Wall Street: Money Never Sleeps

2011. szeptember 30.

Oliver Stone-t szeretem, Shia LaBeouföt szeretem, az okos embereket szintén, ez a világ pedig érdekel, mi kellhet még egy jó filmhez?
Őszintén szólva már a színészek névsora bőven elég volt: Shia LaBeouf, Carey Mulligan, Michael Douglas, Frank Langella, Josh Brolin, Susan Sarandon, Eli Wallach (!), de egy pillanat erejéig felbukkan Charlie Sheen is meg egy rakat olyan arc, akiket “mintha láttam volna már”.

Amennyit a tőzsdéről meg a pénzügyekről/gazdaságról tudok, azt nagyjából a ‘Limitless‘-ből (elsősorban a könyvből, mert ott részletesebb) meg azokról az órákról tudom, amelyikeken véletlenül nem aludtam. Magyarul egyáltalán nem biztos, hogy a “tudásom” megfelel a valóságnak, mindenesetre kb. Eddie Morra (vagy ha úgy tetszik, Eddie Spinola) óta érdekel a téma. Ezt csak azért, mert nem tudom megállapítani, hogy ami ebben a filmben van, az mennyire felel meg a valóságnak, de – azt leszámítva, hogy kissé.. nagyon csöpögős a vége, és hogy “kedvenc Shiámat” nemigen tudtam hova tenni – nagyon jól bemutatja a gazdasági válság kezdetét. Nem teljesen az elején, de még viszonylag az elején van egy olyan fordulat, amire olyannyira nem számítottam, hogy kb. eltátottam a számat és csak néztem ki a fejemből, nem tudtam eldönteni, hogy most sírnom kéne-e vagy mit csináljak?! Teljesen logikus volt, engem mégis meglepett. Onnantól kezdve azonban kicsit ellaposodott a film. Tényleg nagyon érdekes, és szerintem érdemes megnézni, mert nagyon jól van összerakva, jó a zene, jó minden, érthető is minden, a színészek szuperek, sőt, vannak itt komoly üzletemberek, akik saját magukat alakítják, valami mégis hiányzik. Pedig az eleje olyan jó, hogy azt hittem, simán 10/10-es lesz. Nem lett. A metro viszont tetszett. Kifejezetten félelmetesnek ábrázolták, pedig ugye alapvetően nem az, de a nagy hangja meg a közelről fotózott, elvágtató szerelvények miatt elég ijesztőre sikeredett. :)

No offense, Shia, tudod, hogy kedvellek, és eskü, megnézem az összes filmedet, de még mindig arra várok, hogy férfi légy. Persze egy 25 éves sráctól ilyet még nem kéne, de már kiváncsi vagyok, mikor jön el az a pillanat, ami Jake Gyllenhaalnál is (Love and Other Drugs), amikor majd azt mondom, hogy wow, hát ő is férfi lett. Biztos lesz ilyen, csak még nem most. Értemén, hogy egy bróker nem lehet pl. borostás meg értemén, hogy ide egy csodagyerek kell, aki nem lehet 40 éves, de mégis: ez nem az ő szerepe volt. Sokkal inkább tudnék elképzelni ide egy (fiatalabb) Bradley Coopert vagy egy Jake Gyllenhaalt, sőt akár még Joseph Gordon-Levittet is, aki ugyan csak egy évvel fiatalabb Gyllenhaalnál, mégis elég kölyökképű ahhoz, hogy eladható legyen 26 évesnek, de nem annyira kölyökképű, hogy ne lehessen komolyan venni, mint csodagyerek-brókert. LaBeouf pedig… ugyanmár. Ha legalább szakálla lehetett volna. Még jó, hogy összetörte magát a Limitless előtt (mégjobb, hogy egyáltalán túlélte azt a horrot :S ), és Cooper kapta a szerepet, mert Shia, mint Eddie Morra katasztrofális lett volna. Carey Mulligan – aki nem túl szép, de valljuk be, tehetséges – pedig csak egy évvel idősebb LaBeoufnél, mégis mintha tíz évvel lenne nála öregebb. Sokan mondják, hogy milyen jó páros ők együtt, szerintem egyáltalán nem. Külön-külön semmi probléma nincs velük (sőt, mikor mosolyog, Mulligan nagyon aranyosan néz ki), de megint az a helyzet, hogy Shia rossz választás volt. Ennek ellenére persze minden tőle telhetőt megtett ő is, ez látszik, és néha egészen elhittem neki, hogy ő a bróker-csodagyerek, mert nagyon szigorúan nézett vagy mert nagyon komolyan mondott valamit, de nem tudtam elvonatkoztatni a kölyökképétől, csak ha profilból mutatták.

Mondtam már, hogy egyre jobban szeretem Frank Langellát? :P Itt is annyira jó!! Az ő filmjeit is meg kéne nézni… Hah! És a főgonosz az egyik kedvenc főgonoszom. :) Aki nem Javier Bardem, mert a ‘Biutiful’ miatt nem ért rá, hanem Josh Brolin. A ‘Milk‘-ben szerettem meg, de a ‘The Gangster Squad’-ban is szeretni fogom. :) Ott is biztos gonosz lesz. :D Legalábbis remélem. Ami a vicces, hogy erre a szerepre még James Franco is szóbajött. Ne röhögtessenek már! Brolin ’68-as, Franco ’78-as, Douglas ’44-es. Kiről hihetőbb, hogy tíz évvel ezelőtt Michael Douglasszel dolgozott együtt? Brolin is fiatal kissé, de Franco akkor szinte még pelenkás volt.
Eli Wallach viszont olyan aranyos. :) Őt is csípem. A fütyülést improvizálta. :) 96 éves már… nem semmi.

A film egyébként a ’87-es ‘Wall Street’ folytatása, ami Michael Douglasnek Oscar-szobrocskát ért, azt persze ha láttam is, már nagyon régen, úgyhogy mindenképp meg kell néznem (újra). Az is a film megjelenése előtt két évvel történt eseményeket dolgozza fel.

Sokan mondják, hogy olyan, mintha mondani akarna valamit, közben meg alig mond bármit is, és én is hiányoltam a mélyebbre ásást, mert lehetett volna ezt még fokozni, és a két órából is lehetett volna még vágni, de annyira azért nem vészes a helyzet. Igaz, nem túl maradandó élmény, mert a ‘Limitless’ és a ‘The Adjustment Bureau‘ is hasonló világot idézett, szóval nálam azokat nem körözi le, de akit kicsit is érdekel, hogy mit jelent az, hogy gazdasági válság vagy az, hogy rövidesen mi vár Európára is, ha a görögök csődöt jelentenek és bedől az Euro… nos… annak csak ajánlani tudom. Az IMDb-hez, de még a Port.hu-hoz képest is túlértékelem, de nekem tetszett. 8/10.

Tőzsdecápák – A pénz nem alszik (Wall Street: Money Never Sleeps)
amerikai filmdráma, 133 (136) perc, 2010

rendezte: Oliver Stone
forgatókönyv: Allan Loeb & Stephen Schiff (történet), Stanley Weiser & Oliver Stone (karakterek)
szereplők: Shia LaBeouf, Michael Douglas, Carey Mulligan, Josh Brolin, Frank Langella, Eli Wallach, Oliver Stone, Susan Sarandon, Charlie Sheen
IMDb: Wall Street: Money Never Sleeps

Shame

Nagyon-nagyon-nagyon nehéz, és még annál is nehezebb helyzetben vagyok. Nem tudom, mit írhatnék erről. Kezdjük talán ott, hogy a Művészben nagyon szép a mozijegy. Ez persze nem újdonság. Írhatnám azt is, hogy – amennyire láttam – teltház volt, persze más mozik már nem is nagyon vetítik. Írhatnám azt is, hogy valószínűleg rajtunk kívül ezt már mindenki látta. Vagy, hogy Clooney-nak igaza volt. Végül, de nem utolsó sorban pedig talán azt kéne írnom, hogy…

Csalódtam. Talán azért, mert túl rég óta vártam, talán azért, mert túl jó volt az előzetese (a 18+-os), talán azért, mert nagyra tartom Michael Fassbendert, talán azért, mert egy szexmániás fickóról szóló filmben az ember szexet akar látni. Vagy talán azért, mert kapásból tudok két (ha nagyon akarom, négy vagy öt) olyan filmet mondani, ami hasonlít rá, és ami hatással volt rám. Fene tudja.

Nem részletezem, miről szól, ismeri mindenki, szeretetre, intimitásra képtelen, kielégíthetetlen-szexmániás főhősünkhöz egyszercsak beállít az érzelmileg labilis húga. Ennél persze nem nagyon szól többről, legalábbis számomra nem, így ha akarnám se tudnám túlzásba vinni a részletezést. Gratula az operatőrnek és a zeneszerzőnek, még a rendezőnek is, de ez így ebben a formában nekem kevés.
A két színész persze jó, de szerintem nem kiemelkedő, bőven láttam már másoktól is, tőlük is jobbat. Sejthető, hogy a karaktereknek nem volt éppen felhőtlen a gyermekkora, de engem érdekelne, hogy mégis mi az a “szörnyűség”, ami ilyenné tette őket. (És az is, hogy mi volt a rendező célja ezzel a filmmel.) Nem rossz, ezt egy szóval nem mondom, jó ez. Csak egy hét múlva Fassbender brutál-szexuális kisugárzásán kívül másra aligha fogok emlékezni belőle. Carey Mulligan egyébként szépen énekel, és van benne néhány kifejezetten jó jelenet, de engem érdekelt volna még Marianne (Nicole Beharie), aki talán az egyetlen normális figura, hiszen pl. Brandon főnöke, David (James Badge Dale) is éppen olyan undorító és beteg ember, mint Brandon vagy Sissy. Nem pont úgy persze, de az. Ráadásul David még idegesítő is.
Tetszett pl. az a jelenet, mikor Brandon a bárban kiprovokálja, hogy megverjék. Nem az a rész, hanem előtte, amit (és ahogyan) a csajnak mond. Utána a gúnyolódása számomra erőltetett volt. Tetszett az is, mikor lemegy futni vagy mikor Sissy rányit vagy mikor beszélgetnek a mese közben vagy mikor megijeszti Marianne-t. Vagy amikor “elkapja” a főni által kiszemelt szőke csajt. És persze az előzetesben is látható metrós jelenet.
(SPOILER) Nem tetszett viszont az, hogy kiszámítható a vége. Pontosabban Sissy viselkedése kiszámítható. A telefon után, miközben az utolsó szexjelenetet látjuk, teljesen egyértelmű, mi történik. Persze az embernek egy pillanatra átsuhan az agyán, hogy a metrónak köze van a dologhoz, de az túl elcsépeltnek hatna. A telefonhívás miatt nem lehetett már azt csinálni, hogy ne legyen semmi, csak az ijedtség. Ha nem lett volna a telefon, hanem csak az ijedtség (persze akkor miért ijedt volna meg?), akkor a legvégén valszeg ülve marad, ami ugye azt sugallná, hogy megváltozik. Nem tudjuk, hogy mi a vége, mert nyitva hagyták, hogy lehessen rajta agyalni. (Jó viszont, hogy ki van festve a csaj, látszik, hogy már várta a srácot.) Az ember szeretné azt hinni, hogy nem megy utána, és látszik, hogy megvan benne a vágy, hogy normális legyen, de szerintem nem tud az lenni. (SPOILER VÉGE)

Összességében érdekes film, de nem tudok okosat mondani, mert engem nem érintett meg annyira, mint amennyire szerettem volna.

Na de mostmár elárulom, mik jutottak eszembe róla. Elsőként a ‘Keane’. Az a baj, hogy a kettőt összehasonlítva Damian Lewis totálisan lejátszotta Fassbendert, utóbbi – őszintén szólva – számomra nem is igazán hiteles, és a ‘Keane’ kb. egyetlen szexjelenete sokkal hatásosabb, mint ebben bármelyik.
Másodszor a ‘Shadows & Lies’, amit én előszeretettel emlegetek mindenféle szituációban, mert annyira erős hangulata van, annyira jó a zenéje, annyira jó felvételek vannak benne, hogy ha valaki egyszer megnézi, szerintem sosem felejti el. Nem a világ legjobb filmje, sőt, de hangulatilag nagyon “ott van”. A ‘Shame’-be egyazegyben vettek át belőle jeleneteket, beállításokat, (akárcsak a ‘Keane’-ből), ezért számomra ez eleve nem lehetett túl eredeti. Sztorit tekintve persze az, de hangulatilag egyáltalán nem.
(SPOILER) Aztán. ‘Never Let Me Go’ ugye Andrew Garfield mikor kiszáll a kocsiból… itt meg az esős, földreülős jelenet. Sorry, Michael, ezesetben Andrew játszott le totálisan. Nekem egyébként ez a jelenet sugallta leginkább, hogy megvan benne a vágy a változásra, csak képtelen rá. Szerintem nem is elsősorban a húga miatt van kiborulva, hanem azért, mert hiába akarja, nem tudja őszintén azt érezni, amit kellene. Persze lehet, hogy tévedek, de nekem ez volt az érzésem. (SPOILER VÉGE)
A szex-szel kapcsolatban természetesen elsősorban az ‘In the Cut’ és Mark Ruffalo valamint a ‘Sonny’ és James Franco jutottak eszembe (ide lehet még sorolni esetleg a ‘Young Adam’-et Ewan McGregorral vagy a ‘Two Girls and a Guy’-t Robert Downey Jr-ral). Fassbender nagyon jól néz ki, tök jó a kisugárzása, de számomra nem sikerült felülmúlnia egyik itt említett úriembert sem. Talán Francoval van egy szinten.

Nem akarom nagyon lehúzni, mert nem rossz, de nem adok neki jobbat, mert idegesített, hogy majd’ minden jelenetről eszembe jutott egy másik film. 7/10.

Kieg.: Aki meg tudja nekem mondani, mi az a rajzfilm, amit néznek, az kap egy virtuális pacsit. Tudom, hogy tudnom kéne, mi az, mert borzasztó ismerős volt, de egyszerűen képtelen vagyok rájönni…

Shame – A szégyentelen (Shame)
angol filmdráma, 101 perc, 2011

rendezte: Steve McQueen
forgatókönyv: Abi Morgan, Steve McQueen
szereplők: Michael Fassbender, Carey Mulligan, James Badge Dale, Nicole Beharie, Lucy Walters, Elizabeth Masucci
IMDb: Shame

Never Let Me Go

2011. május 28.

Talán mondanom sem kell, hogy tavaly szeptemberben volt a film premierje a jó öreg USA-ban, de megnézve már az is meglep, hogy nálunk egyáltalán bemutatták. Konkrétan két nappal ezelőtt. Merthogy “hőn szeretett” kis hazánk “hőn szeretett” filmforgalmazói bizony nem arról híresek, hogy az értelmes-értékes alkotásokat tálcán kínálják a magyar közönségnek. Ezért is nem fogják nálunk soha bemutatni sem a ‘Rabbit Hole’-t, sem a ‘Howl’-t, és ezért sem került soha mozikba a ‘The Soloist’, ezért késett éveket a ‘Precious’ és hónapokat a ’127 Hours’ vagy mondjuk a ‘The Kids Are All Right’. “Pfúj, mondanivalója van a filmnek? Akkor azt kösz, nem kérjük!”

Viszont vannak nekünk drága kalózaink a világ minden táján (és itt nem Jack Sparrow-ra gondolok elsősorban), sőt, lelkes feliratfordítóink is vannak, vagy ha épp nincsenek, akkor is tud ma már minden filmőrült angolul, angol feliratot pedig az esetek 98%-ában azért lehet találni. Röviden: ha valaki kultúrára vágyik, kis keresgélés és leleményesség árán megkapja azt is. Ezesetben nagyjából másfél percbe telik megtalálni a filmet a hozzá tartozó magyar felirattal, és további negyed órába, míg letöl.. khm… megvásároljuk a mozijegyünket.

Na de akkor pár sor a filmről, mert ilyen már rég volt (hála a vizsgáknak). A címről nekem mi más juthatott volna eszembe, mint Robert Downey Jr. ‘In My Dreams’ című száma, amit nem is nagyon tudtam kiverni a fejemből “Never ever let me go…” bár ha nagyon akarom, az a dal akár még illik is a filmhez. Annyira azért nem akarom.

Ahogy a legtöbb, ez sem tegnap óta van a listámon, és miért is tagadjam? Andrew Garfield miatt, aki még mindig nem egyenlő a kövér macskával, ám az új Pókemberrel annál inkább (2012 :P ). Ha a srác elég ügyesen keveri a kártyáit, na meg jó lapokat kap (haha), akkor 10-15 év múlva a világ legnagyobb színészei közt fogják számon tartani – ha így lesz és akkor még lesz fészbúk, akkor kiírom, hogy “én megmondtam”. Márpedig őszintén remélem, hogy így lesz, és szívből drukkolok neki, mert már most nagyon bírom az “enyhén” csontváz, enyhén pedig Christian Bale-re emlékeztető fiatalembert. Nem azért, mert úgy néz ki, de hasonló a stílusa. Ebben a filmben mindenképp.

A ‘Never Let Me Go’ nem romantikus vígjáték, bármennyire is szeretné valaki azt hinni (és bármennyire is szeretné velünk elhitetni akármelyik filmes portál vagy forgalmazó). Én nem tudtam róla semmit, és bizony erre számítottam legkevésbé, de nagyon megérte megnézni. Minek nevezzelek? Kérdezhetném Petőfit idézve, és mivel olyan filmek jutottak eszembe róla, mint a ‘The Island’, a ‘Scanner Darkly’ illetve Orwell ’1984′-e (abból is a könyv), azt kell mondanom, hogy amellett, hogy dráma, bizonyám, ez sci-fi is (híres vagyok arról, hogy feltalálom a spanyol viaszt, mert a könyv, amiből készült “mellesleg” sci-fi regény :D ). Nem érezzük annyira annak, mert nem futurisztikus környezetben játszódik, viszont pont ezért annál nagyobbat üt. A ‘Scanner Darkly’-nál látszik rögtön, hogy az, és az utolsó percekben jön a “bmeg” érzés, itt el kell árulnom, hogy már az elejétől kezdve hátborzongató az egész, és nekem akkor esett le, hogy miről is van szó, mikor megtalálták a cigicsikkeket. (Ez egyébként eléggé az elején van.) Teljesen azért nem voltam benne biztos, hogy jól sejtem, mi lesz itt, de ha így tudnék számokat is tippelni, már rég ötösöm lenne a lottón. Feltéve persze, ha lottóznék. Visszatérve a SD-ra, itt nem arról van szó, hogy a végén jön a néző káromkodós felkiáltása, de nem ám. Hanem kb. végig. Tehát az “ilyen nincs”, “áá nem, ez tuti nem”, “atyaég, tényleg ez történik” meg ilyesmi lehet végig a fejekben. Bevallom, az utolsó tíz-tizenöt percét már kb. végigbőgtem, mert ez így, ebben a formában már sok volt.

Keira Knightley karaktere annyira genyó, hogy nehezen tudtam őt kedvelni (mondjuk ki nyíltan, utáltam), de jól játszott. Mintha ő mindig úgy tartaná az ajkait, mint a franciák beszéd közben.. nem? Mármint nem csak ebben a filmben, hanem minden filmjében. De nem tudom, nem vagyok akkora fan. Garfieldról már írtam, Carey Mulligan meg nem mondom, hogy kifejezetten meglepett (nagyon sztárolják, pont ezért nem vártam tőle semmi extrát, de tette a dolgát, ahogy illik), kedvenc nem lesz, de nagyon át tudta adni a karakter érzelmeit, gondolatait, szerintem ügyes volt nagyon. Azért nekem Garfield egy hangyányival jobban tetszett, mint ő. És persze a gyerekek is tündériek voltak :)

Szóval összességében tök jó a színészi játék, a rendezés, szép a táj, jó a zene, nekem tetszett, de nem áll szándékomban újra megnézni. Majd talán egyszer, valamikor, de ezer százalék, hogy az nem mostanában lesz. Ami zavart, hogy lassú, de meglehet, hogy ez kell ahhoz, hogy az ember igazán értékelni tudja a filmet és igazán elgondolkodjon rajta. Az utolsó sorok pedig… hát.. igen. Nekem is valami ilyesmi jutott eszembe.
Filmklubokban mindenképp ott a helye, hogy plázákban miért vetítik, azt nem értem, de worth watching. Ja igen, az eredetije pedig: Kazuo Ishiguro – Never Let Me Go. Biztos érdemes elolvasni, de a film állítólag remek feldolgozása a könyvnek. 8/10.

Kieg. 1. (2012. február 1.): Hozzá kell tennem, alapvetően nem támogatnám a kalózkodást, de sok mindenhez csak így lehet hozzájutni, régi filmekhez vagy sorozatokhoz főleg. Mert nem adták ki újra – vagy egyáltalán. Moziba járni meg szeretek, tehát ha valami tetszik és a pénztárcám is megengedi, azt megnézem ott (is) és/vagy megveszem DVD-n; és talán régimódinak számít ma már, de eredeti CD-t is szívesebben hallgatok youtube meg mp3 helyett.

Kieg. 2.: Amit a forgalmazókkal kapcsolatban írtam, azzal meg nem megsérteni akartam őket, de tényleg bosszant, hogy sokszor akkor kerülnek nálunk moziba a filmek, mikor már külföldről megrendeltem a DVD-t. Nevetséges. És addigra nyilván sokan megnézték már, és az emberek többsége valószínűleg nem veszi meg a mozijegyet, ha már megnézte a filmet otthon – ingyen.
Nem igazán tudom ennek az okát, talán azt várják, hogy sikeres lesz-e kint, talán nem az ő hibájuk, nem tudom. Szerencsére mostanában (legalábbis én úgy veszem észre, hogy) próbálkoznak azért. Egyrészt, hogy jó filmeket lássunk, másrészt, hogy ne évekkel később. Remélem javulni fog a helyzet.

Kieg. 3.: Megnéztem most a trailert, és az autós jelenetnél még így is (hogy nem láttam előtte az egész filmet) elakad a lélegzetem, annyira tökéletes, annyira szívbemarkoló, Andrew Garfield ott vált az egyik kedvenc színészemmé.

Ne engedj el! (Never Let Me Go)
angol-amerikai filmdráma, 103 perc, 2010

rendezte: Mark Romanek
forgatókönyv: Kazuo Ishiguro (regény), Alex Garland
szereplők: Carey Mulligan, Andrew Garfield, Keira Knightley
IMDb: Never Let Me Go

Drive

Már a blog indulásakor megemlítettem a ‘Drive’-ot, amit nagyon vártam, de nem kellett volna.

2011. szeptember 16.

Driver ikonikus figura. Lehetne.

Frappánsan akartam kezdeni ezt az írást. Itthon még úgy gondoltam, nyugodt szívvel adhatok majd neki egy tizest. “A filmes sajtó hetek óta Ryan Gosling új filmjétől hangos. Nem véletlenül.” Aztán mikor elkezdődött a film, szinte biztos voltam benne, hogy elég lesz, ha csak annyit írok majd: “Fasza. Nagyon fasza.” És megkapná az öt csillagot.
Higgyétek el, én érzem magam a legpocsékabbul, hogy ezt nem tehetem meg.

Tegnap a moziból hazafele régi blokkok hátuljára firkáltam, hogy itthon aztán legyen mit kibogoznom. Ez lett belőle :)

Mindig tartok azoktól a filmektől, amikről csak jót írnak. Amiket ajnároznak. Mert előfordul, hogy ilyenkor tele leszek várakozással és hatalmas elvárásokkal. A “Drive”-ról pedig az utóbbi hetekben mást sem lehetett hallani/olvasni, csak hogy mennyire jó, mennyire kultikus, mennyire tökéletes. Egyszerűen MINDENKI szuperlativuszokban beszél róla.

(Kicsit SPOILERes lesz.)
A film eleje talán a legjobb. Ryan Gosling megszólal. Driver éjszakai műszakban. Mmm, borostás, ezt szeretjük. Sugárzik belőle a profizmus. Ő az a fajta fickó, aki mellett – ha ő ül a volánnál – a körülményektől függetlenül bárki biztonságban érezheti magát. (Egyetlen dolgot nem értettem az elején, hogy a rendőrök honnan tudták, milyen autót keressenek, mikor még meg sem történt a rablás? Vagy lopott kocsi volt és azért keresték?)
A baj akkor kezdődik, mikor szerelmes lesz. A rózsaszín köd meggondolatlanságot, vakmerőséget szül, Driver pedig elhagyja a hazai pályát.
Ikonikus hősünkről tehát hamar kiderül, hogy nagyon is esendő. Amilyen profi abban, amit eddig csinált, annyira amatőr abban, ami ezután következik. “If I drive for you, you give me a time and a place. I give you a five-minute window, anything happens in that five minutes and I’m yours no matter what. I don’t sit in while you’re running it down; I don’t carry a gun… I drive.” Hiszen Driver nem gyilkos.

A film első harmada még jól működik. Kicsit túl hamar túl romantikus, de még vállalható – egészen odáig, hogy megverik a szakállas ipsét. Driver nem sokat beszél, de ha mond valamit, az nem véletlen. Szinte vele együtt lélegzünk. Goslingnak nincs szüksége szavakra, mert egyetlen pillantásával mond el nekünk annyi mindent, amit más perceken keresztül ecsetelne. Mikor mosolyog, önkéntelenül vele mosolyodunk… Aztán bumm, valami megváltozik.
Tudjuk, hogy kaszkadőr, tudjuk, hogy rablásoknál sofőrködik, mégsem hisszük el, mert egyetlen egyszer (egy rablás, egy filmfelvétel) látjuk őt akcióban, amikor ténylegesen vezet. (Miért kell még autóversenyzőnek is lennie? Ez már túl sok és fölösleges.) Nem lesz meg bennünk az, hogy ő tényleg így él, hogy rendszeres az, amit csinál. Olyan, mintha csak egy titokzatos srác lenne, aki ugyan baromi jól vezet, és néha elvállal ilyesmit, de valójában nem más, mint egy egyszerű autószerelő. Olyan, mintha nem lett volna élete a film cselekménye előtt (és mintha nem létezne utána sem).

Végig az volt az érzésem, hogy a készítők mindenáron kultfilmet akartak csinálni. Egy stílusos, modern westernhős, aki bármit megtesz szíve hölgyéért még úgy is, ha tudja, soha többé nem találkozhatnak…
Mitől lesz ikonikus a figura? Lássuk csak. Először is el kell adni. Kell neki egy menő dzseki, amit a kölykök jó pénzért megvehetnek (tényleg irtó jó az a dzseki, ezt aláírom, a skorpióra pedig tessék figyelni!). Kell neki egy sokat sejtetően nyikorgó bőrkesztyű, amit a kölykök szintén megvehetnek. Kell egy fotó, amiről ordít, hogy mekkora pszichopatával van dolgunk (valójában nem is pszichopata, ez csak a hype-kreálta látszat). Adjunk neki egy kalapácsot. Csak hogy szó szerint szöget üthessen az emberek fejébe. (Töltény az, nem szög, tudom.) Ezt a fotót kinyomtatjuk, a kölykök majd jópénzért megveszik, mert még nincs elég plakát a szobájuk falán. Aztán. Nem cigizhet, ahogy Goslingtól ezt megszokhattuk, hiszen mindenhol elszórná a DNS-ét, így a rendőrök seperc alatt elkapnák. Mégis kell valami a szájába, mert Clint Eastwoodnak is volt. Megvan! Fogpiszkáló. Gyárthatunk majd “Drive” feliratú fogpiszkálókat, amit a kölykök jópénzért megvehetnek. Az emberek amúgy is szeretik a szótlan, megfontolt, vagány, magányos hősöket. A film végén aztán belelovagolhat a naplementébe.

Nekem akkor vált hiteltelenné, mikor megütötte a nőt. Nyomja a falhoz, az ágyhoz, amihez akarja, tegye a szájára a kezét, legyen vele durva, de mi az, hogy megüti? Egy férfi idáig nem süllyed le. Pláne nem egy hős. Persze, tiszta ideges, meg lehet ezt is magyarázni, de én nem hagytam volna, hogy elvesszen a profizmus, az elegancia. Lehet, hogy a gyilkolás nem az ő asztala, hogy azelőtt életében nem ölt meg senkit, de mivel másban profi és hidegvérű, meg kellene tudnia őrizni ezt akkor is, ha öl (meg akkor is, ha mérges egy csajra). Mert ha nem, akkor hibázik, de ezt a luxust nem engedheti meg magának.
Túl sok a felesleges erőszak. Szükségem van nekem arra, hogy lássam, ahogy szétrobban valakinek a feje és a falon landol az agya? Nem, nem igazán. Vagy arra, hogy szanaszét vagdossák egymást és mindenfelé fröcsögjön meg ömöljön a vér meg ripityára törjön az ember arca? Kétlem. Nem mondom, hogy egy filmben nem lehet ilyen, Tarantino-t is bírom, Oliver Stone-t is bírom, láttam már egyet s mást, nem titok, hogy e téren nem vagyok túl szívbajos. De a ‘Drive’, mikor elkezdi felvonultatni ezeket a brutálisabbnál brutálisabb képsorait önmaga paródiájává válik. A közönség kínjában nevetett. Ilyen gagyi gyilkolászást rég nem láttam. Öncélú és hatásvadász. Látványos akar lenni, de csak nevetséges lesz. A távol-keleti filmekben ez a megszokott stílus, de nálunk nem. Én azokon is csak nevetek. De ezen nem kellene. Refn látszólag egy olyan filmet akart csinálni, amit mindenhol megértenek, amit bárki élvezni tud (a néma burleszkek óta szerintem ilyen nincs). A keleti, a nyugati, az európai, az amerikai, a zsánerfilmkedvelő és a művészfilmkedvelő egyaránt. De hát nem véletlen, hogy kialakultak ezek a “kategóriák”, nem véletlen, hogy a különböző kultúrákban élő embereknek mások az elvárásaik. Ha ezt mind egy filmbe akarja valaki gyúrni, és mindenkinek meg akar felelni, két szék közt esik a pad alá. Nem fogja kielégíteni egyik kultúra igényeit sem, egyfelől mindenkinek hiányérzete lesz, másfelől a pátosz, a heroizmus, az egyébként lélegzetelállító nagytotálok és a mérhetetlen brutalitás elegye nevetségessé válik.
A liftben játszódó jelenet tökéletesen meg van koreografálva. Legalábbis addig míg Driver neki nem ront a fickónak. Azelőtt nem volt gyilkos, nem élvezte a gyilkolást, nem volt ijesztő, csak titokzatos. Itt is lehetett volna szó önvédelemről (és tudjuk, hogy csak egyetlen lehetősége van, ha elrontja, vége). De nem. A karakterhez egyáltalán nem illő brutalitással sújt le esélytelen áldozatára. Ezt is meg lehet magyarázni: tele van dühvel és reménytelenséggel, el van keseredve, tudja, hogy már nincs visszaút és akkor látja utoljára a szerelmét. Azzal, amit tesz, levezeti a feszültséget, és igazából tehetetlenségében cselekszik. Rendben, ezt elfogadom. De miért kell halálra rémítenie a nőt? És főleg: miért kell látnunk azt, mikor beletapos a fazon arcába? Rém idiótán néz ki. Oké, leüti. De vegye el tőle a fegyverét, és végezze ki, vagy oké, tapossa szét, ha már mindenképp ezt akarják, csak könyörgöm, ne mutassák, ha nem tudják úgy megcsinálni, hogy jól nézzen ki. Mutassák Gosling arcát közben, vagy mutassák hátulról, rendben, de ne vágjanak már a fickó fejére… Olyan jól indult az a jelenet. A végén meg már a fél terem röhögött.

A film vége, az utolsó gyilkosság talán még az azt megelőzőknél is nevetségesebb. A végén aztán megöltem volna Drivert. A készítők nem tették. (Persze nekem van egy ilyen mániám, hogy a főszereplő haljon meg, és ne legyen hepiend a vége :) Szóval lehet, hogy jó volt így.) A baj az, hogyha rögtön meghalt volna, a közönség azon is nevetett volna. Ezt már nem lehetett sehogy sem helyrehozni. Egyetlen egy módon lehetett volna, bár az is kockázatos, de én ezt csináltam volna: mikor a kocsiban ül, nyitott szemmel hosszú hosszú másodpercekig. És nem mozdul. Akkor egy “cut” és stáblista. Ennyi. Vagy ha nagyon patetikus akarok lenni, hunyja le a szemét a vágás előtt. De nem ezt tették. Így hát a főhős ellovagolt a naplementébe.
(SPOILER vége)

A rendező vajon hallotta már azt a mondást, hogy “a kevesebb több”? Mert erre a filmre ez tökéletesen igaz. A sztori egyszerű, valahogy mégis zavaros. Ron Perlmanről nem hiszem el, hogy egy kegyetlen gengszter. Ryan Goslingról nem hiszem el, hogy ilyen erőszakos – mármint hogy fölöslegesen lenne az. Christina Hendricksnek miért nem lehetett nagyobb szerepe?! :’(
A zene sem tetszett. Sokszor valahogy még az is nevetségesnek tűnt. Az elején, mikor vezetett még nem, de az összes többi. Nem értem, miért kell ezt a fajta R&B, hiphop vagy tudomisén milyen zenét erőltetni az autós, “menő” filmeknél. Itt ugyan 80-asévek szintipopja van, de ezt sem érzem odaillőnek. Egy kalap alá vehető a többi autós film zenéjével (pl. Fast & Furious filmek). Én a sebességhez inkább rockzenét társítok. Elképzeltem Drivert miközben vezet úgy, hogy ez a zene szól. Közben persze üldözik. De ezt is szeretem pl. az autópályán hallgatni.

Ami tetszett, hogy nagy szerepe van a csendnek. A hosszú, csendes részeket hirtelen-hangos, erőszakos jelenet követi, aztán megint csend és növekvő feszültség. (SPOILER) Mikor a hosszú csend után eldördült az a lövés úgy megijedtem, ahogy régen nem. Az nagyon hatásos volt, nagyon tetszett! (SPOILER VÉGE) És szépek a színek, a kameraállások, a tükröződések. Minden adott ahhoz, hogy tényleg kultfilm legyen. Csak elrontották. (A könyv valószínűleg jobb, olvasta valaki?)
Egy európai rendező, aki meg akarja mutatni, hogy ő milyen ügyes, és hogy Amerikában, sőt a világon mindenhol megállja a helyét. Nekem túl európai (eszembe juttatta pl. a ‘Taxi’-t), mégis túl ázsiai (mint mondjuk Takeshi Kitano ‘Sonatine’-je), túl sok. Túl sok minden túl fölösleges. Tényleg szép és tényleg vannak jó pillanatok, úgyhogy nem akarom annyira lepontozni, talán nem is igazán illik erre rosszat mondani, de tényleg elkövettek oltári nagy butaságokat is. Ráadásul a főszereplő viszi el a hátán az egészet. Ha nem Gosling játszaná Drivert, semmi nem lenne, fel sem tűnne senkinek, hogy egyáltalán létezik ez a film. Azt mondják, nem sokat beszél. Eleinte nem is. Aztán egyre többet. Pedig nem kéne neki. A színészek jók, de nem kiemelkedően jók. A srác is jó. De volt már jobb.

Refn multikulturális katyvasza, az “évtized filmje” engem – a főként amerikai filmekhez szokott európait – nem győzött meg. Szomorú is vagyok emiatt. Meg csalódott. De egyet mostmár kijelenthetek: Ryan Gosling, szeretlek.

Végezetül pedig. Ha elfogadjuk a tényt, vagyis hogy a ‘Drive’ nem több, mint egy szerzőiséggel meghintett, B-kategóriás, neo-noir heist movie, akkor akár még élvezhetjük is. 7/10.

Drive – Gázt! (Drive)
amerikai akciófilm/thriller/dráma, 100 perc, 2011

rendezte: Nicolas Winding Refn
forgatókönyv: Hossein Amini, James Sallis (regény)
szereplők: Ryan Gosling, Carey Mulligan, Bryan Cranston, Albert Brooks, Oscar Isaac, Christina Hendricks, Ron Perlman
IMDb: Drive