Lucky You

2010. november 17.

Már Curtis Hanson neve elég lehet, hogy valakit érdekeljen a ‘Lucky You’. Jó kis country zene, feszültségfokozás gyanánt csendek, és egy nagy pókerverseny. Nem ez az első ilyen film, de egynek jó. Sok a stáblistában a “himself”: valódi pókerjátékosok szerepelnek benne.

Hosszúnak tartom a két órát, a nyitójelenet nagyon jópofa, a golfos rész is, de amiért igazán megéri megnézni, az az utolsó kb. 20 perc. Sajnos sok fölösleges és unalmas dolog van benne, helyenként túl szájbarágós (fölösleges háromszor elmondani, amit egyébként látok a képen is szerintem). Drew Barrymore-t személy szerint nem tartom valami sokra (és ez most sem változott), Eric Bana-t szeretem ugyan, de elég átlagos színész, megcsinálja amit kell, de valahogy semmi pluszt nem ad hozzá. Robert Downey Jr. egyetlen jelenetben szerepelt, de simán lejátszotta őt. Nem azért, mert fanatikus vagyok, vagy ilyesmi, de hát na.. tényleg. És aki nagyon nagyon nagyon: Robert Duvall. Zseniális.

A karakterek amúgy jók, bár nekem a csaj nem hiányzott volna belőle túlságosan. Apa és fia kapcsolata szépen ki van bontva, az tetszett. Meg a vietnámi-mexikói krapek is. :) (Kelvin Han Yee)

Ez is olyan film, ami moziban mutatna jól igazán, jót tenne neki a vászon (nekem nem rémlik, hogy lett volna nálunk, de nem tudom). Összességében 6/10.

Szerencse dolga (Lucky You)
amerikai filmdráma, 124 perc, 2007

rendezte: Curtis Hanson
forgatókönyv: Eric Roth, Curtis Hanson
szereplők: Eric Bana, Drew Barrymore, Robert Duvall, Phyllis Somerville, Horatio Sanz, Joey Kern, Debra Messing, Delaine Yates, Mykel Shannon Jenkins, Charles Martin Smith, Robert Downey Jr., Saverio Guerra, Kelvin Han Yee
IMDb: Lucky You

Life as We Know It

2011. május 16.

Ezt sem tegnap óta terveztem megnézni.
Kicsit hosszú az a két óra, és bármennyire is egyedi a körítés (a barátaik halála után a két főszereplőnek kell felnevelnie az árván maradt kislányt), a film mégiscsak annyiról szól, mint sok száz másik azelőtt. Adott két nagyon szép ember, akik nem csípik egymást, aztán mégis egymásba szeretnek. A lány szét van zuhanva, mert bármennyire is igyekszik, mégsem bírja egyedül a strapát, a pasiba meg az összes létező csaj bele van zúgva, amit ő persze a végsőkig ki is használ.

Hogy ne borzolják nagyon a kedélyeket, nincs egy tisztességes csókjelenet sem a filmben, csak amolyan tegyünkúgyminthaösszeérneaszánk módon. Nem is akkora baj, elvégre minden romantikus vígjátékban így van ez (igen, unalmas is). Romantika van, dráma van, szerelmi háromszög szintén meg nagyon gáláns úriemberek. Nevetni nem nagyon sikerült rajta, csak elvétve, bár a kislány nagyon cuki, és vannak humoros jelenetek, azért vígjátéknak nem nevezném. Van viszont a kedvencem: repülőtérre autózás és rohanás és jajmárfelszálltagép. Ez nem maradhat ki egy tisztességes limonádéból, bár tény, hogy esetenként vonatra cserélik a repülőt.

Katherine Heigl-t (miért is tagadjam?) nagyon szeretem, Josh Duhamelről pedig tudom a nevét, és hogy ő volt Dorian Gray, amit még nem láttam, de állítólag nagyon rossz film. (Ja közben utánanéztem, játszott a ‘Transformers’-ben és a ‘Win a Date with Tad Hamilton!’-ban is, valszeg az utóbbiból ismerős inkább a neve, nekem legalábbis.)
Mindketten tetszettek, sőt még a zene is jó, különösebben kirívó probléma nincs, legfeljebb az, hogy tényleg ez a sokezredik a sorban, és hogy szerintem a ‘How to Lose a Guy in 10 Days’ nagyon magasan veri az összes ilyen jellegű filmet, de említhetném a ‘The Ugly Truth’-ot is, amiben szintén Heigl kisasszony alakít hasonlót, azzal a különbséggel, hogy ott Gerard Butleré a macsó szerep.

Nem jobb, mint az átlag (egyszer meg lehet nézni), de azt hiszem, Duhamelt sokan elfogadnák a gyerekük apjaként (legalábbis a karakterét tekintve), mert amellett, hogy jól néz ki, maximálisan jól áll neki a kisbaba, és tud is vele bánni, és nekem Messer érzelmeit is tökjól átadta, szóval adok neki egy… hm hm mennyi legyen… hogy az IMDb-ről idézzek “I laughed, I cried, I wanted more…”, de azért egyefene, egy 7/10-est megérdemel.

Ilyen az élet (Life as We Know It)
amerikai vígjáték, 114 perc, 2010

rendezte: Greg Berlanti
forgatókönyv: Ian Deitchman, Kristin Rusk Robinson
szereplők: Katherine Heigl, Josh Duhamel, Josh Lucas, Alexis Clagett, Brynn Clagett, Brooke Clagett, Hayes MacArthur, Christina Hendricks
IMDb: Life as We Know It

Life

A ‘Your Highness‘-ben nagyon megtetszett Damian Lewis, így elkezdtem az ő filmjeit is megkeresgetni, elsőként egy sorozatot, mert nagyon dícsérték. Ezzel kapcsolatban három szösszenetet írtam akkor, amit most meg is osztok veled/veletek, és remélhetőleg fogok majd más sorozatokról is írni, mert van egy-kettő, amit láttam tavaly és megérdemelnének pár sort. Amiben perpill Lewist egyébként látni lehet, az a “Homeland”, de szabadidő híján igencsak lemaradtam vele, úgyhogy van mit pótolnom… na de majd ha eljutok odáig, talán erről is teszek említést egy kicsit bővebben. Most viszont “Life”.

2011. augusztus 13.

“Life” pilot, hmm… 9/10, csak maradjon is ilyen.

A főszereplő egy rendőr, Charlie Crews (Damian Lewis), aki 12 évig ült börtönben ártatlanul (nem nagy spoiler, mert ez a film első két-három percében kiderül). Alapvetően jó ember, de hogy ennyi ideig volt elzárva a külvilágtól az kissé őrültté tette. Kb. olyasmi, mint a Gyilkos elmékből Hotch a felesége elvesztése után plusz Dr. House. Szóval egy nagyon jó karakter, aki folyton gyümölcsöt eszik, és szegénynek nem sok köze van a technikai dolgokhoz, sem a mobiltelefonokhoz, sem az új autókhoz, sem az internethez, ráadásul rengetegen szekálják a múltja miatt, mert a szemükben bűnös, még akkor is, ha nem az.

A sorozat sajna csak két évadot élt meg, de az IMDb-n 8.5 csillagot kapott, ami nem tudom, hogy számít-e, de úgy tűnik, érdemes lesz megnézni.

.

2011. augusztus 14.

“Life” – első évad: ✔

Damian Lewis egyszerűen zseniális. Zse-ni-á-lis! Nem csinál semmi extrát, de azt úgy… hogy tanítani kellene.

Kétségtelenül Charlie Crews a legtökösebb zsaru, akit valaha hátán hordott.. Los Angeles. A rendőrök Dr. House-a, akibe a sorozatban feltűnő kb. minden nő szerelmes (sőt, ember a talpán, aki ellen tud állni neki), aki olyan dolgokra költi a pénzét, ami senki másnak nem jutna eszébe, aki annyi gyümölcsöt eszik, hogy az valami hihetetlen, aki az “Internet for Idiots” c. könyv segítségével próbál lépést tartani a technikai fejlődéssel, aki egy ujjal gépel (ez elég viccesen néz ki), aki mindenre rácsodálkozik, és aki legalább akkora leleménnyel jön rá az összefüggésekre, mint Dr. Reid. Emellett persze gond nélkül lecsap bárkit, ha arról van szó, és úgy mossa ki magát a kakiból, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Ő a létező világ Batmanje, sőt, nőügyei miatt talán inkább Tony Starkja, aki mellett természetesen mindig ott van “hű inasa”, aki nem Jarvis, de még csak nem is Alfred, hanem: Ted.

És ez a sorozat megérne egy misét, bár talán többet is, mert tényleg nagyon jól van összerakva. Úgy értem, két nap alatt egy évadot lenyomni úgy, hogy közben bőven volt más dolgom is, szerintem nem is olyan rossz teljesítmény. Ez nem az én érdemem, hanem a készítőké, akiknek sikerült egy ilyen addiktív, ám sajnos méltatlanul elhanyagolt rendőrsztorit alkotniuk.

Az aktuális ügyek nem mindig a legérdekesebbek, sőt, talán túlságosan is alá vannak rendelve Charlie “ügyének”, és van pár technikai dolog, ami nem tetszik mindig, de a karakterek szuperek és úgy nagy átlagban tökjó az egész. 9/10.

.

2011. augusztus 23.

“Life”: ✔

Hát hogy lehet így vége egy sorozatnak?! Aztamindenit.. :)

Ez már kicsit lassabban ment, mint az első és nem csak azért, mert egész héten dolgoztam, hanem azért is, mert kétszer olyan hosszú, mint az. Amit egyáltalán nem bántam, sőt ^_^

(Kicsit SPOILERes.)
A második évad első fele elég lapos, mintha a forgatókönyvírók elvesztették volna a kreativitásukat. Charlie Crews rendszerint mond valami vicceset az aktuális epizód elején és végén, de ami közte van az teljességgel felejthető. Aztán valahogy mégis összeszedték magukat azok az írók, és az évad második felére sikerült igen jó részeket összehozniuk. Charlie viszont megváltozott. Mondogatja a baromságait, viszont egyszercsak eltűnik a “nagy szerelme”, aki iránt ezzel egyidőben el is veszíti az érdeklődését, eltűnik az a nő is, aki belé volt szerelmes, nem csajozik, alig-alig eszik gyümölcsöt (eleinte majd’ minden részben van valami olyan gyümölcs, amiről azelőtt még csak nem is hallottam soha, aztán ezek valahogy elmaradoznak), és már csak említés szintjén marad meg (“kérdezd meg, Nevikov szereti-e a narancsot” vagy “a társam sok gyümölcsöt eszik”), de már nem eszik folyton. Az első évad az újdonság erejével hat, a második viszont túl tökéletes (gondolom több pénzt kaptak rá), modoros, nekem a “Lie to Me” jutott róla eszembe, és az, hogy sokkal inkább elkezdtek a külsőségekre adni, mint a tartalomra. Persze, szép az, mikor kránra tesszük a kamerát, de amúgy minek?

És valahogy mindenki olyan jófej lesz. Valahogy mindenkiről kiderül, hogy csak a főrosszfiú tartotta sakkban őket és igazából nem is rosszak. Az idegesítő kapitány is szerethetővé válik (ez nem feltétlenül rossz, de szerintem kicsit túl nyálasra vették a figurát az ő esetében). Az egész egy nagy összeesküvés és csak bonyolódik és bonyolódik és bonyolódik… és mindennek a közepe Charlie Crews, minden miatta történik. Ő tulajdonképpen egy szuperhős: Tony Stark rendőrnek öltözve. Vagy hát talán több is nála.

Aztán a főszereplő csaj terhes lesz, de a sorozatban nem akartak neki gyereket, így egy időre eltávolítják a főszereplői körből. Közben Crews új társat kap, akinek ugyan nincsenek autisztikus megnyilvánulásai, de kiköpött Dr. Reid – csak a női mása. Baromi intelligens, eidetikus memóriája van (“villámolvas” is), emellett persze mindig vidám és gyönyörű. Nem túl életszerű. :) Crews pedig közben egyre agresszívabb, hiába a zen, látszik a tekintetén, hogy puszta kézzel meg tudna ölni bárkit bármikor. Ahogyan azt meg is teszi.

Az utolsó két rész viszont olyan izgalmas, hogy csak na! :) Aztán mikor azt hittem, hogy vége, akkor szerencsére kiderült, hogy mégsem (volt még pár perc), pedig kezdtem azt hinni, hogy úgy zárják le, hogy soha ne is lehessen folytatni – de hát ez is Hollywood. Kicsit eltúlozták a végét, túl klisés lett, de abszolút kárpótol az évad első felének ellaposodásáért.
(SPOILER VÉGE)

Ahogy a sorozat kezdődött és ahogy végződött, 9/10-et ér. A köztes részek pedig olyan 6-8/10-et. A karakterek nagyon jók, a főhős eszméletlen jól ki van találva és szerepét a tökéletes színészre osztották. A többi színész is nagyon jó a szerepében, csak a gyilkosságokat túl egyszerű megoldani, nem is túl érdekesek, egyre több karakter lép színre, a “fő szál” pedig egyre csak bonyolódik míg végül az egésznek nem lesz semmi értelme.

Azért Charlie Crews egész jól elviszi a sorozatot (de egy egészestés játékfilm is jól állna neki), szóval ha valaki el tud vonatkoztatni a bénaságoktól (amik amúgy közben nem feltűnőek, csak végiggondolva) és vevő egy ilyen jellegű karakterre, az biztos nem bánja meg, ha megnézi. Én a magam részéről sajnálom, hogy nem folytatták tovább.

Életfogytig zsaru (Life)
amerikai krimisorozat, 45 perc (32 rész), 2007-2009

rendezte: Daniel Sackheim, Peter Markle, David Straiton, Elodie Keene, Adam Arkin, John Behring, Frederick King Keller, Paul McCrane
forgatókönyv: Rand Ravich, Marjorie David, Jonathan Shapiro, Wendy Calhoun, Scott M. Gimple, Far Shariat, Melissa Scrivner, Joe Hortua
szereplők: Damian Lewis, Sarah Shahi, Adam Arkin, Brent Sexton, Donal Logue, Brooke Langton, Robin Weigert, Jennifer Siebel Newsom, Victor Rivers, Jessy Schram, William Atherton, Christina Hendricks, Garret Dillahunt
IMDb: Life

Two Girls and a Guy

“I may have been hiding parts of my life from both of you to avoid causing pain. But I didn’t say anything to either one of you that I didn’t whole-heartedly mean.”

Még mindig egy régebbi pársoros, de ez egyébként is egy olyan film, amiről nehéz lenne sokat írni, mert látni kell. Elmondok azért egy sztorit. Főleg, mert anno, mikor láttam a filmet, ezt még nem tudtam (így az időzítés is teljesen véletlen), de azóta azért többé-kevésbé kikupálódtam a témában.

Downey egyik barátja, az egyébként (akkor) szerencsejátékfüggő James Toback írta és rendezte a filmet, csakúgy, mint tíz évvel korábban a ‘The Pick-up Artist’ címűt (amiben ugye a szerencsejáték meg is jelenik). Nem volt számára kérdés, hogy miután a srác kikerül a rehabról, mivel tudna segíteni neki. Az “őrültségei” miatt érthető módon nem sokan bíztak Downey-ban (a stúdiók még 2007-2008-ban, a Vasember idején sem!), és csak a barátaira számíthatott. Ezek egyike volt James Toback.
1996. november 17-én (majdnem pontosan 14 évvel azelőtt, hogy láttam a filmet), éjjel egy körül, miután Downey házigazdáskodott a SNL-ban, annak afterparty-ján Toback odalépett hozzá. (A srác egyébként az anyukájával volt ott, és éppen csukott szemmel üldögélt.) Az ismerős hang csak annyit kérdezett, készen áll-e egy filmforgatásra. Downey még ki sem nyitotta a szemét, igent mondott, és megkérdezte, “What’s the title?”. “Two Girls and a Guy” – felelte Toback. Akkor persze egy betűt nem írt még a forgatókönyvhöz, előbb tudni akarta, Downey igent mond-e. Ezután Floridába repült, és egy kis tengerparti házikóban, négy nap alatt – meglévő főszereplője köré – megírta a forgatókönyvet. Downey-t végül 1997 elején engedték ki az elvonóról, a forgatás pedig még januárban meg is volt, egy manhattani lakásban – mindössze tizenegy nap alatt. A producerek $30,000-ra biztosították Downey-t, és minden egyes nap végén vizeletmintát kellett adnia az aznapi drogteszthez. A ‘Chaplin’ óta nem volt ennyire összeszedett és ennyire… tiszta.
A filmben előad egy monológot a Hamletből, amire a film producere, Chris Hanley azt mondta, ez az egyik legjobb Shakespeare-előadás a filmtörténelemben. Ezt nem is vitatom, de én köztudottan elfogult vagyok, és biztos nem láttam minden Shakespeare-előadást.
Talán senki más nem hagyott volna akkoriban akkora teret Downey-nak, mint Toback. Nem egy jelenetet improvizált, hozzátette a saját ötleteit a filmhez, a forgatáson élőben énekelt és zongorázott. A szexjelenetet meg pl. úgy vették fel, hogy a lehető legközelebb álljon egy valódi, spontán aktushoz: a szobában csak a két színész (Downey és Graham), a rendező, valamint az operatőr voltak. Downey ehhez hasonlót nem nagyon csinált azelőtt, bár talán azóta sem. És ugyan a filmben nincs meztelenkedés, mégis NC-17-es besorolást kapott, ami lehetetlenné tette a promócióját.
Pozitív viszont, hogy főhősünk felszedett pár kilót, ami nagyon jól áll neki, és vicces, hogy ugye Downey (állítólag) a partnernői jelentős részét “megdöntötte”, és Heather Graham is belezúgott, de ő kivételesen nem érdekelte a srácot. XD Szegény. :’D

Egyszómintszáz, Blake karaktere nagyon ő, és itt nyújtja élete egyik legnagyszerűbb alakítását.

2010. november 16.

Hogyhogy eddig nem láttam?!? O_O Hmm.. 10/10 ^_^ (Vagy lehet neki többet is adni? Btw látta valaki?)

Azé’ nem mindennap látni RDJr-t Hamletként.. hehe.

(SPOILER)
Totál úgy játszik, mintha Chaplin lenne a ‘The Great Dictator’-ból vagy ő maga a ’92-es filmből.
(SPOILER VÉGE)

Meg a “Snake“ egyszálzongorán… ami amúgy szerintem határozottan a későbbi “Man Like Me“, hát… vagy csak nagyon süket vagyok… Érdekes amúgy a film, szóval nem egy klasszik 10-es, ne számítsatok olyan hú de nagy durranásra ami a rendezést vagy a forgatókönyvet illeti, de amit a színészek csinálnak, az ejjejj.. volt nem egy pont, amikor azt mondtam, hogy “he?! o_O” Meg igazából tök nagy ötlet ilyen filmet csinálni szerintem. A címe az meg igen… először arra gondoltam, hogy vajon azért az a címe, mert..? Aztán meg arra, hogy áh, tuti nem… pedig de.
A “sad fact about it” az, hogy a kilencvenes években ugye elég masszívan drogozott, és ez valamennyire még itt is látszik rajta. Well… just try to get over it and enjoy.

(Two Girls and a Guy)
amerikai vígjáték, 84 perc, 1997

rendezte: James Toback
forgatókönyv: James Toback
szereplők: Robert Downey Jr., Natasha Gregson Wagner, Heather Graham
IMDb: Two Girls and a Guy

Rise of the Planet of the Apes

Először is: nagyon boldog szülinapot, James Franco!!! ^_^ Merthogy ma 34 éves, és ugye ennek örömére Franco-napot illik tartani.
Tavaly az én egyik szülinapi ajándékom ő maga volt, pontosabban a bejegyzés címe. Az más kérdés, hogy a film nem tetszett, de ha már szülinap, akkor hozzuk össze az övét meg az enyémet. Ráadásul ez az utolsó olyan bejegyzés Franco-filmmel kapcsolatban, amit tavaly írtam. Van egy-két filmje, amit ugyan láttam, még nem írtam róla, de idővel majd pótlom őket. Remélem. No de. Kettőspont:

2011. augusztus 19.

Tény, hogy lehetne rosszabb is. Bár sokkal rosszabb aligha. Azon túl, hogy kb. halálra untam magam közben, és pillanatokkal előbb mondtam a barátnőmnek, hogy épp mi fog következni még James Franco is alig szerepelt benne.

Tény, ami tény. Andy Serkis nagyon jó, ezt nem is vitatja senki. De hogy James Francoból hogy csináltak olyan pasit, aki semelyik porcikámat nem mozgatja meg..? Rejtély. Értemén ezalatt, hogy nem villogtak szivecskék a szememben így: ♥_♥ Pedig őt látva ez lenne a normális. Túl erős a kontraszt. Látszik minden pórusa, totál barna az egész srác. Persze tudom, portugál, na de ez mégiscsak túlzás. És az sem normális, hogy így fénylik a bőre. (Szabin volt a sminkes tán?) Jó, a mosolyától elolvadtam, de akárhogy nézhet ki, a Franco-mosoly akkor is ellenállhatatlan.

Hogy minek kellett bele a csaj egyáltalán, azt meg nem is értem. A szinkron katasztrofális. Franco szájáról könnyű olvasni, így próbáltam az angol szöveget az ő hangjával odaképzelni – úgy egész elviselhető volt.
A trailernél többet egyébként ne várjon senki. Nem mondom, hogy nem lehet megnézni. Vagy hogy nincsenek benne jó pillanatok. De ez a film konkrétan azért készült, hogy megmutassák, igazi majmok nélkül is lehet forgatni; hogy Andy Serkis milyen remek “karakterszínész”, de ha már emberekből csinálunk CGI-majmot, akkor illene rendesen megfizetni azt a céget, aki az utómunkát végzi, mert kis túlzással egy számítógépes játéknak élethűbb a grafikája.

Hogy mégis miért érdemes megnézni? Na ez jó kérdés. Mondjuk azért, hogy lássuk Andy Serkist majomként. Oké. Mondjuk azért, hogy lássuk, Tom Felton milyen szépen kikupálódott. :P Bár ő gyereknek is helyes volt. Vagy hogy megnézzük a 127 óra előtti James Francot. (Merthogy ennek forgatása előbb volt annál, csak itt sokkal több utómunkára volt szükség.) Ja és persze szép a Golden Gate híd.
Sokszor logikátlan, túl kiszámítható, nem hiszem el, hogy az emberek ennyire buták lennének. Lebutították nagyon őket, hogy a makik még okosabbnak tűnjenek. Egészen az utolsó néhány percig teljesen értelmetlen, hogy miért is lázadoznak. Az pedig, hogy “szétzúzzák a civilizációt” elég durva túlzás. Néhány kocsit meg épületet szétzúznak, de a városnak kb. 2 napba telik mindent feltakarítani és rendbehozni.

Igazán őszintén szerintem csak azok élvezik ezt a filmet, akiknek ha eggyel kevesebb IQ-juk lenne, ki lennének ültetve a kertbe. A vicc viszont az, hogy a “híres” stáblista utáni jelenet meg olyan, hogy agy nélkül nem érti meg az ember, hogy miről van szó. Őszintén szólva első látásra nekem sem esett le, csak mikor barátnőm elmondta. Akkor jött a “jatényleg”.
Meg lehet nézni. Nem arról van szó, hogy nem. De tényleg erre van igény? Tényleg ez kell az embereknek?! “Egyszerű, mint egy kavics.” – nekem ez jutott eszembe először.
Mozijegyet nem ér – legfeljebb azt az 5-10 percnyi ráfordítást, míg megkeressük a torrentet és letöltjük a filmet… Kisebb jóindulattal 4/10.

Ezt pedig négy koronggal 15 lépésből. Nekem elsőre 16 lett, kettővel később 15. Sok sikert! :)

A majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes)
amerikai sci-fi akciófilm, 105 perc, 2011

rendezte: Rupert Wyatt
forgatókönyv: Rick Jaffa, Amanda Silver
szereplők: James Franco, Freida Pinto, Andy Serkis, John Lithgow, Tyler Labine, Brian Cox, Tom Felton
IMDb: Rise of the Planet of the Apes

Being Flynn

Nem direkt, viszont premier előtt volt szerencsé(tlensége)m látni a címben említett filmet. Egyébként totál hálás vagyok, hogy el lettem rángatva moziba, és különbenis be kéne fejeznem azt a másik három félkész irományomat, ami van… erre tessék, kezdhetek bele egy újba. :)

Az ég világon semmit nem tudtam erről, tegnap lettem meghívva, ránéztem a film adatlapjára: Robert De Niro – oké, jöhet. Kb. ennyi ismeretem volt róla, tehát ne várjon tőlem senki olyasmit, hogy majd összehasonlítom a könyvvel, mert sajna nem.

De Nirot senkinek nem kell bemutatnom, a világ egyik legnagyobb színészéről van szó, aki az utóbbi időben ugyan csak kisebb szerepekben, de nagyokat alakított (Limitless, New Year’s Eve), most azonban főszereplő, sőt, harminchat év után ismét taxisofőr. Ennek ellenére nem meglepő, hogy alig-alig játszák ezt a filmet, úgy értem, a világon alig.
Travis Bickle és Jonathan Flynn közt van is némi hasonlóság, aki látta a ‘Taxi Driver’-t, annak azért nem kell részleteznem, aki pedig nem látta… az nézze meg! MOST!! És miután megnézte, rögtön nem lesz szüksége az én unalmas összehasonlítgatásomra.

(SPOILER)
Szóval. A történet röviden annyi, hogy a főhősünk, Nick (Paul Dano) 18 év után találkozik a magát briliáns írónak tartó apjával, aki ugyan a 18 év alatt csak levelek formájában lépett kapcsolatba vele, most viszont segítségre van szüksége – ugyanis mindenét elvesztette. Nicknek megvan a maga baja – nem is kevés –, és el kell döntenie, hogy ahogy annakidején az apja kilépett az ő életéből, hagyja-e ő is úgy magára az apját, vagy tegye-e félre a sérelmeit és segítsen rajta.
Sejtjük, hogy végül hogy dönt a srác, de azért el is kell jutnia addig a döntésig. Egyrészt úgy érzi, hogy az anyja (Julianne Moore) miatta halt meg, másrészt nem akar olyanná válni, mint az apja. És aztán pont emiatt indul el ő is a lejtőn. Hozzáteszem, elég ijesztően. Rögtön eszembe jutott a ‘The Basketball Diaries‘, de aztán ahhoz képest komoly hiányérzetem volt itt. Nagyon keveset látunk az ő tönkremenéséből, és túl gyorsan hozza rendbe az életét. (Szép viszont mikor “feloldozást nyer”, mikor Jon azt mondja, szavakkal nem lehet ölni.) Az apjához való hozzáállása egyébként emlékeztetett Steve Lopez és Nathaniel Ayers kapcsolatára (The Soloist), mert ugye látva a “feladat” komolyságát, Lopez is majdnem meghátrált. Sőt, az utcáról helyenként eszembe jutott a ‘Shadows & Lies’, Jon életviteléről pedig a ‘Keane’.
(SPOILER VÉGE)

A színészekre egyáltalán nem lehet panaszunk (sőt, a karakterekre sem, bár tény, hogy több volt bennük..), Julianne Moore itt egyszerűen gyönyörű, de a Nick “nem-barátnőjét” alakító Olivia Thirlby is (Juno, New York, I Love You, No Strings Attached), aki engem kicsit emlékeztet Anne Hathaway-re. És persze jól is játszanak. Feltűnik Lili Taylor, aki az igazi Nick felesége, rajta kívül pedig egy rakat ismerős arc. Itt van pl. Wes Studi, mint a hajléktalanszálló vezetője. Ő ugye cherokee indián, és olyan filmekben szerepelt, mint a ‘Dances with Wolves’, a ‘The Last of the Mohicans’, a ‘Heat’ vagy akár az ‘Avatar’. Aztán itt van Victor Rasuk (Stop-Loss), Eddie Rouse (Pineapple Express) és két olyan színész, akiken egész végig agyaltam, hogy honnan ismerem őket… Nem titok, hogy az IMDb ezúttal is nagy segítségemre volt. Az egyikük a Nick lakótársát alakító Chris Chalk (a drogdíler srác), de totál idióta vagyok, hogy nem jutott eszembe… ő Tom Walker a “Homeland”-ben. A másik pedig maga Nick, vagyis Paul Dano, akiről meggyőződésem volt, hogy valami szemüveges nerd-gyereket alakított valahol… Aztán mikor megláttam, dobtam egy hátast, hogy mekkora idióta vagyok, hiszen azt a filmet ráadásul nemrég néztem újra: ‘The Girl Next Door‘. Láttam viszont a ‘Fast Food Nation’-ben is még “anno jómúltkor” moziban, megnézem majd a ‘Looper’-ben, és jókat olvastam a ‘Little Miss Sunshine’-ról is, szóval ott is (de játszott még többek közt a ‘Cowboys & Aliens’-ben is). Egyáltalán nem néz ki jól, de ahogy mondani szokás “van benne valami”. Pláne ezzel a passzív-agresszív karakterrel… igazi kis pszichopatának tűnik – vagyis lehetne az.
De Niro meg ugye De Niro.

A baj az a filmmel elsősorban, hogy túl rövid idő alatt akar túl sokat mesélni. Ráadásul a végét úgy összecsapták, hogy “öröm nézni”. Most az apa a főszereplő vagy a fiú? Érdekelt volna még engem a srác lecsúszása-talpraállása, a kapcsolata a lánnyal, az apa élete, de többet játszhattak volna a nézőpontokkal is. Az elején az apa kezd narrálni, aztán a szót átveszi a fiú, lehetett volna ezt még fokozni bőven, és akkor nem bántam volna azt sem, ha két-kétésfél órás. Ha jó. De sajna így nem az.

Dráma, de nem kell megijedni, van azért benne egy adag humor is (pl. a legvége vagy a lakótársak személye). Ráadásul bárkivel megtörténhet hasonló, ami persze annyira már nem vicces. Nem mondom, hogy ajánlom, de azt sem, hogy nem. Egyszer meg lehet nézni, de senki nem hal bele, ha nem látja. Volt ebben lehetőség, kár, hogy nem használták ki. 6/10, mert a szándék megvolt, és ugye a színészek is.. de ennél jobbat nem adhatok.

Hazai bemutató: 2012. április 19.

Mocsokváros utcáin (Being Flynn)
amerikai filmdráma, 102 perc, 2012

rendezte: Paul Weitz
forgatókönyv: Paul Weitz, Nick Flynn (könyv)
szereplők: Robert De Niro, Paul Dano, Julianne Moore, Olivia Thirlby, Wes Studi, Eddie Rouse, Steve Cirbus, Lili Taylor, Victor Rasuk, Liam Broggy, Chris Chalk, Michael Gibson, Thomas Middleditch
IMDb: Being Flynn

The Machinist

2011. május 13.

Atya. Úr. Isten.

Nagyjából hét év kellett, hogy rávegyem magam, de most úgy éreztem elég erős vagyok ehhez a filmhez. Hét év?! Amikor 10-11 évesen ‘Trainspotting’-ot meg ‘Shallow Grave’-et néztem éjszaka egyedül a sötétben? Nemár! És volt még számtalan thriller és dráma, amik a mai napig a kedvenceim közé tartoznak. Puhány lettem, az a helyzet. :) Elgyengített Hálivúd a csodás limonádéival. Szép emberek szép, optimista, vidám, pozitív történetekkel. Komoly film az ‘Inception’? Ugyanmár ^_^ Meglehet, persze, hogy csak öregszem már megint.
‘A Gépész’ (vagy masiniszta, ahogy szoktam volt mondani) abszolút a kilencvenes évek filmjeit idézi számomra, azokat a nagyszerű alkotásokat, amiket úgy imádtam kicsiként – többnyire Ewan McGregorral a főszerepben vagy Danny Boyle-lal a rendezői székben. Egy biztos. Ajánlom, de messze nem mindenkinek.

Nem nagyon szoktam előre olvasni a filmekről, így itt sem tudtam, mire számítsak, csak azt tudtam, hogy nagyon rossz lesz Bale-re nézni, és, hogy valami zakkant karaktert játszik. Ennél azért egy hangyányit többről van szó.
Trevor Reznik az “új Raszkolnyikov” s Miskin herceg is egyben. A film előrehaladtával rájövünk, hogy utóbbi pusztán a felszín, és nem is véletlen, hogy a filmben megjelenő könyv ‘A félkegyelmű’, nem pedig a ‘Bűn és bűnhődés’, hiszen túl egyértelmű lenne, miről szól a történet.
Nagyon sötét és hátborzongató a film, thriller a szó legnemesebb értelmében. Nehéz Bale-re nézni, bár furcsamód nem annyira, mint a ‘The Fighter‘-ben. Az arca itt megmaradt olyannak, amilyen eredetileg, a mármár védjegyévé vált szakállával egyetemben, és hiába lehetett megszámolni a csigolyáit és bordáit, mégis kevébé volt rémséges, mint Dicky Eklundként.
Christian Bale-t majd’ tíz éve, a ‘Reign of Fire’-ben láttam először, ami ugye egy fantasy, és már akkor nagyon megtetszett. Végérvényesen azonban akkor került a top10-be nálam (bár lehet, hogy top5, sosem gondoltam igazán végig a sorrendet), mikor aztán megnéztem az ‘Equilibrium’-ot, ami pedig jó eséllyel szerepel a kedvenc filmjeim top10-jében, bár ezen sem gondolkodtam soha, és talán hülyeség is ez a rangsorolás. “Mivel szegény vagyok, álmom van csupán. Álmaim lábad elé terítem; finoman lépj, mert álmaimon gázolsz.” – idézi William Butler Yeats-t Sean Bean. Sosem felejtem el.

Szóval jött a ‘The Machinist’ a csont és bőr főszereplőjével, majd a Batman, amire kigyúrta magát, aztán le kellett fogynia újból, mert a szervezete nem bírta a radikális súlyváltoztatásokat. Előbb Bob Dylanként énekelt az ‘I’m Not There’-ben, majd jött egy újabb Batman-film, amire megintcsak híznia kellett, tavaly Eklund szerepe miatt fogyott iszonyat sokat, most pedig ismét Batmant alakítja. Remélem, nem lesz ebből komoly baja, bár az sem lepne meg, ha már most van. Hihetetlen mit meg nem tesz az egyes szerepek kedvéért. Igazi kaméleon. Sokan ezt alázatnak nevezik, szerintem azért erősen súrolja a fanatizmus határait.
James Franco is elvonult a világ (családja, barátai és barátnője) elől három hónapra, hogy felkészüljön a James Dean-filmre, és sokan olvasnak képregényt szuperhőslétük előtt vagy nézik meg Chaplin összes létező filmjét, ha őt kell alakítaniuk. Ez természetes is, de amit Bale csinál, a számomra nem teljesen normális. Na persze az is igaz, hogy pont ezért szórakoztató és hiteles.

Na de vissza a filmre. Nem elég egyszer megnézni, ezt már most látom, de hagyom kicsit leülepedni. Lehet, hogy érdemes lenne “leöblíteni” egy Gyilkos elmék résszel, valami jó kis belezőssel mondjuk. :D Még megfontolom a dolgot.
Ahogy írtam, nem nagyon olvasok előre, utólag viszont annál inkább. Érdekel, mit gondolnak mások, mennyire jutnak eszükbe azok a dolgok, amik nekem is. Hozzájuk képest sok újat nem is tudok írni, és kifejezetten untatni sem szeretnék senkit holmi elmélkedéssel. Aki látta a filmet, annak tudom javasolni a Port.hu egyes fórumhozzászólásait (ha még nem olvasta), pl. azt, mi szerint Reznik a film egész ideje alatt halott. Ez az én fejemben is megfordult, de jó volt egy végiggondolt véleményt olvasni erről. (A többi meglátás is érdekes, nem csak ez.) Viszont a film adatlapja a Port.hu-n ízlésesen lelövi a poént… nagy bunkóságnak tartom az ilyesmit. Az IMDb-n írt egyik vélemény nagyon tetszett még (itt a legfölső, 2006. nov. 16.).

Szerencsére ez egy olyan alkotás, amit nagyon sokféleképpen lehet értelmezni, megélni; és megállja a helyét úgy is, mint egy egyszerű történettel rendelkező, a nézőt ijesztgetős thriller, de mélyebb, filozófiai-teológiai vonatkozású művészfilmként is. Mondhatni, minden igényt kielégít. 9/10.

A gépész (El Maquinista aka The Machinist)
spanyol thriller, 101 perc, 2004

rendezte: Brad Anderson
forgatókönyv: Scott Kosar
szereplők: Christian Bale, Jennifer Jason Leigh, Aitana Sánchez-Gijón, John Sharian, Michael Ironside
IMDb: El Maquinista

The Soloist

És akkor elkezdeném a downey-s posztokat is. Az elején általában rövideket írtam, meg nem is olyan értelmeseket, mint a mostaniak, de azért megosztom veletek, maximum később írok újat/jobbat, ha lesz időm.
Ahogy azt már említettem, a kis szösszeneteim jelentős része elveszett, így ezek helyett is megpróbálok alkalomadtán újat írni. Sajnos ez nem most lesz, mert rettenetesen lefoglal a suli, még filmeket nézni sincs időm. Vagy legalábbis alig.

Na de akkor. Ezt írtam anno másfél évvel ezelőtt. A csöpögés miatt pedig nem beszólni! :D

2010. november 15.

An incredibly, amazingly gifted actor… Robert Downey Jr.

BUT

valami hiányzik mégis. Szuper színészek, szép színek, tetszik a rendezés, szép a zene (csak kicsit hosszú az a majd’ két óra). Amikor elkezdődött, és lezúzta a fél arcát (nem nagy spoiler, látszik akármelyik fotón), akkor azt mondtam, hogy na! Ez jó lesz. Aztán végül tényleg… jó is volt, de nekem ugyanaz a karakter, mint az ‘A Guide to Recognizing Your Saints’-ben ill. annak a tahó változata. Jamie Foxx ügyes, csak a figura kissé idegesítő. Moziban azért megnéztem volna, kár, hogy nem játszották. Adok neki egy 7/10-et monnyuk. Ja, és természetesen kötelező darab. Sőt, tán nem is egyszer.

P.S. Ez pedig egy jó kis interjú Downey-val.

A szólista (The Soloist)
amerikai-angol-francia életrajzi dráma, 117 perc, 2009

rendezte: Joe Wright
forgatókönyv: Susannah Grant, Steve Lopez (könyv)
szereplők: Jamie Foxx, Robert Downey Jr., Catherine Keener, Tom Hollander, LisaGay Hamilton
IMDb: The Soloist

Young Adam

2011. szeptember 17.

Nagyjából a második percben jöttem rá, hogy már láttam ezt a filmet. Ami egyébként nem meglepő, hiszen Ewan McGregorról van szó, csak a címét valahogy nem kapcsoltam össze vele.
Na persze ez sem túl meglepő: egyetlen Adam sincs benne, és a készítők sem tudtak választ adni arra, miért is ez a címe. :D Talán Cathie gyerekét hívták volna így – mondták ők. Egy másik teória szerint, amit egy szemfüles IMDb-kommentelőtől loptam a regény írója, Alexander Trocchi nagy Hobbes-rajongó volt, aki ugye valami olyasmit vallott, hogy az ember legbelül gonosz, csak a társadalmi konvencióknak “behódolva” fojtja ezt el magában. Hobbes erre gyakran a bibliai Ádámot, mint erkölcs nélküli embert hozta példának. Aztán van, aki azt mondja, hogy a kérdés nem az, ki a Young Adam, hanem hogy ki az Old Adam? És Ádám, aki az első ember volt, ő az old, és onnantól kezdve minden ember – hiszen ő az ősünk – “Young Adam”, vagyis a bűnös ember. Vagy valami ilyesmi. (Ezúttal igyekszem az ateista megjegyzéseimet mellőzni.) Akármi is legyen a magyarázat, nyilván van köze a Bibliához, és nyilván van köze a bűnösséghez meg az erkölcstelenséghez – jobban mondva az erkölcsnélküliséghez, mert a kettő nem ugyanaz -, de szerintem címtől függetlenül lehet ezt jónak és rossznak is tartani.

A film egy srácról szól, mi több, egy igencsak szexmániás srácról szól (írói válságában nem nagyon tud mit kezdeni magával), aki ugyan vágyik a boldogságra (amit egyébként a szexualitás révén sem kap meg), de képtelen bármit is érezni, képtelen vállalni tettei következményeit, és ha véletlenül érezni kezd valamit vagy felelősséget kellene vállalnia, azonnal menekülőre fogja.
Igazából bárki lehet “Young Adam”, a főhős az átlagembert testesíti meg, ebbe a kategóriába pedig ha tetszik, ha nem, mindannyian beletartozunk. Mi jut róla először eszünkbe? Úgy értem, akkor mikor már kezd körvonalazódni, hogy miről is van szó. Az, hogy gyáva. De bizonyos helyzetekben mindenki az.

A történet leírását ezúttal mellőzöm, mert az könnyen nagyon spoileres lenne, és nem akarom “lelőni a poént”, hátha valaki inkább megnézné és rájönne magától. Érdemes. (A lap alján viszont van egy jó kritika “Relentless character study of a man on the run” címmel.)

Utáljuk a főhőst? Hát naná! Egyrészt mert nagyon jó a karakter, mert tükröt tart elénk, mert olyan oldalát látjuk, amilyenünk nekünk is van, csak ki a fene szeret ezzel szembenézni? Senki. Másrészt meg mert Ewan McGregor az egyik legjobb színész a világon. És hiteles. Ha ezt ma újraforgatnák, Ryan Gosling kapná a szerepet. És ez csak most tűnt fel. Hogy mennyi hasonlóság van kettejük közt. Egy pillantással, egy mosollyal, egy arcizom-rándulással tudnak kifejezni annyi mindent! (Amúgy a jó színészek ilyenek :D ) Joe is az a keveset beszélős fajta, mint Driver. (Egyébként McGregor bármit el tud játszani, csak nem olyan karakteres az arca, mint pl. Goslingé. Csodálkozom, hogy szuperhős még nem volt :) ) Az is érdekes, hogy ő nem éppen az a szexisten-típus. Sőt. De itt annyira vonzó és izgató, mint talán semelyik másik filmjében. Elhiszed neki, hogy minden nőt megkap. Illetve, hogy minden nő őt akarja. Nem azért, mert olyan hihetetlenül jól néz ki (de nem is csúnya), hanem mert “van benne valami”. Ennek ellenére mégsem egy macsó, sokkal inkább jut eszünkbe róla az, hogy… khm. hímringyó. De tudom, hogy ilyet nem szabad leírni, szóval vegyétek úgy, hogy nem írtam le.

Ewan McGregor egyébként híres arról, hogy szereti levenni a ruháit (ilyen adottságokkal persze az ellenkezője lenne furcsa). És ezt úgy kell érteni, ahogy mondom. Hogy alig-alig van olyan filmje, amiben ne látnánk ruha nélkül. És még mielőtt bárki a fejéhez kapna, hogy hát persze, hát ezért szeretem őt annyira! Nem. Nem ezért. 10-11 évesen, mikor megszerettem, nem különösebben érdekeltek a meztelen férfiak. :D Sőt, a Trainspotting kész horror volt! :)))
Eredetileg a ‘Young Adam’-nek szerintem az amerikai verzióját láttam, mert nem emlékszem rá, hogy pucér lett volna, az amerikai cenzúra pedig nem kímélte a filmet. Ezen McGregor persze fel is volt háborodva annak idején rendesen, hiszen nem akarta megfosztani az amerikai rajongókat a férfiasságától. :’D “It does amuse me, the horrific violence that comes out of American cinema. But someone’s cock is too much. If I’d blown away 5,000 people with a semiautomatic machine gun, that would be fine. But I showed my penis.” – mondta ezt akkor. Egyébként igaza van. Mindenféle erőszak lehet, meztelen nők gátlástalanul, de egy pucér férfival már nem tudnának megbírkózni az amerikai mozilátogatók. Elég álszentül hangzik, nemde? A cikk így folytatódik: “If you want to see my penis, you’ll have to fly to Britain” – “tette hozzá segítőkészen” X’D Ma már persze repjegyre sem kell költeni.

Pertnernői a rémálmaimban-ne-jöjjön-elő-csúnya Tilda Swinton (Tarr Béla ‘A Londoni férfi’ c. filmjének főszereplője), aki tényleg nagyon-nagyon csúnya, és sajnos őt is elég sokat látjuk ruha nélkül, az viszont kétségtelen, hogy remek színésznő; illetve Emily Mortimer, akit én személy szerint Ryan Gosling mellől ismerek (Lars and the Real Girl), és ő is nagyon szuper, sőt, véleményem szerint még ruhátlanul sincs vele probléma.
Vannak más nők is, de ők a fontosabbak.

Magyar feliratot nem találtam, de az angol is éppen elég sok helyen tér el a színészek által mondott szövegtől. Nem tudom, milyen speckó skót kifejezéseket használnak, de úgy általában ritkán értettem, amit mondtak. Az akcentusuk is nagyon durva (hiába szeretem Ewan McGregort, ha “skótul” akarna beszélgetni, aligha értenénk meg egymást), Ella-t értettem a legkevésbé, de Joe és Cathie sem semmik. Művészet úgy mondani a T-betűt, ahogy McGregor mondja. :) Jó, azért ha eléggé hegyeztem a fülem, akkor értettem, de a felirat nélkül esélyem sem lett volna.

Ha valaki meg akarja nézni, az számítson “mocsokra” (egy szénszállító hajón dolgoznak) és sok szexre. De ne az amerikai rózsaszín fajtára… Illetve arra, hogy elég kiszámítható a film. Meg elég lassú is. Vagy vontatott. Viszont jók a karakterek, nagyon szuperek a színészek, nagyon jó a zene, a környezet pedig jellegzetesen skót. Maga a film nem túl szerethető, de nagyon erős a hangulatteremtésben, ami miatt érdemes megnézni. Aki szereti a kilencvenesévek brit filmjeit, az szerintem nem fog csalódni.
Mikor először láttam, hatost adtam neki, de most úgy gondolom 7/10. Vagy valahol a kettő közt.

Kieg. 1.: Csak kifelejtettem valamit :)
Van benne egy jelenet, mikor McGregor lezseren, zsebre tett kézzel csókolja meg a nőt. Ha másért nem, ezért mindenképp érdemes megnézni :)

Kieg. 2. (2012. április 10.): A trailer tök spoileres…

Young Adam
brit-francia filmdráma, 98 perc, 2003

rendezte: David Mackenzie
forgatókönyv: Alexander Trocchi (regény), David Mackenzie
szereplők: Ewan McGregor, Tilda Swinton, Peter Mullan, Emily Mortimer, Jack McElhone
IMDb: Young Adam

The Company

2011. július 4.

2003-at írunk, egy évvel vagyunk a Pókember első része után és eggyel a második előtt, és szinte fényévekre a ‘Flyboys‘-tól vagy az ‘Annapolis‘-tól (2006). Mondhatnám azt is, hogy kedvenc főhősünkre kétszer kell ránézni, hogy egyszer észrevegyük – merthogy olyan vékony.
Aligha készíti bárki is szexisebben a tojásrántottát, mint James Franco, itt azonban még ez is kevés: a ‘The Company’ az egyik legértelmetlenebb film, amit életemben láttam.

Hardcore balett-rajongónak kell lennie az embernek ahhoz, hogy ezt a filmet élvezni tudja, így a megnézésétől óva intek mindenkit, aki mondanivalót vagy cselekményt vár egy filmtől. A főszereplő Neve Campbell, ami nem jelent semmit, mert neki csak a nevét ismerem, de ő az egyik írója is a “műnek”. A rendező már érdekesebb, Robert Altman (Short Cuts, The Gingerbread Man, hogy csak a RDJr-ral közös filmjeit említsem), aki híres arról, hogy szereti ötvözni a dokumentarista és játékfilmes elemeket. Ebben az esetben ez úgy nyilvánult meg, hogy fájdalmasan hosszú percekig nézhetjük a balettpróbákat és -előadásokat, ellenben a történések gyorsan, helyenként logikátlanul, értelmetlenül, fölöslegesen zajlanak le.
Miért olyan érdekes, hogy “A” úr darabot adjon a lánynak? Vagy hogy a srác séf? (Azért mert olyan mesterien készíti el a tojásrántottát nulla alapanyagból? És mert úgy vágja fel a paradicsomot, hogy “harr”? De ehhez azért nem kell feltétlenül szakácsnak lenni…) Vagy hogy jön az oda egyáltalán, hogy a kissrác megsértődik és idegbeteg az apja? És különbenis…
Ha ezeket a dolgokat nem tették volna bele, egész jó kis dokumentumfilm születhetett volna. Ha viszont ezeket a részeket kidolgozzák, és értelmet adnak a történéseknek, az egyes szereplők felbukkanásának, de visszavesznek kicsit a táncból, akkor egy nagyon jó amolyan “táncos film” lehetett volna belőle. De nem. Dokumentumfilmnek sok (totál fölösleges igazából bármelyik szereplőt is kiemelni, “szerepeltetni”), játékfilmnek kevés – nekem nem tetszett. “Nem jött át.” Nem tudtam együtt érezni a szereplőkkel meg semmiféle szimpátiát nem éreztem irántuk. Egyedül James Franco alakít egy kedves, szerethető karaktert (és nagyon is jól), de alig van jelenete, és a film első háromnegyed órájában még csak fel sem tűnik. Pozitívuma a filmnek az operatőri munka, a táncoknál jól át tudták adni így a drámaiságot, érzékiséget, éppen amit kell. Vannak azért jó pillanatok, és tényleg szépek a táncok, de többet ért volna, ha alszom tegnap, és nem maradok fent emiatt olyan sokáig. :)

Egyszómintszáz. Ha másért nem, hát azért megérte megnézni, hogy a végtelen hosszú listámról kihúzzak egy filmet, de hogy ennek az egésznek mi az értelme vagy egyáltalán milyen ötlettől vezérelve csinálták meg… rejtély. Viszont a trailer tök jó. 4/10

Balett-társulat (The Company)
amerikai-német zenés dráma, 112 perc, 2003

rendezte: Robert Altman
forgatókönyv: Neve Campbell, Barbara Turner
szereplők: Neve Campbell, Malcolm McDowell, James Franco, Barbara E. Robertson, William Dick, Susie Cusack
IMDb: The Company