. Három testvérről van szó egyébként: Daniel, Fabian és Alejandro Manzano. Meg lehet találni őket a youtube-on kétszer is, facebookon, twitteren és persze van saját weboldaluk is, kinek mi a szimpatikus. Saját dalaik mellett feldolgozásokat is csinálnak, amik az esetek 99%-ában jobbak, mint az eredeti verziójuk. Jaj annak az énekesnek/zenekarnak, akik dalát egyszer ők felveszik! Nem egyszer jártam úgy, hogy hallottam tőlük egy dalt, aminek naivan meghallgattam az eredetijét… Hát jobb, ha nem mondok semmit. Mostmár inkább nem hallgatom meg az eredeti dalokat. :D
Egyetlen dolgot hiányolok velük kapcsolatban, illetve kettőt… az egyik a pörgősebb dalok (mert a legtöbb lassú, és érdemes lenne javítani az arányon), a másik pedig az, hogy nem jönnek Budapestre (vagy legalább Bécsbe) koncertezni. Remélem ez azért idővel változni fog, persze ha a hegy nem megy… vagy fordítva (?).
Most két “all time” kedvenc dalom két régebbi felvételét mutatom (azóta nagyon sokat fejlődtek), mert ezeken Ale még nagyon emlékeztet Joe-ra. Főleg itt, főleg a közeli felvételeken:

(Ez az eredeti.)

De azért itt is. Ez már Daniel és Alejandro, a videót pedig Fabian csinálta :)

(Ez pedig ennek az eredetije. Ezeket meg lehet hallgatni nyugodtan, mert tényleg jók.)


New York, I Love You

2011. február 12.

A film valamivel több, mint másfél órás, és örülök, hogy nem moziban néztem, mert elképesztően lassú és – számomra legalábbis – igen unalmas volt. Tipikusan az a fajta alkotás, amit megnézetnének velünk filmklubon. :D
Állítólag francia-amerikai, én nem néztem utána, de nekem sokkal inkább Wong Kar-Wai jutott eszembe róla (meg úgy általában árasztotta magából ezt a keleties hangulatot annak ellenére, hogy ugye New Yorkban játszódik). Akinek tetszett a ‘Csungking expressz’ (Chongqing senlin, 1994) vagy mondjuk a ‘Szerelemre hangolva’ (Dut yeung nin wa, 2000), annak szerintem ez is tetszeni fog. Hangulat kell hozzá, de hogy miért most, Valentin-nap alkalmából mutatják be nálunk a mozik, azt nem tudom…

New York, I Love You plakátA film maga tíz szegmensből áll. (Eredetileg kettővel több volt, és szerepelt benne Kevin Bacon és Goran Visnjic is, valamint az egyiket Scarlett Johansson rendezte, de az első bemutató után ezeket kivágták.) Érdekesek a karakterek, és a különböző történetek szereplői némileg össze is kapcsolódnak, bár nem annyira, mint azt várnánk. Csodálatosak a színészek, az operatőrök remek munkát végeztek, és a zenét is nagyon eltalálták. Szerintem mint szórakoztató film nemigen állja meg a helyét, de mint műalkotás teljesen rendben van.

Ez a New York nem az a New York, amit mondjuk a CSI-ban látni meg általában a filmeken, sokkal hétköznapibb, a színek sem olyanok, amiket eddig megszokhattunk, és az egész valahogy… koszosnak tűnik. Ez így bután hangzik, de olyasmi talán, mint akár Budapest valami nyálkás-esős időben.

A rendezők közt szerepel Allen Hughes, akinek neve onnan lehet ismerős, hogy testvérével rendezte a ‘The Book of Eli’-t, illetve Natalie Portman is, akit meg ugye színésznőként ismerünk (ő szerepel is a filmben, de nem abban a részben, amit ő rendezett). A többi rendezőről még életemben nem hallottam, ezért nem is említem őket.
Nem úgy a színészekről! Bradley Coopert én még a ‘Jack & Bobby’-ból ismerem, az volt az első sorozat, amiben huzamosabb ideig szerepelt. Nekem ott nagyon tetszett (és kétségtelenül neki vannak a legszebb szemei a világon), és attól a figurától a ‘Másnaposok’ és egyéb idióta filmek általa játszott karakterei igencsak eltérnek. Jó színész ő, de komoly szerepeket tulajdonképpen nem is kap. Itt is elég keveset szerepel, de végre normális embert játszik. Khm.. nem tudom, vonz-e bárkit is ő ruha nélkül, de ha igen, akkor jelzem, hogy itt hmm… meg lehet nézni.
Hayden Christensenről csak annyit, hogy ha nem tudom, melyik karaktert játsza, valszeg fel sem ismerem, de tetszett. Orlando Bloomot a 2007-es Karib-tenger kalózai (Pirates of the Caribbean: At World’s End) óta nem is láthattuk – nem tudom, miért, de totál eltűnt. Ettől a filmtől sem lesz megint keresett, mert az ő része semmi extra szerintem…
Anton Yelchin, aki zseniális volt a Gyilkos elmékben, majd a ‘Charlie Bartlett’-ben – mégis a ‘Star Trek’ által vált ismertté – a CB után megint kamaszt játszik. Nagyon “cuki”, de ennyi. Chris Cooper és Robin Wright Penn pl. rettenetesen tetszettek nekem (őket remélem nem kell bemutatni, ha mégis kéne, inkább nézzetek utána), az ő jelenetük nagyon szuper. Felhívnám a figyelmet még a most 95 éves Eli Wallach-ra is, aki eddig 161 filmben szerepelt, köztük a ‘Hét mesterlövész’-ben is (1960).

A végére hagytam azonban a két “kedvencemet”. Ethan Hawke-ot köztudottan bírom, az egyik első élményem vele kapcsolatban az ‘Alive’ (1993) című film volt… leírni nem nagyon tudnám, nézzétek meg, elég durva, de szuper film. Ő játszott már sok másban (Gattaca, Before Sunrise, Great Expectations, Dead Poets Society stb), ez most nem is lényeges. A lényeges inkább az a monológ, amit elmond a filmben. Fiúknak ajánlom főleg, ha esetleg nem jut eszükbe semmi udvarlós szöveg, de szükség lenne rá, akkor próbálkozzanak valami ilyesmivel, hátha :D
A nagy meglepetés számomra egyértelműen Shia LaBeouf volt. Ifjú Indiana Jonesként vált világszerte ismertté (Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull), igaz, előtte feltűnt már pl. az általam borzalmasnak ítélt ‘A Guide to Recognizing Your Saints’-ben, aminek a magyar címét soha nem fogom megjegyezni (Őrangyallal, védtelenül), de ő játszotta “a fiatal Downeyt” :) Szóval itt van ez a srác, akiről maximum annyit hallunk, hogy már megint lefülelték gyorshajtásért vagy valami erőszakosabb cselekedetért, de ebben a filmben egyszercsak feltűnik, és kiderül róla, hogy színész. Drukkolok neki, hogy kapjon értelmes filmekben értelmes szerepeket, mert akár még lehet is belőle valaki.

Visszatérve a filmre. Filmeseknek és sok szabadidővel rendelkező embereknek ajánlom, meg azoknak, akik szeretik a sztárokat színészként is látni. Az átlag néző nem veszít semmit szerintem, ha nem látja, tehát túl sokat nem tesz hozzá az ember lelki fejlődéséhez. Legalábbis szerintem. 6/10.

Hazai bemutató: 2011. február 17.

Kieg. (2012. február 15.): Természetesen a leírtakon kívül több ismert színész is szerepel benne, Justin Barthát meg egész egyszerűen kifelejtettem, pedig ő is szerepelt a Másnaposokban :) A következő hasonló film a ‘Shanghai, I Love You’, és ugyan az értelmét nem látom ennek a sok “városszerető” filmnek, de majd meglátjuk, milyen lesz :)

New York, I Love You
francia-amerikai romantikus film, 103 perc, 2009

rendezte: Fatih Akin, Yvan Attal, Randall Balsmeyer, Allen Hughes, Shunji Iwai, Wen Jiang, Shekhar Kapur, Joshua Marston, Mira Nair, Natalie Portman, Brett Ratner
forgatókönyv: Hu Hong, Yao Meng, Israel Horovitz, Suketu Mehta, Shunji Iwai, Olivier Lécot, Jeff Nathanson, Xan Cassavetes, Stephen Winter, Anthony Minghella, Natalie Portman, Fatih Akin, Joshua Marston, Hall Powell, James C. Strouse, Yvan Attal
szereplők: Bradley Cooper, Justin Bartha, Andy Garcia, Hayden Christensen, Rachel Bilson, Natalie Portman, Irrfan Khan, Emilie Ohana, Orlando Bloom, Christina Ricci, Maggie Q, Ethan Hawke, Anton Yelchin, James Caan, Olivia Thirlby, Blake Lively, Drea de Matteo, Julie Christie, John Hurt, Shia LaBeouf, Ugur Yücel, Taylor Geare, Carlos Acosta, Jacinda Barrett, Qi Shu, Burt Young, Chris Cooper, Robin Wright, Eva Amurri Martino, Eli Wallach, Cloris Leachman
IMDb: New York, I Love You


Love & Distrust

2011. március 2.

Ez mi?!

 

 

El nem tudom képzelni, milyen megfontolásból, de tavaly összeraktak egy filmet öt olyan kisfilmből, amiknek semmi, de semmi közük egymáshoz. Érdemes elolvasni az IMDb-n a kommenteket. Aztán nem megnézni a filmet. Külön-külön még csakcsak, na de ez így mi? Most komolyan.

Love and Distrust plakátSajnos feliratot nem találtam hozzá, de majd ha véletlenül találok (akár magyart, akár angolt), és eléggé mazochista leszek, talán megnézem újra.

The Summer House (2009, UK)

Robert Pattinson (karaktere) szakít a csajával, aztán mikor a csaj valami bulin már nem éppen szomjas, jól meg akarja khm, mondván meggondolta magát. Szerencséjére megzavarják őket, így a lány el tud menekülni. Nem sokat értettem belőle a francia akcentussal beszélőknek köszönhetően. 1/10

Blue Poles (2004, Aus)

Sam Worthington kövéren (fel sem lehet ismerni, csak ha nagyon erősen koncentrálunk) felvesz valami nőt, aki nincs egészen kibékülve önmagával, autókáznak, de nem is értem igazán, hogy miről van szó. Gondolom magára talál a nő közben, de ausztrálul sem igazán tudok, így alig értettem belőle valamit. 2/10

Grasshopper (2006, USA)

James Franco ül a vonaton. Nagyon cuki. Mindenféle kütyüvel van elfoglalva (telefon, számítógép), hogy valamilyen módon elkerülje a másokkal való kommunikációt, és érzelmei kimutatását. Találkozik egy csajjal a vonaton, aki hasonló cipőben jár, viszont prosti. A srác elhagyja a telefonját, a csaj visszajuttatja hozzá, meg még történik egy-két dolog, de nem akarom azért lelőni a végét. Önmagában egész jó lenne. 5/10

Pennies (2006, USA)

Amy Adams egy fiatal, egyedülálló anyát alakít, aki bármit megtenne a kislányáért. Kb. két és fél órája van, hogy összeszedjen x mennyiségű pénzt. Szegényt nem üldözi a szerencse, sőt. 6/10

Auto Motives (2000, USA)

12 perces maga a kisfilm, de hat különböző szekvenciából áll. Ez se semmi azért. Az egyikben Robert Downey Jr. és James Cameron is szerepelnek, és valami olyasmiről van ott szó, hogy Pókember akarna lenni, de elkésik a megbeszélt találkozóról. Ez sem teljesen egyértelmű számomra. Aztán van egy olyan, amelyikben egy hapsi áll az út szélén a kocsijával, és a mellette elsétáló nőknek felajánlja, hogy elviszi őket oda, ahova mennek. Értelemszerűen senki nem száll be. Van valami rablásos rész is, meg még mások, az egyikben pedig van egy cowboy, aki elég jól néz ki. (Downey itt amúgy nagyon nem, de alapvetően nem is ezért szeretjük.) Ha eddig nem lett volna elég a jóból, akkor majd most. Igazából a helyes cowboy miatt mondjuk 3/10.

Vajon miért vállalták el ezek a többnyire jó és ismert színészek ezeket a szerepeket? Aztán miért fűzték pont ezeket a filmeket egybe? Ez nem is jó kifejezés, mert simán csak egymás után vannak, tehát nem folynak egybe meg semmi. Sikerült elvesztegetnem az életemből másfél órát. Dejó ^_^

Szerelem és bizalmatlanság (Love & Distrust)
amerikai-angol-ausztrál filmdráma, 94 perc, 2010

rendezte: Daisy Gili (The Summer House), Darcy Yuille (Blue Poles), Eric Kmetz (Grasshopper), Warner Loughlin & Diana Valentine (Pennies), Lorraine Bracco (Auto Motives)
szereplők: James Franco, Amy Adams, Robert Pattinson, Talulah Riley, Sam Worthington, Emma Randall, Michael Imperioli, Rachel Miner, Robert Downey Jr., James Cameron, Octavia Spencer, Tate Taylor
IMDb: Love & Distrust


Precious

2011. február 23.

“For precious girls everywhere”

Ezzel az ajánlással zárul Lee Daniels regényadaptációja (Sapphire: Push, 1996). Hazai premier holnap. Most nem beszélek arról, mennyire szánalmasnak tartom, hogy egy három évvel ezelőtti, Oscar, BAFTA, SAG, Sundance és számos más fesztivál díjaival jutalmazott filmet csak most mutatnak be nálunk… Nem tudom, mit gondolnak, ki néz meg úgy filmet moziban, hogy az internetnek hála már évekkel ezelőtt láthatta azt?!
Nem tudom azt sem, hányan nézték meg akkor, mikor Mo’Nique megkapta az arany szobrocskát, mert nekem például akkor még fogalmam sem volt arról, ki ő, és mi is ez. Valamiért az volt a fejemben, hogy valami zenés-táncos darab. Ha a holnapi premier kapcsán nem jön szembe velem (ordít) Lenny Kravitz neve a stáblistáról, valószínűleg még jó darabig felé sem nézek. Öreg hiba lett volna!

Precious plakátA film egy borzalmas körülmények között élő harlemi tiniről szól. Nem jó kifejezés a “borzalmas”, de erre talán nincs is megfelelő szó… A sok kézikamerázás, a színek, a (legalábbis látszólag) sminktelen sztárok (Mariah Carey és a már említett Lenny) és a kvázi kezdő színészek teszik hihetetlenül realistává és dokumentumfilm-jellegűvé, hitelessé az alkotást. Mikor a lány elszenvedi a borzalmakat olyan boldog, már-már szürreális képsorokat látunk, amik méginkább felerősítik az események elképesztő, szörnyű voltát. Belegondolni is rossz, hogy vannak, akik nap mint nap átélik ezeket…

Az egész annyira jól meg van csinálva sok helyen, hogy az embernek az az érzése támad, hogy na, ezek csak fogtak egy kamerát, kimentek az utcára vagy bementek az iskolába, és megkérdezgették az embereket vagy felvették őket a tudtuk nélkül.

Nem szeretnék megint regényt írni, lehet találni nem egy spoileres ajánlót, kritikát a filmről, de azért pár szó még. Mariah Carey-re rá sem ismertem. Illetve tudtam, hogy ő az, de annyira sovány, és annyira szürke, mintha nem is ő lenne. És annyira őszinte érzelmek tükröződnek a szemében, és mintha az arcán legördülő könnycseppek nem is szándékosak, hanem valódi, őszinte, spontán reakció lennének. Persze ki tudja, hogy is volt valójában, de akárhogyis, le a kalappal. A tanárnőt egy álomszép nő alakította, de róla is zengenek ódákat, úgyhogy nem koptatom fölöslegesen a billentyűzetet. A főszereplő, Gabourey Sidibe nem kifejezetten az a lány, akivel bárki szívesen barátkozna, mondjuk úgy, nem valami szimpi, de nagyon is együtt tudunk érezni vele.
És végül a “jó öreg” (annyira amúgy nem, mert 46 éves) rocker-úr – ha zenéről van szó, akkor nálam ő az isten (igaz, a közös fotó még várat magára :D ). Filmzenét írt már nem egyet, a Fecsegő tipegők filmben (The Rugrats Movie, 1998) pedig egy noname újszülött kisbabának kölcsönözte a hangját (ezt inkább el sem akarom képzelni), aztán végre hús-vér-emberalakban üde színfolt egy komor történetben. “John nővér”-nek mondanám, aki egy ápoló igazából, és Lenny-hez minden név illik, de ha valami, hát a John nem… :D Kicsit karikatúra-jellegű a figura, de jók a jelenetei. És végre és végre és végre két további filmszerepet is kapott, szóval jövőre ha minden igaz megint megnézhetjük *_*

Nagyon tetszett a film, ha illik erre ilyet mondani. Nem szórakoztató. Sőt. Azoknak ajánlom, akik bírják a hasonló “lelki terrort” úgymond. Nagyszerűek a színészek. Ami nem tetszett viszont, hogy helyenként vontatottnak, lassúnak éreztem, és hogy nem annyira érzékelhető az idő múlása. Egyszercsak hopp, tél lesz. Meg ilyenek. A zene illik hozzá, de nem maradt meg belőle semmi. A végkicsengése pozitív. Mindig van kiút. A legmélyebb mocsárból is. 8/10.

Precious – A boldogság ára (Precious)
amerikai filmdráma, 109 perc, 2009

rendezte: Lee Daniels
forgatókönyv: Geoffrey Fletcher, Sapphire (regény)
szereplők: Gabourey Sidibe, Mo’Nique, Paula Patton, Mariah Carey, Sherri Shepherd, Lenny Kravitz, Stephanie Andujar, Chyna Layne, Amina Robinson, Xosha Roquemore, Angelic Zambrana
IMDb: Precious


%d bloggers like this: