fantasy címkével jelölt bejegyzések

Your Highness

2011. augusztus 13.

“Nem akarok vívni veled, egyedül szoktam.” :D

Gyakorlatilag azóta várom epekedve ezt a filmet, hogy megismertem James Francot. Látva, hogy a főszereplő Danny McBride lesz (Pineapple Express, Tropic Thunder, Due Date), még annál is jobban érdekelt. És végre! Annak ellenére, hogy ígérték, hogy mozikba kerül nálunk is, külföldi sikertelensége semmissé tette a magyar premier dátumát… Aztán a héten megjelent DVD-n, amiről Lettinek köszönhetően tudomást is szereztem, ez pedig egyet jelentett azzal, hogy “lélekszakadva rohantam a boltba megvenni”. A moziverziót így nem is láttam, így arról nem tudok írni, “megelégedtem” az “unrated” változattal. És nem bántam meg.

Your Highness plakátHozzá kell tennem, a várakozásaimat nem múlta felül. De túlságosan azért alul sem. A rendezőt nem tartom valami nagyra, sőt. A ‘Pineapple Express’ is egy béna film, és őszintén szólva meglep, hogy az elkövetkező évekre 15 új filmet bíztak rá David Gordon Greenre. Fel nem tudom fogni, mire föl. Persze meglehet, hog nem ő a ludas, hanem a forgatókönyvírók, de csakcsak kéne legyen neki is beleszólása a dolgokba… Vagy nem?

Mellesleg várható volt, hogy ez lesz “az év legpocsékabb filmje”, a szó lehető legjobb értelmében. Ha van neki olyan. Merthogy ez a film tényleg nagyon, nagyon rossz. És nem is érdemes nagy elvárásokkal nekifogni. Ha az ember tudja, mit várhat, akkor élvezni fogja. A közel két óra így pikk-pakk el is telt. Ők az új Monty Python – mondhatnánk. És nem is tévednénk nagyot, de hát nem lehetnek olyan jók, mint az eredeti, így a film is csak halvány utánzata lett a ‘Gyalog galopp’-nak (Monty Python and the Holy Grail). Nem visítottam a röhögéstől, de kevés olyan perc volt, hogy nem mosolyogtam volna. A ‘Your Highness’ tulajdonképpen paródiája az ilyen epikus, hősös-lovagos kalandoknak. Ki lehetett volna hozni belőle többet? Igen. És akkor várnám a második részt. Így is megérdemelne egy második-harmadik részt, mert ez egy olyan jellegű film, de szerintem bukott akkorát, hogy az alkotók ne gondolkozzanak ilyesmin. Sajnos. Végre egy alkotás, amiben (a Star Wars óta először) nem idegesített Natalie Portman, amiben imádtam az idióta Danny McBride-ot (őt amúgy mindig), és amiben James Franco egy valóságos tündérmackó volt.

Ha már paródia, akkor kell hogy kapcsolódjanak hozzá eredeti művek. Nem biztos, hogy mindent észrevettem és az is lehet, hogy párat csak én magyarázok bele, de szerintem: Gyűrűk Ura, X-Men, Mátrix, Men In Black, Star Wars, (127 óra,) Titkok könyvtára, Indiana Jones, Eastwicki boszorkányok, Rapunzel meséje, Hegylakó, Excalibur-legenda, Minotaurus-mítosz, Odüsszeia (a nimfákkal, küklopsszal stb) és még a Shrek-et is mondhatnám.
Ami először eszembe jutott róla az, hogy “amikor az okos hülyéskedik”. James Franco katasztrofálisan énekel, az angol akcentusa is borzalmas, a mosolya ellenállhatatlan, fennkölt szavai hatására pedig egyenesen könny szökik az ember szemébe.
A sztori röviden annyi, hogy Fabious (James Franco) a menő srác, ő a trónörökös, akinek minden sikerül, aki sárkányokkal és szörnyekkel harcol nap, mint nap, akit imádnak a nők, és aki megmenti tornyából a szépséges Belladonnát (Zooey Deschanel), hogy aztán feleségül vegye. Öccse, a béna, hasznavehetetlen, kényelmes, kissé szexmániás, kissé drogos, kissé mindenkit utáló és bátyját irigylő Thadeous (Danny McBride), aki mikor Belladonnát a sötét úr, Leezar (Justin Theroux) elrabolja nem éppen önként, de útra kel szolgálójával (Courtney – Rasmus Hardiker), bátyjával, Fabiousszal, az ő lovagjaival és szolgálójával, Julie-val (Toby Jones). Az izgalmas kalandokat ígérő küldetés során komoly nehézségekkel találják szembe magukat, de a végére Thadeous igazi férfivá és szerető testvérré érik. Az eleinte kissé unszimpatikus figurát jellemfejlődése teszi igazán szerethetővé, persze a “fura” stílusát nem “növi ki”, de erre nincs is szükség. A kaland során találkoznak Isabellel is (Natalie Portman), aki még Fabiousnál is inkább megtestesíti mindazt, amivé Thadeous válni szeretne. Természetesen sikerül megmenteniük Belladonnát, hazatérve pedig az egész királyság hősként ünnepli őket.

Nem is én lennék, ha nem említeném meg Boremont-ot, aki Fabious egyik lovagja és legjobb barátja. Merthogy Damian Lewis egy nem kicsit sármos, a világító zöld szemeivel és fehér bőrével tipikus vörös srác, aki második ránézésre nagyon emlékeztet Hugh Laurie-ra :) Ő lenne az, meg mégegyszer és megint, de jobb azért ha van szakálla, mert túl magas az álla.
A főszereplőket nagyon szeretem (kivéve Portmant), és remélem sokszor fogom még látni őket. James Francot, ha igaz, jövőhéten, de Danny McBride-ot és Zooey Deschanelt is szívesen nézném-hallgatnám még sokszor. Színésznőket amúgy ritkán szeretek, de Zooey azon kevesek közé tartozik, akiket nagyon is.

Egyébként az egész film szuper jól van összerakva. Egy rossz szava nem lehet senkinek sem a zenére, sem a díszletekre, sem a jelmezekre, sem a beszédstílusra, persze minden direkt gagyinak hat, de az csak a humor része. (Írországban forgatták egyébként, James Franco pedig New York és a forgatás helyszíne közt ingázott, mert közben egyetemre is jár, és ha valaki, hát ő nem hagyna ki egy órát sem. Első a tanulás.)
A rendezés, vágás, operatőri munka is abszolút rendben van, egy-kétszer voltak csak zavaró dolgok, ami már nem tudom, hogy a vágás miatt volt vagy beállítás miatt, de mindegy is. Kell azért gyomor hozzá, mert vannak gusztustalan részek, de pl. az élénkpiros, kamerára is fröccsenő, víz állagú “vér” kifejezetten vicces.

Látszik tehát, hogy profi munka, profi színészekkel, és Danny McBride egy alapvetően vicces fickó (ő a forgatókönyvíró is), de sajnos nem üt akkorát, amekkorát kellene neki, egy film esetében pedig nem a szándék a fontos, hanem ugye a végeredmény. Mindenesetre Franco és McBride rajongóinak szerintem kötelező darab. Objektíven nézve tényleg eggyel kevesebbet ér (meg tudom amúgy érteni azokat is, akiknek egyáltalán nem tetszik), de igyekeztem félretenni az agyamat, és tényleg nem unatkoztam, és tényleg tetszett. 7/10.

Király! (Your Highness)
amerikai kalandfilm, 102 perc, 2011

rendezte: David Gordon Green
forgatókönyv: Danny McBride, Ben Best
szereplők: Danny McBride, James Franco, Zooey Deschanel, Natalie Portman, Damian Lewis, Justin Theroux, Rasmus Hardiker, Toby Jones, Charles Dance
IMDb: Your Highness


Camille

2011. május 15.

Erről kb ennyi jutott eszembe: weird.

Camille plakátÉs hogy minek kell mindig gagyinak hangzó magyar címeket adni?! “Camille – Egy halhatatlan szerelem története”, úgy értem mi szükség feltüntetni a címben, hogy miről szól a film, ha eredetileg nincs ott ilyesmi? A másik meg, hogy a film 2007-es, és nálunk tavaly februárban jelent meg. DVD-n. Ami érdekes, hogy moziban szinte sehol nem játszották, filmfesztiválokon ugyan szerepelt (Cannes-ban pl), de még az USA-ban is csak 2009-ben jelent meg. Mi értelme úgy filmet csinálni, ha nem reklámozzák szinte sehol?

Számomra indokolatlan Silas (James Franco) hozzáállása az elején. Nem tudom, hogy túljátszotta-e vagy eleve így találták ki, Camille (Sienna Miller) reakcióiból ítélve az utóbbi a helyes megfejtés. Ettől függetlenül szerintem Silas mindenre túl hevesen reagál, amit nem is tudtam igazán hova tenni. Annyira sajnáltam szegény lányt, hogy ilyen bunkó vele… aztán még az volt fura, hogy mindent, ami velük történik szinte természetesnek fognak fel. Persze, megkérdezi Camille, hogy “de hát hogy lehet ez?”, de Silas elintézi egy “nem tudom”-mal, és elfogadják a helyzetet olyannak, amilyen, nem is próbálnak igazán tenni ellene. Én biztos megpróbálnék, és egyszerűen nem hinném el azt, ami történik, képtelen lennék felfogni. Kicsit aztán túl hirtelen változnak, szóval a karakterfejlődés lehetett volna lassabb, és sok dolgot indokolatlannak és értelmetlennek vélek, ami a srác viselkedését illeti.

A színészek egyébként tetszettek, mindketten igyekezték a legtöbbet kihozni a kissé setesuta karaktereikből. Az elején nagyon jól lehet azonosulni a lánnyal, aztán igazából mindkettejükkel. Franco nagyon szép, a mosolya, a tekintete… huh… pedig vele mindig sok problémám van, de itt most nem volt. Millernek is a könnybe lábadt szemei… megható az egész, na.

Szuper a plakát, jó a zene, érdekes a történet, nagyon szép, ahogy kibontakozik a szerelmük. Kellemesen szomorú film irigyelnivaló érzelmekkel. Nagyon fura úgy ahogy van, valahogy másképp kellett volna.. B kategóriás roadmovie-nak és egyszernézhetőnek mondanám, viszont a két főszereplőt tényleg nagyon szerettem. 7/10.

Camille – Egy halhatatlan szerelem története (Camille)
amerikai-angol kalandfilm, 94 perc, 2007

rendezte: Gregory Mackenzie
forgatókönyv: Nick Pustay
szereplők: Sienna Miller, James Franco, David Carradine, Scott Glenn, Ed Lauter, Patricia Yeatman
IMDb: Camille


Spider-Man trilogy

Spider-Man

2011. április 16.

Hahaha, hát ahhoz képest, hogy nem csípem Tobey Maguire-t ez nem rossz. :)
Spider-Man plakátMindenesetre annak örülök, hogy nem itt láttam először James Francot. XD Jó neki ez a beesett arc, meg nagyon tetszik a szája, amikor beszél, de azért most, 9 évvel később sokkal sármosabb meg jobb meg ügyesebb, meg szerencsére a szerepei is jobbak. :) Tudom, a James Dean előbb volt… és ott nagyon szuper is, itt meg kisebb volt a szerepe…

Mindegy. Jól összerakott kis film ez, bár Green Goblin olyan kis gagyi. Viszont Willem Dafoe-t szeretem nagyon, szóval már csak miatta is érdemes volt megnézni (valszeg kevés nála csúnyább pasi van amúgy). Pókember meg a kedvenc szuperhősöm volt kicsiként, szóval illett tényleg már. És vagány is – kivéve, mikor látom az arcát, mert Tobey… jajj -_-’

8/10

Pókember (Spider-Man)
amerikai sci-fi akciófilm, 121 perc, 2002

rendezte: Sam Raimi
forgatókönyv: Stan Lee & Steve Ditko (képregény), David Koepp
szereplők: Tobey Maguire, Willem Dafoe, Kirsten Dunst, James Franco, Cliff Robertson, Rosemary Harris, J.K. Simmons, Elizabeth Banks, Stan Lee
IMDb: Spider-Man

~o~

Spider-Man 2

2011. április 20.

Azért az első nekem jobban tetszett. Ez sem rossz, de nem biztos, hogy újra megnézném.
Spider-Man 2 plakátA színészek jók, Alfred Molinát is bírtam, egyedül Kirsten Dunsttal nem vagyok – még mindig – kibékülve. Annyira hosszú a film, mintha az első felét évekkel ezelőtt láttam volna, nemigen tudnám felidézni, mi volt benne…
A “grafikája” nem tetszett, pl. mikor Pékember ugrál meg Doc Ock kalimpál a karjaival. Bármelyik számítógépes játékban valóságosabbak a dolgok, mint itt. Az első részben valahogy jobban oldották ezt meg. Itt szinte láttam a blueboxot (vagy green, a színét nem láttam :) ).

Frank Jameso is volt majdnem olyan jó, mint ikertestvére, James Franco, de semmi extra. Tény, hogy nincs is túl nagy szerepe. Emily Deschanelnek valamivel kisebb szerep jutott, mint a Bonesban XD (recepciós, ha valaki nem emlékszik), viszont legnagyobb örömömre egy liftben tartózkodott a Pókicával Mikey, azaz Hal Sparks, akit nagyon csípek (kár, hogy már vége a “Queer as Folk”-nak :( ), és az a liftes volt az egyik legjobb jelenet :)

Tudtátok, hogy Tobey-srác épp forgat, készülődik egy filmje, illetve 11 másikra “le van foglalva”? (Az IMDB szerint legalábbis.) Nem semmi a gyerek. Majd ha mazochista leszek, lehet, hogy elkezdem nézni a filmjeit. XD

7/10

Pókember 2. (Spider-Man 2)
amerikai kalandfilm, 127 (135) perc, 2004

rendezte: Sam Raimi
forgatókönyv: Stan Lee & Steve Ditko (képregény), Alfred Gough, Miles Millar, Michael Chabon, Alvin Sargent
szereplők: Tobey Maguire, Kirsten Dunst, James Franco, Alfred Molina, Rosemary Harris, J.K. Simmons, Donna Murphy, Daniel Gillies, Cliff Robertson, Ted Raimi, Elizabeth Banks, Emily Deschanel, Stan Lee
IMDb: Spider-Man 2

~o~

Spider-Man 3

2011. április 21.

Hát ez is mi volt már?
Spider-Man3 plakátTúl sok dráma, túl sok fölösleges infó, túl sok ellenfél, túl sok “húúú meg hááá de nagyon imádunk Pókarc”, de legalább megint olyan érzésem volt, mintha workprintet néznék. Csak tudnám, miért. Fele ilyen hosszan is bőven elég lett volna az élményből.

New Goblin végre jófej, kapunk egy nagy adag Franco-smile-t, az úriember szépen ki is gyúrta magát (egy évvel az Annapolis után vagyunk), és végre van annyi szerepe, hogy játszhasson is, ne csak melózzon. Rengeteget változott a második rész óta, és manapság is nagyjából így néz ki, ha megborotválkozik, csak most megint kicsit kezd beesni az arca, az izmai is eltűntek és az egész krapek valahogy karakteresebb lett.

Nem tudom, hogy voltam képes tegnap/ma négy és fél órán át Tobey Maguire-t nézni, de hogy az elkövetkezendő években látni sem akarom, az biztos. :D

5/10

Pókember 3. (Spider-Man 3)
amerikai akciófilm, 139 perc, 2007

rendezte: Sam Raimi
forgatókönyv: Sam Raimi, Ivan Raimi, Alvin Sargent, Stan Lee & Steve Ditko (képregény)
szereplők: Tobey Maguire, Kirsten Dunst, James Franco, Thomas Haden Church, Topher Grace, Bryce Dallas Howard, Rosemary Harris, J.K. Simmons, James Cromwell, Theresa Russell, Dylan Baker, Bill Nunn, Bruce Campbell, Elizabeth Banks, Ted Raimi, Perla Haney-Jardine, Willem Dafoe, Cliff Robertson, Stan Lee
IMDb: Spider-Man 3


Charlie St. Cloud

2011. április 1.

“Nice to meet you, Zac Efron!”

Avagy hajózzunk bele a festett naplementébe. Zac Efron a valószínűtlenül kék szemei és a fogkrémreklámba illő mosolya ellenére (vagy éppen ezért?) egész jól megállja a helyét akkor is, ha nem kell énekelnie. Sőt. Jobban. A film bizarr (ijesztő?), giccses, kissé felszínes, de azt mondanám, ha nem is túl kifinomult angolsággal: “worth a watch”. Egyszer legalábbis. Többször nem biztos, hogy megnézném, legfeljebb egy-egy jelenetet.

Charlie St. Cloud plakátMerthogy Dave Franco le sem tagadhatná, hogy Franco-vér folyik az ereiben, és bár valóban hasonlít Zac Efronra, azért a nevetése igencsak egyedülálló, mondhatni utánozhatatlan. (Gyanítom, annak számít még a Franco-famíliában is.) A “sapkája” egyébként rém idiótán néz ki, és úgy egyébként sem vagyok biztos abban, hogy a jelmeze hiteles, viszont az utolsó jelenete… szíven ütött, na. Akkor azért sok minden kiderült. Mármint, hogy nem minden az, aminek látszik. Ugyan csak egy cameo-szerep volt az övé, de a Franco-öcsi rendesen helyt állt. Ennyitől persze még nem lesz jó színész, de van remény. (Tudtátok, hogy castingolták a Twilight-ba? Mostmár ő is azt mondja, “hálaazégnek, hogy nem kapta meg” a szerepet. Nem lep meg.)

Charlie Tahan nagyon ari kis kölök, és ügyes is, szóval szerettük. De Ray Liottat is szerettük. A csaj (Amanda Crew) nem volt semmi extra, tette a dolgát. Valójában senki nem volt semmi extra, és ebből a témából is ki lehetett volna hozni többet, de azért tetszett.
Nem tudom igazán, hova sorolnám, de a “romantikus dráma” (magyarul, inglisben odaírták, hogy “fantasy”, ami eggyel közelebb visz az igazsághoz, de) azért nem a legtökéletesebb meghatározás. Talán maradnék csak a drámánál.

Efron és Franco mindenképpen pozitív csalódás voltak, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőlük, ha nagyok lesznek. :) Valahol 6-7 közt, de dönteni kellett, úgyhogy Davy mosolya miatt legyek inkább jófej. 7/10.

Charlie St. Cloud halála és élete (Charlie St. Cloud)
amerikai-kanadai romantikus dráma, 99 perc, 2010

rendezte: Burr Steers
forgatókönyv: Craig Pearce, Lewis Colick, Ben Sherwood (regény)
szereplők: Zac Efron, Charlie Tahan, Amanda Crew, Augustus Prew, Donal Logue, Kim Basinger, Ray Liotta, Dave Franco, Matt Ward, Miles Chalmers, Jesse Wheeler
IMDb: Charlie St. Cloud


Thor

2011. április 30.

Azt kell mondjam, nagy csalódás volt ez a film.

.

.

.

.

Persze pozitív csalódás. :D
Miután láttam Thor műanyag-páncélját, és hogy Heimdallt fekete színész alakítja, úgy voltam vele, hogy aligha üti meg a szintet ez a film, így nem is vártam tőle semmit. Nade!

Thor plakátA ‘Star Trek’ Kirk kapitánya (az ifjabb Kirk apja), azaz Chris Hemsworth az a fajta Thor, akit minden lánynak érdemes megnézni *_* Olvadozás garantálva. Már a Star Trekben sem volt csúnya, csak alig volt pár jelenete.
Ki mondta, hogy a szőkék nyálasak? Ő kéremszépen egy nagyon vagány szöszi, gyönyörű, tiszta, kék szemekkel. Az arcáról a premier plánok csodásak, sármos egy pasi az biztos, és ő is tud ám (a szemével is) mosolyogni. A színészi teljesítményéről sokat nem tudok elmondani, mert tette a dolgát rendesen, de nem brillírozott. A Natalie Portmannel (Jane Foster) való kapcsolata totálisan indokolatlan és béna, még csak azt sem lehet elmondani, hogy van köztük valami vibrálás, mert nem. Ugyan Portman próbálta az ábrándozó, epedező, rajongó szerelmest játszani (nem sikerült annyira), de Thor mint egoista szépfiú, aki tudja magáról, hogy nagyon szépek az izmai, és a szemei, és úgy ahogy van sármos ügyet sem vet a nőre. Ami azt illeti, Chris meg sem próbálta.

Brillírozott viszont Sir Anthony Hopkins és Tom Hiddleston. A karakterek nincsenek túl nagy mélységekig kidolgozva, mondhatni igencsak felületesek, de ők ketten megtöltötték élettel, történettel, érzelmekkel őket. A bölcs Odin és a “testvérére” örökké – joggal – féltékeny Loki a legjobbak a filmben. A szemükből minden kiolvasható. Thoréból inkább csak az, hogy “szép vagyok és erős és szórakoztató”, de nem bántom Hemsworth-t, mert ez talán inkább a karakter és a történet hibája. Valahogy ez inkább Loki-film, mint Thor-film. Ő is fejlődik a film során (ahogy a fent említett kettő), nem is kicsit, csak valahogy nincs igazi folyamata az ő fejlődésének. Egy-két jelenettel megtoldva, vagy kicsit máshogy megcsinálva a történetet jobb lenne talán.
A barátai (a Három Harcos vagy Warriors Three) szimpik, Heimdall pedig úgy jó, ahogy van. Nem baj, hogy fekete. Nem gondoltam, hogy ezt fogom mondani, de így talán méginkább tiszteletet parancsoló, és nagy és hatalmas ő. Jó a karakter, jó volt a színész, a szinkronja, minden (elvégre eredetileg Nick Fury is fehér volt). Szóval abszolút nem bánom, és végsősoron megértem, miért Idris Elbát választották a szerepre.

Az egykori Megtorló (The Punisher, 2008), Ray Stevenson Volstaggként szórakoztató figura, igazi viking. Tadanobu Asano alakítja Hogunt (ő sem csúnya), ő is tetszett, a magyarhangja meg nagyon szekszi. :) Őt még nem nagyon láttuk másban, mert elsősorban japán filmekben szerepelt, bár a Mongolban (2007) ő volt Temüdzsin, ismertebb nevén ugye Dzsingisz kán. Josh Dallas, azaz Fandral bajusz nélkül azt hiszem valamivel jobban néz ki. XD Így elég vicces volt, de tudom, neki kellett a bajusz. A triót Jaimie Alexander (Sif) egészíti ki, és ő biztos tetszeni fog a fiúknak-férfiaknak, eddig inkább sorozatokban szerepelt néhány rész erejéig. A S.H.I.E.L.D.-ügynökök tesznek is rájuk egy vicces megjegyzést, amire valami olyasmi fejet vágtam, hogy :’D
Friggát (Odin felesége, Thor anyja) a csodálatos Rene Russo alakítja, igaz, kevés jelenete van, de tökéletes a vikingfőisten-feleség/szeretőanya szerepre.

Összességében azt mondhatom, hogy a karakterek, a ruháik, megjelenésük hű a képregényekben látottakhoz (bár ebben nem vagyok profi), a sisakok meg fantasztikusak voltak, Lokié a legszebb szerintem, nagyon jól eltalálták a “szarvait”. Ami zavart, hogy a cuccok műanyagszerűek nagyon, és ez borzasztó komikusan hat, jobb lenne, ha fémesebb megjelenést kölcsönöztek volna a páncéloknak.

Vicces, hogy az egyetlen svéd színész nem asgardit játszik. Ő az Erik Selviget alakító Stellan Skarsgård, éééés megmondom honnan lehet ismerős. Skarsgård nem más, mint a Karib-tenger kalózainak Bootstrap Billje, azaz Will apja. Jó a karakter, jó a színész, aranyosak Thorral.

Mikor megjelent a nemjófej valami (nem akarok nagyon spoilerezni, de nem tudom elkerülni), nekem az első gondolatom az volt, hogy fel kéne hívni Tony Starkot, hogy “hé öreg, lenne itt egy kis meló”. És aztán van is róla szó (amin nevettem is, mert pont akkor jutott eszembe ő, mielőtt mondták a nevét), de ahelyett, hogy szólnának neki, Thorra hagyják a dolgot.

A stáblista utáni jelenetet érdemes megvárni, de azt nem sikerült eldöntenem, hogy ez vajon az Avengers vagy a Thor második részének előzetese. A jelenet egyik szereplője amellett szól, hogy inkább Avengers, egy másik pedig, hogy tán inkább Thor… fenetudja. Szerintetek?

Negatívum a filmmel kapcsolatban a kissé felületes karakterábrázolás, a szerelmi szál, az egyszerű cselekmény, a műanyag páncélok és hogy pár helyen nagyon látszik, hogy greenbox előtt (greenboxban?) vették fel a jeleneteket. Ennek ellenére nekem nagyon tetszett, imádtam, ahogy elmesélik a történet mitológiai eredetét, a vikingek is (amennyire láttam) korhű cuccokban vannak, megható a testvéri/gyermeki/atyai szeretet ábrázolása, jó a zene, van benne akció bőven (igaz, nem kifejezetten látványos), egy kevés humor és végre igazán remek a szinkron! Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, ez a Marvel eddigi leglátványosabb filmje. Elképesztő a látvány, de tényleg. Nagyon kitettek magukért a készítők. Asgard valami gyönyörű, a híd is meg úgy minden, megérte ennyit várni rá.
Mi IMAX-ben néztük, és annak ellenére, hogy utólag dobálták rá digitálisan a 3D-t érdemes úgy megnézni. Végig lekötötte a figyelmet, és nem győztem hűzni meg házni :) Szívesen beülnék mégegyszer, már csak azért is, hogy közelről lássam az ausztrál adonisz arcát, de ha Asgardra, Heimdallra vagy Loki sisakjára gondolok, tán még Hemsworth pórusainak látványa is eltörpül mellettük. 8/10.

Kieg.: Ezek után az Avengers film vizuális orgazmus kell legyen, mert ilyen karakterekkel, és ilyen látvánnyal nem ronthatják el. Egyszerűen nem tehetik meg, hogy elrontják!!!

Thor
amerikai akciófilm, 115 perc, 2011

rendezte: Kenneth Branagh, Joss Whedon (stáblista utáni jelenet)
forgatókönyv: Ashley Edward Miller & Zack Stentz & Don Payne, J. Michael Straczynski & Mark Protosevich (történet), Stan Lee & Larry Lieber & Jack Kirby (képregény)
szereplők: Chris Hemsworth, Natalie Portman, Tom Hiddleston, Anthony Hopkins, Stellan Skarsgård, Kat Dennings, Clark Gregg, Idris Elba, Colm Feore, Ray Stevenson, Tadanobu Asano, Josh Dallas, Jaimie Alexander, Rene Russo, Adriana Barraza, Maximiliano Hernández, Richard Cetrone
IMDb: Thor


%d bloggers like this: