I Love You Phillip Morris

2011. szeptember 8.

Nekem miért rémlett az, hogy ez egy komoly film? :D Ekkora baromságot! :D Annyira rossz, hogy már jó.
Jajj, nagyon utáltam Jim Carrey karakterét, és különbenis, milyen öreg már. :( Steven Russel mindenkinek hazudik, mindenkit kihasznál és csak ígérget, de sosem változik meg. Ja, és mindene a pénz. Szegény Phillip Morris (Ewan McGregor) pedig mindenkiben a jót látja, de csak remélheti, hogy ezúttal nem verik át. Beleszeret tehát ebbe a pacákba, és van néhány olyan váratlan reakciója, hogy nem tudtam hirtelen eldönteni, sírjak-e vagy nevessek, úgyhogy volt, hogy inkább azt mondtam csak, hogy “pff”, de kb. az egész film alatt ilyen volt a fejem: -_-’

Az eleje nagyon jó, a vége felé egészen drámai (nagyon szuper mindkét színész), a kettő közt sajnos lapos egy kicsit, de túlélhető, mert bőven lehet rajta mosolyogni-nevetni. Anno meg akartam nézni moziban, de aztán valamiért mégsem lett belőle semmi.

Ewan McGregor annyira cuki *_* Egyébként nem egy túl feminin típus, de annyira jól áll neki ez a “magamfajta szőke, kékszemű meleg srác” karakter, hogy az nem igaz XD (Amúgy vörös természetesen, csak a szőke jobban hangzik talán?) Elképesztően jól csinálta :))) A mosolya, a hanghordozása, a pillantásai, a mozdulatai… olvadtam elfele :) Azért az is művészet, hogy 37 évesen még mindig ugyanúgy nézett ki, mint 25 évesen. Látszik persze a bőrén, hogy nem gyerek már, de valahogy mégsem öregszik. :)
Ez pedig egy nagyon jó fotó.
2005-ig egy-két kivétellel minden filmjét láttam, moziban, tv-ben, levadásztam valakitől, akinek épp megvolt, aztán azóta alig. Most viszont, hogy kb. egy hete megnéztem a ‘Stay’-t, visszatért a régi “szerelem”, úgy értem, elhatároztam, hogy megnézem azokat is, amik eddig kimaradtak, tényleg annyira jó színész és annyira szeretem, hogy azt el nem tudom mondani. Írhatnék ide szivecskéket, de azok úgysem tudnák kifejezni, hogy mit jelent ő nekem. Ami azt illeti, szavakba önteni is nehéz lenne.

Annak, aki szereti a jópofa vígjátékokat, aki szereti a két színészt, aki szereti (vagy legalábbis nem utálja) a melegeket, annak aki egy könnyed délutáni/esti szórakozásra vágyik, nyugodt szívvel tudom ajánlani, igaz, ami igaz, többet is kihozhattak volna belőle, de egy 7/10-et simán megérdemel. Tán még egy nyolcast is.

I Love You Phillip Morris
francia-amerikai vígjáték, 102 perc, 2009

rendezte: Glenn Ficarra, John Requa
forgatókönyv: John Requa, Glenn Ficarra, Steve McVicker (könyv)
szereplők: Jim Carrey, Ewan McGregor, Leslie Mann, Rodrigo Santoro, Antoni Corone, Brennan Brown
IMDb: I Love You Phillip Morris

Howl

2011. március 19.

“James Franco is simply terrific!” – ha szabad ilyet mondanom. :)
Ugyan még korántsem értem filmográfiája végére, de a ’127 Hours’, a ‘Milk’, a ‘Pineapple Express’ és a ‘Howl’ után azt hiszem, mostmár nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy egy igazán tehetséges fiatalemberrel van dolgunk.

Ez pedig egy olyan alkotás, amit tényleg érdemes megnézni. Ezúttal nem lövök le poénokat.

Meglepne, ha nálunk bemutatnák a filmet, még a Port.hu-n sincs róla gyakorlatilag semmilyen érdemleges információ. Nem új dolog az sem, hogy feliratom sem volt, csak angol, és azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, életemben nem szótáraztam még ennyit filmnézés közben.

A film Allen Ginsberg (1926-1997), amerikai költő életének egy rövid szakaszát mutatja be, a Howl (Üvöltés, 1955-56) című verset, annak keletkezését, illetve az azonos című kötet megjelenése utáni 1957-es pert, “amelyben a kiadót állították pellengérre a vers obszcenitása miatt”.

James Franco verset olvas, interjút ad, és nem először játszik meleg karaktert. Gyönyörűen beszél. Ahogy olvassa a verset, Matthew Gray Gubler jut róla eszembe.

Nem ismerem Ginsberget, bár többször járt nálunk is, de az alapján, amit olvastam róla, és a fotók alapján annyira elképesztően hihetetlenül eltalálták a karaktert, Franco annyira ő, hogy az valami eszméletlen. És szerintem ez a stílus, ez a fajta önkifejezés sokkal közelebb áll hozzá, mint mondjuk a hegymászó Aron Ralston figurája, számomra – bár legjobb formáját a ’127 Hours’-ban hozta és imádtam a ‘Milk’-ben is – ebben tán hitelesebb, mint bárhol máshol. (Igaz, közel sem olyan vonzó, mint az előbb említett két filmben, de Ginsberg sem volt az, sőt.) Jól áll neki, nagyon ért ehhez, de látszik rajta, hogy nem meleg – mégis hiteles tud lenni.

Nagyon tetszik, amikor a versről beszél (egyedül a kamuszakálla zavar), de az is, ahogy felolvassa. A kezébe/karjába egyenesen beleszerettem.. hogy lehet egy férfinak ilyen szép karja?! (Pláne az után, hogy levágta, hehe :D ) Az meg, ahogy a kapcsolatait ábrázolják… árad belőle.. az egész lényéből a szeretet, odaadás, félelem, fájdalom, szomorúság, minden, amire éppen az aktuális jelenetben szükség van. Nem tudok rá olyan szuperlativuszt mondani, ami kifejezné… Ha ennyi nem lenne elég, kapunk természetesen az ellenállhatatlan “Franco-smile”-ból is (ami nem csak rá, a testvéreire is jellemző). Kedvenc jeleneteim egyike, mikor egyszer a padon ül egy másik sráccal, illetve amelyik úgy kezdődik, hogy a falhoz kucorodva alszik.

A tárgyaláson (“verselemzésen”) feltűnik többek közt Treat Williams (Hair, 127 Hours) valamint Jeff Daniels (Dumb & Dumber), de ez és Franco jelenetei mellett egészen szürreális (droghatás alatti hallucinációkat idéző, a verset illusztráló) képekkel (animációkkal) is találkozunk. Pont emiatt a sokszínűség miatt nem tudnám igazán semelyik eddigi filmélményemhez sem hasonlítani, és a kritikusok sem tudták hova tenni, jobbára lehúzták miatta a filmet, de nekem nagyon bejöttek a különböző technikák, a változatos dinamika. Mindezt megspékelték némi “archive footage” részlettel. Lehet, hogy öregszem, de tetszett a zene, aminek jó része jazz volt (amúgy nem szeretem a jazzt).

Drámának írják, hajlok azonban arra, hogy nem is tudom… fikciós dokumentumfilm? Van ilyen? :) Létező interjút, létező verseket, valamikor egyszer már elhangzott szövegeket és megtörtént eseményeket látunk-hallunk. Komolyabban, mint egy sima biográfiában. Ez egy olyan film, ami tényleg egy (illetve két) versről szól. Nem másról. Nem pusztán ezek ihlették, és ne is várjunk nagy katarzist vagy drámai fordulatot, sőt még Ginsberg-rajongó sem leszek.. A lényeg itt az irodalom, a szavak ereje.

Elolvastam a két verset, itt megtalálhatóak. (Üvöltés ill. Lábjegyzet az üvöltéshez) Eörsi István fordítása a “híres”, és én is azt olvastam, de Orbán Ottó kedvenc költőim egyike, így őt sem hagyhatjuk figyelmen kívül :) És nem véletlen, hogy ő is fordította, hiszen, ha megnézzük a verseket, Walt Whitmant és némi Kassák Lajosba oltott Jim Morrisont fedezhetünk fel bennük (tudom, utóbbi később alkotott). Nekem legalábbis ez volt a benyomásom (aztán Whitmant még a filmben is említik). Az Üvöltés első két része inkább valami felsorolás, a harmadik részénél teljesen kész voltam (nagyon tetszett), de talán a lábjegyzet lett a kedvenc. Viszont ahogy Franco előadja, az minden olvasást felülmúl.
Nyugodtan meg lehet tekinteni, mert ez egy olyan film, amiről nem lehet spoileresen beszélni :D

Szerintem nagyon meg fogja osztani a nézőket. Valakinek bejön, valakinek nem. (Neki pl. nem tetszett.)
Aki alapvetően szereti az avantgárd, expresszionizmus, futurizmus, dadaizmus, szürrealizmus, konstruktivizmus jegyében született alkotásokat, az jó eséllyel nem fog csalódni. Aki nem vevő ezekre, annak talán inkább nem is ajánlom a filmet. Aki jóindulattal áll James Francohoz, de nem tudja eldönteni, hova is tegye a srácot, annak mindenképpen ajánlom, hogy tegyen egy próbát a filmmel.
Sokáig szkeptikus voltam, sőt, úgy voltam vele, hogy na ezt nem… nagyon nem akaródzott megnéznem, de végül teljesen magával ragadott. Reálisan talán 6-7-est kapna, de elfogulttá tettek bizonyos jelenetek és a főszereplő úriember alakítása, így nálam most 9/10.

Kieg.: Úristen, tényleg ennyire elállnak a fülei? Vagy csináltak vele valamit? :D

Üvöltés (Howl)
amerikai filmdráma, 84 perc, 2010

rendezte: Rob Epstein, Jeffrey Friedman
forgatókönyv: Rob Epstein, Jeffrey Friedman
szereplők: James Franco, Todd Rotondi, Jon Prescott, Aaron Tveit, David Strathairn, Jon Hamm, Andrew Rogers, Bob Balaban, Mary-Louise Parker, Heather Klar, Kaydence Frank, Treat Williams, Joe Toronto, Johary Ramos, Nancy Spence, Alessandro Nivola, Jeff Daniels, Allen Ginsberg
IMDb: Howl

Milk

2011. március 5.

Kár, hogy még csak most néztem meg, de a lényeg, hogy láttam végre.
Sean Penn a kedvenc színészeim egyike, nem is kell magyaráznom, hogy miért. Meglepő módon (megérdemelten) ő még Oscart is kapott a ‘Mystic River’-ért és ezért is. Előbbi az egyik kedvenc filmem, és már rengetegszer láttam, és ott ugye Kevin Baconnel játszik együtt, akit pedig szintén nagyon imádok :)
Ennek ellenére sajnos nem láttam még őt túl sok filmben, nem is tudom, játszott-e már meleget ezen kívül, de annyira fura volt őt ebben a szerepben látni! Nem az a fajta, akire ha ránézel, azt mondod, hogy meleg. James Franconak ebben tuti nagyobb gyakorlata van (akit érdekel, nézzen utána), és szerintem rá is jöttem, ő miért olyan hiteles ebben a szerepben, mert iszonyú jó! Nagyon nagyon nagyon!!! És akkor hittem el igazán, hogy az, mikor csukott szájjal mosolygott. Pl. rögtön, mikor találkoznak. Ez lehet, hogy bután hangzik, de mikor látszanak a fogai, akkor sokkal “pasisabb”. Mint ember nem túl szimpi, de mint színész, le a kalappal! És végérvényesen bekerült nálam a “legszebb mosolyú férfiak” csapatába.
Félreértés ne essék, ez a film nem a melegekről szól, hanem az emberi jogokról.

Diego Luna karakterét nagyon nem bírtam, de ő is szuper alakítást nyújt szerintem. Josh Brolinnak a neve ismerős, a filmjei nem ugranak be, de utánanéztem, és nem egyszer láttam már őt is, csak annyira átlagos az én szememben (külsőre), hogy nem maradt meg, de jó ő is. Na majd a ‘True Grit’-ben is jól megnézem :) Emile Hirsch-t is láttam már máshol is (The Girl Next Door), de jajj, nagyon csúnya az a srác… Még egy szöszit kell megemlítenem, aki nem más, mint Lucas Grabeel. Nincs ugyan sok szerepe, de mondom, nagyon ismerős ez a fiú… kövezzetek meg… ‘High School Musical’ :D Szóval ott játszotta Ryan-t, és én nagyon bírtam. Onnan volt tehát ismerős.

A filmről annyit, hogy a végén rendesen meghatódtam. Mielőtt elkezdtem nézni, utánanéztem, ki is volt ez a Harvey Milk, hogy legyen róla valami fogalmam, és ez alapján nagyon hitelesnek tűnik – elvileg nem is lehetne más – és nem is lepett meg a vége, de mikor visszajátszák azt a jelenetet, amikor Penn Francoval beszél… ahhh.. durva. Meg a menet.. Tetszett, hogy eredeti (meg látszólag eredeti) felvételeket is beletettek.
Rengeteg hiba van benne egyébként (ahogy az gyakran lenni szokott), ami a filmkészítők figyelmetlenségét “dícséri”, pedig sokukat nem lett volna nagy etvasz észrevenni szerintem, és vannak szarvas hibák is, pl. mi van a Szabadság-szoborra írva, ami ugye kb. Amerika jelképe… de elkerülte a figyelmüket.. na jó, oké, előfordul. Itt lehet szemezgetni, ha valakit érdekel.
Sean Penn beszéde lenyűgöző szerintem. Azért elég megrázó, főleg a film első fele. Tiszta mázlista az, aki nem meleg, nem fekete, nem zsidó, nem ez, az, amaz – eszméletlen, mire nem képesek az emberek… (főleg ezek a bigott keresztények) csak azért mert valaki nem olyan, mint ők.

Annyi bajom volt csak a filmmel igazából, hogy elég lett volna belőle nekem másfél óra is. Kicsit sok az ismétlés, kicsit vontatott is. Kb. a 78. percnél néztem meg, mennyi van még hátra, de akkor ugye még bő hármed óra volt, viszont nem néztem meg mégegyszer, tehát lekötött azért utána is. James Franco ugye azt mondta, hogy “uncomfortable” volt Sean Pennel csókolózni, ami ha jól értelmeztem, kölcsönös volt, de ügyesek voltak mindketten. 9/10.

Milk
amerikai életrajzi dráma, 128 perc, 2008

rendezte: Gus Van Sant
forgatókönyv: Dustin Lance Black
szereplők: Sean Penn, Emile Hirsch, Josh Brolin, Diego Luna, James Franco, Lucas Grabeel
IMDb: Milk

The Kids Are All Right

2011. május 9-10.

Ezt nem hiszem el!!! Hát hogy lehet így vége?! Hát hogy????????

Nem tudok spoiler nélkül írni -_-’ És ez totálisan el fogja rontani az élményt annak, aki még nem látta, de szeretné, szóval ajánlom nagyon a film megtekintését!!! De tényleg! Viszont ez után lehet, hogy nem lesz annyira izgi, mert azért az elején bőven nem egyértelműek még a dolgok, és nem akarom elrontani senki szórakozását. Tényleg nézzétek meg, mielőtt továbbolvastok!!

Most viszont hangot adok felháborodásomnak és egyéb gondolataimnak itt:

Szóval.

.

.

.

Mégis mi lett Paullal, he?! Ajjmár… :(
Mi az, hogyha kíváncsiak vagyunk apucira, akkor foglalkozunk vele, de ha vele kéne foglalkozni, akkor eldobjuk magunktól mint a taknyos zsepit? Ez milyen konfliktuskezelési módszer?

Húúúú, mekkora szívás azért egy ilyen szituáció. Igazából mindenkinek, de a szülőknek pláne. A gyerekek megkeresik a fatert, aki miértne alapon belemegy a játékba, feltámad benne az apai ösztön – ha van ilyen egyáltalán :) – ettől persze borul az élete, és egy időre anyuciéknak is, aztán fater le van tojva, mintha mi sem történt volna, oldja meg vagy mi?! Ehh… úgy sajnáltam szegényt :( Az elején nem volt szimpi, de aztán ^_^ *_*

Egyébként jók a színészek, a kettes számú anyuci és a fater közt nagyon jól működik a kémia az első pillanattól kezdve. Ezt nevezik jó színészválasztásnak :D Szuperek tényleg. Mark Ruffalo meg hááát… nem az az adonisz, valljuk be XD Van viszont egy olyan kisugárzása – vagy legalábbis ebben a filmben -, amitől még egy leszbi is elgondolkodik. Ahogy az történik is :)

Szóval nekem nagyon tetszett. A kissrác talán a legkevésbé (mármint a színész). Annette Bening karakterét nagyon nem bírtam, a fekete csaj eszméletlenül szép, Julianne Moore a fintorgásai miatt nem tetszett, de amúgy jó, Mia Wasikowska (Aliz volt ő Csodaországban) is jó… de karakterileg Mark Ruffalo (volt) a legszimpibb. Mármint én a vörivel meg apucival meg a kislánnyal tudtam együttérezni, a szőke anyuval meg nem, inkább úgy voltam vele, hogy “meg is érdemli”. Színészileg viszont a két anyuci nagyon odatették magukat, respect.

Nem adok maxot, mert dührohamot kaptam a végén, hogy hogy lehet így befejezni?! Fel nem fogom… meg nekem kicsit túl naturalisztikusak voltak a szexjelenetek. Értemén, hogy a valóságban ez így néz ki, meg hogy nagyobb, hatásosabb “ellentét” vagy nem is tudom, hogy mondjam… az ilyen képsorok után a fater “bejelentése”, de azért kissé talán vehették volna filmszerűbbre a figurát azoknál a részeknél. :) Lehet, hogy az is zavart, hogy túl átlagosak a színészek. Úgy értem, Ruffalo úgy néz ki, mint akármelyik kissé elhízott középkorú férfi, Moore meg mint akármelyik középkorú nő, semmi extra nincs bennük, amiket a filmekből általában megszoktunk. Tehát furcsa volt nem kifejezetten szép embereket látni. Viszont ez sugallja azt is, hogy bárkivel megtörténhet hasonló, nem kell feltétlenül Brad Pittként kinéznünk, ha ilyen szituba akarunk keveredni. Na persze ki akarna..?

Különben meg wow. Végre egy olyan film, amiben szerepet kap a színészi játék! Ritka manapság. Szóval ennek örültem. (Azért a Nicole Kidman-féle ‘Rabbit Hole’-t perpill nem tudja felülmúlni.)
Ha kritikus akarnék lenni, 7-est adnék, de ez tetszett, hatással volt rám, és különbenis most jókedvemben vagyok, 9/10.

Ja még annyit, hogy sokan dícsérik Mark Ruffalo fenekét… hááát. Nem mondok semmit, talán az lesz a legjobb. Jaaa.. nem csúnya vagy ilyesmi, de azért annyira nem is hűűűde >_< Értitek. Azért mégis muszáj volt kiemelnem. … Igen, muszáj volt!

A gyerekek jól vannak (The Kids Are All Right)
amerikai dráma/vígjáték, 106 perc, 2010

rendezte: Lisa Cholodenko
forgatókönyv: Lisa Cholodenko, Stuart Blumberg
szereplők: Julianne Moore, Annette Bening, Mark Ruffalo, Mia Wasikowska, Josh Hutcherson, Yaya DaCosta, Kunal Sharma, Eddie Hassell
IMDb: The Kids Are All Right

Murd3r 8y Num8ers

2011. december 4.

Ez az a film, ami úgy kezdődik, hogy Michael Pitt és Ryan Gosling rituálisan megöngyilkolják magukat, ugye?

Két gimis srác elköveti a tökéletes gyilkosságot. Vagyis. A majdnem tökéletest. Justin (Michael Pitt) filozófus-alkat, elég fura figura elég fura gondolatokkal. Valószínűleg nem sokan barátkoznának vele szívesen. Ezzel szemben Richard (Ryan Gosling) egy népszerű srác, aki bárkit el tud bűvölni. Olyan márkájú cuccokban jár, amikről az átlagember még csak nem is hallott, menő kocsija van, minden mozdulata stílusos, még ahogy rágyújt, az is, és van benne valami… valami hátborzongató. Valami ijesztő. Kár is tagadni, hogy Goslingnak mennyire jól áll a pszichopata-szerep.

A film címe annyit jelent, hogy nagyon precízen, lépésről lépésre megtervezték a gyilkosságot és ez egy hasonló témájú Police-dal címe is. A két srác ihletője Leopold és Loeb, kedvenc filozófusuk pedig ugyanaz: Nietzsche.

Látszólag klasszikus a felállás, az egyikük a főnök, a másiknak van agya. Igazából persze mindketten nagyon intelligensek.
Annyira nem is lenne rossz ez a film, ha nem lenne akármelyik ‘Gyilkos elmék’ rész jobb nála. A színészekre nem nagyon lehet panasz, de bizony két óra sok abból, amit Hotch, Morgan, Dr. Reid és a többiek háromnegyed óra alatt oldanak meg – hetente.
Ryan Gosling ráadásul rosszul is lett, mikor a gyilkosságot vették fel, szóval nem is igazi pszichopata :D A játéka nem rossz, de nem is kiemelkedő, sokszor játszott már hasonló karaktert (igaz, főleg később, de azokat hamarabb láttam). Azért bírom őt nagyon, mert remekül játszik az arcával, nem fogja vissza magát. Van egy-két jelenet, amikor a keze is remeg, de olyan a szituáció, hogy simán el tudom képzelni, hogy pl. azt nem játszotta meg – vagy ha mégis, akkor tényleg nagyon ügyes. Ja és olyan “remekül” táncol, mint mondjuk a ‘Half Nelson’-ban vagy a ‘Remember the Titans’-ben, közben pedig Iron Maident visít. Ha már zene: emlékeim szerint hallottam az ‘Angel from Montgomery’-t is, de lusta vagyok megkeresni, leírást pedig nem találtam róla, így lehet, hogy csak odahallucináltam.

A többi színészről csak annyit, hogy Ben Chaplinnek éppúgy semmi köze Charles Chaplinhez, mint Michael Pittnek Brad Pitthez, Chaplin viszont nagyon emlékeztet Joaquin Phoenix-re. Valószínűleg nem ismerős senkinek a Ray-t alakító (2006-ban elhunyt) Chris Penn, legalábbis ebben a formájában, mert igencsak meghízott a ‘Footloose’-hoz képest. Neki viszont van köze Sean Pennhez: az öccse volt ugyanis. Nem érhet véget úgy ez a poszt, hogy ne említeném meg, mennyire “működik a kémia” Sandra Bullock és Ryan Gosling közt. Alig van közös jelenetük, de úgy néznek egymásra…
Annál több közös jelenete van Goslingnak Pitt-tel. És köztük is működik. (Pitt is nagyon jól játszik, de számomra visszataszító a karaktere.) Nyilvánvaló, hogy van valamiféle furcsa szexuális vonzalom Justin és Richard közt – Ryan azt nyilatkozta később, hogy csodálkozott, hogy nem csókolóztak, mert bőven el tudta volna képzelni azt is, de aki látott már Gyilkos elméket, az tudja, hogy azért ez nem így működik. Nem melegek, tehát mégsem lehet köztük “olyan” kapcsolat, hanem ezt a vonzódásukat vagy vágyukat úgy élik ki, hogy közösen megölnek valakit. Egészen addig, míg tervezik, működik is a dolog. Viszont miután megvolt a gyilkosság, széthullik a kapcsolatuk, mert nem tudnak mit kezdeni ezzel a vonzalommal, ami nem barátság, hanem valami egészen más, és ami muszáj, hogy manifesztálódjon valamilyen formában. Csak nem találják meg a módját. Elvesztik az egymás iránti bizalmukat, és míg a történet elején legalább egymásra számíthatnak, a végére teljesen egyedül maradnak.

Nehéz erre bármi okosat mondani. Az ötlet jó, megnéztem, pipa, de nem ígérem, hogy holnap még emlékezni fogok rá. Érdekes maga a gyilkosság, hogy hogy találták ki, és hogyan valósították meg, a nyomozás viszont egy kliséhalmaz, a történet pedig annyira kiszámítható és unalmas… hogy csak na. Van egy lelkisérült nyomozó, aki nincs jóban a főnökével, aztán egy nap új társat kap, egy kezdőt, és vele kell valahogyan megoldania egy megoldhatatlan ügyet. Jó darabig sötétben tapogatóznak, aztán egyszercsak mindenre rájönnek. Eljátszák a szokásos “a társad már beszélt” dolgot (a fogoly dilemmája vagy mi ennek a neve?), a film végén még egy-két kisebb csavar, hogy ne unatkozzunk annyira, de én egy krimitől/thrillertől többet várok. (Vagy mondjuk legalább egy fikarcnyival igényesebb CGI-t.) A srácok viszont tényleg jók. 5/10.

Kísérleti gyilkosság (Murder by Numbers)
amerikai thriller, 120 perc, 2002

rendezte: Barbet Schroeder
forgatókönyv: Tony Gayton
szereplők: Ryan Gosling, Michael Pitt, Sandra Bullock, Ben Chaplin, Agnes Bruckner, Chris Penn, R.D. Call
IMDb: Murder by Numbers

The Slaughter Rule

2011. november 29.

A ‘The Slaughter Rule’ kétségtelenül egy érdekes film. Mindazonáltal sajnos csak addig jut el, hogy feltegye a kérdéseit, hogy zavarba hozza a nézőt, hogy bemutasson egy időszakot (vagy inkább életszakaszt), de addig már nem, hogy valódi válaszokat adjon, és a befejezés is csak látszólag megnyugtató, mert nem jutunk el sehova. A történet valahonnan elindul, de szinte ugyanoda érkezik.

Bármit írnék, spoiler lenne (lesz is), de talán nem a történet a lényeg, hanem inkább az, ahogyan azt elmesélik. Egyébként múlt hétfőn (nov. 21.) láttam, szóval már nem annyira friss az élmény, de igyekszem összeszedni a gondolataimat.
Több helyen olvastam már, hogy “Ryan Gosling meleg focistát alakított”. Általában erről a filmről beszélnek, hiszen tudtommal másban nem játszott focistát (amerikai fociról van szó természetesen), a kérdés már csak az, hogy vajon honnan szedték, hogy meleg? Nem mintha baj lenne, ha azt játszana, sőt… éppen csak nem azt játszik :) Hát vagy én vagyok süket és vak.

De inkább kezdjük az elején. Ez a Smith-ikrek (Alex és Andrew J.) második közös filmje (ők írták és rendezték), díjazták őket a Santa Fe-i és a Stockholmi Filmfesztiválon, a filmet jelölték John Cassavetes-díjra, de a Sundance Zsűri Nagydíjára is. (Nem akkora csoda, hogy a színészek még csak jelölést sem kaptak, David Morse számomra zavarbaejtő volt, egy évvel azelőtt pedig Gosling igencsak learatta azokat a bizonyos babérokat a ‘The Believer’-rel, és ebben a filmben nem múlja felül önmagát, ahogy talán azóta sem nagyon sikerült neki.)
Nem akarok senkit elrettenteni, de egyrészt nem túl könnyű beszerezni a filmet (még DVD-n sem, mert ha jól tudom, amcsi kódolású verziója van csak), és összekalózkodni sem volt egy leányálom, másrészt nincs hozzá semmilyen felirat, viszont legalább nem is beszélnek benne túl érthetően. Én sem értettem mindent, így pár dolognak külön utána is néztem, de azért a képek/színészi játék kompenzálják a szöveget, tehát nagyjából lehet sejteni, hogy miről is van szó.

Miről is van szó? A film címét nem igazán sikerült megfejtenem… talán annyit akar jelenteni, hogy ne alázzák meg egymást? Vagy pont, hogy igen? Valami ilyesmi, de tuti nem (csak) a sportra vonatkozik.
Eredetileg “mercy rule”-ként (“irgalom-szabály”) használják a kifejezést a gonoszabb vagy csúnyább “slaughter rule” (“mészárlás-szabály”) helyett. (Megkérdeztem egy “szakértőt”, de nincs magyar megfelelője.) Ez a szabály annyit tesz, hogy a baseballban, softballban, amerikai fociban, jégkorongban, “rendes” fociban ha az egyik csapat a játék bizonyos pontjától (pl. második félidő kezdetétől kezdve a meccs során bármikor) meghatározott előnyre tesz szert (valahány pont), akkor befejezik a meccset, hogy a vesztes csapat ne szégyenüljön meg “olyan nagyon”. Ez a felnőtteknél (legalábbis az USA-ban) már nincs, általában csak a gimis meccseknél, egyes sportágaknál még a főiskolai bajnokságokban is, de ez ritkább.
Számomra úgy tűnt (bár ezt pont nem értettem annyira), hogy az edző arra tanítja vagy buzdítja a csapatát, hogy erre hajtsanak, hogy amennyire csak lehet, alázzák meg az ellenfelet. A film csúcspontjai közé tartoznak azok a jelenetek (számomra legalábbis több ilyen volt), mikor Ryan elkezdi kiabálni (és a többiek folytatják), hogy “You got that renegade pride? – Yes, woo! – You got that renegade pride! – Good God, yes, woo! – When I say renegade, you say pride! – Renegade! – Pride! – Renegade! – Pride! – Renegade! Renegade! – Pride! – You got that renegade pride!” Ésígytovább. Nézzétek meg:

Annyira jó :) Ezt órákig tudnám hallgatni.

Senkit ne tévesszen meg a sok hó, nem Alaszkában vagyunk. A történet napjainkban (kb. tíz éve), egy kitalált montanai kisvárosban, Blue Springsben játszódik, középpontjában egy végzős sráccal, Roy Chutney-val (Ryan Gosling). Roy egy ranchon nőtt fel, nem igazán jó a kapcsolata az anyukájával, és már évek óta nem látta az apját. Egyszercsak azt a hírt kapja, hogy az apja öngyilkos lett, nem sokkal később pedig kirakják a gimis focicsapatból. Eztán összejön egy Skyla (Clea DuVall) nevű pultos lánnyal, és érdeklődni kezd iránta a kenyerét újságárusként kereső edző, Gideon Ferguson (David Morse). Gidnek van egy (szó szerint) renegát focicsapata (Renegades), és mivel látta már Royt játszani, és tudja, hogy kirakták az iskolai csapatból, meghívja a saját csapatába. Roy a legjobb barátját, Tracy Two Dogs-t (Eddie Spears), akivel addig is csapattársak voltak, magával viszi ebbe a csapatba, persze még egyikük sem tudja, mi vár rájuk…
(Ez pedig már tényleg SPOILER) Pletykák keringenek ugyanis arról, hogy Gid nem éppen hetero, ráadásul kissé még pedofil is, magyarul, hogy a pártfogásába vett srácoktól némi viszonzást vár. Volt egy srác, akit állítólag megölt (ő maga balesetként meséli el, de nem igazán derül ki, mi az igazság), és Roy nagyon emlékezteti erre a srácra. Hát mit ne mondjak, őszintének tűnik a félelem és az undor Ryan Gosling szemében, mikor a fickó először hozzáér. (Bizony még Cal Lightmant is megtévesztené.) Abban a jelenetben elég erőszakosan megöleli a hapsi a srácot, beleszagol a hajába, ami valljuk be, elég ijesztő lehet, aztán mikor Roy “kiszabadul” azt kiabálva, hogy “hozzám ne érjen!”, Gid azt magyarázza neki, hogy a sportolók ölelkeznek meg pacsiznak, és hogy ő csak úgy érezte, hogy a srácnak kell egy ölelés. Persze Roy teljesen kiakad, hogy ez azért nem olyan volt, mint ahogyan a sportolók ölelkeznek, és ne merje mégegyszer. Gideon meg azt mondja neki, hogy ugyan már bízzon benne egy kicsit.
Van mégegy nagyon hatásos jelenet (angolul azt mondanám, hogy “intense”, de ez magyarul nem nagyon fedi le, amit szerintem angolul jelent), amikor Tracy megsérül és Roy teljesen kikel magából: jól lealázza Gidet, aki szó szerint “elkapja a tökét” és mindennek elmondja a srácot (Gosling persze üvölt közben), és azt mondja neki, hogy hát pedig ő bízott benne, és nem gondolta, hogy ilyen és hogy elvárta volna, hogy Roy is bízzon őbenne stb.

Gidnek egyébként van egy kb. vele egykorú barátja, aki Royjal szemben igencsak féltékeny megnyilvánulásokat produkál. Olyan, mintha eredetileg az edző és ez a barátja szeretők lettek volna, de szerintem ez csak a látszat.
Gid (akárcsak ez a barátja) hajléktalannak tűnik, teljesen egyedül van, nincs neki tényleg senkije, se feleség, se gyerek, és a film során elmondja Roynak azt is, hogy még soha nem csókolózott, nem ismeri a szerelmet sem, tehát feltételezhető, hogy mindig is egyedül volt, és egyáltalán nem biztos, hogy a cselekedeteinek köze van a szexualitáshoz. Csak hát mit lát a külső szemlélő? Azt, hogy itt egy fura, látszólag homeless pasas, aki előszeretettel haverkodik fiatal fiúkkal… Royban (és az előtte lévő srácban) azt látja, hogy ő lehet az, aki enyhítheti a magányát, akit barátként/testvérként/fiaként kezelhet.
Roy pedig egy olyan országban, olyan vidéken nevelkedett, ahol a cowboyok férfiasak, a kocsmában csak úgy vedelik a sört meg a whisky-t, ahol egy férfi nem sírhat, ahol az erőszak és a kiabálás megoldás lehet a konfliktusokra. De ő igazából még csak egy gyerek, és azt hiszi, hogy a világ tényleg így működik, pláne most, hogy meghalt az apja, nincs kire felnéznie, de neki kell férfinak lennie. Testvére nincs, az anyukájával nincs jóban, a csapatból kirúgták… hasonlóan egyedül van, mint Gideon. Ráadásul kamasz, akinek amúgyis mostanában kéne felnőtté válnia, aki először lesz szerelmes, de nem igazán meri kimutatni az érzéseit, nem nagyon tudja még hova tenni a kapcsolatokat, nem nagyon tud mit kezdeni azzal, hogy “bizalom”, és elutasít mindenféle érzelmes-érzelgős megnyilvánulást, mert az férfiatlan, arról nem is beszélve, hogy Gidet mindenki meleg pedonak tartja, és ha vele barátkozik, őt is megbélyegzik (de mi van, ha végül kiderül, hogy nem is a lányok érdeklik igazán? az pláne “tragédia”). Ugyanakkor mégis szüksége van egy barátra, egy apafigurára, akitől tanulhat, akire felnézhet, valakire, aki nem egykorú vele… Amellett, hogy ugye van barátnője, az edzővel való kapcsolatát követhetjük nyomon meg ezt az úgymond útkeresését. Valószínűleg nem arról van szó, hogy bármelyikük is homoszexuális lenne, de tény, hogy sem ez, sem pedig az ellenkezője nem derül ki egyértelműen, tehát az sem kizárt, hogy azok. (Szerintem nem azok, de ez csak az én véleményem.)

Nagyon jó kis country-zenét hallhatunk, még a “Silver Wings”-t is. Gosling és Duvall pedig tök jót táncolnak az egyik jelenetben (de van szexjelenetük is, ha ez inkább vonz valakit :D ). Nagyon helyesek együtt egyébként, nekem borzasztóan tetszett a lány játéka, kár, hogy nem lett híresebb. A színészek amúgyis tetszettek, ha valaki szereti a szép fiúkat, akkor javaslom Tracy-t – ha a fiatal Eddie Spears a fiatal Ryan Gosling mellé állna, nem lenne túl egyszerű választani közülük :) Elvégre Spears sziú indián, és hát elég jóképű :P (Ma már nem az, de gyerekként az volt.)
David Morse is nagyon jó, sokan dícsérték is, de ahogy már írtam, a karaktere számomra zavarbaejtő és ijesztő.

Feltűnően amatőr film. Olyan bakikat csináltak, mint pl.: Royt (és a Renegades-t) a régi csapattársai lebuzizzák egy étteremben, amit ő eleinte tűr is, de aztán végül természetesen úgy reagál, hogy nekiesik a legnagyobb arcú srácnak. A lényeg nem is ez, hanem, hogy megsérül a keze, eltörik az orra és lesz egy szép nagy monoklija. Először a bal kezén van a kötés, de egy vágással később már a jobbon, a sérülései pedig hosszú ideig megvannak, kivéve mikor lefekszik a barátnőjével. Előtte is megvan a monoklija meg az orrán a tapasz, meg utána is, éppen csak közben feledkeztek meg róla. Meglehet, hogy eredetileg hamarabbra tervezték azt a jelenetet, csak akkor nem tudom, hogy hogy képzelték a többi sorrendjét :) Persze az is lehet, hogy Gosling oda simán csak jobban nézett ki lila foltok nélkül, mint összeverve. A bakik említése mellett jár a riszpekt is, elsősorban a félbevágott szarvasos jelenet miatt, mert az tényleg gyönyörű. (Nem kell megijedni, nem a szarvas van félbevágva, hanem a jelenet :D ) De nekem a stáblista is tetszett – onnantól, hogy Roy kisétál abból a nagy épületből, amiről viszont nem mondom meg, hogy milyen épület.

Hiába érdekes az alapötlet, a megvalósítás miatt összességében sajnos felejthető film, persze akik szeretik az amatőr művészfilmeket, azok nyugodtan megnézhetik, akárcsak a Gosling-fanatikusok, mert ugyan nem jobb, mint bármikor máskor, de egy-két jelenetben azért elég nagyot alakít. 6/10.

(The Slaughter Rule)
amerikai filmdráma, 112 perc, 2002

rendezte: Alex Smith, Andrew J. Smith
forgatókönyv: Alex Smith, Andrew J. Smith
szereplők: Ryan Gosling, David Morse, Clea DuVall, Eddie Spears, David Cale, Kelly Lynch
IMDb: The Slaughter Rule