Being Flynn

Nem direkt, viszont premier előtt volt szerencsé(tlensége)m látni a címben említett filmet. Egyébként totál hálás vagyok, hogy el lettem rángatva moziba, és különbenis be kéne fejeznem azt a másik három félkész irományomat, ami van… erre tessék, kezdhetek bele egy újba. :)

Az ég világon semmit nem tudtam erről, tegnap lettem meghívva, ránéztem a film adatlapjára: Robert De Niro – oké, jöhet. Kb. ennyi ismeretem volt róla, tehát ne várjon tőlem senki olyasmit, hogy majd összehasonlítom a könyvvel, mert sajna nem.

De Nirot senkinek nem kell bemutatnom, a világ egyik legnagyobb színészéről van szó, aki az utóbbi időben ugyan csak kisebb szerepekben, de nagyokat alakított (Limitless, New Year’s Eve), most azonban főszereplő, sőt, harminchat év után ismét taxisofőr. Ennek ellenére nem meglepő, hogy alig-alig játszák ezt a filmet, úgy értem, a világon alig.
Travis Bickle és Jonathan Flynn közt van is némi hasonlóság, aki látta a ‘Taxi Driver’-t, annak azért nem kell részleteznem, aki pedig nem látta… az nézze meg! MOST!! És miután megnézte, rögtön nem lesz szüksége az én unalmas összehasonlítgatásomra.

(SPOILER)
Szóval. A történet röviden annyi, hogy a főhősünk, Nick (Paul Dano) 18 év után találkozik a magát briliáns írónak tartó apjával, aki ugyan a 18 év alatt csak levelek formájában lépett kapcsolatba vele, most viszont segítségre van szüksége – ugyanis mindenét elvesztette. Nicknek megvan a maga baja – nem is kevés –, és el kell döntenie, hogy ahogy annakidején az apja kilépett az ő életéből, hagyja-e ő is úgy magára az apját, vagy tegye-e félre a sérelmeit és segítsen rajta.
Sejtjük, hogy végül hogy dönt a srác, de azért el is kell jutnia addig a döntésig. Egyrészt úgy érzi, hogy az anyja (Julianne Moore) miatta halt meg, másrészt nem akar olyanná válni, mint az apja. És aztán pont emiatt indul el ő is a lejtőn. Hozzáteszem, elég ijesztően. Rögtön eszembe jutott a ‘The Basketball Diaries‘, de aztán ahhoz képest komoly hiányérzetem volt itt. Nagyon keveset látunk az ő tönkremenéséből, és túl gyorsan hozza rendbe az életét. (Szép viszont mikor “feloldozást nyer”, mikor Jon azt mondja, szavakkal nem lehet ölni.) Az apjához való hozzáállása egyébként emlékeztetett Steve Lopez és Nathaniel Ayers kapcsolatára (The Soloist), mert ugye látva a “feladat” komolyságát, Lopez is majdnem meghátrált. Sőt, az utcáról helyenként eszembe jutott a ‘Shadows & Lies’, Jon életviteléről pedig a ‘Keane’.
(SPOILER VÉGE)

A színészekre egyáltalán nem lehet panaszunk (sőt, a karakterekre sem, bár tény, hogy több volt bennük..), Julianne Moore itt egyszerűen gyönyörű, de a Nick “nem-barátnőjét” alakító Olivia Thirlby is (Juno, New York, I Love You, No Strings Attached), aki engem kicsit emlékeztet Anne Hathaway-re. És persze jól is játszanak. Feltűnik Lili Taylor, aki az igazi Nick felesége, rajta kívül pedig egy rakat ismerős arc. Itt van pl. Wes Studi, mint a hajléktalanszálló vezetője. Ő ugye cherokee indián, és olyan filmekben szerepelt, mint a ‘Dances with Wolves’, a ‘The Last of the Mohicans’, a ‘Heat’ vagy akár az ‘Avatar’. Aztán itt van Victor Rasuk (Stop-Loss), Eddie Rouse (Pineapple Express) és két olyan színész, akiken egész végig agyaltam, hogy honnan ismerem őket… Nem titok, hogy az IMDb ezúttal is nagy segítségemre volt. Az egyikük a Nick lakótársát alakító Chris Chalk (a drogdíler srác), de totál idióta vagyok, hogy nem jutott eszembe… ő Tom Walker a “Homeland”-ben. A másik pedig maga Nick, vagyis Paul Dano, akiről meggyőződésem volt, hogy valami szemüveges nerd-gyereket alakított valahol… Aztán mikor megláttam, dobtam egy hátast, hogy mekkora idióta vagyok, hiszen azt a filmet ráadásul nemrég néztem újra: ‘The Girl Next Door‘. Láttam viszont a ‘Fast Food Nation’-ben is még “anno jómúltkor” moziban, megnézem majd a ‘Looper’-ben, és jókat olvastam a ‘Little Miss Sunshine’-ról is, szóval ott is (de játszott még többek közt a ‘Cowboys & Aliens’-ben is). Egyáltalán nem néz ki jól, de ahogy mondani szokás “van benne valami”. Pláne ezzel a passzív-agresszív karakterrel… igazi kis pszichopatának tűnik – vagyis lehetne az.
De Niro meg ugye De Niro.

A baj az a filmmel elsősorban, hogy túl rövid idő alatt akar túl sokat mesélni. Ráadásul a végét úgy összecsapták, hogy “öröm nézni”. Most az apa a főszereplő vagy a fiú? Érdekelt volna még engem a srác lecsúszása-talpraállása, a kapcsolata a lánnyal, az apa élete, de többet játszhattak volna a nézőpontokkal is. Az elején az apa kezd narrálni, aztán a szót átveszi a fiú, lehetett volna ezt még fokozni bőven, és akkor nem bántam volna azt sem, ha két-kétésfél órás. Ha jó. De sajna így nem az.

Dráma, de nem kell megijedni, van azért benne egy adag humor is (pl. a legvége vagy a lakótársak személye). Ráadásul bárkivel megtörténhet hasonló, ami persze annyira már nem vicces. Nem mondom, hogy ajánlom, de azt sem, hogy nem. Egyszer meg lehet nézni, de senki nem hal bele, ha nem látja. Volt ebben lehetőség, kár, hogy nem használták ki. 6/10, mert a szándék megvolt, és ugye a színészek is.. de ennél jobbat nem adhatok.

Hazai bemutató: 2012. április 19.

Mocsokváros utcáin (Being Flynn)
amerikai filmdráma, 102 perc, 2012

rendezte: Paul Weitz
forgatókönyv: Paul Weitz, Nick Flynn (könyv)
szereplők: Robert De Niro, Paul Dano, Julianne Moore, Olivia Thirlby, Wes Studi, Eddie Rouse, Steve Cirbus, Lili Taylor, Victor Rasuk, Liam Broggy, Chris Chalk, Michael Gibson, Thomas Middleditch
IMDb: Being Flynn

The Soloist

És akkor elkezdeném a downey-s posztokat is. Az elején általában rövideket írtam, meg nem is olyan értelmeseket, mint a mostaniak, de azért megosztom veletek, maximum később írok újat/jobbat, ha lesz időm.
Ahogy azt már említettem, a kis szösszeneteim jelentős része elveszett, így ezek helyett is megpróbálok alkalomadtán újat írni. Sajnos ez nem most lesz, mert rettenetesen lefoglal a suli, még filmeket nézni sincs időm. Vagy legalábbis alig.

Na de akkor. Ezt írtam anno másfél évvel ezelőtt. A csöpögés miatt pedig nem beszólni! :D

2010. november 15.

An incredibly, amazingly gifted actor… Robert Downey Jr.

BUT

valami hiányzik mégis. Szuper színészek, szép színek, tetszik a rendezés, szép a zene (csak kicsit hosszú az a majd’ két óra). Amikor elkezdődött, és lezúzta a fél arcát (nem nagy spoiler, látszik akármelyik fotón), akkor azt mondtam, hogy na! Ez jó lesz. Aztán végül tényleg… jó is volt, de nekem ugyanaz a karakter, mint az ‘A Guide to Recognizing Your Saints’-ben ill. annak a tahó változata. Jamie Foxx ügyes, csak a figura kissé idegesítő. Moziban azért megnéztem volna, kár, hogy nem játszották. Adok neki egy 7/10-et monnyuk. Ja, és természetesen kötelező darab. Sőt, tán nem is egyszer.

P.S. Ez pedig egy jó kis interjú Downey-val.

A szólista (The Soloist)
amerikai-angol-francia életrajzi dráma, 117 perc, 2009

rendezte: Joe Wright
forgatókönyv: Susannah Grant, Steve Lopez (könyv)
szereplők: Jamie Foxx, Robert Downey Jr., Catherine Keener, Tom Hollander, LisaGay Hamilton
IMDb: The Soloist

James Dean

Nagyon nehéz erről írni, illetve hát mit is lehet? Hiszen életrajzi film. Annak pedig egyszerűen tökéletes. James Francón kívül nem tudnék olyasvalakit mondani, aki manapság el tudná őt játszani.

Szerintem nincs ember, aki ne ismerné James Deant, pontosabban aki ne hallotta volna a nevét. Merthogy ismerni én sem ismertem túlzottan, persze tudtam, mikben játszott, hogy nézett ki, hogy halt meg, de kb. ennyi – egészen addig, míg nem láttam ezt. Viszont Franco annyit tesz hozzá, hogy szerintem azoknak is érdemes megnézni és azoknak is tetszeni fog, akik egyébként jól ismerik a legendás színészt.

Azért írom ezt most, mert mikor megnéztem, nem tudtam semmit mondani róla. Most se sokat, de ha nem írnám ezt a kis bevezetőt, akkor túl rövid lenne a bejegyzés és bután nézne ki. :) Amit azért még megjegyeznék, hogy a befejezés nem is lehetett volna ennél tökéletesebb vagy ennél “dzsémszdínesebb”.

Aki teheti, nézze meg! Nem túl egyszerű beszerezni, magyarul pl. meg sem jelent, még csak magyar feliratot sem lehet találni hozzá (angolt sem), így nem árt, ha az ember tud annyira angolul, hogy felirat nélkül is bele merjen vágni. Hála az internetnek viszont pl. Angliából megrendelhetjük mondjuk ezt vagy inkább ezt. Sőt, fent van a youtube-on is, de ott meg a minőség hagy némi kívánni valót maga után. Persze ha nincs más…

2011. április 3-án, eredetileg ezt írtam csak:

“Too fast to live, too young to die”
10/10

Oké. James Franco tényleg jó színész. Jó?! Briliáns.

(James Dean)
amerikai filmdráma, 120 perc, 2001

rendezte: Mark Rydell
forgatókönyv: Israel Horovitz
szereplők: James Franco, Michael Moriarty, Valentina Cervi, Enrico Colantoni, Edward Herrmann
IMDb: James Dean

I Love You Phillip Morris

2011. szeptember 8.

Nekem miért rémlett az, hogy ez egy komoly film? :D Ekkora baromságot! :D Annyira rossz, hogy már jó.
Jajj, nagyon utáltam Jim Carrey karakterét, és különbenis, milyen öreg már. :( Steven Russel mindenkinek hazudik, mindenkit kihasznál és csak ígérget, de sosem változik meg. Ja, és mindene a pénz. Szegény Phillip Morris (Ewan McGregor) pedig mindenkiben a jót látja, de csak remélheti, hogy ezúttal nem verik át. Beleszeret tehát ebbe a pacákba, és van néhány olyan váratlan reakciója, hogy nem tudtam hirtelen eldönteni, sírjak-e vagy nevessek, úgyhogy volt, hogy inkább azt mondtam csak, hogy “pff”, de kb. az egész film alatt ilyen volt a fejem: -_-’

Az eleje nagyon jó, a vége felé egészen drámai (nagyon szuper mindkét színész), a kettő közt sajnos lapos egy kicsit, de túlélhető, mert bőven lehet rajta mosolyogni-nevetni. Anno meg akartam nézni moziban, de aztán valamiért mégsem lett belőle semmi.

Ewan McGregor annyira cuki *_* Egyébként nem egy túl feminin típus, de annyira jól áll neki ez a “magamfajta szőke, kékszemű meleg srác” karakter, hogy az nem igaz XD (Amúgy vörös természetesen, csak a szőke jobban hangzik talán?) Elképesztően jól csinálta :))) A mosolya, a hanghordozása, a pillantásai, a mozdulatai… olvadtam elfele :) Azért az is művészet, hogy 37 évesen még mindig ugyanúgy nézett ki, mint 25 évesen. Látszik persze a bőrén, hogy nem gyerek már, de valahogy mégsem öregszik. :)
Ez pedig egy nagyon jó fotó.
2005-ig egy-két kivétellel minden filmjét láttam, moziban, tv-ben, levadásztam valakitől, akinek épp megvolt, aztán azóta alig. Most viszont, hogy kb. egy hete megnéztem a ‘Stay’-t, visszatért a régi “szerelem”, úgy értem, elhatároztam, hogy megnézem azokat is, amik eddig kimaradtak, tényleg annyira jó színész és annyira szeretem, hogy azt el nem tudom mondani. Írhatnék ide szivecskéket, de azok úgysem tudnák kifejezni, hogy mit jelent ő nekem. Ami azt illeti, szavakba önteni is nehéz lenne.

Annak, aki szereti a jópofa vígjátékokat, aki szereti a két színészt, aki szereti (vagy legalábbis nem utálja) a melegeket, annak aki egy könnyed délutáni/esti szórakozásra vágyik, nyugodt szívvel tudom ajánlani, igaz, ami igaz, többet is kihozhattak volna belőle, de egy 7/10-et simán megérdemel. Tán még egy nyolcast is.

I Love You Phillip Morris
francia-amerikai vígjáték, 102 perc, 2009

rendezte: Glenn Ficarra, John Requa
forgatókönyv: John Requa, Glenn Ficarra, Steve McVicker (könyv)
szereplők: Jim Carrey, Ewan McGregor, Leslie Mann, Rodrigo Santoro, Antoni Corone, Brennan Brown
IMDb: I Love You Phillip Morris

The Basketball Diaries

A Thor kapcsán vettem észre, hogy tavaly áprilisi bejegyzések nem nagyon vannak, úgyhogy gondoltam, előszedek egy-két ilyet is, csak, hogy lássátok, hogy akkor is írtam. :D

2011. április 8.

Nem rossz, DiCaprio is ügyes volt (és még kinézett valahogy), jól is ábrázolták ezt a drogos-utcakölyök témát… de számomra unalmas volt a film és drogos témában is vannak sokkal jobb alkotások. Vagyis inkább azt mondanám, hogy túl lassú. A mesélős részről pedig az ‘A Guide to Recognizing Your Saints’ jutott eszembe. Mivel az a régebbi, lehet, hogy innen vették az ötletet (vagy bármi más hasonló filmből, nem tudom :) ).
Mindenesetre érdekes volt újra a 21 éves DiCapriót látni, és a fiatal Marky Markot (24), utóbbira alig ismertem rá :) Pedig így jobban megnézve azért olyan sokat nem változott. Leo sokkal inkább. Megint azon járt az agyam – ahogy szinte minden filmjénél -, hogy ki tudná jobban, hitelesebben eljátszani ezt a karaktert. Oké, hogy jól játszott, de nem tudom, egyszerűen nem tudok nem arra gondolni, mikor őt látom, hogy kit kellett volna helyette…

A kedvenc karakterem Reggie volt, a színész pedig valahonnan nagyon ismerőőős… Ernie Hudson, hát persze, “Criminal Minds” XD de több hasonló sorozatban is feltűnt egy-egy rész erejéig (pl. “Bones”). Szerepelt továbbá a ‘Ghostbusters’-ben (igen, lesz harmadik rész), és az egyik kedvenc filmemben, a ‘The Cowboy Way’-ben is. (Haragudtam Jimre, hogy egyáltalán nem volt hálás Reggie-nek… pedig ő totál önzetlen és jófej volt vele. Aztán persze ott ült ő is a közönségben, de hát akkoris.) Feltűnt még Brittany és Cynthia Daniel is, akik rég elfeledett gyermekkorom egyik kedvenc sorozatának főszereplői voltak, nevezetesen a “Sweet Valley High”-é :)

Ugyan sokan nagyon szeretik ezt a filmet, de nálam csak 6/10-et ér.

Egy kosaras naplója (The Basketball Diaries)
amerikai életrajzi dráma, 102 perc, 1995

rendezte: Scott Kalvert
forgatókönyv: Jim Carroll (regény), Bryan Goluboff
szereplők: Leonardo DiCaprio, Lorraine Bracco, James Madio, Patrick McGaw, Mark Wahlberg, Ernie Hudson
IMDb: The Basketball Diaries

Howl

2011. március 19.

“James Franco is simply terrific!” – ha szabad ilyet mondanom. :)
Ugyan még korántsem értem filmográfiája végére, de a ’127 Hours’, a ‘Milk’, a ‘Pineapple Express’ és a ‘Howl’ után azt hiszem, mostmár nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy egy igazán tehetséges fiatalemberrel van dolgunk.

Ez pedig egy olyan alkotás, amit tényleg érdemes megnézni. Ezúttal nem lövök le poénokat.

Meglepne, ha nálunk bemutatnák a filmet, még a Port.hu-n sincs róla gyakorlatilag semmilyen érdemleges információ. Nem új dolog az sem, hogy feliratom sem volt, csak angol, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, életemben nem szótáraztam még ennyit filmnézés közben.

A film Allen Ginsberg (1926-1997), amerikai költő életének egy rövid szakaszát mutatja be, a Howl (Üvöltés, 1955-56) című verset, annak keletkezését, illetve az azonos című kötet megjelenése utáni 1957-es pert, “amelyben a kiadót állították pellengérre a vers obszcenitása miatt”.

James Franco verset olvas, interjút ad, és nem először játszik meleg karaktert. Gyönyörűen beszél. Ahogy olvassa a verset, Matthew Gray Gubler jut róla eszembe.

Nem ismerem Ginsberget, bár többször járt nálunk is, de az alapján, amit olvastam róla, és a fotók alapján annyira elképesztően hihetetlenül eltalálták a karaktert, Franco annyira ő, hogy az valami eszméletlen. És szerintem ez a stílus, ez a fajta önkifejezés sokkal közelebb áll hozzá, mint mondjuk a hegymászó Aron Ralston figurája, számomra – bár legjobb formáját a ’127 Hours’-ban hozta és imádtam a ‘Milk’-ben is – ebben tán hitelesebb, mint bárhol máshol. (Igaz, közel sem olyan vonzó, mint az előbb említett két filmben, de Ginsberg sem volt az, sőt.) Jól áll neki, nagyon ért ehhez, de látszik rajta, hogy nem meleg – mégis hiteles tud lenni.

Nagyon tetszik, amikor a versről beszél (egyedül a kamuszakálla zavar), de az is, ahogy felolvassa. A kezébe/karjába egyenesen beleszerettem.. hogy lehet egy férfinak ilyen szép karja?! (Pláne az után, hogy levágta, hehe :D ) Az meg, ahogy a kapcsolatait ábrázolják… árad belőle.. az egész lényéből a szeretet, odaadás, félelem, fájdalom, szomorúság, minden, amire éppen az aktuális jelenetben szükség van. Nem tudok rá olyan szuperlativuszt mondani, ami kifejezné… Ha ennyi nem lenne elég, kapunk természetesen az ellenállhatatlan “Franco-smile”-ból is (ami nem csak rá, a testvéreire is jellemző). Kedvenc jeleneteim egyike, mikor egyszer a padon ül egy másik sráccal, illetve amelyik úgy kezdődik, hogy a falhoz kucorodva alszik.

A tárgyaláson (“verselemzésen”) feltűnik többek közt Treat Williams (Hair, 127 Hours) valamint Jeff Daniels (Dumb & Dumber), de ez és Franco jelenetei mellett egészen szürreális (droghatás alatti hallucinációkat idéző, a verset illusztráló) képekkel (animációkkal) is találkozunk. Pont emiatt a sokszínűség miatt nem tudnám igazán semelyik eddigi filmélményemhez sem hasonlítani, és a kritikusok sem tudták hova tenni, jobbára lehúzták miatta a filmet, de nekem nagyon bejöttek a különböző technikák, a változatos dinamika. Mindezt megspékelték némi “archive footage” részlettel. Lehet, hogy öregszem, de tetszett a zene, aminek jó része jazz volt (amúgy nem szeretem a jazzt).

Drámának írják, hajlok azonban arra, hogy nem is tudom… fikciós dokumentumfilm? Van ilyen? :) Létező interjút, létező verseket, valamikor egyszer már elhangzott szövegeket és megtörtént eseményeket látunk-hallunk. Komolyabban, mint egy sima biográfiában. Ez egy olyan film, ami tényleg egy (illetve két) versről szól. Nem másról. Nem pusztán ezek ihlették, és ne is várjunk nagy katarzist vagy drámai fordulatot, sőt még Ginsberg-rajongó sem leszek.. A lényeg itt az irodalom, a szavak ereje.

Elolvastam a két verset, itt megtalálhatóak. (Üvöltés ill. Lábjegyzet az üvöltéshez) Eörsi István fordítása a “híres”, és én is azt olvastam, de Orbán Ottó kedvenc költőim egyike, így őt sem hagyhatjuk figyelmen kívül :) És nem véletlen, hogy ő is fordította, hiszen, ha megnézzük a verseket, Walt Whitmant és némi Kassák Lajosba oltott Jim Morrisont fedezhetünk fel bennük (tudom, utóbbi később alkotott). Nekem legalábbis ez volt a benyomásom (aztán Whitmant még a filmben is említik). Az Üvöltés első két része inkább valami felsorolás, a harmadik részénél teljesen kész voltam (nagyon tetszett), de talán a lábjegyzet lett a kedvenc. Viszont ahogy Franco előadja, az minden olvasást felülmúl.
Nyugodtan meg lehet tekinteni, mert ez egy olyan film, amiről nem lehet spoileresen beszélni :D

Szerintem nagyon meg fogja osztani a nézőket. Valakinek bejön, valakinek nem. (Neki pl. nem tetszett.)
Aki alapvetően szereti az avantgárd, expresszionizmus, futurizmus, dadaizmus, szürrealizmus, konstruktivizmus jegyében született alkotásokat, az jó eséllyel nem fog csalódni. Aki nem vevő ezekre, annak talán inkább nem is ajánlom a filmet. Aki jóindulattal áll James Francohoz, de nem tudja eldönteni, hova is tegye a srácot, annak mindenképpen ajánlom, hogy tegyen egy próbát a filmmel.
Sokáig szkeptikus voltam, sőt, úgy voltam vele, hogy na ezt nem… nagyon nem akaródzott megnéznem, de végül teljesen magával ragadott. Reálisan talán 6-7-est kapna, de elfogulttá tettek bizonyos jelenetek és a főszereplő úriember alakítása, így nálam most 9/10.

Kieg.: Úristen, tényleg ennyire elállnak a fülei? Vagy csináltak vele valamit? :D

Üvöltés (Howl)
amerikai filmdráma, 84 perc, 2010

rendezte: Rob Epstein, Jeffrey Friedman
forgatókönyv: Rob Epstein, Jeffrey Friedman
szereplők: James Franco, Todd Rotondi, Jon Prescott, Aaron Tveit, David Strathairn, Jon Hamm, Andrew Rogers, Bob Balaban, Mary-Louise Parker, Heather Klar, Kaydence Frank, Treat Williams, Joe Toronto, Johary Ramos, Nancy Spence, Alessandro Nivola, Jeff Daniels, Allen Ginsberg
IMDb: Howl

Into the Wild

Bizony sok víz lefolyt a Dunán, mióta először láttam az ‘Into the Wild’-ot. Sokkal többet tudok azóta a főhősről is, filmeket láttam, könyveket olvastam vele kapcsolatban. Tudom, hogy nem önmagában a civilizációval volt baja, de nem akartam változtatni az eredeti írásomon. Azóta imádom Eddie Veddert, és ez a kedvenc filmem. Christopher Johnson McCandless 1968. február 12-én született.

2011. március 12.

“A tenger csak erős hullámokat kínál, és néha az esélyt, hogy erősnek érezd magad. (…) fontos az életben, nem feltétlenül erősnek lenni, csak azt érezni…”

A film két és fél órás, de közben szinte repül az idő. Nekem egyáltalán nem volt unalmas. Amikor már pont elég lenne valamiből, akkor annak vége is lesz, és sodródunk a következő állomás felé…
(Aki nem szereti a spoilereket ill. nem látta még a filmet, ne olvasson tovább!)

.

.

(Tényleg ne!)

.

.

.

(Én szóltam.)

.

.

Sean Penn sokszor a kép szélére tette a “történést”, ahogy azt Scott McCloudnál is olvastam, hogy érdemes, de másnál eddig még nem vettem észre (vagy csak nem figyeltem eléggé). Így jobban figyelünk a részletekre – és tényleg. Nagyon jó a zene, nem csodálom, hogy ennyien szeretik Eddie Veddert, és Andris hangja tényleg hasonlít az övéhez :) 2007-es a film, de a színek, a zene, a beállítások a ’80-as, ’90-es éveket idézik. Hangulat. Életérzés. Iszonyú jól eltalálták azt a korszakot, amikor játszódik a történet.
A ’127 Hours’ is hasonlóan kezdődik. Gondolok itt a zenére. Nekem rögtön annak az eleje ugrott be, leszámítva azt, hogy ott ugye főleg dobok, csörgő-zörgő hangszerek vannak, itt pedig gitár. (Meglepne, ha Danny Boyle előzőleg nem látta volna ezt.)

Emile Hirsch remek színész. Nem egy szép gyerek, nem is vagyok túlzottan oda érte, de el kell ismerni, hogy tehetséges. (Fogjuk is látni most majd egy pár filmben.) És a szakáll (érzésem szerint nem a sajátja volt, de nem tudom) jótékonyan hatott a megjelenésére – ha lehet így fogalmazni. Néha ahogy beszél, nagyon emlékeztet valakire. Nem jöttem rá, kire.
A többi karakter és megformálóik is teljesen rendben vannak szerintem. Nem volt hiányérzetem vagy ilyesmi. Kapunk viszont egy adagot az (amerikai) álszentségből. Kiváncsi vagyok, valójában hány 22 éves srác mondja egy 16 éves lánynak, hogy “bocs, de nem”. Viszont ha úgy vesszük, nem baj, ha egy film jó példát mutat, sőt. (Főleg, ha egyébként már mindenhonnan ömlik a szemét.)

Chris elmenekült a civilizációból, mégsem tudott mit kezdeni vele, a vadonban megteremtette a saját kis civilizációját. Szüksége volt tűzre, vízre (“zuhanyzóra”); nem tudta kiiktatni a pénzt, mert az eszközök, amiket be kellett szereznie mind-mind pénzbe kerültek; szüksége volt olyan információkra (pl hogyan kell húst füstölni), amikre egyedül, magától nem valószínű, hogy rájött volna. És persze a könyvekre, a művészet, pláne a szépirodalom pont egy olyan dolog, ami a civilizált társadalomra jellemző. Az állatok és a fák nem írnak verseket, nem is törődnek ilyesmivel. Neki ez mégis lételeme volt.

Önző volt, éppúgy mint Aron Ralston (tény, hogy a motivációjuk más, ahogy a velük történt események is). Elhagyta a családját, és nem csak őket, mindenkit, aki szerette. Egy rakás jó emberrel találkozott, akik kötődtek hozzá, de ő nem kötődött senkihez, simán otthagyta őket. Arra nem gondolt, hogy a szülei, a testvére majd’ belehalnak a fájdalomba, hogy azt sem tudják él-e, hal-e?! Keresett valamit, a boldogságot, de mindenki azt keresi, nemigaz? Csak ő kissé extrém módon. Nem ítélem el, meg lehet érteni őt is, de attól még sok mindenben nem értek vele egyet.. Tragédia – és a sors iróniája is egyben -, hogy pont mikor megtalálta, amit keresett, már nem volt esélye élni a tudással.

Abszolút váratlan volt számomra a film vége, mert nem néztem utána, hogy ki ez a srác. Jobb is volt így szerintem. 10/10

Út a vadonba (Into the Wild)
amerikai filmdráma, 148 perc, 2007

rendezte: Sean Penn
forgatókönyv: Sean Penn, Jon Krakauer (könyv)
szereplők: Emile Hirsch, Marcia Gay Harden, William Hurt, Jena Malone, Brian H. Dierker, Catherine Keener, Vince Vaughn, Kristen Stewart, Hal Holbrook, Zach Galifianakis, Jim Gallien, Leonard Knight, Carine McCandless
IMDb: Into the Wild

Christopher McCandless
(1968. 02. 12. – 1992. 08. 18.)

Eat Pray Love

2011. március 8.

- Jó színész.
- Szexi. Az nem ugyanaz.

Hát én erre meg azt mondom, hogy mindkettő. És akkor nincs vita. Már azt hittem egyébként, hogy ma nem fogja telefirkálni a fészbúkot, de mire befejeztem a filmet, aktivizálta magát. Sőt. Még írt is, ami ritka :)
Ez a karakter nagyon ő. Vagyis én el tudom képzelni, hogy ilyen, leszámítva az indiai vonalat. Viszont ha már egy csaj összejön James Francoval, az TUTI, hogy nem fog előle elmenekülni. Vagy ha mégis, akkor vak vagy valami komoly baj van az agyával. Oké, ne legyünk naivak. Valszeg nem Itáliáig, hanem legalább Ausztráliáig vagy méginkább az Északi sarkig menekülne előle :D Jó, na, szeretjük. Kár, hogy itt alig volt szerepe :’(

Julia Roberts… khm. Igen. Biztos őt is szereti valaki, aztán valaki meg nem, nekem semleges. Vannak a jó filmek, vannak a rossz filmek, és vannak a Julia Roberts filmek :D Ő az, aki miatt nem nézek meg egyet sem, na de a partnerei! *_* Ők elég jók szoktak lenni, mondhatni szemetgyönyörködtetőek :) Itt meg ebből nincs hiány. Találtak egy nem kicsit sármos olasz úriembert Luca Argentero személyében, aki elviselhetőbbé teszi azokat a jeleneteket, amikben Franco nem szerepel :P Richard Jenkins-t is jó látni, a ‘Dear John’-ban is remek volt, és itt is.

Javier Bardem egy nagyon ellentmondásos színész szerintem. Nem kevesen utálják, sokan viszont szeretik. Nem rajongok érte, de mégis inkább az utóbbi kategóriába sorolnám magam. A ‘Love in the Time of Cholera’-ban láttam először, amit mivel az egyik kedvenc regényemről van szó rettenetesen vártam. Ehhez képest az az egyik legnagyobb shit, amit csak el lehet képzelni, ha filmekről van szó. Nagyon sajnáltam. Bardemet meg utáltam :D Aztán láttam a ‘Vicky Christina Barcelona’-ban, ott nagyon szerettem (nem volt túl nehéz, mert ott volt vele mintegy grátiszként a csodálatos Scarlett Johansson, és Woody Allent is szeretjük nagyon), nem láttam viszont sajnos a ‘No Country for Old Men’-t (még), amiért Oscar bácsi meglátogatta.
Ebben meg aztán megértettem, miért is nevezik őt a spanyol Robert Downey Jr-nak. Egész egyszerűen úgy játszik, úgy gesztikulál, úgy beszél sok esetben, hasonlóak a ráncai, mikor mosolyog, mint neki. Gyanítom többnyire el is tudnák játszani egymás karaktereit, ha arról lenne szó, ami a nagy különbség, hogy JB nagyon csúnya… (A felesége meg konkrétan szerintem az egyik legcsúnyább színésznő a világon.) De ez legyen a legnagyobb baja. Lehet persze, hogy eredetileg annyira nem volt csúnya, csak mivel rugby-játékos volt, annyiszor törték össze mindenét (leglátványosabban az orrát), hogy ilyen lett. Nem azt kell nézni :) Meg ő ugye spanyol, nem amerikai.

Mostanában valahogy sikerül megtalálnom azokat a filmeket (vagy találnak meg ők engem, mondjuk ismerősök vagy “újkedvencek” által) vagy szánom rájuk magam hosszú idő után, amik nagyon is illenek a hangulatomhoz, és ha nem lenne elég, amit nap mint nap a szüleimtől, barátoktól hallok, akkor rugdosnak fenékbe ezek is :)
Hasznos okosságokat akarsz hallani? Meg jó zenéket? Szép tájakat, sármos, remek színészeket látni? Netán kissé feltöltenéd fáradt lelked? Akkor ez a film neked való! :D Nagyon hosszú, de ez főleg a közepe táján észrevehető. Az eleje jóóó, naná, mert JF is szerepel, meg a vége, mikor JB megjelenik. Azért az indiai résszel is ki voltam békülve, de ott is van pár jelenete JF-nak. Nem kell nagy világmegváltásra számítani, és a főszereplő csajjal kb. lehetetlen azonosulni, annyira gyökér – viszont a hapsikkal, akikbe beletörli a lábát nagyon is lehet -, de azért egyszeri megnézésre érdemes szerintem (állítólag a könyv sokkal jobb, de ez így szokott lenni).

Ne kövezzetek meg a pontokért, a két főszereplő úrnak köszönhető elsősorban (és a szájukba adott szövegeknek), ennél többet önmagukban még ők sem érdemelnek. Julia nagy mázlista, ők már kevésbé :P
Sokaknak nagyon nem tetszik ez a film, ezt is meg tudom érteni, de ha a másnapi zh-ra kellene tanulnia az embernek, akkor tökéletes választás :D 7/10

Ízek, imák, szerelmek (Eat Pray Love)
amerikai filmdráma, 133 perc, 2010

rendezte: Ryan Murphy
forgatókönyv: Ryan Murphy, Jennifer Salt, Elizabeth Gilbert (regény)
szereplők: Julia Roberts, James Franco, Javier Bardem, Richard Jenkins, Billy Crudup, Viola Davis, Luca Argentero
IMDb: Eat Pray Love

Milk

2011. március 5.

Kár, hogy még csak most néztem meg, de a lényeg, hogy láttam végre.
Sean Penn a kedvenc színészeim egyike, nem is kell magyaráznom, hogy miért. Meglepő módon (megérdemelten) ő még Oscart is kapott a ‘Mystic River’-ért és ezért is. Előbbi az egyik kedvenc filmem, és már rengetegszer láttam, és ott ugye Kevin Baconnel játszik együtt, akit pedig szintén nagyon imádok :)
Ennek ellenére sajnos nem láttam még őt túl sok filmben, nem is tudom, játszott-e már meleget ezen kívül, de annyira fura volt őt ebben a szerepben látni! Nem az a fajta, akire ha ránézel, azt mondod, hogy meleg. James Franconak ebben tuti nagyobb gyakorlata van (akit érdekel, nézzen utána), és szerintem rá is jöttem, ő miért olyan hiteles ebben a szerepben, mert iszonyú jó! Nagyon nagyon nagyon!!! És akkor hittem el igazán, hogy az, mikor csukott szájjal mosolygott. Pl. rögtön, mikor találkoznak. Ez lehet, hogy bután hangzik, de mikor látszanak a fogai, akkor sokkal “pasisabb”. Mint ember nem túl szimpi, de mint színész, le a kalappal! És végérvényesen bekerült nálam a “legszebb mosolyú férfiak” csapatába.
Félreértés ne essék, ez a film nem a melegekről szól, hanem az emberi jogokról.

Diego Luna karakterét nagyon nem bírtam, de ő is szuper alakítást nyújt szerintem. Josh Brolinnak a neve ismerős, a filmjei nem ugranak be, de utánanéztem, és nem egyszer láttam már őt is, csak annyira átlagos az én szememben (külsőre), hogy nem maradt meg, de jó ő is. Na majd a ‘True Grit’-ben is jól megnézem :) Emile Hirsch-t is láttam már máshol is (The Girl Next Door), de jajj, nagyon csúnya az a srác… Még egy szöszit kell megemlítenem, aki nem más, mint Lucas Grabeel. Nincs ugyan sok szerepe, de mondom, nagyon ismerős ez a fiú… kövezzetek meg… ‘High School Musical’ :D Szóval ott játszotta Ryan-t, és én nagyon bírtam. Onnan volt tehát ismerős.

A filmről annyit, hogy a végén rendesen meghatódtam. Mielőtt elkezdtem nézni, utánanéztem, ki is volt ez a Harvey Milk, hogy legyen róla valami fogalmam, és ez alapján nagyon hitelesnek tűnik – elvileg nem is lehetne más – és nem is lepett meg a vége, de mikor visszajátszák azt a jelenetet, amikor Penn Francoval beszél… ahhh.. durva. Meg a menet.. Tetszett, hogy eredeti (meg látszólag eredeti) felvételeket is beletettek.
Rengeteg hiba van benne egyébként (ahogy az gyakran lenni szokott), ami a filmkészítők figyelmetlenségét “dícséri”, pedig sokukat nem lett volna nagy etvasz észrevenni szerintem, és vannak szarvas hibák is, pl. mi van a Szabadság-szoborra írva, ami ugye kb. Amerika jelképe… de elkerülte a figyelmüket.. na jó, oké, előfordul. Itt lehet szemezgetni, ha valakit érdekel.
Sean Penn beszéde lenyűgöző szerintem. Azért elég megrázó, főleg a film első fele. Tiszta mázlista az, aki nem meleg, nem fekete, nem zsidó, nem ez, az, amaz – eszméletlen, mire nem képesek az emberek… (főleg ezek a bigott keresztények) csak azért mert valaki nem olyan, mint ők.

Annyi bajom volt csak a filmmel igazából, hogy elég lett volna belőle nekem másfél óra is. Kicsit sok az ismétlés, kicsit vontatott is. Kb. a 78. percnél néztem meg, mennyi van még hátra, de akkor ugye még bő hármed óra volt, viszont nem néztem meg mégegyszer, tehát lekötött azért utána is. James Franco ugye azt mondta, hogy “uncomfortable” volt Sean Pennel csókolózni, ami ha jól értelmeztem, kölcsönös volt, de ügyesek voltak mindketten. 9/10.

Milk
amerikai életrajzi dráma, 128 perc, 2008

rendezte: Gus Van Sant
forgatókönyv: Dustin Lance Black
szereplők: Sean Penn, Emile Hirsch, Josh Brolin, Diego Luna, James Franco, Lucas Grabeel
IMDb: Milk

The Fighter

Ha már ma van Christian Bale születésnapja, és ha már belefér az “Oscar-témába”, akkor tulajdonképpen teljesen kézenfekvő, hogy ez a bejegyzés miért pont most. :)

2011. május 12.

Úgy általában nem hinném, hogy kifejezetten gondok lennének a fantáziámmal, na de ilyesmit még csak el sem tudtam volna képzelni azelőtt! SPOILERVESZÉÉÉÉLY (Nem titkoltan az egyik nagykedvenc színészem) Christian Bale a Bee Gees 1968-as remekművét, az “I Started a Joke”-ot énekli. Ezt is megéltük, kéremszépen.

És azt is, hogy megtudtam, hogy ő igazából angol :D Egészen máig abban a hitben éltem, hogy amerikai XD (Tudom, tök ciki.)

Először nem tudtam hova tenni Dicky el-eltűnéseit, egy szó jutott rá eszembe “pointless”. Nekünk magyaroknak nincsenek ilyen remek kifejezéseink. Persze biztos vannak, de nekem az angol logikusabb, még úgy is, hogy valójában nem is tudok angolul, csak néha úgy teszek, mintha.

Volt “az a bizonyos” Marky Mark és Amy Adams “közt zajló” csókjelenet, ami pont olyan (illetve majdnem pont olyan, mondjuk 98%-ban), mint amilyet én egy filmbeli csókjelenettől elvárok. Tudom, ezen már sokat lovagoltam, és fogok is még, de e téren annyira irritálnak a béna megoldások, hogy csak na. Nem szeretem, mikor nevetséges, meg mikor rossz rájuk nézni. Néztem Mark Wahlberget, és azon tűnődtem, hogy mit fogok írni róla. Korrektül néz ki? Sármos? Jó színész? Vagy nem az? Nem ismerem őt, talán ha két-három filmben láttam (ha többen, akkor sem volt emlékezetes). Teszi a dolgát elég szépen, és igen, mondhatjuk, hogy sármos. Néha talán még szekszi is. De az a jelenet… az ott van, bizony.

Az önsanyargatásáról is híres Christian Bale (ha az aktuális szerepe úgy kívánja, hol drasztikus fogyókúrába kezd, hol a leadott kilók többszörösét szedi magára izom formájában) azonban abszolút megérdemelten vihette haza az aranyszobrocskát azon a február végi estén. Merthogy Dicky Eklund szerepe meghozta neki a várva várt elismerést. Nem is véletlenül. Szörnyen néz ki a filmben! Csak árnyéka önmagának. Iszonyú sovány (biztos hallott már mindenki a “módszereiről”), a fogai borzalmasak, a haja ritka, és a halántékánál és a feje búbján megnyírták, mintha kopaszodna. Abszolút hihető.
Vonakodtam megnézni, azért is csak most láttam, mert nem szeretek ilyen állapotban látni senkit, főleg nem azokat, akiket úgymond szeretek vagy kedvelek. A ‘The Machinist’-et is ezért vagyok képtelen megnézni a mai napig, és a ‘Less Than Zero’-t is ugyanezért. Nem visz rá a lélek. Na de majd, ígérem, bepótolom még. Iszonyat jól játszik, döbbenetes. Nem egyszer csalt könnyeket a szemembe, pedig ettől a filmtől igazán nem vártam ilyesmit. Különben sem szeretem a boxot.

Először azt sem értettem, miért csinálnak filmet a visszatéréséről, aztán szépen minden értelmet nyert. Nagyon jó egyébként a zene! Nagyon tetszik ez a dokumentarista stílus, wow, tényleg olyan, mint egy dokumentumfilm, és a párbeszédek is spontánnak tűnnek, olyasminek, amiket a róluk készült filmben, átlagemberektől hallanánk. Ijesztő ez a nagy család, hogy ennyi nő veszi körül őket, nem csodálom, hogy Eklund keresztül ment azon, amin.
Wahlberg ugyan három évvel idősebb Bale-nél (és ő alakítja az öcsikét), de ez nem olyan feltűnő, mint mondjuk a ‘The King’s Speech’-ben, Guy Pearce és Colin Firth esetében. (Akkora failt is rég láttam.) Utóbbi 7 évvel idősebb az előbbinél, de a korkülönbség legalább 15 évnek tűnik, és mondanom sem kell, melyikük alakította a fiatalabb testvért.

Ami még eszembe jutott, és ezt sem hittem volna, mikor belekezdtem a film nézésébe (és most totálisan félretéve azt, hogy kb fanatikus rajongónak minősülök, ami nem is teljesen igaz azért), az az, hogy Eklund karaktere mennyire illett volna Robert Downey Jr-hoz. Valószínűleg ugyan nem fogyott volna le, de ő is valami hasonlón ment keresztül pár éve, mint amin ez a srác. Mondjuk nem mertem volna megkérdezni, hogy elvállalná-e ezt a szerepet. :) Nem tudom, volt-e róla egyáltalán szó vagy eszébe jutott-e bárkinek is. Ő is biztos tökéletesen el tudta volna játszani, de azt hiszem, nem vállalta volna el. Egy ilyen felkérésre a helyében amúgy is nemet mondtam volna, ami persze lehet, hogy meg is történt, mindenesetre el tudnám képzelni egy ilyen szerepben.
Bale viszont tényleg fantasztikus! Ennyire jól, ennyire hitelesen talán senki más nem tudta volna eljátszani. És érdekes, hogy ugyan nem ő a főszereplő, mégis a film sokkal inkább szól az ő karakteréről, mint a testvéréről.

Hú, ez megint nagyon hosszú lett, szerintem aki teheti, nézze meg, már csak azért is, mert a film a “varázsmondattal” indít: “Based on a true story.” 8/10.

Kieg. (2012. január 30.): Azóta láttam mindkét filmet. :)

A harcos (The Fighter)
amerikai életrajzi dráma, 116 perc, 2010

rendezte: David O. Russell
forgatókönyv: Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson, Keith Dorrington
szereplők: Mark Wahlberg, Christian Bale, Amy Adams, Melissa Leo, Jack McGee
IMDb: The Fighter