Only You

2011. február 7.

Nem akarok ennyire elfogult lenni. Nem akarok ennyire elfogult lenni.. Nem akarok ennyire elfogult lenni… de az vagyok a feneegyemeg! :D
Erősen spoileres szösszenet következik. Csak saját felelősségére olvassa, aki olvassa.

Kezdhetném úgy, hogy awww *_* És ezzel össze is foglaltam a következő sorokat. :)
Pozitívum, hogy bár ’94-es a film, kedvenc főhősünk arcán nyoma sincs a heroinnak. Vagy nagyon jó volt a sminkes vagy épp tiszta volt az úriember (lehetséges lenne?). Na de.
A film igazából annyira nem jó. Közel két óra, és nagyon lassú. Alig történik valami. Az első egy órában Marisa Tomei (a neve nem véletlenül Faith!) üldözi Robert Downey Jr.-t, aki egy pillanatra sem jelenik meg. A második egy órában pedig Downey üldözi őt. A vége persze hepiend. Mivel elvileg főszereplő, de közben mégsem szerepel annyit RDJr, eleve nem adhatok neki max pontot, de ez szerintem érthető is. :D

Az egész egy tündérmese, bár inkább a srác “felőli része”, mert hogy a csaj totál zakkant, az biztos… mikor már ott van a pasi!!! (Úristen, azok a csókjelenetek! Halihó színészek, rendezők, ezekből tanuljatok!! Így kell smárolni, nem úgy, mint a Barátok köztben! :) ) Szóval mikor már ott van a pasi, letelt az egy óra, ami dögunalom volt addig, míg Robert meg nem jelent… akkor a csaj egész egyszerűen eldobja magától! Ilyen nincs! És ott van Billy Zane (bah…), és inkább ő tetszik neki, mint az ifjú Tony Stark?! Ne már! Szerintem nincs az a nő a Földön, aki elkövetne egy ilyen cserét. XD
Oké, ha Johnny Deppről lenne szó, akkor talán… de így… pff..

A srác karaktere pont az, akiről szerintem minden lány álmodik (nem írok inkább nőt, mert ők már nem hisznek az ilyesmiben szerintem, így nem is álmodoznak), és a filmben amikor ő van a képen, folyamatosan megvan ez az “awww” élmény. Igen, elfogult vagyok, és minden filmjében újra beleszeretek, de szerintem ez rajongás nélkül is meg van (csajok, tegyetek egy próbát!).
A szinkron nem rossz (annyira), Selmeczi Roland követte el bájdövéj, de mindenképp meg akarom nézni majd eredeti nyelven (az ő jeleneteit), mert úgy az igazi.

(Ha véletlenül valaki ismer valakit, aki pont úgy néz ki, mint Bobby 29 évesen, és egyébként jellemre is olyan, akkor légyszi mutasson már be neki! :D Ha esetleg belém zúgna, és úgy csókolna, mint itt a filmben a srác, akkor meg még hozzá is megyek. XD )

Ezt muszáj idéznem. Van egy jelenet, mikor a főszereplő csaj barátnőjének magyarázza, hogy mennyire szereti a főszereplő csajt, és ilyen baromi nagy átéléssel, őszintén, csillogó kutyaszemekkel magyaráz. Na, és a monológ végén megszólal a barátnő, hogy “Ez tényleg romantikus…” majd hozzáteszi: “Ez is hazugság?” :D Hát én lefordultam a székről, úgy röhögtem! Nagyon nagy volt! :)

A ‘Letters to Juliet’ (2010) egyébként szinte ugyanez a sztori csak picit másképp.

Igen, tudom, ebbe most nem túl sok szakmai dolgot írtam, és meg lehet kövezni, de totálisan értelmetlen lenne elemezni a filmet, mert annyira kis bugyuta az egész. A zenék jók, a “stáblista-dalt” viszont elénekeltettem volna Downey-val. Összességében 7/10.

“My theory is that all men should get jerseys. On the front they write liars and on the back they write whatever their real name is. I married a liar. Why? Because I married a man.” – ez magyarul valahogy úgy hangzott, hogy “A férfiaknak kéne egy póló. Az elejére azt írnánk, hogy “hazudós”, a hátuljára pedig a nevüket. Az igazit. Én is egy hazudóshoz mentem feleségül. Miért? Mert férfihoz mentem.” :)

Csak veled (Only You)
amerikai romantikus vígjáték, 115 perc, 1994

rendezte: Norman Jewison
forgatókönyv: Diane Drake
szereplők: Marisa Tomei, Robert Downey Jr., Bonnie Hunt, Joaquim de Almeida, Fisher Stevens, Billy Zane, Adam LeFevre, John Benjamin Hickey, Siobhan Fallon
IMDb: Only You

Lucky You

2010. november 17.

Már Curtis Hanson neve elég lehet, hogy valakit érdekeljen a ‘Lucky You’. Jó kis country zene, feszültségfokozás gyanánt csendek, és egy nagy pókerverseny. Nem ez az első ilyen film, de egynek jó. Sok a stáblistában a “himself”: valódi pókerjátékosok szerepelnek benne.

Hosszúnak tartom a két órát, a nyitójelenet nagyon jópofa, a golfos rész is, de amiért igazán megéri megnézni, az az utolsó kb. 20 perc. Sajnos sok fölösleges és unalmas dolog van benne, helyenként túl szájbarágós (fölösleges háromszor elmondani, amit egyébként látok a képen is szerintem). Drew Barrymore-t személy szerint nem tartom valami sokra (és ez most sem változott), Eric Bana-t szeretem ugyan, de elég átlagos színész, megcsinálja amit kell, de valahogy semmi pluszt nem ad hozzá. Robert Downey Jr. egyetlen jelenetben szerepelt, de simán lejátszotta őt. Nem azért, mert fanatikus vagyok, vagy ilyesmi, de hát na.. tényleg. És aki nagyon nagyon nagyon: Robert Duvall. Zseniális.

A karakterek amúgy jók, bár nekem a csaj nem hiányzott volna belőle túlságosan. Apa és fia kapcsolata szépen ki van bontva, az tetszett. Meg a vietnámi-mexikói krapek is. :) (Kelvin Han Yee)

Ez is olyan film, ami moziban mutatna jól igazán, jót tenne neki a vászon (nekem nem rémlik, hogy lett volna nálunk, de nem tudom). Összességében 6/10.

Szerencse dolga (Lucky You)
amerikai filmdráma, 124 perc, 2007

rendezte: Curtis Hanson
forgatókönyv: Eric Roth, Curtis Hanson
szereplők: Eric Bana, Drew Barrymore, Robert Duvall, Phyllis Somerville, Horatio Sanz, Joey Kern, Debra Messing, Delaine Yates, Mykel Shannon Jenkins, Charles Martin Smith, Robert Downey Jr., Saverio Guerra, Kelvin Han Yee
IMDb: Lucky You

The Company

2011. július 4.

2003-at írunk, egy évvel vagyunk a Pókember első része után és eggyel a második előtt, és szinte fényévekre a ‘Flyboys‘-tól vagy az ‘Annapolis‘-tól (2006). Mondhatnám azt is, hogy kedvenc főhősünkre kétszer kell ránézni, hogy egyszer észrevegyük – merthogy olyan vékony.
Aligha készíti bárki is szexisebben a tojásrántottát, mint James Franco, itt azonban még ez is kevés: a ‘The Company’ az egyik legértelmetlenebb film, amit életemben láttam.

Hardcore balett-rajongónak kell lennie az embernek ahhoz, hogy ezt a filmet élvezni tudja, így a megnézésétől óva intek mindenkit, aki mondanivalót vagy cselekményt vár egy filmtől. A főszereplő Neve Campbell, ami nem jelent semmit, mert neki csak a nevét ismerem, de ő az egyik írója is a “műnek”. A rendező már érdekesebb, Robert Altman (Short Cuts, The Gingerbread Man, hogy csak a RDJr-ral közös filmjeit említsem), aki híres arról, hogy szereti ötvözni a dokumentarista és játékfilmes elemeket. Ebben az esetben ez úgy nyilvánult meg, hogy fájdalmasan hosszú percekig nézhetjük a balettpróbákat és -előadásokat, ellenben a történések gyorsan, helyenként logikátlanul, értelmetlenül, fölöslegesen zajlanak le.
Miért olyan érdekes, hogy “A” úr darabot adjon a lánynak? Vagy hogy a srác séf? (Azért mert olyan mesterien készíti el a tojásrántottát nulla alapanyagból? És mert úgy vágja fel a paradicsomot, hogy “harr”? De ehhez azért nem kell feltétlenül szakácsnak lenni…) Vagy hogy jön az oda egyáltalán, hogy a kissrác megsértődik és idegbeteg az apja? És különbenis…
Ha ezeket a dolgokat nem tették volna bele, egész jó kis dokumentumfilm születhetett volna. Ha viszont ezeket a részeket kidolgozzák, és értelmet adnak a történéseknek, az egyes szereplők felbukkanásának, de visszavesznek kicsit a táncból, akkor egy nagyon jó amolyan “táncos film” lehetett volna belőle. De nem. Dokumentumfilmnek sok (totál fölösleges igazából bármelyik szereplőt is kiemelni, “szerepeltetni”), játékfilmnek kevés – nekem nem tetszett. “Nem jött át.” Nem tudtam együtt érezni a szereplőkkel meg semmiféle szimpátiát nem éreztem irántuk. Egyedül James Franco alakít egy kedves, szerethető karaktert (és nagyon is jól), de alig van jelenete, és a film első háromnegyed órájában még csak fel sem tűnik. Pozitívuma a filmnek az operatőri munka, a táncoknál jól át tudták adni így a drámaiságot, érzékiséget, éppen amit kell. Vannak azért jó pillanatok, és tényleg szépek a táncok, de többet ért volna, ha alszom tegnap, és nem maradok fent emiatt olyan sokáig. :)

Egyszómintszáz. Ha másért nem, hát azért megérte megnézni, hogy a végtelen hosszú listámról kihúzzak egy filmet, de hogy ennek az egésznek mi az értelme vagy egyáltalán milyen ötlettől vezérelve csinálták meg… rejtély. Viszont a trailer tök jó. 4/10

Balett-társulat (The Company)
amerikai-német zenés dráma, 112 perc, 2003

rendezte: Robert Altman
forgatókönyv: Neve Campbell, Barbara Turner
szereplők: Neve Campbell, Malcolm McDowell, James Franco, Barbara E. Robertson, William Dick, Susie Cusack
IMDb: The Company

Camille

2011. május 15.

Erről kb ennyi jutott eszembe: weird.

És hogy minek kell mindig gagyinak hangzó magyar címeket adni?! “Camille – Egy halhatatlan szerelem története”, úgy értem mi szükség feltüntetni a címben, hogy miről szól a film, ha eredetileg nincs ott ilyesmi? A másik meg, hogy a film 2007-es, és nálunk tavaly februárban jelent meg. DVD-n. Ami érdekes, hogy moziban szinte sehol nem játszották, filmfesztiválokon ugyan szerepelt (Cannes-ban pl), de még az USA-ban is csak 2009-ben jelent meg. Mi értelme úgy filmet csinálni, ha nem reklámozzák szinte sehol?

Számomra indokolatlan Silas (James Franco) hozzáállása az elején. Nem tudom, hogy túljátszotta-e vagy eleve így találták ki, Camille (Sienna Miller) reakcióiból ítélve az utóbbi a helyes megfejtés. Ettől függetlenül szerintem Silas mindenre túl hevesen reagál, amit nem is tudtam igazán hova tenni. Annyira sajnáltam szegény lányt, hogy ilyen bunkó vele… aztán még az volt fura, hogy mindent, ami velük történik szinte természetesnek fognak fel. Persze, megkérdezi Camille, hogy “de hát hogy lehet ez?”, de Silas elintézi egy “nem tudom”-mal, és elfogadják a helyzetet olyannak, amilyen, nem is próbálnak igazán tenni ellene. Én biztos megpróbálnék, és egyszerűen nem hinném el azt, ami történik, képtelen lennék felfogni. Kicsit aztán túl hirtelen változnak, szóval a karakterfejlődés lehetett volna lassabb, és sok dolgot indokolatlannak és értelmetlennek vélek, ami a srác viselkedését illeti.

A színészek egyébként tetszettek, mindketten igyekezték a legtöbbet kihozni a kissé setesuta karaktereikből. Az elején nagyon jól lehet azonosulni a lánnyal, aztán igazából mindkettejükkel. Franco nagyon szép, a mosolya, a tekintete… huh… pedig vele mindig sok problémám van, de itt most nem volt. Millernek is a könnybe lábadt szemei… megható az egész, na.

Szuper a plakát, jó a zene, érdekes a történet, nagyon szép, ahogy kibontakozik a szerelmük. Kellemesen szomorú film irigyelnivaló érzelmekkel. Nagyon fura úgy ahogy van, valahogy másképp kellett volna.. B kategóriás roadmovie-nak és egyszernézhetőnek mondanám, viszont a két főszereplőt tényleg nagyon szerettem. 7/10.

Camille – Egy halhatatlan szerelem története (Camille)
amerikai-angol kalandfilm, 94 perc, 2007

rendezte: Gregory Mackenzie
forgatókönyv: Nick Pustay
szereplők: Sienna Miller, James Franco, David Carradine, Scott Glenn, Ed Lauter, Patricia Yeatman
IMDb: Camille

Flyboys

2011. május 14.

“- Mit meséltek?
– Hogy szerencsét hoz, ha megvakarom a fejed.”

Ez a James Franco egy igazi hős. :’) Sejtettem, hogy halhatatlan, de hogy ennyire. :D Érdekes, hogy sok filmjében alakítja ezt a vagány szépfiút, és jól is áll neki, de annyira ellentétes azzal, amit egyébként csinál.. bárki azt hihetné, hogy tényleg egy ilyen szép-szép, de nem annyira okos fiatalemberről van szó.

Annyira bután tud nézni, hogy az már szinte fáj, és úgy tartja a száját, mint a franciák, mikor beszélnek. Olvastam egy ilyet, amiben az volt – többek közt -, hogy “Ezt az érzésünket csak erősíti a Heath Ledger-rel könnyen összekeverhető James Franco…” Hogy mivan??? Köze nincs a kettőnek egymáshoz, még csak nem is hasonlítanak! Ha bárki össze tudja őket keverni.. nos.. minden elismerésem az övé. Az egyik egy szőke ausztrál, a másik egy barna portugál, az előbbinek hegyesebb az álla, keskenyebbek az ajkai, ugyanakkor szélesebb a szája, a fülükről, a szemöldökükről és úgy általában a stílusukról nem is beszélve. Persze lehet találni egy-két fotót, amin hasonlítanak :D Pl. ez vagy ez, de pl. itt nekem sokkal szembetűnőbbek a különbségek, mint a hasonlóságok.
Na de mindegy. Nekem még nem sikerült összekevernem őket, de majd még próbálkozom. :D

Volt egy déjà vu-m is a film közben, és spoiler következik. Egy srácnak beszorul a keze, Dzsémsz odamegy, és levágja a kezét XD Nem cicózik sokat, csak rácsap egy fegyvernek látszó tárggyal. (Igen, a ‘127 óra‘ jutott eszembe nekem is.) Spoilervége.

A film egyébként szép, bár a karakterek egyszerűek. Franco szeme karrierje során sokadszorra lábad könnybe – gondolom megint eszébe jutott szegény macskája, aki meghalt -, és aki csak ezt a filmet látta tőle, az ordítva menekül a többi elől, mert khm… nem éppen az jut eszünkbe róla elsőre, hogy ejjha, mekkora színész ez a gyerek! :D Nagyon nem tudom átérezni a fájdalmát, amikor sír. Néha igen, de általában nem. Az okait megértem, de ő maga nem adja át nekem annyira az érzést. Mindig a macskája jut eszembe, és nevethetnékem támad, ha ránézek, mikor pityereg. :$ Kiabálni, dühöngeni nagyon tud, azt szeretem (ugyan ebben a filmben nem teszi, de pl. a ‘Sonny‘-ban igen), de a sírása valahogy nem tetszik, ezért ilyenkor mindig elbizonytalanodom, hogy tényleg jó színész-e vagy sem. Szerencsére van néhány olyan filmje, ami bizonyítja az előbbit.
Aranyos azért, ahogy a francia lánnyal próbál szót érteni, és mutogat kézzel-lábbal. Akkor még nem volt olyan természetes, hogy mindenki tud angolul. Ma már bezzeg… az ufók is, és a skandináv istenek is (lásd ‘Thor‘), és mindennemű elszigetelt lények is a Földön vagy azon kívül tudnak angolul. Változik a világ. :D

A szereplők úgy összességében jók, a karakterek lehetnének összetettebbek, de annyi van belőlük, hogy valahol megértem, hogy nem foglalkoztak ilyesmivel. A repülős jelenetek szépek nagyon, csak ritkán feltűnő a CGI, a papírrepülők kész életveszély… Nem értek a háborús dolgokhoz, és úgy általában nem értem, mi értelme háborúzni, ok nélkül legyilkolni a másikat, de ha tényleg ilyen kis béna repcsik voltak, háááát… biztos nem mertem volna beülni. A manővereik állítólag nem túl realisztikusak, ehhez nem tudok hozzászólni. A német gépek elég jól néznek ki (bár szintén állítólag nem voltak ennyire pirosak), és az egyik pilótájuk szimpatikus is. A francia oldalról nekem Martin Henderson (a “veterán” pilóta) karaktere tetszett legjobban, meg ő maga is szimpi. Akik látták a ‘The Ring’-et, tudják, kiről beszélek (Noah), én nem láttam.
A fekete srácot tudnám még kiemelni (Abdul Salis), ja és persze Jean Renot se felejtsük el. Viszont Tyler Labine-nel nyáron találkozunk még a ‘Rise of the Planet of the Apes’-ben (a főszereplő ott szintén Franco). Szóval igazán rossz vagy zavaró dolgot nem tudnék említeni, talán azt, hogy a díszletek túl díszletszerűek, a ruhák pedig nagyon jelmezszerűek, ez zavart valamennyire, meg talán kicsit bénák a párbeszédek. Az viszont, hogy két órás, igazából fel sem tűnt, szóval nem tűnt hosszúnak, és külön örültem a nem hálivúdi befejezésnek. Pozitívuma még, hogy úgy általában az első világháborúról nem sok film készült.

Lényeg a lényeg. Egyszer meg lehet nézni. Szórakoztató film, de túl sok meglepetést ne várjunk se a színészektől, se a történettől. Viszonylag kiszámítható a dolog, de azért szerintem leköti a figyelmet. Jó.. hazudnék, ha azt mondanám, nem jutott eszembe a repülős jeleneteknél, hogy mit bénáznak itt, Tony Stark fél perc alatt leszedné az ellent, de ez most nem az a film volt.
Kb. egy szintre tenném az ‘Annapolis‘-szal, ráadásul ugye ugyanabban az évben készültek. Franco karaktere hasonlít ahhoz, bár ott legalább van egy kis jellemfejlődés, amit itt nem nagyon vettem észre vagy legalábbis nagyon minimális volt, ha volt egyáltalán. (Más karaktereknél lényegesen észrevehetőbb.) Jól áll neki azonban a cowboy szerep épp úgy, mint a tengerész-lét, jó nézni, ahogy lovagol és persze ahogy mosolyog. :) 7/10.

Flyboys – Égi lovagok (Flyboys)
amerikai-angol filmdráma, 140 perc, 2006

rendezte: Tony Bill
forgatókönyv: Phil Sears, Blake T. Evans, David S. Ward
szereplők: James Franco, Jean Reno, Christien Anholt, David Ellison, Abdul Salis, Martin Henderson, Kyle Hensher-Smith, Keith McErlean, Jennifer Decker
IMDb: Flyboys

Tristan + Isolde

2011. április 22.

Unalmas, de végülis korrekt, szépen összerakott film. Német-cseh-angol-amerikai. Semmi nincs benne, amiért igazán érdemes lenne megnézni. Elég jók a ruhák, elég jók a színészek és szép a táj. Éppen csak az a plusz hiányzik belőle, ami miatt érdekes lenne. (Most arról nem beszélek, hogy köze nem volt az eredeti történethez, mert ez ezesetben majdnem lényegtelen, legalábbis számomra.)

Rufus Sewell-t szokták emlegetni, hogy ő milyen jó – és tényleg -, illetve, hogy James Franco totálisan tönkretette az élményt. Khm. Igen. De ez nem az ő hibája. Tristannak a rendező (Kevin Reynolds – Robin Hood: Prince of Thieves, The Count of Monte Cristo, Waterworld) a Melot-t játszó Henry Cavill-t szerette volna, de a stúdió azt mondta, hogy “a-a, kell nekünk egy olyan név, aki miatt a néző majd beül a moziba. Úgyis tavaly volt a Pókember, legyen ez a valaki James Franco.” Mert miért ne.
Kevés olyan karakter van, amiben hiteltelenebb lenne a srác, mint középkori angol lovagként. A szinkronhangja, Szabó Máté meg még egy lapáttal rátett. Ha ebben a szerkóban és ezzel a frizurával nem lenne Franco még elég nevetséges, majd a szinkron megoldja. Voltak itt könnyek (sokat kellett a halott macskájára gondolnia) meg hősszerelmes megnyilvánulások, meg egész szép izmok, tényleg ügyes volt meg szép, és becsülendő, hogy a szerep kedvéért vívni és lovagolni tanult. Na de az arca… és a csajszival sem volt egy hullámhosszon. Nagyon nem illettek össze. Bírom én őt, nem arról van szó, de ilyen szerepben nem akarom még egyszer látni. :D Tudom, a ‘Your Highness’-ben is lovag, de ott pont az a lényeg, hogy vicces legyen, ez pedig elvileg komoly film. A többi színész egyébként szerintem illett a karakteréhez.

A zene pedig nagyon szép:

Meg lehet nézni, de tényleg rossz ránézni Francora. Iszonyú nagy ballépés volt őt beletenni a filmbe. A stáblistában van viszont egy magyar operatőr. :) 6/10.

Trisztán és Izolda (Tristan + Isolde)
német-angol-cseh-amerikai kalandfilm, 125 perc, 2006

rendezte: Kevin Reynolds
forgatókönyv: Dean Georgaris
szereplők: James Franco, Sophia Myles, Rufus Sewell, David O’Hara, Mark Strong, Henry Cavill, Bronagh Gallagher, Ronan Vibert, Lucy Russell, JB Blanc, Graham Mullins, Leo Gregory, Dexter Fletcher
IMDb: Tristan + Isolde

The Girl Next Door

Ez volt az első film, amiben láttam Emile Hirsch-t még valamikor… hát.. nem tegnap. Tekintve, hogy ma 27 éves és hogy pár napja egy ismerősöm a kedvenc filmjei közt említette, úgy gondoltam, újra megnézem.

Ahhoz képest, hogy milyen régen láttam és hogy Hirsch mennyire nem érdekelt akkor még, rengeteg mindenre emlékeztem, sőt, majdnem mindenre. Hozzáteszem, ezúttal az unrated verziót néztem. A különbség nem a hosszában van (igaz, két perccel hosszabb a másiknál), inkább a ruhákban, szövegben, egyes beállításoknál figyelhető meg. Ha valakit érdekel, itt megtalálhatja őket.

Ja, azt, hogy a magyar cím honnan jött, nem tudom, mert a filmhez sok köze nincs.

Nem szeretnék túl sokat írni róla, mert ezt aztán tényleg mindenki látta már, és nem akarok senkit untatni, inkább csak egy-két dolgot emelnék ki.
Nem lehet sok rosszat mondani rá, igazából talán csak két dolgot, sajnos az viszont bőven elég. Egyrészt borzasztó unalmas, másrészt nagyon amatőrnek hat. Mégis azt mondom, hogy érdemes megnézni, mert ugyan ez csak egy tinivígjáték, és Emile Hirsch még csak 17 éves volt a forgatáskor, de már itt látszik, milyen tehetséges (és persze a történet mondanivalója is aranyos). A bamba arckifejezését nem lehet megunni, és az ember elolvad attól, ahogy a lányra néz. A kedvenc jelenetem az, mikor be van állva, még a “vacsora” előtt. Egyszerűen annyira jól játszik, hogy azokat a képsorokat nem lehet csak egyszer megnézni. Sokszor eszembe jutott az ‘Into the Wild’, egy-egy beállításról, arckifejezéséről, gesztusáról, hanglejtéséről vagy éppen erről a részről. Most vettem csak észre, hogy mennyire emlékeztet arra, aki a napokban említette nekem ezt a filmet. Külsőre egyáltalán nem hasonlítanak, de a gesztusaik meg ahogy beszélnek az igen. :)
A lány (Elisha Cuthbert) nagyon szép, főleg a haja tetszett nekem, meg pl. a rajza (amit tényleg a színésznő rajzolt) meg ahogy az elején megszivatja a srácot. Apropó, a rendező szerette volna, ha Hirsch szőrtelen mellkassal forgat, de ő nemet mondott, mondván nem hajlandó leborotválni a férfiasságát (“I did not wanna shave off my manhood”). Azokat pedig, akik esetleg örülnek, hogy pucéron láthatják őt sajnos el kell keserítenem. Mivel még csak 17 volt, dublőrrel forgattak. De ha valakit érdekel, az ‘Into the Wild’ egyik jelenetében látható. (Mondjuk elég laza a srác, mert mikor azt a jelenetet vették fel, fagypont körüli volt a hőmérséklet.)
Timothy Olyphant itt inkább hasonlít Ace Venturára, mint mondjuk az ‘I Am Number Four’-beli önmagára. Szimpi egyébként a karakter, de közel sem nevezhető éppen vonzónak.
Meg voltam róla győződve, hogy az Elit alakító Chris Marquette valójában Miles Teller, mert annyira hasonlított itt a filmben Tellerre – aztán megnéztem a stáblistát. Persze a koruk sem stimmel, de sebaj. :D Az ő karaktere is tetszett egyébként meg a másik srác is jópofa.

Kár, hogy ilyen unalmas, és helyenként klisés, mert van benne néhány nagyon jó jelenet és nagyon jó szöveg, amikért érdemes megnézni. Nem hiányzott volna sok, hogy egy igazán felejthetetlen film legyen. Na persze, amint az ábra is mutatja végül mégis az lett. :) 7/10

Szüzet szüntess (The Girl Next Door)
amerikai romantikus vígjáték, 110 perc, 2004

rendezte: Luke Greenfield
forgatókönyv: David Wagner, Brent Goldberg, Stuart Blumberg
szereplők: Emile Hirsch, Elisha Cuthbert, Timothy Olyphant, James Remar, Chris Marquette, Paul Dano, Amanda Swisten, Sung Hi Lee, Jacob Young, Brian Kolodziej, Brandon Irons, Ulysses Lee
IMDb: The Girl Next Door

I Love You Phillip Morris

2011. szeptember 8.

Nekem miért rémlett az, hogy ez egy komoly film? :D Ekkora baromságot! :D Annyira rossz, hogy már jó.
Jajj, nagyon utáltam Jim Carrey karakterét, és különbenis, milyen öreg már. :( Steven Russel mindenkinek hazudik, mindenkit kihasznál és csak ígérget, de sosem változik meg. Ja, és mindene a pénz. Szegény Phillip Morris (Ewan McGregor) pedig mindenkiben a jót látja, de csak remélheti, hogy ezúttal nem verik át. Beleszeret tehát ebbe a pacákba, és van néhány olyan váratlan reakciója, hogy nem tudtam hirtelen eldönteni, sírjak-e vagy nevessek, úgyhogy volt, hogy inkább azt mondtam csak, hogy “pff”, de kb. az egész film alatt ilyen volt a fejem: -_-’

Az eleje nagyon jó, a vége felé egészen drámai (nagyon szuper mindkét színész), a kettő közt sajnos lapos egy kicsit, de túlélhető, mert bőven lehet rajta mosolyogni-nevetni. Anno meg akartam nézni moziban, de aztán valamiért mégsem lett belőle semmi.

Ewan McGregor annyira cuki *_* Egyébként nem egy túl feminin típus, de annyira jól áll neki ez a “magamfajta szőke, kékszemű meleg srác” karakter, hogy az nem igaz XD (Amúgy vörös természetesen, csak a szőke jobban hangzik talán?) Elképesztően jól csinálta :))) A mosolya, a hanghordozása, a pillantásai, a mozdulatai… olvadtam elfele :) Azért az is művészet, hogy 37 évesen még mindig ugyanúgy nézett ki, mint 25 évesen. Látszik persze a bőrén, hogy nem gyerek már, de valahogy mégsem öregszik. :)
Ez pedig egy nagyon jó fotó.
2005-ig egy-két kivétellel minden filmjét láttam, moziban, tv-ben, levadásztam valakitől, akinek épp megvolt, aztán azóta alig. Most viszont, hogy kb. egy hete megnéztem a ‘Stay’-t, visszatért a régi “szerelem”, úgy értem, elhatároztam, hogy megnézem azokat is, amik eddig kimaradtak, tényleg annyira jó színész és annyira szeretem, hogy azt el nem tudom mondani. Írhatnék ide szivecskéket, de azok úgysem tudnák kifejezni, hogy mit jelent ő nekem. Ami azt illeti, szavakba önteni is nehéz lenne.

Annak, aki szereti a jópofa vígjátékokat, aki szereti a két színészt, aki szereti (vagy legalábbis nem utálja) a melegeket, annak aki egy könnyed délutáni/esti szórakozásra vágyik, nyugodt szívvel tudom ajánlani, igaz, ami igaz, többet is kihozhattak volna belőle, de egy 7/10-et simán megérdemel. Tán még egy nyolcast is.

I Love You Phillip Morris
francia-amerikai vígjáték, 102 perc, 2009

rendezte: Glenn Ficarra, John Requa
forgatókönyv: John Requa, Glenn Ficarra, Steve McVicker (könyv)
szereplők: Jim Carrey, Ewan McGregor, Leslie Mann, Rodrigo Santoro, Antoni Corone, Brennan Brown
IMDb: I Love You Phillip Morris

The Vow

Nézzük, mi történik akkor, ha egy rakat rossz színészt szerződtetünk egy kiszámítható, helyenként klisés-giccses filmbe, aztán csapjuk még hozzá a varázsmondatot is.

Erről aztán lehet hideget, meleget. De tényleg. Én személy szerint nagyon vártam, mert imádom Channing Tatumot, de sajnos csak most jutottam el odáig, hogy meg is nézzem. Tudom, hogy borzalmasan rossz színész, de egyszerűen annyira jól néz ki és annyira aranyosan mosolyog és annyira szimpatikus, hogy nem tudom nem szeretni azért, mert “mellesleg” tehetségtelen. A ‘Step Up’ óta egyébként sokat fejlődött, igaz, soha nem lesz belőle se Ryan Gosling, sem pedig Robert Downey Jr.

Leo szinte egyazegyben a ‘The Notebook’ Goslingja (egyébként egy borzasztóan szerethető karakter), Rachel McAdams pedig kb. ugyanazt játsza, mint akkor. Tatum karaktere kb. minden nő álma, nagyon ritka, hogy egy pasi ilyen legyen. Goslingon (Noah) kívül Jake Gyllenhaal jutott még eszembe (Jamie – Love and Other Drugs), a különbség igazából annyi, hogy míg ők ketten remek színészek, Chan hát… nem az. De ezt már írtam. (Adam Sandler is eszembe juthatott volna, de ő már csak utólag jutott…)

McAdamst nem kedvelem különösebben, általában idegesítő libákat játszik, és ha minden igaz, az életben is valami hasonló. Itt viszont néha nagyon szép. Alapvetően nem az. Alapvetően Tatum is tök ronda, valamiért mégis szexi. Mondom ezt úgy, hogy a szálkás izmok tetszenek. Mikor valaki úgy néz ki, mint egy nagyranőtt csecsemő (mint most Tatum), az nagyon nem jön be. Remélem le fog fogyni vagy csinál magával valamit, és akkor egy fokkal mégjobb lesz ránézni. Azért azt ismeritek, remélem, hogy:

Mondhatnám azt is, hogy ezzel a sráccal totál nonszensz a sztori, de persze már Goslinggal a ‘The Notebook’ is az volt.

Gyanítom, én vagyok az utolsó, aki látja ezt a filmet, úgyhogy nem kell leírnom, miről szól. Igazából nem lenne ez rossz. Csak hát valamiért mégis az. Sokszor vettem észre magamon, hogy unatkozom. Szinte csak azok a jelenetek érdekeltek, mikor a srác mosolyog vagy nevet vagy éppen egy szál semmiben flangál. Jó, azért McAdams kék szemeibe, telt ajkaiba és szabályos fogaiba is bele lehet zúgni. Néha. Ez talán inkább az operatőr érdeme. Vannak nagyon jó, nagyon aranyos, nagyon szuper jelenetek (meg olyan is, ami szerintem véletlen volt, aztán benne hagyták, mert jól sikerült), az ember egy csomó ötletet meríthet ezekből, és – ha akarja – átültetheti a saját kapcsolatába. Van pár ilyen, ami nekem is megtetszett, de pl. Downeyéktól is lehet tanulni, mert nekik is vannak jópofa ill. hasznos “praktikáik”. :)

Az ötlet jó, tetszik, hogy igaz szerelemről szóló filmeket is lássunk, és elgondolkodjunk pár dolgon, de ezt sokkal, de sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni. (Ráadásul kicsit unalmas már, hogy mostanában mindig a nő a rossz, a férfiak meg angyalok.) A két főszereplőnek nulla köze van egymáshoz, egyáltalán nem illenek össze. Szép, szép, de unalmas és kiszámítható a cselekmény.
A csajt utáltam, és nem is értettem, a srác mit eszik rajta (tudom, tudom, változott az évek során, és ő már az “új verzióba” szeretett bele, de akkoris). Paige rettentő goromba, csodálkoztam is, hogy Leo ilyen sokáig bírja kifakadás nélkül. Aztán vannak itt jótanácsokat osztogató barátok meg gonosz család, akik annyira nem is gonoszok meg helyzetet kihasználó ex, aki annyira nem is akarja kihasználni a helyzetet (senki ne dőljön be a trailernek!).

A szinkron ahogy az lenni szokott, katasztrofális. Kár, hogy nem felirattal játszák, hiszen Tatum testénél már csak a hangja jobb, így jó lett volna őt hallani. Nem nagyon tudok mit írni… A doktornő szimpi volt. :D Ha jobb lenne, azt mondanám, a férfiaknak is meg kellene nézniük (sok pasinak tetszik amúgy, mármint azok alapján, amiket olvastam).
Sokan mondják, hogy milyen fantasztikus a színészi játék, hogy mennyire romantikus és váratlan és mittudomén ez az egész (nem tudom, ők mit láttak). ‘The Notebook’ és ’50 First Dates’ pepitában, egyszer-kétszer meg lehet nézni, néha még nekem is könnyes lett a szemem (nem sírtam, annyira azért nem jó), mert megint a sráccal tudtam azonosulni meg együttérezni, de sajnos ebben több volt, mint amit aztán kihoztak belőle. 6/10.

Fogadom (The Vow)
amerikai-brazil-francia-ausztrál-angol-német romantikus dráma, 104 perc, 2012

rendezte: Michael Sucsy
forgatókönyv: Jason Katims, Abby Kohn, Stuart Sender, Marc Silverstein
szereplők: Rachel McAdams, Channing Tatum, Jessica Lange, Sam Neill, Jessica McNamee, Wendy Crewson, Tatiana Maslany, Lucas Bryant, Scott Speedman, Joey Klein, Joe Cobden, Jeananne Goossen, Dillon Casey, Shannon Barnett, Lindsay Ames
IMDb: The Vow

Charlie St. Cloud

2011. április 1.

“Nice to meet you, Zac Efron!”

Avagy hajózzunk bele a festett naplementébe. Zac Efron a valószínűtlenül kék szemei és a fogkrémreklámba illő mosolya ellenére (vagy éppen ezért?) egész jól megállja a helyét akkor is, ha nem kell énekelnie. Sőt. Jobban. A film bizarr (ijesztő?), giccses, kissé felszínes, de azt mondanám, ha nem is túl kifinomult angolsággal: “worth a watch”. Egyszer legalábbis. Többször nem biztos, hogy megnézném, legfeljebb egy-egy jelenetet.

Merthogy Dave Franco le sem tagadhatná, hogy Franco-vér folyik az ereiben, és bár valóban hasonlít Zac Efronra, azért a nevetése igencsak egyedülálló, mondhatni utánozhatatlan. (Gyanítom, annak számít még a Franco-famíliában is.) A “sapkája” egyébként rém idiótán néz ki, és úgy egyébként sem vagyok biztos abban, hogy a jelmeze hiteles, viszont az utolsó jelenete… szíven ütött, na. Akkor azért sok minden kiderült. Mármint, hogy nem minden az, aminek látszik. Ugyan csak egy cameo-szerep volt az övé, de a Franco-öcsi rendesen helyt állt. Ennyitől persze még nem lesz jó színész, de van remény. (Tudtátok, hogy castingolták a Twilight-ba? Mostmár ő is azt mondja, “hálaazégnek, hogy nem kapta meg” a szerepet. Nem lep meg.)

Charlie Tahan nagyon ari kis kölök, és ügyes is, szóval szerettük. De Ray Liottat is szerettük. A csaj (Amanda Crew) nem volt semmi extra, tette a dolgát. Valójában senki nem volt semmi extra, és ebből a témából is ki lehetett volna hozni többet, de azért tetszett.
Nem tudom igazán, hova sorolnám, de a “romantikus dráma” (magyarul, inglisben odaírták, hogy “fantasy”, ami eggyel közelebb visz az igazsághoz, de) azért nem a legtökéletesebb meghatározás. Talán maradnék csak a drámánál.

Efron és Franco mindenképpen pozitív csalódás voltak, aztán majd meglátjuk, mi lesz belőlük, ha nagyok lesznek. :) Valahol 6-7 közt, de dönteni kellett, úgyhogy Davy mosolya miatt legyek inkább jófej. 7/10.

Charlie St. Cloud halála és élete (Charlie St. Cloud)
amerikai-kanadai romantikus dráma, 99 perc, 2010

rendezte: Burr Steers
forgatókönyv: Craig Pearce, Lewis Colick, Ben Sherwood (regény)
szereplők: Zac Efron, Charlie Tahan, Amanda Crew, Augustus Prew, Donal Logue, Kim Basinger, Ray Liotta, Dave Franco, Matt Ward, Miles Chalmers, Jesse Wheeler
IMDb: Charlie St. Cloud